Slider KategóriaHalak

Parmezános-csiperke gombás fehér mártással sült vörös garnéla – Zabpelyhes morzsában sült burgonyás lazacpogácsa – Spagetti sáskarákos paradicsomszósszal

A lassú, és vontatott tavalyihoz képest – csupán a halas vonatkozású részeket tekintve is – a 2014. év remekül kezdődött. Barátainknak köszönhetően január első szombatján a dunabogdányi pisztrángosnál kitűnően elkészített, frissen sütött, grillezett és füstölt pisztrángokat kóstoltunk. A köretektől nem voltunk elragadtatva (a szezonhoz jobban passzolna egy friss zeller-alma, vagy narancsos cékla saláta, esetleg egy kevés párolt póréhagyma vagy tejszínes-sárgarépás édes vagy savanyú káposzta, mint a vegyes saláta vagy a sokfurcsafűszeres steak burgonya), de a halak mind hibátlanok voltak, így tkp. majdnem elégedetten távoztunk.

Olaszországba visszatérve a codroipoi halas (a könyv láttán) sosem látott elismeréssel üdvözölt, és az általam kért (Adrián halászott, fürge) sáskarákok, valamint két lazacpatkó mellé a táskámba rejtett két óriási vörös garnélát is. Az utóbbiakból készült ez az egyszerű előétel, ami egyébként bármilyen nagytestű rákkal kivitelezhető.

DSC_3149

A lazacpogácsáról és a sáskarákos spagettiről nem készült fotó – az előző bejegyzésben felsorolt újévi fogadalmaimból kimaradt az egyik legfontosabb: ha fotó nélküli receptet hozok a blogra, bizony nem fogom magam frusztráltként érezni (főleg akkor nem, ha vaksötétben kell(ene) vacsorát fotózni, mint ahogy most is).

A receptek tehát:

Parmezános-csiperke gombás fehér mártással sült vörös ostoros garnéla

Hozzávalók 4 személyre: 4 nagy vörös ostoros garnéla, néhány csepp frissen facsart citromlé, 150 g csiperke gomba, 80 ml száraz fehérbor, 2 gerezd fokhagyma, só, frissen őrölt feketebors, frissen reszelt szerecsendió, 30 g vaj, 30 g liszt, 400 ml tej, 1 tk. mustár, egy kis csokor petrezselyemzöld, 4 tk. frissen reszelt parmezán

A gombát megtisztítjuk, és vékonyan felszeleteljük. A fokhagymagerezdeket megpucoljuk, és félbe vágjuk. A petrezselyemzöldet finomra aprítjuk. A garnélákat félbe vágjuk, bélcsatornájukat eltávolítjuk, a garnélahúsra néhány csepp citromlevet csöpögtetünk, majd megszórjuk kevés sóval és frissen őrölt feketeborssal.

A gombát kevés sóval és borssal ízesítve, száraz serpenyőben két fél fokhagymagerezddel együtt megpirítjuk, majd felöntjük a  fehérborral, valamint egy kevés vízzel, kb. 15 perc alatt készre pároljuk.

A vajat egy lábasban felhevítjük, hozzáadjuk a lisztet és a maradék két fél fokhagyma gerezdet, 2-3 percig pirítjuk, majd folyamatosan keverve felöntjük a tejjel, és addig főzzük, amíg a mártás besűrűsödik. Hozzáadjuk a gombát, a petrezselyemzöldet, végül kevés frissen reszelt szerecsendióval, mustárral és ha szükséges, sóval ízesítjük.

A félbevágott garnélákat egy tepsibe helyezzük, a gombás fehér mártást a szétosztjuk rajtuk, ezután meghintjük a frissen reszelt parmezánnal, és 200 °C-ra előmelegített sütőben, lehetőleg grill vagy gratin programon, a garnélák nagyságától függően 2-4 perc alatt készre sütjük. Azonnal tálaljuk.

DSC_3181

Zabpelyhes morzsában sült burgonyás lazacpogácsa

Hozzávalók 4 személyre: 150 g friss lazacfilé bőr nélkül, 1 gerezd fokhagyma, 150 g krumplipüré, 1 tojássárgája, só, frissen őrölt feketebors, egy kis csokor petrezselyemzöld, a panírozáshoz 1 tojás, kb. 60 g zsemlemorzsa és egy maréknyi zabpehely, a sütéshez napraforgó olaj

A fokhagymagerezdet megpucoljuk, a lazacfilével együtt ledaráljuk, és egy keverőtálba tesszük. A petrezselyemzöldet finomra aprítjuk, és a krumplipürével, valamint a tojássárgájával együtt a fokhagymás lazachoz adjuk. A masszát sóval és frissen őrölt feketeborssal ízesítjük, alaposan összekeverjük, és 30 percre hűtőbe tesszük.

A morzsát összekeverjük a zabpehellyel, a tojást egy tányérban felverjük.

A lazacos burgonyapürés masszából diónyi gombócokat formázunk, a gombócokat a felvert tojásba, majd a zabpelyhes morzsába mártjuk, 1-1,5 cm vastag koronggá lapítjuk, és forró napraforgó olajban aranybarnára sütjük. Frissen reszelt idényzöldségekkel vagy egy könnyű, fűszeres-citromos joghurtos mártással nagyszerű főétel.

DSC_3112

Spagetti sáskarákos paradicsomszósszal

Hozzávalók 4 személyre:  12 db sáskarák, 320 g spagetti, 2 fej salotta hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 100 ml száraz fehérbor, 100 g zöld olajbogyó, 1 tk. szárított oregánó, 300 ml natúr házi passzírozott paradicsom, extra szűz olívaolaj, só, frissen őrölt feketebors

A sáskarákokat megtisztítjuk: fejüket és lábaikat levágjuk, a farokrészt vékony sávban körbevágjuk. A páncélt felnyitjuk, a rákhúst óvatosan kiemeljük, majd megfordítva egy vágódeszkára helyezzük. Éles késsel nem túl mélyen végigmetsszük, és a húsban futó bélcsatornát kiemeljük.

Az olajbogyókat negyedekre vágjuk, a hagymákat és a fokhagymagerezdeket meghámozzuk, és nagyon finomra aprítjuk.

A rákfejeket- és páncélokat annyi vízzel, amennyi bőven ellepi, egy fazékba tesszük, alacsony lángon 30 percig főzzük, majd leszűrjük.

Egy nagy serpenyőben kevés olívaolajat hevítünk, majd üvegesre pároljuk benne a hagymát és a fokhagymát. Hozzáadjuk a negyedelt olajbogyókat, felöntjük a borral, és amikor ez teljesen elpárolog, beleöntjük a passzírozott paradicsomot is. Az oregánóval, kevés sóval és borssal fűszerezzük, majd kb. 5-10 perc alatt sűrűre főzzük. Ekkor hozzáadjuk a sáskarákok megtisztított húsát, és anélkül, hogy megkevernénk, lefedve, nem több, mint 1-1,5 perc alatt a mártást készre főzzük.

Közben a rákpáncélok főzővizét ismét felforraljuk, sózzuk. A tésztát a lobogó vízbe dobjuk, és addig főzzük, amíg eléri az “al dente” (nem teljesen puhára főtt) állagot. Ekkor leszűrjük, összekeverjük néhány csepp extra szűz olívaolajjal, és tányérokra szedjük. A (nagyon törékeny!) sáskarákokat a paradicsommártással együtt a tésztakupacok tetejére kanalazzuk, és azonnal tálaljuk.

Kedvenc halas ünnepi előételünk: Sárgarépa-csicseriborsó krém pirított dióval és petrezselyem-medvehagyma pesztóval marinált füstölt pisztránggal

Még pár óráig (egészen pontosan délig) játszhattok a nemrég megjelent Rákok, kagylók, csigák, tintahalak című könyvünk egy példányáért a Tarka Bárka blog Facebook oldalán! Részletek itt: https://www.facebook.com/pages/Tarka-B%C3%A1rka-hal-gasztro-blog/349386095080203

673332

Délután sorsolunk, a nyereményt holnap postázzuk!

A mai bejegyzés fő témája pedig a 108.hu magazinban megjelent zöldségkrém, amely akkora telitalálat lett, hogy muszáj volt elkészíteni egy halas változatot is. Akinek nincs ötlete, mi kerüljön az ünnepi asztalra, bátran készítse el ezt az ételt, a siker garantált, ráadásul a befektetett munka talán fél óra sincs…

Sárgarépa-csicseriborsó krém pirított dióval és petrezselyem-medvehagyma pesztóval marinált füstölt pisztránggal

Hozzávalók 4 személyre: 300 g sárgarépa, 100 g száraz csicseriborsó, 1 gerezd fokhagyma, 1 ágacska rozmaring, só, frissen őrölt feketebors, frissen reszelt szerecsendió, 40 g dióbél, egy kis csokor petrezselyemzöld, 4-5 fagyasztott medvehagyma levél, extra szűz olívaolaj, 4 vékony szelet hidegen füstölt pisztráng, néhány csepp frissen facsart citromlé

DSC_2244

A csicseriborsót átmossuk, egy tálba helyezzük, majd forró vízzel leöntjük, és 24 órán keresztül ázni hagyjuk.

A fokhagymagerezdet megpucoljuk, vékonyan felszeleteljük. A sárgarépát meghámozzuk, 3-4 cm-es darabokra vágjuk. A medvehagyma leveleket kiengedjük, papírtörlővel leitatjuk róluk a fölösleges vizet.
A dióbelet nagyobb darabokra törjük, száraz serpenyőben megpirítjuk egy kendőbe tesszük, és a héját ledörzsöljük.
Egy lábasban olívaolajat hevítünk, megpirítjuk benne a fokhagymát, majd hozzáadjuk a rozmaringágat, és a leszűrt csicseriborsót. Sóval, frissen őrölt feketeborssal valamint frissen reszelt szerecsendióval fűszerezzük, és felöntjük annyi vízzel, amennyi a lábas tartalmát bőven ellepi. Fedő alatt, közepes lángon addig főzzük, amíg a csicseriborsó ressre puhul. Ekkor hozzáadjuk a sárgarépa darabokat (ha szükséges, önthetünk még hozzá egy kevés vizet) és az egészet puhára főzzük. A rozmaring ágat eltávolítjuk, és a zöldségeket botmixerrel simára turmixoljuk.
A petrezselyemzöldet egy kevés olívaolajjal és a medvehagyma levelekkel együtt mozsárban pépesre zúzzuk, majd összekeverjük pár csepp citromlével (közben kóstoljuk, hogy ne legyen túl “vad” a végeredmény). A pisztráng szeletek mindkét oldalát megkenjük a pesztóval, 10 percig állni hagyjuk, majd a apró nyársakra tűzzük.
A zöldségkrémet poharakba szedjük, mindegyik tetejére egy teáskanálnyi pirított diót szórunk, a tetejére ültetjük a pesztós füstölt pisztráng nyársakat, és azonnal tálaljuk.
(A kiengedett medvehagyma levelek helyett használhatunk kész medvehagyma pesztót is.)

Szép karácsonyt kívánunk a Tarka Bárka hal-gasztro-blog minden olvasójának.

Gabi és Gergely

Fokhagymás-borsos lisztben sült pontypatkók ecetes-hagymás burgonyasalátával

Hozzávalók 4 személyre:

A halhoz: 4 db pontypatkó, só, liszt, frissen őrölt feketebors, 1 gerezd fokhagyma, napraforgó vagy kukaorica olaj a sütéshez

A salátához: 600 g burgonya, 100 g nagy fej fehér hagyma, 200 ml zöldség alaplé, 30 ml fehérborecet, 1 tk. mustár, 1 gerezd fokhagyma, 4 ek. extra szűz olívaolaj, egy nagy csokor petrezselyemzöld, só, frissen őrölt feketebors

DSC_2528

A salátához a fokhagymagerezdet meghámozzuk, és a petrezselyemzölddel együtt finomra aprítjuk. A hagymát megpucoljuk, félbe vágjuk, vékonyan felszeleteljük.

A burgonyát alaposan megmossuk, és héjában, lobogó, sós vízben puhára főzzük. Ezután meghámozzuk, félcenti vastag karikára vágjuk, és egy keverőtálba tesszük.

Egy másik tálban simára keverjük a mustárt, az ecetet, az olajat. Hozzáadjuk a petrezselyemzöldet, a fokhagymát, a hagymaszeleteket, összekeverjük, majd a meleg zöldség alaplével valamint kevés sóval és frissen őrölt feketeborssal együtt a burgonyára öntjük.

Az egészet összeforgatjuk, és legalább fél órán keresztül állni hagyjuk.

A halhoz a fokhagymagerezdet meghámozzuk, pépesre aprítjuk. A lisztet mélytányérba hintjük, összekeverjük a fokhagymával és jó adag frissen őrölt feketeborssal.

A pontypatkókat besózzuk, a fűszeres lisztbe forgatjuk, és ujjnyi forró napraforgó vagy kukorica olajban mindkét oldalukat ropogósra sütjük.

Fodros széles metélt lazaccal és brokkolival

Hozzávalók 4 személyre: 320 g fodros széles metélt, 200 g lazacfilé bőr nélkül, 280 g brokkoli, kb. 150 ml hal vagy zöldség alaplé vagy víz, 1 gerezd fokhagyma, 1 salotta hagyma, 50 g angol zeller, 2 ek. frissen reszelt parmezán, frissen őrölt szerecsendió, só, frissen őrölt feketebors, extra szűz olívaolaj, vaj

DSC_6393

A hagymát és a fokhagymát megpucoljuk, és az angol zellerrel együtt finomra aprítjuk. A lazacfilét  kb. 1 cm széles, 3 cm hosszú csíkokra vágjuk, majd sóval és frissen reszelt szerecsendióval fűszerezzük. A brokkolit kisebb rózsákra szedjük.

Egy serpenyőben kevés olívaolajat és vajat hevítünk, és megdinszteljük benne az aprított hagymát, fokhagymát és zellert. Hozzáadjuk a brokkolit, megsózzuk, megborsozzuk, és nagy lángon addig pirítjuk, amíg a hagyma sárgulni kezd. Ekkor felöntjük a hal vagy zöldség alaplével, és roppanósra pároljuk.

Közben a tésztát lobogó, sós vízben kifőzzük. Amikor eléri az “al dente” (“harapható”, nem teljesen puhára főtt) állagot, leszűrjük. A lazaccsíkokat, a parmezánt valamint a tésztát a brokkolihoz adjuk, és nagy lángon, 1,5-2 perc alatt az egészet készre pirítjuk. Azonnal tálaljuk.

Kevés pirított fenyőmaggal feldobhatjuk a végeredményt.

 

Narancsos-kakukkfüves sült tengeri sügér filé lila répa-cékla pürével és grillezett parmezános polentával

Hozzávalók 4 személyre:

A halhoz: 4 db kb. 130 g súlyú tengeri sügér filé, 1 érett, édes narancs (mondjuk Tarocco), 2-3 kakukkfű ágacska, 2 gerezd fokhagyma, vaj, extra szűz olívaolaj, só, frissen őrölt feketebors

A polentához: 100 g közepesre őrölt kukoricadara, kb. 400 ml víz, 4 ek. frissen reszelt parmezán

A zöldségpüréhez: 100 g cékla, 300 g lila répa, 1 gerezd fokhagyma, körömnyi gyömbérgyökér, 1 gerezd fokhagyma, egy kis darab narancshéj, kb. 200 ml zöldség alaplé vagy víz, 1 kk. (narancsvirág) méz, só, őrölt fehér bors, frissen reszelt szerecsendió, vaj, extra szűz olívaolaj, 1-2 ek. tejföl, néhány csepp frissen facsart narancslé

DSC_1846

A céklát, a sárgarépát, a gyömbért és a fokhagymát meghámozzuk. A zöldségeket közel azonos nagyságú darabokra vágjuk, a gyömbért és a fokhagymát lereszeljük, és egy lábasban, a narancshéjjal együtt, kevés forró vaj és olívaolaj keverékén 3-4 percig pirítjuk.

A narancshéjat kidobjuk, a zöldségeket sóval, frissen őrölt szerecsendióval és kevés őrölt fehér borssal ízesítjük, majd felöntjük az alaplével (vagy vízzel), és addig főzzük amíg megpuhulnak.

Ekkor az egészet merülőmixer segítségével pürésítjük (aki nem kedveli a kissé rusztikus textúrát, finom szövésű szűrőn át is passzírozhatja), belekeverjük a tejfölt, a mézet és ha szükséges, néhány csepp narancslevet is. A pürét forráspontig hevítjük, majd levesszük a tűzről, és félretesszük.

A polentához a vizet egy teáskanálnyi sóval felforraljuk, beleszórjuk a kukoricadarát, és folyamatosan kevergetve kb. 30-35 percig főzzük. A végén belekeverjük a sajtot, majd a masszát tepsibe simítjuk, és miután megszilárdul, 1-1,5 cm széles, 4-5 cm hosszú hasábokra vágjuk.

A fokhagymagerezdeket megpucoljuk, és hosszában ketté vágjuk. A narancsokat meghámozzuk, és a narancshúst a gerezdekből kivágjuk úgy, hogy hártya ne maradjon rajta.

A branzino filékről a fölösleges nedvességet papírtörlővel leitatjuk, majd mindkét oldalukat sóval és frissen őrölt feketeborssal meghintjük.

Egy nagy serpenyőben kevés vajat és olívaolajat hevítünk, beletesszük a félbevágott fokhagymagerezdeket, a kakukkfű ágacskákat, majd amikor pirulni kezdenek, bőrös oldalukkal lefelé melléjük helyezzük a befűszerezett tengeri sügér filéket is. Közepesen erős lángon mindkét oldalukat megpirítjuk, majd konyhai papírtörlőre szedjük, félre tesszük, melegen tartjuk.

A serpenyőből eltávolítjuk a kakukkfű ágacskákat valamint a sült fokhagymát, és a megmaradt zsiradékon, erős tűzön megpirítjuk a narancs darabkákat.

Közben egy grillserpenyőben a polenta darabkákat is megpirítjuk.

Egy tányérra 3-4 ek. répa-cékla pürét szedünk, ráhelyezzük a sült tengeri sügér filéket, meglocsoljuk a narancsos szafttal, köré vagy mellé néhány grillezett polenta darabkát rakunk, és azonnal tálaljuk.

Farkassügér (branzino) édesköménnyel

Hozzávalók 4 személyre:

A halhoz: 2 db kb. 300 g súlyú, tenyésztett farkassügér, só, frissen őrölt feketebors, csipetnyi őrölt édesköménymag, liszt, a sütéshez kevés napraforgó vagy kukoricaolaj

Az édesköményhez: 2 db nagy édeskömény gumó, só, frissen őrölt feketebors, 2 ek. frissen reszelt parmezán, néhány csepp frissen facsart narancslé, 40 g zsemlemorzsa, egy kis csokor petrezselyemzöld, 1 gerezd fokhagyma, extra szűz olívaolaj, 1 kk. vaj

DSC_1807

A fokhagymagerezdet megpucoljuk, áttörjük; a petrezselyemzöldet felaprítjuk, majd összekeverjük a zsemlemorzsával, a parmezánnal, csipetnyi borssal, és egy kevés extra szűz olívaolajjal.

Az édeskömény gumókat hosszanti irányban négyfelé vágjuk, lobogó, sós vízben puhára főzzük, majd lecsöpögtetjük, és egy vajjal kikent tűzálló tálba vagy sütőben is használható serpenyőbe tesszük. (Ha túl vastagnak találjuk a szeleteket, és szeretnénk sok illatos ropogós morzsát a végén a szánkban tudni, hosszában tovább felezhetjük az édeskömény gerezdeket.)

A farkassügért megtisztítjuk: lepikkelyezzük, uszonyait levágjuk, kizsigereljük, fejét eltávolítjuk. (A fejből és a farokrészből főzhetünk alaplevet. Ezt mélyhűtőben akár 3 hónapig is tárolhatjuk – jól fog jönni hallevesek, rizottók, tésztaszószok készítésekor.) A haltörzset 2-3 cm vastagon felszeleteljük, majd sóval és borssal befűszerezzük.

A lisztet az őrölt édeskömény maggal elkeverjük, és a halszeletek minden oldalát meghintjük vele. A szeleteket azonnal forró olajba helyezzük, és körbepirítjuk, majd ezeket is a serpenyőbe helyezzük. (Ügyeljünk arra, hogy ne pirítsuk sokáig a halat, nehogy később, a sütőben való grillezésnél kiszáradjon.)

Az édeskömény szeleteket megszórjuk a fűszeres-sajtos morzsával, meglocsoljuk néhány csepp frissen facsart narancslével, és 220 °C-ra előmelegített sütőben, grill programon, néhány perc alatt ropogósra sütjük.

 

Rozmaringos rizottó lazaccal és sütőtökkel

Hozzávalók 4 személyre: 280 g rizottóhoz való rizs, 280 g lazacfilé bőr nélkül, kb. 1 l hal vagy zöldség alaplé, 200 g sütőtök (tisztítva mérve), 1 ágacska rozmaring, 2 gerezd fokhagyma, 1 kis fej fehér hagyma, 100 ml száraz fehérbor, 3 tk. vaj, extra szűz olívaolaj, 4 tk. frissen reszelt parmezán, csipetnyi frissen reszelt szerecsendió, só, frissen őrölt feketebors

riso

A hagymát és a fokhagymagerezdeket meghámozzuk, előbbit finomra aprítjuk, utóbbit áttörjük. A lazacot és a sütőtököt közel azonos nagyságú, (kb. egycentis) kockákra vágjuk. Az alaplevet forráspontig hevítjük, melegen tartjuk.

Egy lábasban 2 tk vajat és egy kevés olívaolajat hevítünk, belehintjük a hagymakockákat és az áttört fokhagymát, és lassú tűzön üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a rozmaringágat, a rizst, a felkockázott tököt, megszórjuk sóval, egy kevés frissen őrölt feketeborssal, valamint csipetnyi frissen reszelt szerecsendióval, és 2-3 percig pirítjuk. Felöntjük a fehérborral, és amikor a bor szinte teljesen elpárolog, hozzáadunk egy merőkanálnyi forró hal alaplevet. Olykor-olykor megkeverve az alaplevet addig adagoljuk, amíg a rizs eléri az “al dente” vagyis “harapható”, nem teljesen puhára főtt, állagot. Ekkor a rozmaringágat eltávolítjuk, a rizshez adjuk a lazackockákat, a maradék vajat ill. a parmezánt, és nem több, mint 1-2 perc alatt az egészet készre főzzük. Forrón tálaljuk.

Zöldséges tőkehal

Hozzávalók 4 személyre: 280 g tőkehal filé bőr nélkül (nekem most sózott volt, amit 48 órán keresztül hideg vízben áztattam, naponta kétszer cseréltem a vizet), 1 db sárga kaliforniai paprika, 150 g cukkini, 250 g padlizsán, 1 nagy fej fehér hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 150 g édeskömény, 100 ml száraz rozé, 300 g hámozott, darabolt paradicsom (ilyenkor már konzerv vagy sk. eltett), só, frissen őrölt feketebors, csipetnyi őrölt édeskömény mag, 1 ágacska kakukkfű, extra szűz olívaolaj

DSC_2319

A hagymát és a fokhagymát megpucoljuk, előbbit nagyobb kockákra, utóbbit papírvékony szeletekre vágjuk. A padlizsánt meghámozzuk, az édeskömény felső rétegét eltávolítjuk, a paprika csumáját, magjait és ereit eltávolítjuk. A zöldségeket a cukkinivel és a tőkehal filével együtt, kb. azonos nagyságú (2-3 cm-es) kockákra vágjuk. A kakukkfű levélkéit lecsipkedjük.

Egy lábasban kevés extra szűz olívaolajat hevítünk, hozzáadjuk az őrölt édeskömény magot,, a kakukkfű levélkéket, a fokhagyma szeleteket, a hagyma- és az édeskömény kockákat, majd az egészet aranybarnára pirítjuk. Felöntjük a borral, majd amikor az alkohol elpárolog, hozzáadjuk a többi zöldséget és a paradicsomot is. A zöldségeket megsózzuk, megborsozzuk, és lefedve kb. 40 percig pároljuk.

Végül hozzáadjuk a tőkehal kockákat, és 4-5 perc alatt az egészet készre főzzük. (Azon ritka ételek egyike ez, amelyek másnap is finomak.)

A múlt héten felajánlott, Az ízek harmóniája című könyvet pedig

az izek harmoniaja_borito

Balkai Mariann tudhatja magáénak.

Gratulálunk, Mariann, és mindenkinek köszönjük a megosztásokat, a játékot.

A következő napokban is nézzetek be hozzánk, új meglepetések várnak rátok!

Marinált mozzarella olajos szardellafilével

Hozzávalók 8 személyre (hideg előételként): 400 g bivalymozzarella, 100 g olajos szardellafilé, 2 kápia paprika, 1 gerezd fokhagyma, 2 mogyoróhagyma, 1 tk. csípős füstölt paprika, 2-3 ágacska friss kakukkfű, bazsalikomlevelek, 1 citrom, só, frissen őrölt feketebors, extra szűz olívaolaj

DSC_0863

A mozzarellát felszeleteljük, a paprika csumáját ereit, magjait eltávolítjuk, húsát hosszában negyedeljük, majd félcentis csíkokra vágjuk. A hagymát és a fokhagymát megpucoljuk, és papírvékony szeletekre vágjuk. A szardella filéket lecsöpögtetjük, és mindegyiket 3-4 darabba vágjuk. A citrom héját vékonyan lehántjuk, és 1 mm széles csíkokra vágjuk (vagy lereszeltjük, de legkönnyebb dolgunk citrom dekoráló késsel lesz). A bazsalikomleveleket apró darabokra tépkedjük, a kakukkfű leveleit lehúzzuk az ágacskákról.

Egy serpenyőben kevés olívaolajat hevítünk, hozzáadjuk a hagymát és a fokhagymát, majd lassú tűzön üvegesre pároljuk. Meghintjük a füstölt csípős pirospaprikával, összekeverjük, levesszük a tűzről, és kihűtjük.

Egy tál aljára egy réteg mozzarellát rakunk. Ráhelyezünk néhány szardellafilét, meglocsoljuk a hagymás-paprikás olajjal, megintjük paprika és citromhéj csíkokkal, kakukkfű levélkékkel és bazsalikom levél darabkákkal, sózzuk, borsozzuk, végül befedjük egy újabb réteg mozzarellával. A rétegzést addig folytatjuk, amíg a hozzávalók el nem fogynak (nekem már a tetejére nem jutott szardella). Behűtve, meleg pirítóssal, előételként tálaljuk.

Az eredeti ötlet Mammától (pontosabban phzstől, mi több, Jamie Olivertől) származik, bár a mostani, tejföl mentes verziónak vajmi kevés köze van az original recepthez. Számtalanszor készítettem már, tavasszal fokhagymával és zöld spárgával, nyáron tejföllel, lime lével meglocsolva, a szardella, a hagyma és a kápia paprika általában ősz felé csúszik a sajtrétegek közé… Családi összejövetelek alkalmával nem hiányozhat az asztalunkról, és elárulom, mindig ez az első előétel, ami az utolsó csepp olajig eltűnik a tányérokból.

És egy remek lehetőség: még ma  (nov. 20.) délután négyig a Tarka Bárka Facebook oldalán megnyerheted ezt a könyvet:

az izek harmoniaja_borito

részletek itt:

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=693744000644409&set=a.366984579987021.88824.349386095080203&type=1&theater

Főtt cékla tonhalas szósszal

Hozzávalók 8 személyre (hideg előételként): 500 g cékla, 1 tojás sárgája (szobahőmérsékletű!), 2 gerezd fokhagyma, 1 tk. mustár, kb. 150 ml napraforgó olaj, 100 ml tejföl, 2 tk. kapribogyó, 100 g olajos tonhal konzerv, só, frissen őrölt feketebors, néhány petrezselyemlevél

DSC_0896

A tonhal konzervet lecsöpögtetjük, és a kapribogyóval együtt finomra aprítjuk.

A céklát alaposan megmossuk, sós vízben puhára főzzük. Ezután leszűrjük, meghámozzuk, 2-3 mm vékony karikára vágjuk, és a szeleteket kissé egymásra csúsztatva egy tányérra rendezzük.

A fokhagymagerezdeket megtisztítjuk, félbe vágjuk, és a mustárral, egy kevés sóval valamint a tojássárgájával egy keverőpohárba tesszük. Belehelyezzük a mixert, bekapcsoljuk, és vékony sugárban hozzácsorgatjuk az olajat. (Fontos, hogy a tojás szobahőmérsékletű legyen, másképpen a hozzávalók nem keverednek el megfelelően.) Hozzáadjuk a tejfölt, a tonhalkonzervet és a kapribogyót, megborsozzuk, ha szükséges, megsózzuk, és alaposan összekeverjük (esetleg a botmixerrel krémesre dolgozzuk).

A mártást a főtt céklára öntjük, és egész vagy aprított petrezselyemzölddel a tetején behűtve tálaljuk. (Kifejezetten jól mutat, ha egyszemélyes adagokat készítünk belőle.)

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!