Címke: tonhal

A közös recept nr2 – Nizzai saláta

A közös recept project második állomásához érkeztünk. (Az elsőről itt olvashattok bővebben.) A staféta Éci kezébe került, a mostani kör fő témájaként a nizzai salátát választotta. A következő e-mailben aztán egy rettentően finom bisztróváltozatról is szó esett, ami egy csapásra keresztülhúzta az addigra kiforrt, tradicionális saláta tervemet. Átnéztem kismillió fotót, azok közül, amelyeket gugli barátunk dobott a “nicoise salad bistro” keresőszavakra, a hozzávalókból pedig, kétnapos gondolkodás után, a lejjebb látható ételt sikerült összeállítani. Szándékosan “melegítettem” egy kicsit a hozzávalókon, egy hete ugyanis, amikor ez a saláta készült, még kicsit sem volt nyáriasnak nevezhető az időjárás. Talán egy kevés articsóka – szezonja is van – még elfért volna benne… A paradicsom nagyon kilógott a körből, szóval nizzai saláta reload csakis akkor lehetséges, ha beérik az első igazi paradicsom!

Nizzai saláta

Hozzávalók 4 személyre: 4 db 130-150 gramm súlyú friss tonhal szelet, 4 db közepes burgonya, 200 g zsenge zöldbab, 80 g görög joghurt, 1 kk. mustár, egy nagy csokor friss zöld fűszer (kakukkfű, rozmaring, majoránna, petrezselyemzöld), 1 ek. majonéz, 12 db fekete olajbogyó sós lében, 4 tojás, kevés fehérborecet, 12 db datolyaparadicsom, 2 db salátaszív (római vagy fejes), 1 db lime, 1 db citrom, chilipehely, extra szűz olívaolaj, só, frissen őrölt fekete bors

DSC_5444

A paradicsomokat félbe vágjuk, és vágott felükkel felfelé egy tűzálló tálba fektetjük. Megsózzuk, megborsozzuk, meglocsoljuk a lime levével valamint néhány csepp extra szűz olívaolajjal, és 80 °C-ra előmelegített sütőben 60 percig sütjük.

A burgonyákat héjastól, sós vízben puhára főzzük, még melegen meghámozzuk, és felkockázzuk.

A zöldbabot 3-4 cm-es darabokra törjük, lobogó, sós vízben roppanósra főzzük, majd leszűrjük, és hideg vízzel leöblítjük.

A tonhal szeleteket megsózzuk, megborsozzuk, majd grillserpenyőben, kevés extra szűz olívaolaj és egy rozmaring ágacska kíséretében, közepesen magas lángon minden oldalukat megpirítjuk. A serpenyőt alufóliával lefedjük, és a halat 5 percig pihentetjük. 

A petrezselyemzöldet, a majoránnát és a kakukkfű levélkéket finomra aprítjuk. A joghurtot a majonézzel, a mustárral, kevés citromlével és a felaprított zöld fűszerekkel simára keverjük, majd sóval és borssal kerekre ízesítjük. A langyosra hűlt burgonyát és zöldbabot az olajbogyókkal együtt egy keverőtálba tesszük, ráöntjük a joghurtos-majonézes dresszinget, és összeforgatjuk.

A közben szintén langyosra hűlt paradicsomok héját lehúzzuk.

A salátaszíveket megsózzuk, félbe vágjuk, és grillserpenyőben mindkét oldalukat 1-2 percig sütjük.

Közben egy lábasban sós-ecetes vizet forralunk, és habverővel örvényt kavarunk benne. Egyesével beleütjük a tojásokat, maximum 2 percig főzzük, majd leszűrjük. Ezután levágjuk a kilógó fehérje rongyocskákat, a tojást szépre igazítjuk.

A tonhalat fél cm vastagon felszeleteljük.

Összeállítjuk a tányérokat: mindegyikre két evőkanálnyi joghurtos zöldbab-burgonya-olajbogyó keveréket, 1-1 grillezett salátaszívet, 3-3 sült paradicsomot, a tonhalszeletek negyedét, és egy buggyantott tojást helyezünk. Az egészet meglocsoljuk egy kevés extra szűz olívaolajjal, megszórjuk chilipehellyel, és egy citromgerezd kíséretében azonnal tálaljuk.

DSC_5496Nézzük, a lányok által készített nizzai salátákat (húú, én azonnal végigenném a kínálatot, igaz, ti is?). A receptekért kattintsatok a képek fölötti linkekre!

Anikó salátája

salade nicose final-8091

Éci salátája

IMG_0464

Katuci salátája

DSC_3095ab

Paradicsomos-tonhalas rizzsel töltött padlizsán

Paradicsomos-tonhalas rizzsel töltött padlizsán

Hozzávalók 4 személyre: 2 padlizsán, 300 ml házi bazsalikomos paradicsomszósz, 1 fehér hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 ek. kapribogyó, só, frissen őrölt feketebors, extraszűz olívaolaj, 140 g rizs, 160 g tonhal olívaolajban, 100 g Asiago sajt lereszelve

A padlizsánokat megmossuk, félbe vágjuk, a húsukat kanállal kikaparjuk, és apró kockára vágjuk.

Egy serpenyőben olívaolajat hevítünk, megpirítjuk rajta a felaprított hagymát, a fokhagymát és a padlizsánkockákat. Hozzáadjuk a paradicsomot és az apróra vágott kapribogyót, és addig főzzük, amíg a szósz besűrűsödik.

A rizst sós vízben kifőzzük, összekeverjük a lecsöpögtetett tonhal konzervvel, a paradicsomszósszal, majd a kivájt fél padlizsánokba töltjük. A töltött padlizsánokat megszórjuk a reszelt sajttal, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 15 percig sütjük.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!