Slider KategóriaTengeri halak

Fokhagymás-petrezselymes fehér óriásbab-bébi spenót saláta füstölt tonhallal

Csupa egészség saláta a tél kellős közepén. (Elronthatatlan. Gyors. Száraz babból még finomabb, de most a gyorsaság győzött.) Imádtuk!

Fokhagymás-petrezselymes fehér óriásbab-bébi spenót saláta füstölt tonhallal

Hozzávalók 2 főre: 1 doboz óriás fehérbab konzerv, 200 g bébi spenót, 100 g füstölt tonhal, 1 gerezd fokhagyma, egy kis csokor petrezselyemzöld, só, frissen őrölt feketebors, 1 citrom, extraszűz olívaolaj

A fokhagymát áttörjük, a petrezselyemzöldet finomra aprítjuk.

A füstölt tonhalat fél cm-es csíkokra vágjuk (vagy vékonyabbra, nálunk most Férj kérése volt a szélesebb kivitel.)

Egy serpenyőben kevés olívaolajat hevítünk, hozzáadjuk a fokhagymát és a petrezselyemzöldet, fél percig sütjük, majd belekeverjük a babot, és az egészet csupán addig pároljuk, amíg a bab éppen átmelegszik.

A spenótleveleket megmossuk, megszárítjuk, és tányérokra helyezzük. Rákanalazzuk a fokhagymás-petrezselymes babot, megszórjuk a füstölt tonhal csíkokkal, sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk bőven citromlével, és azonnal tálaljuk.

Árpagyönggyel sűrített vörösbab-karfiol főzelék makrélás kenyérgombóccal

A nagy ünnepi hajrában elhanyagoltam a kifejezetten gyerekeknek szóló halételek sorát. Íme egy évnyitó téli főzelék értékes zöldségekből, árpagyöngyből és makrélából. (A gombócban legközelebb csökkenteni fogom a kenyér és emelni a makréla mennyiségét, hogy kiegyensúlyozott étel fogás váljon belőle.) Ajánlott 1-99 éves korig. 🙂

Árpagyönggyel sűrített vörösbab-karfiol főzelék makrélás kenyérgombóccal

Hozzávalók: 160 g száraz vörösbab, 200 g karfiol, 100 g árpagyöngy, 50 g paszternák, 1 babérlevél, 1 gerezd fokhagyma, néhány csepp frissen facsart narancslé, só, frissen reszelt szerecsendió

A makrélás kenyérgombóchoz: 125 g száraz kenyér, 140 g makréla filé, 1 salotta hagyma, 2 db tojás, 120 ml tej, 1 kis csokor petrezselyemzöld, 1 gerezd fokhagyma, extraszűz olívaolaj, só

A babot egy éjszakára hideg vízbe áztatjuk.

Másnap bő vízben a fokhagymával, a megtisztított paszternákkal és a babérlevéllel együtt félpuhára főzzük, és hozzáadjuk az árpagyöngyöt. Amikor az árpagyöngy is majdnem megpuhul, beletesszük a megtisztított, rózsáira szedett karfiolt is, és további kb. 10 perc alatt az egészet készre főzzük.

A babérlevelet kidobjuk, a zöldségeket és az árpagyöngyöt botmixerrel pürésítjük, majd sóval, kevés frissen reszelt szerecsendióval és néhány csepp frissen facsart narancslével kerekre ízesítjük.

A gombóchoz a kenyeret apró kockára vágjuk, egy tálba tesszük, meglocsoljuk a tejjel, és félretesszük.

A salottát és a petrezselyemzöldet finomra aprítjuk, a  fokhagymát lereszeljük, a makréla filéről lefejtjük a bőrt.

Egy serpenyőben 3 ek. olívaolajon üvegesre pároljuk a salottát és a lereszelt fokhagymát, majd hozzáadjuk a felaprított petrezselyemzöldet. Ezután elkeverjük, levesszük a tűzről, és ezt is félretesszük.

A makréla filét késes robotgépben sima masszává aprítjuk.

A tejbe ártatott kenyeret a tojásokkal botmixerrel pépesítjük. Hozzáadjuk a petrezselymes párolt hagymát, a halat, egy kevés sót, végül a masszát jól összedolgozzuk, és 15-20 percig állni hagyjuk.

A halas masszából vizes kézzel diónyi gombócokat formálunk, amelyeket sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezünk. A tetejüket meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal, és 200 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg aranybarnára pirulnak. (Az így elkészített gombóc csak frissen élvezhető. Ha másnap is szeretnénk tálalni, főzzük ki sós vízben, mint a knédlit vagy süssük ki, mint a fasírtot.)

…és az elmaradhatatlan vers a gyerekbarát recept mellé:

Lackfi János: Halak
(az Ugrálóház c. kötetből)

Hal háta pikkelyes,
víz háta pikkelyes,
hogyha megmarkolod,
kicsúszik, kicsorog.

A folyó csak halad,
földön siklik tovább,
úszkáló kis halak
feszítik nagy hasát.

aztán egy ráadás színező:

forrás: animali.acolore.com

Paradicsomos-tonhalas rizzsel töltött padlizsán

Paradicsomos-tonhalas rizzsel töltött padlizsán

Hozzávalók 4 személyre: 2 padlizsán, 300 ml házi bazsalikomos paradicsomszósz, 1 fehér hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 ek. kapribogyó, só, frissen őrölt feketebors, extraszűz olívaolaj, 140 g rizs, 160 g tonhal olívaolajban, 100 g Asiago sajt lereszelve

A padlizsánokat megmossuk, félbe vágjuk, a húsukat kanállal kikaparjuk, és apró kockára vágjuk.

Egy serpenyőben olívaolajat hevítünk, megpirítjuk rajta a felaprított hagymát, a fokhagymát és a padlizsánkockákat. Hozzáadjuk a paradicsomot és az apróra vágott kapribogyót, és addig főzzük, amíg a szósz besűrűsödik.

A rizst sós vízben kifőzzük, összekeverjük a lecsöpögtetett tonhal konzervvel, a paradicsomszósszal, majd a kivájt fél padlizsánokba töltjük. A töltött padlizsánokat megszórjuk a reszelt sajttal, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 15 percig sütjük.

Rozmaringos focaccia szardellás vajjal

Rozmaringos focaccia szardellás vajjal

Hozzávalók:
A focacciához: 350 g liszt, 5 ek. extra szűz olívaolaj, 20 g élesztő, 1 tk. kristálycukor, 1 tk. finomsó, 1/2 ek. nagyszemű só, kb. 210-250 ml langyos víz, 1 ágacska rozmaring
A szardellás vajhoz: 80 g vaj, 3 sózott szardella, néhány csepp citromlé
Az élesztőt keverjük el 1 dl langyos vízben, majd apránként adjuk hozzá a lisztet, a maradék vizet, 1 tk. sót, 1 tk. kristálycukrot és 1 ek. olívaolajat. Kb. 10 percig gyúrjuk, majd labdává formázzuk, és letakarva 30 percig kelesztjük. Ezután még egyszer átgyúrjuk, 1-1,5 cm vastagságúra lappá nyújtjuk, és egy olajjal kikent tepsibe fektetjük. Itt-ott az ujjunkkal mélyedéseket nyomkodunk bele, majd rászórunk néhány rozmaringlevélkét, és a tepsiben még 30 percig hagyjuk kelni. Amikor a tészta megkelt, meglocsoljuk a maradék olívaolajjal, megszórjuk a nagyszemű sóval. 190 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük.

A szardellás vajhoz a halakat 1-2 órán keresztül sós vízben áztatjuk, majd leszűrjük, a gerincüket eltávolítjuk, és a filéket szárazra töröljük.

Ezután a filéket a vajjal és néhány csepp citromlével késes robotgépben krémesre keverjük, majd a vajat kis tálkába tesszük, és tálalásig hűtőben tartjuk.

p.s. a vaj sózott szardella helyett szardellapasztával is elkészíthető, ízesíthetjük kapribogyóval, borssal, pirospaprikával, tabascoval, zöld fűszerekkel stb.

Citromos-petrezselymes marinált szardella

Citromos marinált szardella

Hozzávalók: 16 db friss szardella, 1 citrom, só, frissen őrölt feketebors, egy kis csokor petrezselyemzöld, extraszűz olívaolaj

A szardellák hátuszonyát és fejét levesszük, ujjunkkal a hasi részt felnyitjuk, a belsőségeket eltávolítjuk, majd a halakat, mint egy könyvet, kinyitjuk, és a gerincüket is kiemeljük.

A kapott filéket leöblítjük (ha túl nagyok, megfelezzük), majd konyhai papírtörlővel leitatjuk róluk a fölösleges vizet.

Egy kis tálkában összekeverjük a felaprított petrezselyemzöldet, a citrom kifacsart levét, egy kevés sót, frissen őrölt feketeborsot, és az ízlés szerinti mennyiségű extraszűz olívaolajat.

A szardellafiléket egy tálba fektetjük, leöntjük a marináddal, és 5-6 órán keresztül hűtőben állni hagyjuk. Még meleg, olívaolajjal meglocsolt pirítóssal tálaljuk.

P.S.

A pác állhat CSAK citromléből. A szardella így a legfinomabb!

A másik “véglet” amikor a pácba egy fél gerezd áttört fokhagymát is keverünk. Így lehet legkevésbé érezni a hal ízét.

…és ami a legfontosabb: ne feledjük, nyers halat csak akkor együnk, ha meggyőződtünk frissességi állapotáról, és arról, hogy le volt fagyasztva!

Babéros-paradicsomos angolna, Delicius és Boldog Karácsonyt

A Delicius termékeit bizonyára sokan ismeritek, jó ideje jelen vannak már a magyar piacon is. (Én a sózott, az olajos-kapris és az olajos-csípős szardellájukat kedvelem különösen.) Ez már a második alkalom, hogy együtt dolgozunk, most olasz bloggerek részvételével egy hagyományos és újragondolt karácsonyi receptekből álló gyűjteményt hoztak létre, régióról régióra haladva Olaszországban.

A fotón látható étellel Friuli-Venezia-Giuliát képviselem – nem titok, ez lett a második otthonom. A babérral és petrezselyemmel fűszerezett paradicsomos angolna a évszázadokon keresztül a Bassa friulana területén elterjedt tradicionális karácsonyi főétel volt, ma már csak ritkán kerül az asztalra többnyire a főszereplő előkészítésének és beszerzésének nehézségei miatt. Nem terem már angolna a falu végén futó árok vizében, és valljuk be, a ma fiataljai sem azon igyekeznek, hogy megtanuljanak angolnát nyúzni (tisztelet a kivételnek ITT).

Babéros-paradicsomos angolna

recpet a Delicius Facebook oldalán, ITT található

A Tarka Bárka minden olvasójának Békés Karácsonyt kívánunk!

Szalonnás-póréhagymás nyelvhal tekercsek sült burgonyával

Ilyen és ehhez hasonló tekercseket akkor “szoktam” készíteni, amikor kisebb halakat kapok. Ezeket általában nem szokták filézni, hiszen egészben gazdaságos az elkészítésük, de amikor nyugalomra van szükségem, akkor a kicsikhez is örömmel fogok hozzá. Az eredmény: nr 1 vacsora és egy higgadt, boldog Gaba.

Nyelvhal tekercsek sült burgonyával

Hozzávalók 4 főre: 16 db nyelvhal filé, 16 papírvékony szelet érlelt, húsos szalonna (lehet füstölt is, de enyhén füstöltet válasszunk, hogy ne nyomja el a hal ízét), egy a halfilékével megegyező hosszúságú póréhagyma darab, só, frissen őrölt feketebors, 1 gerezd fokhagyma, vaj, extraszűz olívaolaj, 600 g burgonya, a sütéshez napraforgó olaj, egy kis csokor petrezselyemzöld (a nyelvhal filék nagyságától függően csökkenthetjük az adagot, nagyobb filéket hosszában felezni, de akár harmadolni is lehet!)

A nyelvhal filézéséről ITT írtunk.

A póréhagymát hosszában kettévágjuk, és 3-4 percig lobogó, sós vízben blansírozzuk, majd leszűrjük, kihűtjük, és lapjaira szedjük.

A nyelvhal filéket papírtörlővel szárazra töröljük, majd sóval, borssal fűszerezzük.

Munkalapra egy szelet szalonnát terítünk, ráhelyezzük a nyelvhal filét, erre pedig egy-két póréhagyma lapot. Ezután feltekerjük, és fogvájóval vagy kisebb nyárssal megtűzzük. A műveletet az összes filével megismételjük.

A petrezselyemzöldet felaprítjuk.

A burgonyát meghámozzuk, kb. 1 cm vastagon felkarikázzuk, forró olajban kisütjük, papírtörlőre szedjük.

Amíg a burgonya sül, egy serpenyőben kevés vajat és olívaolajat hevítünk. Hozzáadjuk a megtisztított, kettévágott fokhagymagerezdet valamint a haltekercseket, és félidőben megfordítva nagyságuktól függően kb. 4-5 perc alatt megsütjük, papírtörlőre szedjük.

A felaprított petrezselyemzöldet a serpenyőben maradt zsiradékhoz adjuk, átkeverjük, és levesszük a tűzről.

A sült burgonyát egy nagy tányérra szedjük, ráhelyezzük a sült nyelvhal tekercseket, meglocsoljuk egy kevés petrezselymes sült olajjal, és azonnal tálaljuk.

A tekercseket meleg előételként is tálalhatjuk, ilyenkor elég egy, maximum kettő fejenként. EZZEL a narancsos-petrezselymes mártással például nagyszerű lehet.

Vajban sült nyelvhal petrezselymes narancsmártással és sárgarépa-karfiol fasírttal

A nyelvhal Éva ötlete alapján készült, amikor már nem tudtam mit kezdeni az extrafriss zsákmánnyal.

Vajban sült nyelvhal petrezselymes narancsmártással és sárgarépás karfiolfasírttal

Hozzávalók 4 főre:

A halhoz: 4 db kb. 200 grammos nyelvhal, 200 ml tej, 1 tk. liszt, egy kis csokor petrezselyemzöld, 1 gerezd fokhagyma, 1 narancs leve, vaj, só, frissen őrölt feketebors

A sárgarépás karfiolfasírthoz: 150 g sárgarépa, 250 g karfiol, 1 tojás, zsemlemorzsa, 1/2 kk. reszelt narancshéj, frissen reszelt szerecsendió, 1/2 gerezd fokhagyma, só, fehérbors, kukoricadara, napraforgó olaj a sütéshez

A sárgarépát és a karfiolt sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük, és villával áttörjük – nem kell pépesre, de azért ne maradjanak benne nagyobb darabok. A zöldségeket egy keverőtálba tesszük, sóval, borssal, szerecsendióval fűszerezzük, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a tojást, a narancshéjat és annyi zsemlemorzsát, hogy könnyen formálható masszát kapjunk.

A masszát fél óráig állni hagyjuk, majd gombócokat formázunk belőle.

A gombócokat zsemlemorzsa és kukoricadara keverékébe forgatjuk, és bő, forró olajban kisütjük.

A nyelvhalakat az ITT leírt módon megnyúzzuk, a fejüket és az esetlegesen lelógó halhús darabokat levágjuk, majd a halakat a tejbe áztatjuk.

A petrezselyemzöldet felaprítjuk.

Kb. 30 perc után a halakat lecsöpögtetjük, lisztbe forgatjuk.

Egy serpenyőben felhevítjük a vaj felét, hozzáadjuk a félbevágott fokhagymagerezdet, és a halakat, majd mindkét oldalukat aranybarnára sütjük.

A fokhagymát eltávolítjuk, és a vaj másik felét valamint az aprított petrezselyemzöldet is a serpenyőbe tesszük. Fél percig pirítjuk, majd felöntjük a narancs frissen kifacsart levével. ezután elkeverjük benne a lisztet, sóval, borssal ízesítjük, és 2-3 perc alatt a mártást készre főzzük.

Lapos halak – Nyelvhal nyúzása és filézése

Kerek halat már filéztünk (aranydurbinccsal próbálkoztunk ITT), most megnézzük, hogyan kell a lapos halakkal bánni. A tudnivalókat egy nyelvhallal szemléltetjük.

A nyelvhalat sötét színű bőrével felfelé munkalapra helyezzük. Két lehetőségünk van: vagy a farokúszótól vagy a fejtőtől kezdve megnyúzzuk. Általában a farokúszótól való nyúzást szokták alkalmazni, de ez a hal annyira friss volt, hogy egyszerűbbnek tűnt az utóbbi megoldás.

Első lépésként az uszonyokat ollóval levágjuk.

Ezután a fejtőnél, a kopoltyúfedő alatt félkör alakú vágást ejtünk, és a belsőségeket eltávolítjuk.

A bőrt egy akkora részen, hogy a hüvelyk- és mutatóujjunkkal biztosan meg tudjuk fogni, lefejtjük a húsról, majd erősen tartva, a hal testéről az egészet egy mozdulattal lehúzzuk.

(Másik lehetőségként késsel a farokúszóról – a végétől kezdve a faroktő felé – lefejtjük a bőrt, majd a mutató és a hüvelykujjunkkal erősen tartva a hal egész testéről lehúzzuk.) 

A műveletet a másik oldalon is megismételjük.

A hal fejét és az esetlegesen lelógó halhús darabokat levágjuk.

Egészben történő felhasználásra a hal így készen áll.

A hal filézése: a húst a gerincoszlop mentén végigvágjuk, majd a kést minél kisebb szögben tartva, a bordákat követve először lefejtjük az egyik, majd a másik felső filét. (Érdemes filézőkést használni – nem úgy, mint most én – ez nagyban megkönnyíti a munkát, és szebb filéket eredményez.)

A műveletet a hal alsó felén is megismételjük – itt kisebb filéket fogunk kapni.

Íme a megmaradt gerinc és a nyesedék, ami a szemek és a kopoltyú eltávolítása után halleves alapban felhasználható. (Halleves receptek ITT találhatók.)

és a négy nyelvhal filé

Receptek lapos halakkal a Tarka Bárkán

Diós morzsában sült halrudacskák diómajoézzel, rozmaringos sült burgonyával és csiperkegombával

Friss orecchiette tészta vierge mártással és kisfejű lepényhallal

Gombás paradicsommártással sült nyelvhal filé

Rizottó sárgarépával, cukkinivel és sima lepényhallal

Szalonnás-póréhagymás nyelvhal tekercsek sült burgonyával

Vajban sült nyelvhal petrezselymes narancsmártással és sárgarépás karfiolfasírttal

Makréla olívaolajban

Jó, megígérem, nem lesz több marinált halas recept – az idén. Hálás téma, nem tehetek róla, az egyik kedvencem! Arról nem is beszélve, hogy ha valaki az ünnepek alatt nem tud órákig a tűzhely mellett állni, különösen jól jöhetnek az előre elkészíthető (hal)ételek, mint pl.

ez a mandulás-alma balzsamos marinált szardínia

vagy ez a diós-mazsolás marinált sült szardínia

vagy ez a posírozott, marinált ponty

vagy a mai

Makréla olívaolajban

Hozzávalók: 2 db kb 300 grammos makréla, egy kis csokor friss kapor (a köret szerint változtatható más (zöld) fűszerekre), 3-4 gerezd fokhagyma, extraszűz olívaolaj, 10-15 szem feketebors

A makrélákat megtisztítjuk, kibelezzük, kopoltyújukat és szemüket eltávolítjuk. Egy lábasban vizet forralunk, sózzuk, beletesszük a makrélákat, és alacsony lángon kb. 6-8 percig főzzük.

A halakat kifilézzük, bőrüket még melegen eltávolítjuk.

A fokhagymagerezdek héját eltávolítjuk, a cikkeket félbevágjuk. A kaprot két tenyerünk között megdörzsöljük.

Egy alacsony falú cseréptálka aljára kevés olívaolajat öntünk, rászórunk néhány szem feketeborsot, ráhelyezünk 2-3 fél fokhagymagerezdet, a kapor felét és a halfiléket. ezután újra fokhagyma, kapor és szemes bors következik, végül az egészet beborítjuk olívaolajjal, és fél napra hűtőszekrénybe tesszük.

Előételként pirítóssal, vagy főételként általában babbal vagy lencsével szoktuk tálalni.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!