Slider KategóriaHalételek gyerekeknek

Szardellával ízesített spenót- és zeller krémleves

Egy hónap vajas kenyér – Túró Rudi kúra után nagyon féltem attól, hogy A Gyerek nem fog egyik napról a másikra visszatérni a régi kerékvágásba, és nem fogja tárt karokkal fogadni az idényzöldségekkel teletűzdelt ebédeinket/vacsoráinkat. (Nem mintha Magyarországon nem ettünk volna jókat, sőt, csak édesvízi halból egy hónap alatt az éves átlag dupláját ettük meg – ld. süllő receptek, ponty receptek, + öt halászlé -, emellett végigettük a hagyományos magyar konyha hétköznapi és hétvégi remekeit, de azért valljuk be, a zöldségfogyasztás elsősorban a krumplira és a levesekben főtt zöldségekre redukálódott. (Salátát, újhagymát, retket, amit már lehetett volna anyukámék kertjéből frissen enni, köszönte A Gyerek, de nem kért.)

Utóbb kiderült, hogy a fent említett félelmem alaptalan volt. Annám fél napig kereste a TR-t, a kakaót, aztán tudomásul vette, hogy itt sem egyik, sem másik nincs, és újra elővetette velem az aszalt szilvát, a mazsolát mint nassolni valót, a második nap reggelén elfogyott a teli bögre tej, és az ebédek/vacsorák azóta is szó nélkül becsúsznak.

Az első két napon szándékosan mellőztem az itt megszokott tésztaételeket, amolyan átvezetőnek ebédre a következőket készítettem: első nap spenót krémleves + grillezett csirkemell, párolt gomba, vegyes saláta, második nap ugyanazon szisztémával zellerkrémleves + sütőben sült rozmaringos fasírt, párolt karalábé, zöld saláta. A sorból a leveseken van a hangsúly, amik egyébként első látásra teljesen hagyományosnak tűnnek, de a tetejükre kétféle olajos/ecetes (eredetileg sózott) szardellát csorgattam, mintegy fűszerként, amitől mindkettő egészen új színezetet kapott. Friss, ropogós héjú sok magvas kenyérből apró bárkákat csipkedünk bele, és A Gyerek az egészet boldogan kikanalazta a tányérjából. (Ilyenkor majd’ szétdurranok a  büszkeségtől, és bizonygatom, hogy milyen jól tettem, hogy annak idején szigorúan ragaszkodtam az étkezési szokásainkkal kapcsolatos elveimhez. Khm, aztán már azt is látom, hogy jövő héten A Gyereknek nem lesz kedve enni, majd jól kétségbe esek, hogy vajon hol rontottam el. 🙂 C’est la vie. Az anyukák (és főleg a gyerekek) már csak ilyenek.

Az önteteket lehet variálni, az alma balzsamos a zellerkrémelvesen is isteni volt. Aki szereti az erős ízeket, készítheti az öntetet anélkül, hogy a szardellákat hőkezelné. (Én most csak Annám miatt főztem pépesre, mert bár a gorgonzola piccantét maga követeli a sajtboltban, azért a sós szardella fogyasztásához még le kell húzni néhány évet az ízek oskolájában. 😉 Ha tehát a hőkezelés nélküli változatra szavazunk, késes robotgépben vágjuk szinte pépesre a sózott halakat, és ezután keverjük el az ecettel/olajjal. Pirítóson is megállja a helyét!.

Recept:

Mustáros zeller krémleves tökmagolajos szardella cseppekkel

Hozzávalók 4 főre: 300 g zellergyökér, 2 közepes újburgonya, egy ágacska rozmaring, 150 ml tejszín, 1 kk. magos mustár, só, 2 db sós szardella, 1 ek. fehérborecet, 1 ek. tökmagolaj

Az öntethez a szardellákat alaposan leöblítjük, majd egy kis serpenyőben kevés vízzel 1-2 perc alatt pépesre főzzük. Amikor kihűlt, összekeverjük a tökmagolajjal és a fehérborecettel.

(Eredetileg 2-3 pöttyöt “terveztem” a levesre, aztán Annának annyira tetszett a pöttyözés, “Még, mamma, még rakjunk!”, hogy végül telepöttyöztük az egészet. x-)

A burgonyát és a zellergyökeret megtisztítjuk felkockázzuk, és annyi sós vízben, amennyi épp ellepi, puhára főzzük. Botmixerrel pürésítjük, hozzáadjuk a tejszínt, a mustárt és a rozmaringágat, egyszer felforraljuk, tányérokba szedjük, meglocsoljuk az alma balzsamos-tökmagolajos szardellaöntettel, és azonnal tálaljuk.

Felnőtteknek a tetejére jó adag frissen őrölt feketebors ajánlott.

Spenót krémleves alma balzsamos szardella cseppekkel

Hozzávalók 4 főre: 300 g spenót, 2 közepes újburgonya, 1 gerezd fokhagyma, 150 ml tejszín, só, 2 db sós szardella, 2+1 ek. extra szűz olívaolaj, 2 ek. alma balzsamecet (Pödör) – a rosaliás nyeremény része, már most látom, nem fog sokáig tartani, nagyon finom!

Az öntethez a szardellákat alaposan leöblítjük, majd egy kis serpenyőben kevés vízzel 1-2 perc alatt pépesre főzzük. Amikor kihűlt, összekeverjük 1 ek. olívaolajjal és az alma balzsamecettel.

A fokhagymát megtisztítjuk, kés lapjával kissé megnyomjuk, és nagyon alacsony lángon, 2 ek. olívaolajon rózsaszínűre pirítjuk.

A burgonyát megtisztítjuk felkockázzuk, és annyi sós vízben, amennyi épp ellepi, puhára főzzük. Hozzáadjuk a spenótleveleket és az olajat amiben a fokhagyma sült (aki szereti, pl. én, a sült fokhagymát is) és újraforrástól számítva 2-3 perc főzés után az egészet botmixerrel pürésítjük. Hozzáadjuk a tejszínt, még egyszer felforraljuk, tányérokba szedjük, meglocsoljuk a alma balzsamos szardellaöntettel, és azonnal tálaljuk.

Szokásos hétvégi halas-vizes ezúttal szabadtéri ötletünk: Hajtogassatok papírhajókat (anya/apa segít)! Egy kádba engedjetek vizet, tegyétek a hajókat vízre, és próbáljátok őket meg átfújni a kád egyik végéből a másikba. Akinek a hajója hamarabb átér, az nyer. (Apa mérheti az időt stopperrrel. 😉

Szimpatikus online megrendelhető papírhajó sablonok Jurianne Matter holland tervezőtől hajtogatási útmutatóval:

A fish art rajongóinak Jurianne blogja is melegen ajánlott!

És bónuszként itt egy őrült papírhajó hajtogató blog is. :-O

Az elmaradhatatlan halas kultúrcsepp pedig:

Zelk Zoltán: Halország

Falu végén, hegy alatt

csörgedezik egy patak,

ficánkoló víg halak

játszanak a víz alatt.

 Talán még házuk is van

víz alatt, a homokban,

fényes kavicsból rakták:

ott töltik az éjszakát.

 Reggel vígan ébrednek,

eleségért sietnek,

szitakötő, vízipók,

halreggelire valók.

Később ebéd is kerül

s ha fönn az ég kiderül:

a víz színére úsznak,

úgy köszönnek a Napnak.

Zöld spárgás árpagyöngy kása juhtúrós pisztránggombócokkal

Elkészült a tegnap említett spárgás árpagyöngy kása. Annám boldogan kanalazta. Szerinte – és általában az olasz gyerekek szerint is – az egyik legjobb dolog a világon a rizottó és az árpagyöngy kása (orzotto). Szinte teljesen mindegy mi van benne, hal, zöldség, minimális mennyiségű hús, vagy sajt, mind eltűnik a krémes rizs/árpagyöngy szemekkel egyetemben az anyukák nem kis örömére. Nyilván, rásegít a dologra, hogy minden hozzávaló egybeolvad – én csak a kép kedvéért pakoltam mindent a kása tetejére). Nemszeretem-zöldségeket és egyéb járulékokat turkálni, kikapirgálni, félretolni nem érdemes, mert velük együtt elvész a lényeg is. 😉

Anyukák, ti szoktatok rizottót/árpagyöngy kását készíteni? Milyen a fogadtatás?

Zöld spárgás árpagyöngy kása túrós pisztránggombócokkal

Hozzávalók 4 főre:

A kásához: 240 g árpagyöngy, fél citrom leve + 1 ek., 1 kis fej fehér hagyma apróra vágva,  4 tk. vaj, extraszűz olívaolaj, kb. 1,5 l zöldség vagy hal alaplé, 120 g zöld spárga fej, 100 ml tejföl, só

A spárgához: 120 g zöld spárga fej, 3 tk. cukor, 2 ek. ecet

A gombócokhoz: 120 g pisztrángfilé bőr nélkül (a pisztráng filézését annak idején Robi mutatta meg, azóta mindenkinek megy, mint a karikacsapás)  120 g  juhtúró, egy kis csokor petrezselyemzöld apróra vágva, 1 tojás sárgája, só

A gombócokhoz a halhúst ledaráljuk, összekeverjük a juhtúróval, a tojássárgájával és az apróra vágott petrezselyemzölddel,a juhtúró ízétől függően sózzuk. (Ha túl lágy lenne, adhatunk hozzá kevés házi zsemlemorzsát.) A masszát félretesszük.

Egy alacsony falú lábasban felhevítjük a vaj felét valamint egy kevés extra szűz olívaolajat, és az apróra vágott fehér hagymát üvegesre pároljuk benne. Hozzáadjuk az árpagyöngyöt, átforgatjuk, 1-2 percig pirítjuk, majd felöntjük a citromlével. Amikor a citromlé nagy része elpárolog, hozzáadjuk a hal vagy zöldség alaplevet.

Közben egy lábasban vizet forralunk, hozzáadjuk az ecetet, a cukrot és a spárgafejeket, majd roppanósra főzzük, leszűrjük.

A spárga főzőlevének a felét is a kásához adjuk.

A pisztrángos-juhtúrós masszából apró gombócokat formálunk.

Amikor a gersli már majdnem megpuhult, elkeverjük benne a tejfölt, a spárgafejeket és a maradék citromlevet. A kását elegyengetjük, ráhelyezzük a gombócokat, még 2 percig főzzük, majd lefedjük, lehúzzuk a tűzről, fedő alatt 5 percig pihentetjük, és azonnal tálaljuk.

Ezután a tartalmas orzotto után amolyan “desszertként” jól fog esni egy halacska alma – annyira szimpatikus, szerintem nincs olyan gyerek, aki visszautasítaná. 😉 Forrás: www.cutefoodforkids.com

Az elmúlt hétvégéhez hasonlóan vers jutott mára is. Ki gondolta volna, hogy egy halacska képes egy egész bivalyt egy ültő helyében bekapni? Pedig így van! Ha nem hiszitek, olvassátok…;-)

Kányádi Sándor: A bivaly és a halacska

– erdélyi szász népmese alapján –

Volt egyszer egy kicsi patak

s tán még ma is folydogálna

de lám, csak a medre maradt

mindannyiunk bánatára.

Lakott benne egy kicsi hal

akkora de akkorácska,

hogy egy szúnyogból kitelt

az ebédje meg vacsorája.

Hihetetlen egy történet

nem hinném ha nem én írnám

de még így is félten- féltem

a kétkedőktől az irhám.

Mentségemre legyen mondva

ahonnan  mesém szivárog

úgy  hívják a medret máig

bivalynyelő halas árok.

Nyáron történt nagy meleg volt

kánikula a javából

s a réten egy bivaly legelt

ott ahol a patak átfolyt.

Jobban mondva folyt

mert szörnyen megszomjazott

a nagy állat és nekiállt inni

a kis halacska kis patakának.

Hé te bivaly hagyd már abba

csillapodjon szörnyű szomjad

vidd a bendőd a folyóra

hagyj békét a patakomnak.

De a bivaly föl se vette

amit a  halacska mondott

és húzott a kis patakból

újra s újra kortyra kortyot.

Hát ez mégis csak hallatlan

vakmerőség sőt gyalázat

volna képed te orcátlan

leinni rólam a házat.

Hogy azután mint az iszap

száradjak és repedezzek

vidd a bendőd te szörnyeteg

vidd amíg csúffá nem teszlek.

Nyomatékul és jelezve hogy

készen áll bármily tettre

ecsethegynyi farkuszonyát

a bivaly orrába verte.

Nocsak, rekegte a bivaly

hű de veszedelmes ütleg

tágulj innen mert különben

még téged is kihörpintlek.

Azzal neki térdepelt és

orrát egyre lejjebb nyomva

kiitta a kis patakot

mintha sohase lett volna.

Fölmagasul és indulna

bendőjében a patakkal

elébe cikkan ekkor a

hajléktalan maradt hal.

És tátotta a kicsi száját

akkora de akkorára

inába szált a bivalynak

addigi nagy bátorsága.

Hátrált volna de hiába

a megbántott bősz halacska

a behemót nagy bivalyat

mint egy szúnyogot bekapta.

Nyelt egyet, mondta a béka

ki a dolgot végig nézte

nem látszott ki a bivalyból

csak a farka bojtja vége.

Csőben sült sáfrányos-zöldséges csacsihal

…a sáfrány miatt elsősorban az ízek világában haladóbb gyerekek számára, de ha valaki idegenkedne ettől a csodálatos fűszertől, akár el is hagyhatja, az eredmény persze teljesen más, de ettől még ugyanolyan finom lesz.

A hekk a kisgyerekes anyukák számára különösen értékes hal, könnyen emészthető, kevés zsírt, ellenben sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, a hozzátáplálás elkezdése után másfél-két hónappal, amikor a babák már hozzászoktak az új ízek befogadására, bátran adható.

Csőben sült sáfrányos-zöldséges csacsihal

Hozzávalók 4 főre (gyerekek esetében felezhetjük az adagot): 400 g csacsihal (hekk) filé, 250 g burgonya, 250 g sárgarépa, csipetnyi sáfrány (kb. 8-10 szál), 1,2 l zöldség alaplé, 50 g frissen reszelt Parmigiano Reggiano, só, vaj, 4 ek. zsemlemorzsa, 1 rozmaringág

A zöldség alapléből elveszünk egy keveset, kb. 100 ml-t, beleszórjuk a sáfrányt, elkeverjük, és legalább 10 percig állni hagyjuk.

A burgonyát és a sárgarépát megtisztítjuk, előbbit felkockázzuk, utóbbit, 1-2 mm vékony karikára vágjuk.

A hekk filét is felkockázzuk – legyen kb. a burgonyával megegyező méretű.

A répát és a burgonyát a maradék zöldség alaplében roppanósra főzzük, a főzési idő felénél hozzáadjuk a beáztatott sáfrányt és sózzuk is.

A zöldségeket leszűrjük, és amikor langyosra hűlnek, összeforgatjuk a tőkehal kockákkal.

A zsemlemorzsát összekeverjük a reszelt sajttal.

Egy tűzálló tálat vékonyan kivajazunk, ráhelyezzük a halas zöldségeket, elegyengetjük, megszórjuk a parmezános morzsával, ráfektetjük a rozmaringágat, és 180 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a teteje aranysárgára pirul.

Mivel a recept a legkisebbeknek szól, szóljon a vers is nekik:

Jankovics Ferenc: A bátor kismacska meg a gyáva halacska

Volt egy bátor halacska,
meg egy gyáva kismacska.
Tóban élt a halacska,
arra járt a kismacska.
Kiugrott a halacska,
meglátta a kismacska.
Megijedt a halacska,
odament a kismacska.
Fölugrott a halacska,
elszaladt a kismacska.
Ilyen bátor halacskát,
elkergette a macskát!

…el is lehet ám ezt játszani! Ügyes kezű anyukáknak biztos nem nagy kihívás kiscicát és halacskát varrni. Nekem biztos az lenne, úgyhogy maradok a tűzhely mellett, de szívesen álmodozom pihe-puha halacskákról…ezek pl. kifejezetten tetszenek (gombokra, szálkákra ügyelni! ;-).

forrás:http://mermagblog.com/2010/04/20/one-fish-two-fish/

“Édes Vizeink” 48. VKF! összefoglaló – stafétaátadás – világ hallevesei sorozat beharangozó

Itt a 48. Vigyázz, kész, főzz! játék összefoglalója. Nem volt nagy tolongás, ami előtt magam kissé értetlenül állok, ugyanis az egyhetes hosszabbítással is másfél hónap állt a bloggerek és nem bloggerek rendelkezésére, hogy legalább egy, hazai hallal készülő receptet posztoljanak – ráadásul a fenti időszakba a nagyböjt is épp beleesett. A messzemenő szociális következtetéseimet megtartom magamnak, sem a hely, sem az idő nem alkalmas a bővebb okfejtésekre (lelkesedésről meg összetartásról, a közös játék élményéről, a fantáziánk tornáztatásáról, hazánk értékeinek megőrzéséről, egészséges életmódról papolnék, szóval egyáltalán nem lennék “menő”), de annyit biztosan megtudtunk, hogy halas ötletekre, útmutatóra mindenképp szükség van, ergo szükség van a Tarka Bárkára is.

Figyelem! A hozzászólásokból az derült ki számunkra, hogy többen tervezték pályamű beküldését, azonban szervezési nehézségek miatt a határidőt nem tudták tartani, vagy egyéb problémáik akadtak a technika ördögével. Így úgy döntöttünk, hogy mivel az összefoglaló célja egy sokszínű gyűjtemény a magyar halakból készülő receptekből, így a határidőn túli nevezéseket is elfogadjuk és utólag beillesztjük a gyűjteménybe, amennyiben az e-mail címünkre küldtök róla egy értesítést a poszt linkjével együtt!

Akik részt vettek a játékban, azoknak szívből köszönjük a halak nevében is! Nagyszerű ételek születtek, szépek, kidolgozottak, átgondoltak, fantáziadúsak, látszik rajtuk a gazdáik téma iránti elkötelezettsége.

22 ötletből szemezgethetünk, íme:

Ági, aki főz, a kiírásnak eleget téve bevallottan messzire rugaszkodott, egyenesen a thai konyhát hívta segítségül a harcsája elkészítéséhez:

Édes-savanyú harcsa lett a végeredmény

A coffeinmentes blog szerzője a ködös Albionból csöppet sem ködös fogással készült:

Süllő filé fehér spárga mártással és párolt zöld spárgával

Mamma, a Dalla cucina per te bloggerinája a mediterrán vonalat erősíti (nem mellesleg elolvadtunk a bevezetőtől 😉

Füstölt pisztrángos-zsályás-mozzarellás pizza sült Mamma sütőjében

Dalit elvesztette ugyan a jegyzeteit, de hónapokkal később hál’Istennek előkerült, így ő is nevezett a “kicsit rác, kicsit mediterrán, nagyon pesti” 🙂 Kötözött pontyfiléjével:

Az Öt Elem elvét követő Dao Konyha csapata két recepttel is készült; egy keleti és egy nyugati ihletésű fogás is kikerült a kíváncsi szakácsok kezei közül:

Vietnámi csípős-savanyú halleves harcsával

Füstölt pisztráng csalánpesztóval kevert hajdinával és sült csalánnal

Éva, a Főzök-sütök-mosogatok blog szerzője halgulyást készített bográcsban – persze, oldalbordája” 20 kiló halat vitt haza, így szép az élet (is) ! 😉

Halgulyás

Gabojsza konyhájában hagyományos paprikás lisztbe forgatott kárász ikra, haltej sült, amit természetesen elfogadtunk, hiszen a kiírásban az állt “…lehetőség szerint elrugaszkodva a halászlé-rántott ponty-sült keszeg szentháromságától.”

Pénteki paprikás lisztes sült kárász

A Katakonyha blog Katája sütőben ropogósra sütött, fűszeres süllőt hozott, azt mondja, harcsával és pisztránggal is működik. Hiszünk neki!

Ropogós, fűszeres sült süllő

Se kávé, se csokoládé, csak hal, hal, és hal, tengeri, és édesvízi, lazac és süllő vegyesen, egy halom idényzöldséggel. Nagyon szerettük a Kávé és csokoládé blog szerzőjének halsalátáját is!

Spárgás halsaláta

Robi, a Kísérleti konyha szerzője, akinek csodálatos vendégposztját már olvashattátok a blogon ismét egy különleges receptet hozott:

Kókuszolajban konfitált pisztráng céklával, hajdinával és citromos fehér mákkrémmel

Emlékeztek még? Robi mutatta meg azt is, hogyan filézzünk ki egy pisztrángot. Érdemes újraolvasni a bejegyzést!

A kínai szakos, egyszerre negyven szomszédra főző Kollégista Gurman, pályaművét egy gazdag ház szépasszonyainak gyömbéres pisztrángja ihlette:

Gyömbéres-újhagymás pisztráng

Lorien egy üde, tavaszi fogással készült (bizony meg is orroltam volna, ha nem készül, öreg motoros már ő a halas receptek terén 😉

Sült pisztráng spárgával, újkrumplival, lime mártással

A halvédő-ínyenc-szuperkreatív céklakirálylány Noémi, a Mandula Sarok blog szerzője habzsákból nyomja a halat :-), külön öröm, hogy a Tarka Bárka szellemében a gyerekekre is gondolt:

Tárkonyos pisztrángfánk céklás majonézzel

Éva, a meGASTROmania blog szerzője a napfényes Spanyolországban is talált édesvízi halat, pisztrángot hozott csicseriborsó salátával (külön felhívnám a figyelmet Éva spanyol halas receptjeire, én személy szerint imádom mindet!).

Grillezett pisztráng langyos csicseriborsó salátával

A Ninjamenza blog azt írja: “Édes. Sós. savanykás. Csípős. Omlós.” Ez itt kérem

Kínai kelbe tekert harcsaszeletek baconnel, gyömbérrel, szezámmaggal, kétfajta szósszal.

Az első teljesen saját recept a Ninjamenzán a VKF!-re. Köszönjük a megtiszteltetést!

A Nyárikonyha Évája a szezonalitásra helyezte a hangsúlyt, egy gyönyörű süllőt hozott, sóskamártással és pirított burgonyával – külön felhívnám a figyelmet a sóskamártáshoz adott pezsgőre!

Egészben sült süllő sóskamártással és pirított burgonyával

Orchidea is süllővel készült, köszönjük Emmának, hogy felhívta a figyelmünket erre a nagyszerű receptre. Nagy kár lett volna, ha kimarad a listából.

Süllő filé zöldborsós rizottóval

Aztán kaptunk még egy remek receptet Orchideától, ezúttal egy pisztrángfilét, narancsos kuszkusszal, uborkasalátával és zöldfűszeres krémmel.

pisztrángfilé narancsos kuszkusszal

Zsuzsi kagylócskái minden szempontból kilógnak a sorból, de a jó szándék és a lelkesedés nem hiányzott, ezért úgy döntöttünk, elfogadjuk a Praliné paradicsom bájos csokoládé kagylócskáit – igazi halnak igazén semmi keresnivalója egy bonbon blogban. 😉

Citromos-bazsalikomos fehércsoki mousse-szal töltött kagylók

A köztudottan nagy halkedvelő Alíz, a Select food blog írója bebizonyította, hogy nem nemes halból is lehet nemes fogást készíteni, ravioliba bújtatta ugyanis a keszeget:

Gőzön párolt keszeggel töltött ravioli barna csiperkés-medvehagymás-mascarponés szósszal

A mezőnyt erősítendő, jómagam sem maradhattam ki a játékból. A Tavola In Piazzát amúgy is csúnyán elhanyagoltam az utóbbi időben. Épp ideje volt ott is egy újabb poszttal jelentkezni. Nagymamám “törtpaszulyához” tekertem néhány csigát süllőből:

Sütőben sült hagymás-rozmaringos süllőcsigák “törtpaszullyal”

A Tejbegríz blog Starfi-Krisztiánja még jó, hogy kiürítette a mélyhűtőjét! Harcsa lapult benne, és épp kapóra jött a medvehagyma szezon is, így született a

Medvehagymás harcsafasírt különféle köretekkel

(a különféle köretekre külön érdemes odafigyelni!)

Tűzrőlpattant Petra a harcsamáj jelentőségére hívta fel a figyelmünket – azonnal beindult a fantáziám…harcsamájat akarok, de tüstént!

Paradicsomos szürke harcsamáj-pástétom babérral, kakukkfűvel

Vesta pedig egy thai pisztránggal örvendeztetett meg minket. Vigyázat, monitoron keresztül is csíp!

Thai pisztráng

Orchidea egy remek zöldborsó rizottót hozott süllőfilével, ami kis tanakodás után végül a VKF! összefoglalóban landolt.

zöldborsó rizottó süllő filével

Kollégista Gurman személyében pedig egy igazi horgászt ismerhettünk meg, aki azonban az általa kifogott halak helyett inkább a pisztrángot részesíti előnyben, azt is kínai szépirodalmi élményei nyomán elkészítve.

gyömbéres-újhagymás pisztráng

Igaz milyen szép színes lett így is a felhozatal? Reméljük ezek után sokan bátrabban nyúlnak majd a hazai halakhoz.

Ha valaki kimaradt, vagy úgy érzi, utólag is szívesen csatlakozna, írjon, és bevesszük a listába!

Köszönjük, hogy játszottatok, a stafétát sok szeretettel a Mandula Sarok blog szerzőjének, Noéminek adjuk. Jó munkát Noé! ;-

P.s. A Facebookon már említettem: “egy titkot is elárulunk: a közeljövőben érdemes lesz gyakrabban bekukkantani hozzánk, néhány nap múlva ugyanis új sorozatot indítunk; halleveseket gyűjtünk össze a világ minden tájáról. Külön köszönjük a külföldön élő magyar gasztrobloggerek segítségét, akik időt, energiát nem sajnálva hetek óta segítik a munkánkat!”

Gyertek tehát, szuper anyag lesz!

csapata két recepttel is készült; egy keleti és egy nyugati ihletésű fogás is kikerült a kíváncsi szakácsok kezei közül:

Borókás-rozmaringos vajban sült süllőfilé sárgarépás-mustáros burgonyapürével – Halfejű Istók IV. rész

Elérkeztünk a süllő sorozat utolsó részéhez. Nem tudom, ki hogy van vele, nálunk az történt, hogy Annám egyéves kora körül, habzsolta a sárgarépát. Volt olyan, hogy hetekig répát kért. Reggelire, tízóraira, ebédre, uzsonnára, vacsorára…meg néha-néha közben is. Tavaly nyáron ugyanez történt a paradicsommal – A Gyerek az októberig kitartó paradicsomszezonban 20-30 kg paradicsomot biztos, hogy megevett. Csak néztük tágra nyílt szemekkel, és nem szóltunk semmit.

Most úgy döntött a drágám, hogy zsenge kora ellenére az amúgy igen gazdag gasztronómiai szótárából kivonja a zöldség fogalmát. Hmmm… a magát majdnem mintaevőnek tartó bloggeranya meg kivan. Harcol. Dugdos. Rosszabb esetben borsót mártásba, krumplit sajtba, salátát bundás kenyér mögé, jobb esetben zöldséget zöldségbe, jelen esetben répát krumpliba. Bár a krumpli sosem tartozott a kedvencek közé. Ez van. Remélem, paradicsomérés idejére visszatér A Gyerek zöldségek utáni vágya is – ti. határozottan meg vagyok győződve arról, hogy az általunk termelt idényzöldségek rendszeres fogyasztása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy több mint egy éve nem volt beteg.

Recept:

Borókás-rozmaringos vajban sült süllőfilé sárgarépás-mustáros burgonyapürével

Hozzávalók:

A halhoz: 4 db 100-120 grammos süllőfilé, 4-5 szem borókabogyó, 1 ágacska rozmaring, 1 kk. muscovado cukor, só, frissen őrölt feketebors, vaj

A püréhez: 500 g burgonya, 200 g sárgarépa, 100 g tejföl, 50 ml meleg tej, 40 g vaj, 1 tk. mustár, só, szerecsendió

A sárgarépát és a burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk.

A répát sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, villával, a gyerek zöldségevési vágyától függően kisebb vagy nagyobb darabokra törjük, félretesszük.

A répa főzőlevében a burgonyát puhára főzzük, leszűrjük, krumplinyomón áttörjük. Hozzáadjuk a meleg tejet, a vajat, a tejfölt, a mustárt és egy kevés frissen reszelt szerecsendiót, és az egészet simára keverjük.

A süllőfiléket sózzuk, borsozzuk. A borókabogyókat mozsárban durvára törjük.

Egy serpenyőben vajat hevítünk, hozzáadjuk a borókát, a rozmaringot, a cukrot, 10-15 másodperc után bőrös felükkel lefelé belehelyezzük a süllőfiléket, és 3-4 perc alatt mindkét oldalukat megsütjük. (Pontos időt nem tudok mondani, ügyelni kell arra, hogy a cukor épp elkezdjen karamellizálódni, de ne égjen meg, ugyanakkor a süllő bőre ropogós legyen, húsa megfelelően átsüljön.)

A sárgarépás burgonyapürét tányérokra szedjük, mindegyik tetejére ültetünk egy süllődarabot, meglocsoljuk a fűszeres vajjal, és azonnal tálaljuk.

Játék is van: 

Most, hogy ilyen hirtelen a nyakunkba szakadt a nyár, jólesik a sulimentes időszakot átvészelendő játékokat tervezgetni. Rengeteg szuper ötletet kering szerte a világhálón, és persze könyvekben is, nekem ma ezek a kagylómacik tetszettek meg:

Mese is van. A Halfejű Istókot utolsó része következik, amelyből megtudhatjuk, hogy az öregember képes-e elhessegetni Bálint bánatát.

(Az első részt itt, a másodikat itt, a harmadikat pedig itt olvashatjátok.)

Halfejű Istók IV. rész

– Itt is volna éppenséggel -mondta Bálint.
– Aztán mi lenne az? Mi okból ered a bánat?
– Hát a feleségem, Juli világgá ment, azt sem tudom, él-e, hal-e.
– Tán elverted, azért ment el?
– Nem bántottam egy ujjal sem.
– Kért valamit, s nem adtad meg?
– Nem kért, mert tudta, hogy nincsen semmim.
– Nincsen semmid? – csodálkozott az öreg. 
Hiszen olyan szép nagy házad, disznód, tehened meg jószágaid vannak, hát hogy mondhatod azt, hogy nincsen semmid? 
– Mert akkor nem volt.
Bálint elmondta, hogy milyen szegények voltak, és mióta a halfejűt gyermekéül fogadta, lett ilyen jó sora. De azt nem mondta, hogy Istók miatt ment el az asszony.
Az öreg megrázta ősz fejét.
– Nem tudok segíteni rajtad, mert valamit elhallgattál. Csak akkor hessegethetem el a bánatot, ha mindent őszintén elmondasz.
De Bálint csak hallgatott.
– Öregapám! Miattam ment el az asszony a háztól – szólalt meg Istók. – Szégyellte, hogy ilyen halfejű fiút hozott a férje a házba.
– Igaz ez, te halász?
– Igaz – felelte Bálint.
– Nohát így most már értem.
Igen későre járt az idő, nyugovóra tértek.
Mikor már Bálint és a halfejű is mélyen aludtak, az öreg odament Istók ágyához, és egy piros kendőt borított a fejére. Aztán ő is lefeküdt. Reggelre egy gyönyörű szép, göndör hajú fiúcska kelt fel az ágyból, de az öregember nem volt sehol.
Megint kopogtattak a kapun. Szaladt Bálint, hát ott áll a kapuban egy igen-igen öreg asszony.
– Engedj be, édes fiam, mert idekint megvesz az isten hidege.
Bálint levette a ködmönét és a báránybőr süvegét, s vénasszonynak adta, aztán bevezette a szobába.
– Mit keres erre, öreganyám? – kérdezte a halász.
– Én, fiam, a megbékélést hozom az otthonokba. Igen sok a dolgom, mert a legtöbb ember szíve örökké háborog.
– Az enyém sem nyugodt – vallotta be Bálint.
– Aztán miért nem? Úgy látom, megvan mindened, mit szemed, szád kíván. Van szép házad, hízóid, tehened és tetejébe ez a gyönyörűséges göndör hajú fiacskád, hát miért háborog még a szíved?
– Ez mind igaz.
Bálint elmondta az öregasszonynak, hogy milyen szegénységben éltek addig, ameddig magához nem vette a halfejű fiút. De most már van mindene, még emberi formája is lett Istóknak, mert a bánathessegető öregember emberfejet varázsolt neki.
– De mégis bús az életem, mert nincs itt Juli.
– No – mondta az öregasszony -, nézz csak ebbe a színes üvegbe holnap déli tizenkét órakor. Most pedig térjünk nyugovóra!
Bálint szemére soká nem jött álom. Igen gyötörte a kíváncsiság, hogy vajon mit is fog látni az üvegben. Amikor derengeni kezdett, már talpon volt. Nézi az öregasszony ágyát, hát az bizony üres. Mikor delet ütött az óra, belenézett az üvegbe. Hát uramfia! Látja ám Julit, amint az erdőből jön kifelé egy akkora batyu rőzsével, hogy nem is látszott ki alóla.. Kapja magát Bálint, és rohan Juli elé.
– Édes egy feleségem, csakhogy rád találtam! Gyere haza, mert igen fáj utánad a szívem.
– Otthon van-e a halfejű? – kérdezte az asszony. – Mert akkor bizony én nem megyek. Inkább elviselem a szegénységet, csak azt ne lássam.
Amikor a házhoz értek, Juli dörzsölgette a szemét, mert azt hitte, nem jól lát.
– Kié ez a ház, édes egy uram?
– A miénk, Juli.
Mentek befelé az udvarra, látta a hízókat és a teheneket.
– Kié ez a sok jószág?
– A miénk, Juli.
De futott ám elébük Istók.
– Ki ez a gyönyörűséges gyerek?
– A miénk, Juli.
No, volt is aztán öröm. Olyan nagy vacsorát készítettek, amilyet még a Balaton vidéke nem látott. Meghívták a komát, a koma komáját, az összes halászt, azoknak a fiait, lányait. Ott ült az asztal főhelyén a bánathessegető öregember és a megbékélést hozó öregasszony.
Nem is volt többé szomorúság, sem civódás. A két jó öreg elhessegette örökre. 

Tejben párolt süllőfilé ropogós fricobárkában zöld almás zöldborsó mártással és parmezános galuskával – Halfejű Istók III. rész

Nem, nem, alapanyag szaporításra még nem vagyok képes, de bizony tényleg ennyiféle ételt sikerült készíteni az egyhuszas tündérből. Két főre mind elég volt, a hal utolsó porcikáját is felhasználtam, így a süllő ára már nem is tűnt olyan vészesnek.

Mind közül a legjobban sikerült fogás az alábbi volt. Igaz, ide csak “kóstolóadagnyi” hal jutott, egyáltalán nem hiányzott több; egy olasz menü első fogásának el tudom képzelni egy magyar főfogásának már nem feltétlenül. Persze, minden attól függ, mit tervezünk elé és utána.

Az alapötletet a Magyar Konyha húsvéti számában publikált “tejben párolt fogas karalábéval és citromos fogassal” (Buday Péter receptje) adta. Ebből is elsősorban a párolólé összeállítása volt az, amit felhasználtam. Nem hőmérőztem, ti.  hőmérőm nincs, nem 65 fokoztam, mert a sütőn nem tudok 65 fokot produkálni, ami a hal főzési idejét illeti, egyszerűen a jóérzésemre és a tapasztalataimra hagyatkoztam – mint ahogy ezt a legtöbb háziasszony teszi. No meg ez itt ugye elsősorban nem szakmai fórum. 🙂

A fricoról az előző részben írtam, az utolsó darab Montasioból jutott két ropogós sajtbárkára is.

Recept:

Tejben párolt süllőfilé ropogós fricobárkában zöld almás zöldborsó mártással és parmezános galuskával

Hozzávalók 4 főre:

A halhoz: 4 db kb. 60 grammos süllőfilé, 350 ml tej, 100 ml extraszűz olívaolaj, 1 kicsi vöröshagyma, 1 tk. egész feketebors, só

A mártáshoz: a fenti párolólé leszűrve, 1 ágacska rozmaring, 100 g friss vagy fagyasztott zöldborsó, 1 zöld alma, 1 tk. vaj

A fricohoz: 160 g legalább 4-6 hónapos Montasio, 1 tk. vaj,

A parmezános galuskához: 3 tojás, 100 g frissen reszelt Parmigiano Reggiano, 150 ml tej, kb. 300 g liszt, só, frissen őrölt feketebors, csipetnyi frissen reszelt szerecsendió

A végén: néhány csepp frissen facsart citromlé.

Elkészítjük a galuska masszáját: a tojásokat egy keverőtálba ütjük, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a szerecsendiót, a tejet, a reszelt parmezánt, és a lisztet, az egészet simára keverjük, félretesszük. (Ha a massza túl sűrű, adhatunk hozzá tejet, ha túl lágy, kevés lisztet.)

A párolóléhez egy lábasban felforraljuk a tejet és az olajat, hozzáadjuk a babérlevelet, a borsot, a hagymát és egy kevés sót, majd 2-3 percig forraljuk. Ekkor beletesszük a süllőfiléket, és takaréklángon – szinte ne is bugyogjon a tej – kb. 3-4 percig főzzük. A filéket kivesszük, félretesszük, lefedjük, melegen tartjuk.

Közben az almát meghámozzuk, felkockázzuk.

A fűszeres tejet leszűrjük, hozzáadjuk a rozmaringágat, a zöldborsót és az almakockákat, majd addig főzzük, amíg a borsó megpuhul. A rozmaringot kidobjuk, a borsós-almás tejet botmixerrel sima mártássá dolgozzuk. Hozzáadjuk a vajat – ha szükséges, sót – egyszer felforraljuk, félretesszük, melegen tartjuk.

A fricohoz a sajtot kislyukú reszelőn lereszeljük. Egy serpenyőben kevés vajat olvasztunk, beleszórjuk a sajt negyedét, megvárjuk amíg körlappá olvad, majd a lap mindkét oldalát aranysárgára sütjük. Konyhai lapáttal kiemeljük, és hengeres tárgyra simítjuk, itt hagyjuk teljesen megszilárdulni. A műveletet még háromszor megismételjük.

A galuskamasszát lobogó sós vízbe szaggatjuk, és újraforrástól számítva nem több mint 2-3 perc alatt készre főzzük. A galuskát leszűrjük, azonnal tányérokra szedjük, meglocsoljuk az almás zöldborsó mártással, ráhelyezünk egy-egy fricohajócskát, mindegyikre egy-egy párolt süllődarabot teszünk, meglocsoljuk néhány csepp citromlével, és azonnal tálaljuk.

Folytatjuk Halfejű Istók történetét is. (Az első részt itt, a másodikat itt olvashatjátok.)

Lássuk tehát, honnan vette Juli a halat…

Halfejű Istók III: rész

– Hát hol halásztad? Hadd menjek én is oda!
– Úgy volt, hogy kimentem a nádasba, és bekajabáltam a vízbe, hogy jól hallhassa a Vízkirály: ,,Hallod-e, Vízkirály, igen-igen éhesek vagyunk, a párom meg én. Adjál egypár jó halacskát!” Még jóformán ki sem mondtam az utolsó szót, már ott ficánkoltak a lábam előtt ezek a gyönyörű halak.
– No, ez már igen. Holnap én is így teszek – mondta Bálint.
Esteledett már, amikor Bálint elment a nádas felé. Lekuporodott a földre, és úgy kiáltott a vízbe:
– kedves jó Vízkirály! Szépen kérlek, add nekem a halfejű fiúcskát. Ígérem, hogy úgy fogom szeretni, mintha az én saját fiam lenne. Látod, én nagyon szegény ember vagyok, de nagyon gazdagnak érezném magam, ha enyém lehetne Istók.
Ott állt soká Bálint, és várt. Várt, várt, egyszerre csak előtte volt Halfejű Istók.
– Igazán úgy tudnál szeretni, mintha emberfejű volnék?
– Igen. Éppen úgy vagy még jobban.
– Na, akkor veled megyek, édesapám. Meglátod, nem lesz okod megbánni, hogy fiaddá fogadtál.
Azzal megfogta Bálint kezét, és mentek szépen, boldogan.
Juli sírt-rítt, amikor megtudta, hogy Bálint fiává fogadta Halfejű Istókot.
– Minek tettél csúffá ezzel a csudabogárral?! – rivallt Bálintra. – Engem csúfol ki az egész világ, hát nem jobb nélküle élni?
Istók ott lapult a sarokban, és tátogatta a száját. Nagyon szenvedett a szárazon, és az asszony szavai is úgy érték, mint a korbácsütés.
– Inkább elmegyek, de ezzel a csúfsággal nem leszek egy födél alatt – siránkozott Juli.
– Hát csak eredj! Ha nem fogadod Istókot jó szívvel, akkor jobb is, ha világgá mész.
Másnap Juli összekötötte a kis batyuját, és elment. Bálint és a halfejű ott álltak a kiskapuban, és búsan néztek az asszony után.
– Hát, édes fiam, Istók, magunkra maradtunk. De ha Juli meg tudta tenni, hogy itt hagyott bennünket, akkor jó is, hogy elment.
Bálint és a halfejű mindennap kimentek a vízre, és annyi halat fogtak, hogy tele volt a bárka. Istók lebukott a víz alá, és úgy terelte be a halakat a hálóba, mint a juhász a birkákat a karámba. Volt is pénze Bálintnak bőven. Szép, takaros házat épített, új hálót és új bárkát vett, éppen olyat, amilyet tervezgetett akkor, amikor a köveket halászta.
Minden nagyon jó lett volna, csak Juli hiányzott nagyon. Lassan múlt az idő, eljött az ősz. Kövér kocák híztak az ólban, tarka foltos tehénke kérődzött az istállóban, de mit ért mindez, ha Juli nem jött meg. A halász egyre sóhajtozott, egyre sápadtabb lett. Jól látta ezt Istók.
Vastag hólepel borította be az egész falut. A Balatont tükörsima jég lepte el. Bent a jó meleg szobában vígan pattogott a tűz a kályhában. A ablakon keresztül nézett ki Bálint a fehér világba. Valaki megzörgette a kaput.
– Eredj ki, Istók, nézd meg, ki van odakint!
Nyitja Istók a kaput, hát egy igen-igen öreg, hosszú szakállú ember áll a kapu előtt.
– Engedj be, gyermekem, mert megvesz az isten hidege.
Istók hamar levette a ködmönét meg a báránybőr süvegét, és odaadta az öregembernek, azátn behívta a szobába.
– No, öregapám, mi járatban van? – kérdezte Bálint.
– Én a bánat kergetője vagyok, fiam. Járom a nagyvilágot, és ott, ahol szomorúság vagy bánat van, elhessegetem. Igen sok dolgom van, mindenütt akad valami hessegetnivaló.

A mese végét a hétvégi gyerekeknek (is) szóló posztban olvashatjátok..

Tárkonyos-tejszínes süllőleves szalonnás kenyérgombóccal – Halfejű Istók I. rész

Tegnapelőtt egy gyönyörű süllő került elő Bandi bácsi mélyhűtőjéből. Azóta a következőket készítettem:

Tárkonyos-tejszínes süllőleves szalonnás kenyérgombóccal

Sütőben sült rozmaringos-hagymás süllőcsigák törtpaszullyal

Borókás-rozmaringos vajban süllőfilé mustáros-sárgarépás burgonyapürével

Tejben párolt süllőfilé ropogós fricobárkában parmezános galuskával és zöld almás zöldborsómártással.

Mandulás morzsában sült süllőfilé zöldborsós cukkinimártással és burgonyás fricoval

Lassan vége a tilalmi időnek, gondoltam jól fog jönni egy-két ötlet. A Bárkán gyereknap is van, a gombóclevest nem hagyhattam ki, mutassatok egy olyan gyereket, aki nem szereti a gombócot! (A virágot Annám szedte, a bort pedig apának raktuk a leves mellé – már nagyon hiányzik!)

Tárkonyos-tejszínes süllőleves szalonnás kenyérgombóccal

Hozzávalók:

Az alapléhez: 1 db kb. 1,5 kg súlyú süllő feje, gerince és a nyesedék, 1/2 citrom, egy kis csokor vegyes zöld fűszer (tárkony, rozmaring, kakukkfű, zsálya, egy kicsi babérlevél), 3-4 borókabogyó kissé szétnyomva, 2 tk. egész feketebors

A leveshez: a leszűrt fenti alaplé, 100 ml tejföl, 100 ml tejszín, 50 ml tej, 1 ek. étkezési keményítő, pár csepp fehérborecet, egy kis csokor friss petrezselyem és tárkonylevél, 1 gerezd fokhagyma, vaj, extraszűz olívaolaj

A kenyérgombóchoz: 250 g száraz kenyér nagyobb kockára vágva, 2 db tojás, 200 ml tej, 2 újhagyma apróra vágva, egy nagy csokor petrezselyemzöld felaprítva, 1 gerezd fokhagyma lereszelve, 50 g húsos, enyhén füstölt szalonna apró kockára vágva, 4 ek. extraszűz olívaolaj, só, bors

Az alapléhez a süllő fejét, farkát, gerincét és a nyesedéket egy nagy lábasba tesszük. Ráfacsarjuk fél citrom levét, hozzáadjuk a zöld fűszereket, a borsot, a borókabogyót, és a kétfelé tört fél citromot. Felöntjük vízzel, és alacsony lángon az egészet egy órán keresztül főzzük. (A pofahúst forrástól számított 1 perc után kivesszük, sózzuk, meglocsoljuk néhány csepp citromlével valamint egy kevés extraszűz olívaolajjal, és megesszük. Csak annak adunk belőle, aki megérdemli.)

Az alaplevet leszűrjük, a halhúst lecsipegetjük a csontokról, a szálkákat eltávolítjuk.

A tejszínt a tejjel, a tejföllel, az ecettel és a keményítővel csomómentesre keverjük.

A knédlihez a kenyérkockákat egy nagy keverőtálba tesszük, meglocsoljuk a tejjel, összekeverjük, és félretesszük.

Egy serpenyőben felhevítjük az olívaolajat, belerakjuk a szalonnát, kisütjük a zsírját. Hozzáadjuk az újhagymát, lassú tűzön üvegesre pároljuk, elkeverjük benne a felaprított petrezselyemzöldet, és levesszük a tűzről.

A tejbe ártatott kenyeret a tojásokkal botmixer segítségével pépesítjük, hozzáadjuk a petrezselymes-hagymás szalonnát, sót, borsot, a halhús darabkákat, végül a masszát jól összedolgozzuk, és 15-20 percig állni hagyjuk

Egy fazékban kevés vajat és olívaolajat hevítünk, megpirítunk rajta egy kés lapjával kissé szétnyomott fokhagymagerezdet. Hozzáadjuk a fehérbort és az alaplevet, majd amikor a lé felforr, belekeverjük a tejszínes keveréket, sózzuk, borsozzuk, és a levest besűrítjük.

A kenyeres masszából vizes kézzel apró gombócokat formálunk, a tárkony+petrezselyemzöld csokorral együtt a levesbe helyezzük, és alacsony lángon addig főzzük, amíg a gombócok feljönnek a víz tetejére. (A leves szárított tárkonnyal is működik.)

Játék is van:

Idesüssetek! Mióta rátaláltam ezekre a filcből készült tengeri állatokra, teljesen odáig vagyok értük! (A belinkelt bejegyzésben részletes leírás található az elkészítésről.)

Azt hiszem, megvarratom valakivel, és azt fogom mondani, Annámnak lesz…;-)

És mese is van:

Ha süllő, akkor Halfejű Istók. Mivel elég hosszú, több részletben, a következő napok süllőreceptjei végén közöljük.

Halfejű Istók – népmese – I. rész

Tihany aljában, a Balaton partján állt egy kis halászgunyhó. Abban a kis gunyhóban élt egy halász a feleségével. Szegények voltak nagyon, mert a halász Bálint hálójába nemigen akadtak a halak. Pedig Bálint igen szorgalmasan járta a vizet, akár szép idő volt, akár szeles vagy borús.

Egy szép napon bedobta a hálóját Bálint a vízbe.

,,No, máma szerencsém lesz!” – gondolta, és rágyújtott a pipájára, várt türelmesen. Már lehenyatlóban volt a nap, amikor húzni kezdte a hálóját.

– Ejnye, de nehéz! Hiszen ezt meg sem tudom mozdítani! Elszaladok a komámért, hadd segítsen, és ő is kap a jó falatokból – ujjongott Bálint.

Jött is a koma, de még ketten sem tudták kihúzni a hálót.
– Hallod-e, Bálint, elfutok a komámért, – mondta a koma, és azzal elsietett Jánosért.
Most már hárman húzták a hálót, de még így sem tudták megmozdítani. Tanakodott a három ember, hogy mitévő legyen. Leültek a part szélére, és tervezgettek, hogy mi mindenre futja a bőséges fogásból.
– Szép takaros házat építs! – mondta a koma.
– Új bárkát és új hálót vegyél! – tanácsolta a koma komája.
Bálint jószívű ember volt, hát mindkettőjüknek bőven ígért a zsákmányból. Bálint igen türelmetlen lett, és megint próbálkozott a háló kihúzásával. De most sem mentek semmire.
– Mit tegyünk hát? – vakargatta a feje búbját a halász.
Amint így tűnődik, hallja ám, hogy valahol zörögve jön egy kocsi. Fut Bálint, kifogja a két lovat, és viszi a partra. Majd megszakadt a két állat, amíg a hálót kivonszolták. De volt ám nagy meglepetés! Mert a háló teli, de teli volt kövekkel.
– Elmegyek világgá – mondta nekibúsultan Bálint. – Hogy tudok én az asszony szeme elé kerülni, ha még annyi halat sem fogtam, hogy vacsorát készítsen belőle?
A két koma vígasztalta, hogy majd jóra fordul minden, csak ne adja fel a reményt. Bálint kidobálta a köveket a hálóból, hát a háló alján egy kis süllő vergődött.
– No, te kis árva, hogy kerültél a kövek közé? Hát nem vagy éppen nagy falat, de Julinak elég leszel vacsorára.
Megfogta a kis halat, hogy beteszi a bárkába, hát látja ám, hogy a kis hal szeméből hullanak a könnyek. Igen megsajnálta Bálint a kis halat, és visszadobta a vízbe.
– Eredj az utadra! Majd máma is csak a bánat lesz vacsorára.
A parton már várta Juli az urát.
– Van-e jó fogás? – kérdezte tőle, de az nem szólt egyet sem, csak ment befelé a házba. Igen szomorúk voltak mindketten.
– Hallod-e, asszony! Én elmegyek világgá, mert látom, hogy itt üldöz a balszerencse.
– Jaj, ne menj el, édes uram, hát mi lesz velem itt egyedül? Még ha lenne egy kislányom, nem érezném úgy az árvaságom.
– Inkább fiunk lenne, az segítene a munkánál, mindjárt más lenne a sorsunk – mondta Bálint.
Juli kérlelte az urát, hogy próbálkozzon meg még egyszer a halfogással, és ha megint nem sikerül, hát akkor menjen szerencsét próbálni.
– Jól van – mondta Bálint -, holnap még megpróbálom, de ha nem sikerül, süss nekem hamuból pogácsát, és elmegyek a nagyvilágba.
Másnap igen szelesre fordult az idő, de Bálint csak kiment a vízre.
– Jaj, ne menj el édes ura, hiszen nézd, mennyire beborult az ég, és milyen rohanva jönnek a sűrű, fekete fellegek! – kiáltott az ura után Juli.
De a halász csak evezett, nem figyelt az asszony szavára.
A szél nagy erővel lódította ide-oda a bárkáját, és sűrű cseppekben eleredt az eső.
,,Na, ennek már a fele sem tréfa! ” – gondolta Bálint, és próbált kifelé evezni a partra.
De a szél csak befelé sodorta a bárkáját, és a hullámok keresztülcsaptak a feje felett. Szeme-szája tele lett vízzel, aztán felfordult a bárka.

ÉS FIGYELEM, FIGYELEM, MA LEJÁR A 48. VKF! JÁTÉK NEVEZÉSI HATÁRIDEJE! A HAZAI VIZEKBEN HONOS HALAKKAL KÉSZÜLŐ ÉTELEK LINKJÉT ÉJFÉLIG VÁRJUK A tarkabarkablog@gmail.com E-MAIL CÍMRE! TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT.

Halas-vajas bundás kifli almás-citromos fejes salátával

Annámmal Magyarországon töltünk néhány hetet, igyekszünk igazodni a magyar étkezéshez is. Így került elő a bundás kenyér, amit Olaszországban általában akkor eszünk, amikor rámtör a honvágy  -a bundás kenyér evés az első biztos jele annak, hogy már rég voltunk itthon 😉

Most persze dúskálunk a jóban, de hogy ne legyen unalmas a BK sorozat, (igen, sorozattá fejlesztettük a BK evést) ezúttal kiflikarikákat használtunk, amiket megkentünk szardellás vajjal és hogy adjunk a kalóriáknak két vajas kiflikarika közé még egy vékony szelet mozzarellát is fektettünk. Bűntudat ellensúlyozásra a fotóalanyok háttérbe pakoltunk egy jó adag citromos-almás salátát, amit végül, bármennyire hihetetlen, meg is ettünk; a friss citrusos íz kitűnően ellensúlyozta az olajban sült tojásos-sajtos kenyér nehézségét.

Kétféle vaj készült: kicsiknek és kezdőknek szardellás, nagyoknak és haladóknak szárított pérhal ikrás (bottarga – a leginformatívabb magyar nyelvű anyagot a bottargáról itt találtam).

A sablonokat a világhálón találtuk, azonnal nyomtathatók is, akár színesben, mi azonban magunk rajzoltuk, színeztük, vágtuk – pontosabban Dávid az öcsém, rajzolta, színezte, a kedvese, Niki vágta, én ragasztottam a színes hurkapálcikákra a kész munkákat, Anna pedig mindenben segített. Ezúton is köszönöm mindhármójuknak! Ismét igazi családi program lett a Tarka Bárka gyerekekért ügye.

Recept:

Halas-vajas bundás kifli almás-citromos fejes salátával

Hozzávalók 4 főre:

A bundás kiflikhez: 100 g vaj, 25 g olajos szardella, körömnyi fokhagyma, szárított pérhal ikra (nekem most előre lereszelt volt itthon),100 g mozzarella, 2 kifli, 2 tojás, só, frissen őrölt feketebors, napraforgó olaj a sütéshez

A salátához: 1 nagy alma, 10-12 levél fejes saláta, extraszűz olívaolaj, citromlé, kevés só

A kiflit 1-1,5 cm-es karikákra vágjuk, a tojásokat egy tányérba ütjük, sózzuk, borsozzuk, felverjük.

A vajat kettéosztjuk, egyik részét a kiflikarikák felére kenjük, a másikat késes robotgépben a szardellával és a fokhagymával összekeverjük, és megkenjük vele a kiflikarikák másik felét.

A sima vajas kiflikarikákra csipetnyi szárított pérhal ikrát reszelünk (vagy szórunk, attól függően, hogy egész vagy reszelt ikránk van otthon).

A mozzarellát felkarikázzuk, a karikákat kettévágjuk.

Egy-egy vajas kiflikarikára egy mozzarella darabkát fektetünk, ezt beborítjuk egy másik kiflikarikával, kissé összenyomjuk, a felvert tojásba forgatjuk, és bő, forró olajban kisütjük. Konyhai papírtörlőn leitatjuk róla a fölösleges zsiradékot.

A salátaleveleket megmossuk, szárazra centrifugázzuk, és kisebb darabokra tépkedjük. Az almát is megmossuk, csíkokra vágjuk, és a salátalevelekkel együtt egy tálba rakjuk. Sózzuk, meglocsoljuk egy kevés citromlével és extraszűz olívaolajjal, összeforgatjuk, és a halas-vajas bundás kiflikkel tálaljuk.

Tipp a vajra: hidegen füstölt pisztránggal, lazaccal, zöldfűszerekkel is működik.

P.s. A HÚSVÉTI SONKA RAJONGÓIRA VALÓ TEKINTETTEL MEGHOSSZABBíTOTTUK A 48. VKF! PÁLYAMŰVEK BEKÜLDÉSI HATÁRIDEJÉT. A HAZAI VIZEKBEN HONOS HALAKKAL KÉSZÜLŐ ÉTELEK LINKJÉT JÖVŐ HÉT VÉGÉIG, AZAZ ÁPRILIS 22. ÉJFÉLIG VÁRJUK A tarkabarkablog@gmail.com E-MAIL CÍMRE.

Ki gondolta volna, hogy a hallal teniszezni is lehet?

Paradicsomos babfőzelék fokhagymás vajban sült pritaminpaprikás aranydurbincs filével

…amiből A Gyermekem csak úgy lopkodta a haldarabkákat! Őrület. A végén a fotóalanyt is megtámadta. Ennyi maradt belőle, amennyi a képen látszik, szóval ha gyerek van a  családban, érdemes dupla adaggal számolni! 🙂

Paradicsomos babfőzelék fokhagymás vajban sült pritaminpaprikás aranydurbincs filével

Hozzávalók 4 főre:

A főzelékhez: 200 g szárazbab (barna), 1 gerezd fokhagyma, 100 g passzírozott paradicsom (nálam házi, bazsalikomos), 2 olajos szardella, 80 ml tejszín, 1 babérlevél, hal alaplé, extraszűz olívaolaj, só, frissen őrölt feketebors

A halhoz: 2 db közepes aranydurbincs, 1 ek. sózott, darált pritaminpaprika (nálam házi), vaj, 1 gerezd fokhagyma

Az alapléhez: az aranydurbincsok gerince, feje és a nyesedék, fél citrom, egy kis csokor vegyes zöldfűszer (kakukkfű, rozmaring, bazsalikom, majoránna, zsálya)

A babot egy éjszakára hideg vízbe áztatjuk.

Az aranydurbincsot kifilézzük. (Fotókkal illusztrált részletes útmutató már van a Bárkán, itt található.) A kopoltyút eltávolítjuk. A filéket félretesszük, a gerincet, a fejet, és a nyesedéket egy lábasba tesszük. Felöntjük vízzel, hozzáadjuk a citromot és a zöldfűszer csokrocskát,  és kb. egy órán keresztül gyöngyözve főzzük. Az alaplevet leszűrjük, félretesszük.

Egy másik lábasban kevés olívaolajat hevítünk, hozzáadjuk a szardellákat és a félbevágott fokhagymagerezdet, és az egészet addig sütjük, amíg a szerdella “elolvad”, a fokhagyma pedig megpirul.

A fokhagymás.szardellás olajhoz hozzáadjuk a babérlevelet, egy kevés frissen őrölt feketeborsot, a babot, a paradicsomot, kevés sót, majd az egészet felöntjük a hal alaplével, és közepes lángon addig főzzük, amíg a bab megpuhul.

Ezután botmixerrel pürésítjük, belekeverjük a tejszínt, ha szükséges, sóval, borssal fűszerezzük, és még egyszer felforraljuk.

Az aranydurbincs filék mindkét oldalát bekenjük a darált pritaminpaprikával. (Igyekezzünk minél kevesebbet használni, nehogy elsózzuk a halat! A pritaminpaprika önmagában nagyon ízletes, elég belőle kevés is, sózni pedig mindig lehet később is.)

Egy serpenyőben vajat hevítünk, hozzáadjuk a félbevágott fokhagymagerezdeket, és a pritaminpaprikás aranydurbincs filék mindkét oldalát megsütjük benne. (A bőrös oldalán kezdjük.)

A főzeléket tányérokba szedjük, meglocsoljuk a sült fokhagymás-paprikás vajjal, és a halfilékkel együtt azonnal tálaljuk.

Tintahal leves – papírhal – eredményhirdetés

Tegnap az egész család papírhal készítési lázban égett. A Tarka Bárka mai, gyerekeknek (is) szóló posztjára készültünk. Nagyszerű délelőttöt töltöttünk el hármasban, íme az eredmény:

Anna papírhala

Hozzávalók: 1 db A4 méretű fehér karton, 1 db A5 méretű sötétkék karton, 1 db A5 méretű türkizkék karton, türkizkék csillámpor, olló, papírragasztó, többféle kék árnyalatú zsírkréta és ceruza, fekete és rózsaszínű zsírkréta, grafit ceruza

A két kék kartont vékonyan bekentük papírragasztóval, rászórtuk a türkiz csillámport, és hagytuk megszáradni.

A fehér kartonra a lehető legnagyobb méretben halat rajzoltunk, körbevágtuk. A maradék papíron megrajzoltuk a mellúszót, és egy kb 3 cm magas, 2 cm széles pikkelyt, mindkettőt kivágtuk.

A pikkelysablont a megszáradt csillámporos kék kartonok hátuljára helyeztük, és amennyiszer ráfért körberajzoltuk, kivágtuk.

A pikkelyeket úgy, hogy egymást kissé fedjék, (váltakozva, egyszer sötétebb, egyszer világosabb kéket) a farokrésztől kezdve papírragasztóval a hal testére ragasztottuk.

Az úszókat zsírkrétával megvonalaztuk, a mellúszót a hal oldalára ragasztottuk, és végül a hal szemét és száját is megrajzoltuk.

Közben levest is készítettem. Alig harminc perces munka volt, szinte csak fel kellett vágni és összedobálni a hozzávalókat. A tintahallal nagyon jó dolgozni, ha tisztítottat veszünk, igazán gyerkjáték az előkészítése .  Az íze kifejezetten édes, a legtöbb fűszerrel nagyszerűen kombinálható, sőt, elbírja akár az enyhén füstölt alapanyagokat is. Az állaga a puha! gumicukoréra emlékeztet (nem rágós, pontosabban ha rágós, akkor nincs megfelelően elkészítve!). A gyerkeknél biztos siker! Nem láttam még olyan kiskalózt, aki ne szerette volna a tintahalat!

Tintahal leves

Hozzávalók 6 főre: 1 db kb. 600 grammos konyhakész szépia, 1 nagy sárgarépa, 1 angol zeller szár, egy maréknyi friss vagy fagyasztott zöldbab (én most fagyasztottat használtam), 50 g húsos szalonna (lehet enyhén füstölt is), 1 cikk fokhagyma, 1 babérlevél, 40 g aprótészta (kiskocka vagy anellini), 1 citrom leve, extraszűz olívaolaj, ha szükséges só

A szépia szájszervét kivágjuk, a csápjait és a testét apró kockára vágjuk.

A szalonnát és a zöldségeket is felkockázzuk, a fokhagymát áttörjük.

Egy lábasban olívaolajat hevítünk, beletesszük a szalonnakockákat és a zsírját kisütjük. Hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a sárgarépa- és a zellerkockákat, a szépiát, a babérlevelet, fél citrom levét, és nagy lángon, folyamatosan kevergetve 4-5 perc alatt lepirítjuk. Ezután felöntjük vízzel, lefedve addig főzzük, amíg a szépia megpuhul (kb. 40 perc).

Ekkor hozzáadjuk a zöldbabot és a tésztát, és a levest készre főzzük. Tálalásnál meglocsoljuk pár csepp citromlével.

p.s. Ügyeljünk a zöldbabra! A nagymami kertjéből szedett nem biztos, hogy az utolsó pár percben megpuhul.

Tegnap tehát halat ragasztottunk, főztünk, és, és és…és igen, sorsoltunk is!

Annám volt a főszereplő, a férjem az asszisztens, én pedig a sorsolási bizottság elnöke. Biztosíthatok mindenkit arról, hogy a sorsolás menete rendben zajlott, a papírcsíkhalfogó személyét mindenféle részrehajlástól mentesnek találtam (ti. olvasni még nem tud – bár jó úton halad, ugyanis szorgalmasan írogatja az O, az I, a H és az A betűket).

Fortuna pedig amint láthattátok Selectfood blog írójának, Alíznak kedvezett.

Kedves Alíz, szívből gratulálunk! Hamarosan jelentkezünk, és megbeszéljük, a nyeremény átadásának részleteit.

a többi halat is nagy móka volt kinyitogatni 🙂

“mamma, cinátam kádlót”

A többieknek pedig köszönjük, hogy részt vettek a játékban.

Figyeljétek továbbra is a Tarka Bárkát, rengeteg ötletünk van, sok meglepetést tartogatunk még számotokra!

Szép vasárnapot mindenkinek!

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!