Címke: napraforgó olaj

Sajttal és dióval töltött rántott szardínia vegyes salátával

Ismét az augusztusi Kifőztük egyik Tarka bárkás vengégposztja következik. További kilenc recept még az ingyenesen letölthető lapban vár rátok. Olvassátok, főzzétek, szeressétek őket!

Sajttal és dióval töltött rántott szardínia vegyes salátával

Hozzávalók 4 személyre:

a szardíniához: 16 db tisztított, filézett friss szardínia, 5 dkg brie sajt, 5 dkg dióbél, liszt, 2 tojás, zsemlemorzsa, só

a sütéshez: napraforgó olaj

a salátához: 8 dkg olajos magvak vegyesen (mandula, tökmag, fenyőmag, szezámmag, dió), 10 dkg lila színű saláta (pl. lollo rosso), 4 dkg rukola, 30 dkg paradicsom, 20 dkg uborka, 1 kis fej lila hagyma, só, frissen őrölt feketebors, citromlé, extraszűz olívaolaj

A halfiléket besózzuk. A sajtot 2 mm vastag szeletekre vágjuk, a diót durvára törjük. A magvakat száraz serpenyőben megpirítjuk. A salátát nagyobb darabokra tépkedjük, az uborkát meghámozzuk, felkarikázzuk, a paradicsomokat vastagabb, a lila hagymát vékonyabb szeletekre vágjuk. A zöldségeket a pirított magvakkal együtt egy keverőtálba helyezzük.

Nyolc szardíniafilét bőrös oldalukkal lefelé vágódeszkára helyezünk. Mindegyikre egy-egy szelet sajtot és egy kávéskanálnyi durvára tört diót rakunk, majd befedjük egy másik filével (ezúttal a bőrös oldala legyen felül). A töltött halakat lisztbe, majd tojásba, végül zsemlemorzsába forgatjuk, bő forró olajban kisütjük, és papírtörlőre helyezve leitatjuk róluk a fölösleges zsiradékot.

A salátát ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk egy kevés extra szűz olívaolajjal és citromlével, óvatosan összeforgatjuk, és tányérokra szedjük. Mindegyik tetejére két-két rántott-töltött szardíniát helyezünk, és azonnal tálaljuk.

Gyerekeknek – Makrélás sárgarépa krokett zöld fűszeres mártogatóssal

A Tarka Bárka és a Tavola In Piazza blog tizenkét recepttel az augusztusi Kifőztük magazinban vendégeskedett. Az aktuális lapszám a http://kifoztuk.huoldalról regisztráció után ingyenesen letölthető.

Íme egy kis ízelítő, a gyerekek nagy kedvence:

Makrélás sárgarépa krokett zöld fűszeres mártogatóssal

Hozzávalók 16 db kroketthez:

a krokketekhez: 500 g sárgarépa, 150 g friss makréla filé bőr nélkül, 1 gerezd fokhagyma, 1 tk. vaj, 1 tojás, 2 ek. frissen reszelt parmezán, 1 kis csokor petrezselyemzöld, 3-4 ek. zsemlemorzsa + kb. 10 dkg a végén a forgatáshoz, só, őrölt fehérbors, frissen reszelt szerecsendió, napraforgó olaj

a mártáshoz: 200 ml natúr joghurt, 1 kis csokor korianderzöld, néhány csepp citromlé, ½ gerezd fokhagyma, só, 1 kávéskanál magos mustár

A mártáshoz a korianderzöldet apróra vágjuk, a fokhagymát áttörjük, és összekeverjük a joghurttal, a citromlével, a mustárral, kevés sóval, majd tálalásig hűtőbe tesszük.

A kroketthez a petrezselyemzöldet felaprítjuk, a makrélafilét ledaráljuk. A sárgarépát megtisztítjuk, nagyobb darabokra vágjuk, sós vízben roppanósra főzzük, majd leszűrjük.

Egy serpenyőben felhevítjük a vajat, hozzáadjuk a félbevágott fokhagymát és a főtt répát, majd  néhány percig pirítjuk. A fokhagymát kidobjuk, a sárgarépát villával áttörjük, és egy keverőtálba tesszük. Hozzáadjuk a parmezánt, az apróra vágott petrezselyemzöldet, a darált makrélafilét, a három evőkanálnyi zsemlemorzsát. Ízlés szerinti mennyiségű sóval, fehér borssal, és frissen reszelt szerecsendióval fűszerezzük, és az egészet legalább 10 percig állni hagyjuk.

A masszából apró hengereket formázunk, a hengereket zsemlemorzsába forgatjuk, forró napraforgó olajban aranybarnára sütjük, és a hideg korianderes joghurtmártással azonnal tálaljuk.

 

 

A világ hallevesei XIV. Magyarország II. – Felső-Tisza-vidék – Töltött csuka leves – tiszaberceli gyűjtés

Az előző bejegyzés szövegét nem volt szívem a fázisfotókkal szétdarabolni, így most csak a receptet és a hozzá tartozó fotókat közlöm.

Töltött csuka leves

Hozzávalók 12 főre: 4 db egykilós csuka, 4 db zsömle, 4 tojás, 1,5 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, egy nagy csokor petrezselyemzöld, 3 ek. liszt, 0,5 dl napraforgó olaj, 1 ek. sertészsír, 1 púpozott tk. házi őrölt pirospaprika, 2 db citrom, 1 db cecei paprika, 5 db babérlevél, 500 ml tejföl, 2 tk. szárított majoránna, só, frissen őrölt feketebors

A halakat jó halász férj segítségével megtisztítjuk, fejénél a bőrt körbevágjuk, megnyúzzuk. A farokrésznél,  nem szükséges bíbelődni vele, nem baj, ha a hal vége a „zokniban” marad.

A kopoltyúkat eltávolítjuk, a fejeket alaposan átmossuk, és félretesszük –  a végén majd ezeket is megtöltjük. A megnyúzott csukákat kifilézzük – kb. 1 kg halhúst kell, hogy kapjunk.

A filéket ledaráljuk, és egy nagy keverőtálba tesszük.

A zsemléket vízbe áztatjuk, majd kinyomkodjuk, és a darált halhoz adjuk. Ráütjük a tojásokat, belereszeljük a fél fej vöröshagymát, hozzáadjuk az áttört fokhagyma gerezdeket, és egy nagy csokor apróra vágott petrezselyemzöldet. Az egészet sóval és bő adag borssal ízesítjük, alaposan összekeverjük, és legalább tíz percig állni hagyjuk.

Közben elkészítjük a rántást. Ehhez a lisztet a napraforgó olajjal és a sertészsírral elkeverve pirítani kezdjük, hamar belevágjuk a maradék vöröshagymát. (Nem kell aprózni, csak az ízére lesz szükségünk.) Lassú tűzön meg pirítjuk, s amikor a hagyma megpuhul, a lábast levesszük a tűzről, a rántást megszórjuk teáskanálnyi házi őrölt pirospaprikával, és amíg még bugyog az alap, gyors mozdulatokkal elkeverjük. Ezután felöntjük egy liter hideg vízzel, hozzáadjuk a tejfölt, és csomómentesre keverjük.

A megnyúzott csukákat és a megtisztított fejeket megtöltjük a fűszeres masszával. Nem kell szorosra, csak lazán, a töltelék nőni fog még a levesben, és ha túl feszesre töltjük, a csuka bőre szétnyílik, nem lehet majd szépen szeletelni.

A leveshez egy tízliteres fazékban a két alaposan megsikált, félbevágott citrommal, a magjaitól megszabadított cecei paprikával, a babérlevelekkel és a majoránnával vizet melegítünk. Amikor felforr, beleszűrjük a tejfölös-paprikás rántást, és kb. öt perc főzési idő után beletesszük a megtöltött csukákat úgy, hogy először a halaknak mindig a fej felőli végét helyezzük a levesbe. Néhány másodpercig így tartjuk, ezalatt a „zsák szája” összehúzódik, tulajdonképpen befő, és a töltelék nem tud kiesni. Ha maradt egy kevés massza, vizes kézzel diónyi gombócokat formázunk belőle, és miután mind a négy csukát és a fejeket is a léhez adtuk, nagy csokor petrezselyemzöld kíséretében ezeket is a lébe gurítjuk.

Ekkor kóstolunk. Ha szükséges, sóval és borssal még ízesítjük a levest, és kb. 15 perc után elzárjuk alatta a lángot.

A halakat ezután kivesszük a léből, és kb. másfél cm vastagon felszeleteljük. Tálalásnál egy tányérba egy szelet csuka, egy gombóc kerül, erre merjük rá a még forró levest. Mellé citromgerezdeket kínálunk.

A még nyers töltött csukákat füstölt szalonna zsírjával megkent alufóliába csomagolva sütőben is megsüthetjük.

Szántó Andrásné Helénke néni receptje – egy karádi ember nyomán

Köszönöm szépen, Helénke néni! 🙂

Halirodalom II. – A hal nem jár egyedül – Nepomuki Szent János és a többiek – Töltött csuka leves

Gordon Ramsay Mennyei halételek című szakácskönyvét kis időre félreteszem. Ma egy sokkal aktuálisabb írást hozok, májusban készült amikor utoljára Magyarországon jártam. Az apropó: a Tarka Bárka halleves sorozata, amelyben most épp a magyarországi hallevesek, halászlevek vannak soron, és a héten folyó Tiszaberceli Kulturális Napok azon belül is a szombati halászléfőző verseny. Ha minden igaz, ott leszünk. Aki most szombaton épp a Rétközben jár, ne hagyja ki!

A hal nem jár egyedül

– töltött csuka leves, Nepomuki Szent János és a többiek –

Egy esős vasárnap délután érkezek. Az első beszélgetés feszült légkörét enyhítendő, aranyos fröccs és puha porral borított, frissen sült almás pite kerül elő a kamrából. Hozzáteszi, a szőlőt Tokajból hozatja, itthon aztán magának préseli, így legalább biztos, hogy csak az van benne, amit ő maga belerakott. Ki tudja, mit kevernek mostanában az asztali borokba?!

„Na, azt írja meg mindenképp, hogy a vidrák egyre gyakrabban pusztítanak! Olyan probléma ez, amit hamar orvosolni kellene!” És már szédülök is a vidra-történetbe… Furfangos állat, éjjel vadászik, ráadásul fürge is, már a varsa terelőjénél elfogja a zsákmányát, aztán a partra viszi, és ott fogyasztja el. Másfél méteres körben látszik a nyoma, hozzáértő szemnek könnyű észrevenni, hol vacsorázott az egyébként védett jószág.

Előhúzom a zsírfoltos gépelt papírt. „Erről is meséljen, András bácsi!” „Ó, ez a Helénke néni reszortja, én a halat fogom, és bár a versenyeken együtt főzünk, itthon, a konyhában ő a főnök!” –kacsint.

Helénke néni túl van a nyolcvanon, de úgy szalad, mintha negyven se lenne. Háziállatokat tart, friss tojást gyűjt, kertet gondoz, három férfit irányít, és mindemellett olyan szerény, hogy majdnem lelkiismeret-furdalásom támad, mert a híres töltött csuka leveséről faggatom. Aztán mégsem hagyom magam, hiszen ki érdemel nagyobb hírnevet, mint egy ilyen asszony? Azt mondja, a receptet egy karádi embertől tanulta, aki rég nem él már. Rajongótábort a két évvel ezelőtti tiszaberceli halászléfőző versenyen szerezett, András bácsi ultipartnereinek sokszorosították is a receptet, igaz, abból kimaradt a hagyma. Na, majd most beleírjuk.

Szó esik még közismert orvhalászokról, vencsellői varsakészítőkről, a 2000-ben a Tiszát ért cián- és nehézfém szennyezésről, amely a halállomány csökkenésében óriási szerepet játszott. Érdeklődök halfajokról, mi megy, mi a kincs, megbeszéljük melyiket hogyan készítik. A keszegféléket (a jász-, a dévér-, a szilvaorrú és a vörösszárnyú keszeget) paprikás lisztbe forgatják, bő olajban ropogósra sütik, vagy halászlé alapba passzírozzák. A süllő rántva igazán jó, nagyobb harcsából halászlé, kisebből paprikás, a gyönyörű, sovány, nem mellesleg errefelé igen ritka pontyból szintén halászlé, rántott ponty készül. Kecsege, balin csak elvétve akad, olyankor fokhagymásan, szalonnával tűzdelve, sütőben sütik. Az angolna teljesen eltűnt, pedig állítólag paprikásnak az egyik legjobb alapanyag volt, és ki gondolná, hogy néhány évtizeddel ezelőtt még Elemér a közeli Lónyai-főcsatornában is mogyoróbottal fogta?!

Megpróbálom rábeszélni Helénke nénit, hogy a legendás levest készítse el nekem. Ezen a ponton majdnem kicsúszik a kezeim közül, de aztán a jószíve nem hagyja, némi segítséget kér, és lesz csoda. Töltött csuka leves.

A megbeszélt napon megint esőre áll az idő. Csengetek. A kapu nem nyílik még, de a paprikás rántás illatát már messziről érzem. Gyerekkor, nagymama-tűzhely. Itthon vagyok.

Helénke néni aggódva tüsténkedik. Négy egykilós forma csuka bőre tálcára terítve, húsa ledarálva; segítség is van Piroska néni személyében. Kávét kérek? Nem, köszönöm, de hoztam egy kis diós répatortát, jól fog csúszni annak, aki kér. Megenyhülünk.

Csukabőr, fej, hús, mérlegre – jaj, a mérés az elején kimaradt – tippelek, és nyerek, a bizalom nő, a belsőséget megsaccoljuk.

Ezután már csak figyelek, és jegyzetelek. „Tizenkét főre – mert ez a leves olyan kapós, hogy nem érdemes kisebb adagban készíteni – szükségünk lesz négy darab egykilós csukára. A halakat jó halász férj segítségével megtisztítjuk, fejénél a bőrt körbevágjuk, megnyúzzuk. A farokrésznél nem szükséges bíbelődni vele, nem baj, ha a hal vége a „zokniban” marad.

A kopoltyúkat eltávolítjuk, a fejeket alaposan átmossuk, a végén ezeket is megtöltjük. A megnyúzott csukákat kifilézzük (kb. 1 kg halhúst kell, hogy kapjunk), a filéket ledaráljuk, és egy nagy keverőtálba tesszük.

Négy zsemlét vízbe áztatunk, majd kinyomkodunk, és a darált halhoz adjuk. Ráütünk négy egész tojást, belereszelünk fél fej vöröshagymát, hozzáadunk négy cikk áttört fokhagymát, és egy nagy csokor petrezselyemzöldet apróra vágva. Az egészet sóval és bő adag borssal ízesítjük, alaposan összekeverjük, és legalább tíz percig állni hagyjuk.

Közben elkészítjük a rántást. Ehhez három evőkanál lisztet fél deci napraforgó olajjal és egy evőkanálnyi sertészsírral elkeverve pirítani kezdünk, hamar belevágunk egy nagy fej vöröshagymát. Nem kell aprózni, csak az ízére lesz szükségünk. Lassú tűzön pirítjuk, s amikor a hagyma megpuhul, a lábast levesszük a tűzről, a rántást megszórjuk teáskanálnyi házi őrölt pirospaprikával, és amíg még bugyog az alap, gyors mozdulatokkal elkeverjük. Ezután felöntjük egy liter hideg vízzel, hozzáadunk fél liter tejfölt, és csomómentesre keverjük.

A megnyúzott csukákat és a megtisztított fejeket megtöltjük a fűszeres masszával. Nem kell szorosra, csak lazán, a töltelék nőni fog még a levesben, és ha túl feszesre töltjük, a csuka bőre szétnyílik, nem lehet majd szépen szeletelni.

A leveshez egy tízliteres fazékban két alaposan megsikált, félbevágott citrommal, egy a magjaitól megszabadított cecei paprikával, öt babérlevéllel és két teáskanálnyi szárított majoránnával vizet melegítünk. Amikor felforr, beleszűrjük a tejfölös-paprikás rántást, és kb. öt perc főzési idő után beletesszük a megtöltött csukákat úgy, hogy először a halaknak mindig a fej felőli végét helyezzük a levesbe. Néhány másodpercig így tartjuk, ezalatt a „zsák szája” összehúzódik, tulajdonképpen befő, és a töltelék nem tud kiesni. Ha maradt egy kevés massza, vizes kézzel diónyi gombócokat formázunk belőle, és miután mind a négy csukát és a fejeket is a léhez adtuk, nagy csokor petrezselyemzöld kíséretében ezeket is a lébe gurítjuk.

Ekkor kóstolunk. Ha szükséges, sóval és borssal még ízesítjük a levest, és kb. 15 perc után elzárjuk alatta a lángot.”

Helénke néni óvatosan kiemeli, tálcára teszi, majd kb. másfél cm vastagon felszeleteli a halakat. Közben meséli, hogy egyik ismerőse a töltött csukát nem levesben főzi meg, hanem füstölt szalonna zsírjával megkent alufóliába csomagolja, és sütőben süti meg.

Egy tányérba egy szelet csuka, és egy gombóc kerül, rá bőven lé, mellé citrom. Közben befutnak a férfiak, nekik csípőspaprika is jár. Hümmögünk. A leves friss, üdítő, a babér és a citrom aromája már a nyarat idézi. Jólesik ebben a szürke tavaszban. Mennem kell. Veszek egy szép süllőt, egy pontyot és némi keszeget András bácsitól. Közben megegyezünk, hogy találkozunk augusztusban, a Tiszaberceli Kulturális Napokon, a halászléfőző versenyen. „A lecke fel van adva.” Igen, nekem.

Balsára utazok. Az eső ömlik, kifordított esernyővel, iszapos ballerinában, reszketve tocsogok le a révhez. Radóczi János, a Szabolcsi Halászati Kft ügyvezető igazgatója vár. Messziről üdvözöl. Jólesik a köszöntő pálinka.

Mint május 16-án az országban számos helyen, Balsán is Nepomuki Szent Jánosra, a vízen járók (hajósok, halászok, vízimolnárok, révészek) védőszentjére emlékeznek. Somogyi Szilvia, a község polgármester asszonya meséli, hogy elsősorban a Duna menti településeken volt szokás ezt az ünnepet tartani, de annyira magukénak érezték a lényegét, hogy úgy döntöttek, itt a Tisza bal partján is tradíciót teremtenek. Annak idején a halászok, révészek, hajósok a helyi méltóságokkal együtt ültek le, hogy elköltsék a legrátermettebb szakács által az aznapi fogásból készített halászlevet vagy halpaprikást. Most a korhely halászléjéről országszerte ismert Horváth Zsuzsanna főz, s ha a lét megkóstolhatná, Bródy Sándor, A főzés művészete című művében tett kijelentését, miszerint „a hal férfiak külön kultusza, szakácsnék vesződsége”, nagy valószínűség szerint visszavonná.

Az étlapon borjúpörkölt is van, a helyi óvoda élelmezésvezetője kelt tésztákat varázsol az asztalra. Teljes az összhang, mindenki készséges, kedves, közvetlen. Kicsit kizökkenek az általános világpánik-hangulatból.

Mécsesekkel ellátott apró fa bárkákat pingál a társaság. Kapok én is, hamar rávésem a Tarka Bárka Blog elérhetőségét.

Sereghy János esperes paróchus megáldja a hajócskákat, majd a szűnni nem akaró esőben kompra szállunk, és vízre bocsátjuk a Jánoskákat. Sokáig nézem az esőcseppektől karikákat vető vizet. A halászoknak tisztelgek, s elképzelem, milyen lehetett a környező táj annak idején, a száztizenegy vágás előtt. Vad világ. Közvetlen szülőföldemre gondolok, a Rétközre, a réti csíkoktól hemzsegő mocsaras pákász hazára, melyben csak az maradt életben, aki úgy ismerte a környéket, mint a tulajdon tenyerét. Ez a haza eltűnt a másvilágba, mint ahogy én is eltűntem más országba. Ady A Tisza-parton című versét mormolom – középiskolás emlék. Köszönöm, Lajos bácsi, hogy ma is megy „könyv nélkül”!

A Nyíregyháza-Sóstói Múzeumfaluban Dr Bodnár Zsuzsanna által összeállított csodálatos halászati kiállítás jut eszembe. Néhány napja ott jártam, és ugyanígy elvesztem az egymással összekuszálódott képzelt és valós emlékeimben, csak ott a néprajzos múltam tört elő. Így jár az, aki ritkán jár Itthon.

Egészen véletlenül Szántó Zsolt tiszaberceli polgármester mellé kerülök. Újságolom, hogy délelőtt épp az anyukája főzött nekem. „És a nagymama csíkját is elmesélte?” „Hah, éreztem én délelőtt, hogy maradt a Szántó-hálóban családi titok!” „Akkor majd én elmesélem. Amikor gyerekek voltunk, október közepén vízállásokban, árkokban hatvan-hetven centi mélyen csíkvermeket ástunk. A vermekbe alj nélküli vesszőkosarakat raktunk, ide gyűltek a csíkok telelni. A novemberi első fagyok beállta előtt gyűjtöttük be őket. Nagymama néhány napig sóban állni hagyta őket, majd ecetes lében, hagymával, gyöngyhagymával és csípőspaprikával eltette télire. Úgy ettük, mint ma a savanyúságot.”

Radóczi úr is mellénk szegődik, az alapoktól indulunk, a halmennyiség problematikájáról, a megfelelő ívóhely hiányról, horgász-halász ellentétről beszélgetünk, de a kíváncsiságomat és mindkettőnk hangját elnyomja a kórusban zengő nóta:

„…Hát a keszeg mit eszik

ha a bárkába teszik?

Nem eszik az egyebet,

petrezselyemgyökeret.”

Beszállunk.

Ősi mesterségünk: a halászat – időszaki kiállítás a Sóstói Múzeumfaluban

Tigris garnéla és cukkini ropogós sörtésztában vierge mártással és petrezselymes garnéla-veloutével – Garnéla tisztítása sütéshez

…és igen, itt a vége, “füstevéle” (?!) – mondja A Gyerek. A vierge mártás saga ezennel véget ér. Hogy szó ne érje a ház elejét, összeütöttem mellé egy petrezselymes hal-veloutét szintén a Ramsay könyvből, de továbbra is meg vagyok róla győződve, hogy a jövőben is maradok az egyszerű, könnyű szószoknál, vajnak, lisztnek, tejnek, tejszínnek, tojásnak továbbra sem adok sok lehetőséget az általam készített halételekben.

A vierge egyébként ebben a kombinációban nyújtotta a legtöbbet (talán mert egy kevés gyömbért is reszeltem bele?) így ha legközelebb előveszem, első körben biztos, hogy garnélával fogom párosítani.

A sörtészta talán a legegyszerűbb, ami létezik, figyeljünk oda, hogy a hozzávalók hidegek, a sör pedig frissen bontott legyen! (És bocs, bocs, de nálam ebben sincs tojás.)

Menet közben megmutatom, sütéshez hogy tisztítsuk meg az egész garnélát. Nagyon pozitív oldala a Mennyei halételeknek, hogy részletesen, fotókkal kísérve bemutatja mind a halak, mind a tenger gyümölcseinek előkészítését!

Tigris garnéla és cukkini ropogós sörtésztában vierge mártással és petrezselymes hal-veloutével

Hozzávalók 4 főre: 20 db tigris garnéla, 250 g cukkini

A sörtésztához: 160 g liszt, 250 ml jéghideg sör, 2-3 db jégkocka (attól függően, hogy vastagabb, tapadósabb, vagy vékonyabb, levegősebb tésztát szeretnénk lehet emelni a sör vagy a liszt mennyiségét)

A gyömbéres vierge mártáshoz: 50 ml extra szűz olívaolaj, 1 kis salotta hagyma, 2 ek. frissen facsart citromlé, 6 koriandermag, 2 érett paradicsom (jelen esetben két kisebb ökörszív) meghámozva, kimagozva és apró kockára vágva, 6 nagy bazsalikomlevél apróra tépkedve, 3 nagy korianderlevél, körömnyi friss gyömbér lereszelve, 2 tk. balzsamecet, só, kevés frissen őrölt feketebors

A petrezselymes garnéla-veloutéhez: 250 ml hal alaplé, 125 ml tej, 25 g vaj, 1 ek. liszt, 1 ek. zsíros tejszín, só, frissen őrölt feketebors, 6 ek. aprított petrezselyemzöld

A sütéshez: napraforgó olaj

A garnélákat megtisztítjuk:

Fejüket egy mozdulattal levesszük.

A páncélt az utolsó szelvényig lefejtjük.

A farokrész felső részén nem túl mély vágást ejtünk, és a bélcsatornát eltávolítjuk.

A kiöblített fejekből és páncélokból alaplevet főzünk.

A petrezselymes garnéla-veloutéhez az alaplét és a tejet kis lábasba öntjük. Felforraljuk, de vigyázzunk, hogy ne forraljuk túl. Levesszük a tűzről, és egy tálba öntjük.

Vastag fenekű lábasban sistergésig melegítjük a vajat. Belekeverjük a lisztet, majd nagyon kis lángon 3-5 percig melegítjük, amíg halvány színű pasztát nem kapunk.

Folyamatosan kevergetve apránként beleöntjük a tejes alaplét, majd gyöngyözve főzzük 1-2 percig.

Közben az aprított petrezselymet 1 percig blansírozzuk, majd pürésítjük, és a tejszínnel együtt belekeverjük a veloutébe. Ezután sóval, borssal ízesítjük, levesszük a tűzről, és tálalásig nedves sütőpapírral takarjuk le a tetejét, hogy ne képződjön rajta bőr.

A vierge mártáshoz egy kis lábasban felhevítünk 2 ek. olívaolajat, és kis lángon 10 percig sütjük benne a salottát. Hozzáadjuk a maradék olajat és a citromlevet, majd kis lángon újramelegítjük.

A koriandermagokat mozsárban megtörjük, és hozzáadjuk a lábas tartalmához a paradicsommal, a bazsalikommal, a koriander zölddel, a gyömbérrel, és a balzsamecettel együtt. Hagyjuk legalább 5 percig állni, hogy az ízek összeérjenek.

A cukkinit 3-4 cm hosszú hasábokra vágjuk.

A sörtésztához a lisztet egy keverőtálba öntjük, gyors mozdulatokkal belekeverjük a sört, és végül hozzáadjuk a jégkockákat. (Érdemes a tésztát  a sütés előtti utolsó pillanatban kikeverni.)

A garnélafarkakat és a cukkinit a sörtésztába mártjuk, forró olajban kisütjük, konyhai papírtörlőn leitatjuk róluk a fölösleges zsiradékot, és a petrezselymes garnéla-veloutével valamint a vierge mártással azonnal tálaljuk.

Vierge mártással készítettem már

barbine tésztát szakállas lókagylóval

– batyuban sült tőkehal filét rozmaringos tepsis krumplival és

friss orecchiette tésztát kisfejű lepényhallal.

Gordon Ramsay Mennyei halételek című szakácskönyvéről és balzsamecetes-tintahalas rizottójáról általánosságban itt írtam, a címlapról ránk mosolygó makréláról pedig itt.

Terveim szerint 3-4 bejegyzéssel befejezem a szakácskönyv tesztet.

Az olasz gyerekek kedvence: tonhalas sült ricottagolyók + jó hír + olasz mese: Roberto Piumini: Mesék egy szuszra kötetéből A csillag és a tintahal

Az alábbi receptet Mario barátunk hozta. Állítólag már egyetemista korában is ő készítette ezeket az ezerféle módon tálalható jópofa golyóbisokat. (szóval történelmük van, no, amit nincs mese, meghajlunk az alkotó előtt).

Kínálhatjuk előételként különféle mártogatósokkal, tálalhatjuk tésztára szósz + feltétként, de főfogás is lehet belőlük mondjuk egy nagy tál vegyes salátával. Mondanám, hogy tonhal helyett használjunk más halat, de ez úgy, ahogy Mario megalkotta volt tökéletes, így inkább csendben maradok – annak ellenére, hogy most én is épp azon vagyok, hogy tudnám a konyhámból teljesen eliminálni a tonhalkonzervet. (Házi feladatnak bevésem a füzetembe, hogy keressek valami olyan alternatívát, amivel a szerecsendió használatát nem kell mellőzni, ez ugyanis a ricottával remek párost alkot, és a gyerekeknél is biztos befutó ízpáros.)

Tonhalas sült ricottagolyók

Hozzávalók: 300 g ricotta, 160 g tonhal konzerv olívaolajban, 80 g magozott, marinált zöld olajbogyó apróra vágva, 3 púpos evőkanál zsemlemorzsa + a végén a forgatáshoz, 1 tojás, só (esetleg csipetnyi fehérbors), a sütéshez napraforgó vagy olívaolaj

A konzervet lecsöpögtetjük, keverőtálba tesszük, villával áttörjük. Hozzáadjuk a ricottát, az olajbogyó kockákat, a zsemlemorzsát, a tojást és a fűszereket, majd az egészből könnyen formázható masszát keverünk – ha túl lágynak találjuk, adhatunk még hozzá egy kevés zsemlemorzsát.

A masszából kb. 3 cm átmérőjű golyókat formázunk, zsemlemorzsába forgatjuk, forró olajban aranybarnára sütjük, és azonnal tálaljuk.

A jó hír

Ebben a hónapban két alkalommal két különböző helyszínen is részt veszünk a rivignanoi Associazione Punto e Virgola által szervezett nyári táborban. Témánk:  “i pesci azzurri” – az ún. “kék halak” vagyis a szardella, szardínia, csőrös csuka, makréla, tonhal, kardhal, stb.

Megtanulunk szardellát tisztítani, sózni, készítünk halas-buborékos képeslapokat, halacskát almából – amit végül meg is eszünk, hiszen a hal maga az egészség!. A foglalkozás végén a gyerekek egy füzetet vihetnek haza amely egy halas színezőt, valamint a Tarka Bárka két, a kék halak valamelyikével felhasznált receptjét tartalmazza.

Tegnap főpróba volt, ilyenek lesznek a képeslapok + borítékok:

Ötlet innen.

Olasz recepthez olasz mesét választottam mára, Roberto Piumini: Mesék egy szuszra című kötetéből a tengeri csillag és a tintahal történetét. Buona lettura, bambini!

A csillag és a tintahal

Élt egyszer a tenger mélyén egy tintahal, aki mást sem csinált, folyton csak zsörtölődött.
– Úszni, csak úszni, mindig csak úszni!? – mondogatta méltatlankodva, és csápjaival számolva sorolni kezdte: Először is, az úszás nagyon fárasztó, másodszor, nagyon unalmas, harmadszor…
– Hát még te milyen unalmas vagy!  szólt közbe egy halacska. Ha tényleg olyan nagyon fáraszt az úszás, akkor miért nem ülsz meg inkább egyhelyben valahol? Rengeteg hely van a tenger fenekén, jut belőle mindenkinek.
– Nem úgy van az! Én nem érem be akármilyen hellyel. Annak a jó kis sziklának a csúcsát akarom!
– De hát az ott a tengeri csillag helye. Mindig ő ül ott.
– Azt mondod? Szóval fenntartott helye van a csillagocskának? No, majd meglátjuk, mennyire az ő helye az.
A tintahal odaúszott a tengeri csillaghoz.
– Nicsak! Egy csillag itt a tenger fenekén. Hát ez meg hogyan lehet?
– Hogy érted ezt?- kérdezte a csillag.- Hiszen nekem itt van a helyem!
– Mit nem mondasz! Te bizony nagyon tévedsz kiscsillag. Csak azt ne mond, hogy nem tudtad, hogy a csillagoknak az égen van a helyük! Mert ezt aztán igazán mindenki tudja: ott van fenn a helyük az égben, a hold körül.
-Tényleg? – álmélkodott a tengeri csillag. Nahát, ezt nem is tudtam! Hát, akkor felmegyek én is oda.
Levált a kőről és úszni kezdett, fel a tenger színe felé. Amikor elérte végül, meglátta a csillagos eget és megpróbált kiugrani a vízből, hogy odajusson, fel a csillagok közé; próbálkozott, nekirugaszkodott újra és újra, de csak nem járt sikerrel.
Akkor aztán elpityeredett.
-Hát te miért sírdogálsz itt? – kérdezte a tonhal. Mintha bizony nem lenne még elég sós víz a tengerben!
– Mert nem bírok feljutni az égbe, a többi csillag közé, pedig ott volna a helyem.
– És azt meg ki mondta neked, hogy ott van a helyed?
– A tintahal.
– Vagy úgy, a tintahal! – mondta erre a tonhal. No, gyere csak velem csillagocska, kapaszkodj az uszonyomba!
És a tonhal, uszonyán a tengeri csillaggal, leúszott egyenesen a tenger fenekére. Megállt a szikla csúcsa felett, amelyen nagy elégedetten pöffeszkedett a tintahal.
– Te mondtad azt, hogy a tengeri csillagok helye fent van az égen? – kérdezte a tonhal.
– Igen! Mert először is az a véleményem, másodszor meg vagyok győződve, harmadszor biztosan állíthatom, negyedszer…
– És azt tudod-e, hogy a tintahalaknak hol van a helyük? – kérdezte a tonhal vészjóslóan, kissé közelebb úszva.
– Ööööö, hát, nem is tudom…
– A tonhalnak a hasában, ott van a helyük! – mondta a tonhal, és nagyra tátotta a száját.
No, erre aztán több sem kellett a tintahalnak, otthagyta a sziklát, és uzsgyi, eliszkolt amilyen gyorsan csak bírt. A csillag nagy boldogan visszaült a helyére, a szikla tetejére, a tintahalat meg többé senki sem látta arrafelé.

Versione italiana:

La ricetta citata sopra ce l’ha suggerita il nostro amico Mario. Possiamo offrire queste simpatiche polpette di ricotta e tonno sia come antipasto con delle salsine, sia come arricchimento di un piatto di pasta al pomodoro, ma anche come secondo piatto con una belle insalata mista.

Cogliamo l’occasione e partecipare con essa al concorso “Guarda che buono” lanciato sul Facebook della Delicius. Dunque la ricetta in lingua italiana troverete qui.

La bella notizia:

In questo mese, in due posti diversi, parteciperemo al centro estivo organizzato dall’assiociazione Punto e Virgola di Rivignano. L’argomento dell’incontro sara’ „I pesci azzurri” – quali: sardine, alici, aguglie, sgombri, tonni, pesce spada ecc.

Impareremo come si puliscono le acciughe e le fasi di lavorazione per la loro conseravzione sotto sale. Prepareremo cartoline colorate con bollicine e pesciolini e se ci sara’ tempo, anche un pesce usando le mele. Alla fine dell’incontro verranno consegnate ai bambini dei depliant con due disegni di pesci da colorare e due ricette che si preparano con i pesci azzurri selezionate dal nostro blog Tarka Bárka cioe’ „La Barca Tinta”.

Ieri abbiamo fatto la prova, le cartoline saranno come sopra. Idea e descrizione (se dopo le foto manca a qualcuno 😉 le ho prese da qui.

Da noi non esiste domenica senza fiabe, filastrocche o canzoncini. Purtroppo ho trovato la storia della stella marina e il calamaro scritta da Roberto Piumini in rete solo in lingua ungherese, ma per accontentare i nostri piccoli lettori italiani riporto qui la filastrocca ben conosciuta di Maurizio de Maurizi:

Il pesciolino stanco 

Un giorno un pesciolino
nuotar non volle più
e dietro una conchiglia
si mise a muso in giù.
Un bimbo col ditino, 
la coda gli toccò,
si volse il pesciolino e gli disse:
“Senti un po’:
son stanco di nuotare
andare avanti e andrè, 
vorrei poter girare 
il mondo insieme a te”.
Il bimbo pian pianino dall’acqua lo levò
e con il pesciolino per strada se ne andò.
Glu glu glu
Glu glu glu, ripeteva il pesciolino
Glu glu glu
Glu glu glu, gli altri stavano a guardar
Ma a un tratto il pesciolino
gli scappò via di man,
gli fece l’occhiolino
e gli disse: “Ciao a doman”.
Il bimbo poverino
invano lo chiamò
quel pesce birichino
nell’acqua si tuffò.
Dall’acqua il pesciolino
sorrise a quel bambino
gli andò vicin vicino
e gli disse: “Ciao son qui”.
Vorrei con te restare,
tu sei un buon piccin,
ma c’è una pesciolina
Che vuol che io resti qui!”.
Glu glu glu
Glu glu glu

Posírozott, marinált ponty

A szombati bejegyzésben említett tiszai pontyból készült az alábbi előétel. A Család, aki amúgy halászlé + rántott ponty + sült keszeg/kárász szentháromságán nőtt fel, 36 óra leforgása alatt eltüntette. Ígértem belőle  kóstolót Gabinak is, de a jelenlegi állás szerint a befőttes üveg üres. Ez van. Az ismételt elkészítés esélye gyakorlatilag nulla, ugyanis ma visszautazunk a napfényes Itáliába, ott pedig az elmúlt tíz év alatt ponttyal egyetlen egyszer találkoztam. Rajtatok a sor! Gabiékat meg majd kárpótolom egy jó adag marinált szardíniával – bár még nem döntöttem el, hogy a félig-meddig tradicionális mazsolás-fenyőmagos vagy a sk. kreált diós-muskotályos fehérborecetes változatot készítsem. 😉

Posírozott, marinált ponty

Hozzávalók egy 700 ml-es befőttes üveghez:

A posírozáshoz: 350 g pontyfilé bőr nélkül, fél citrom, 15-20 szem feketebors, 2 babérlevél, só

A páchoz: 1 nagy fej vöröshagyma 1-2 mm vékony karikára vágva, 4 tk. kristálycukor, 2 ek. 6 %-os vörösborecet, 1 ek. 10 %-os ecet, 30-40 szem feketebors, 4-5 babérlevél, napraforgó olaj, 1/2 kk. só

Egy akkora fazékban, amelyben a halfilé kényelmesen elfér, sós vizet forralunk. Hozzáadjuk a megmosott citromot (előtte kicsit megnyomkodjuk), a babérlevelet, a borsszemeket és a pontyfilét, és a halhús vastagságától függően 4-5 percig posírozzuk. (A víznek nem szabad forrnia, épp csak gyöngyöznie kell.)

Ezután a halat leszűrjük, lebőrözzük, és nagyobb darabokra vágjuk.

Egy 700 ml-es befőttesüveg aljára 2 tk. kristálycukrot és 1/2 tk. sót szórunk, hozzáadjuk a vörösborecetet, ráhelyezünk néhány hagymakarikát és 3-4 borsszemet. Erre egy réteg hal kerül, majd ismét hagyma, bors és babérlevél. Ezt mindaddig ismételjük, amíg a hozzávalók el nem fogynak. A tetejére rászórjuk a maradék cukrot, rálocsoljuk a maradék ecetet, és az egészet felöntjük napraforgó olajjal.

Az üveget lezárjuk, néhányszor felfordítjuk, és fogyasztás előtt 2-3 napig hűtőben érleljük. (Néha összerázzuk, hogy a fűszeres olaj a halat mindenhol egyformán átjárja.)

Nálunk sajnos nem érte meg a harmadik napot.

Sóska-zöld spárga főzelék szalonnába tekert pontyfilével

Nem volt még pontyrecept a Tarka Bárkán. Ennek az egyetlen oka az, hogy jó minőségű pontyot nem könnyű beszerezni Magyarországon. Nekem most mégis sikerült, ez a hal a Tiszából pottyant szinte egyenesen a tányérjainkba. Nem is próbáltam belőle rafinált fogást kitalálni, a fő célom az volt, hogy a család minden tagja bátran hozzá merjen nyúlni. Így négyféleképpen készítettem el: lett újhagymás-paradicsomos, zöld fűszeres-tejfölös változat – ezek pontypatkók voltak. A maradék halat kifiléztem, egyik felét házi, húsos, füstölt szalonnába tekertem, sütőben pirosra sütöttem és spárga-spenót főzelékkel tálaltam. A másik felét megfőztem, és ecetes-olajos lében hagymával és egész borssal rétegezve befőttes üvegbe raktam. Most érik, meglátjuk, milyen lesz. A gerincből, a fejből és a nyesedékből sűrű alaplevet főztem, és lefagyasztottam, jól fog jönni, ha hirtelen halászlére vágyunk.

A halat egyébként gyönyörűen megtisztítva vettem, – Bandi bácsitól, a legszimpatikusabb tiszai halásztól amúgy is mindig ilyen “úri módon” érkezik a hal – de darabolással, filézéssel, passzírozással, fotózással, mosogatással együtt is minden megvolt 4 óra alatt, amit ha elosztok, akár hétköznap is könnyen kivitelezhető, laktató, gyors vacsorák sora a végeredmény. A recepteket ahogy az időm engedi, csorgatom. 🙂

A főzelékhez csak a spárga szárát használtam fel. A fejeket holnap árpagyöngy kásához adom majd, és lesznek mellé apró halgombócok is, hogy miből, az egyelőre meglepetés, de egy hamarosan terítékre kerülő, gyerekeknek is szóló posztból kiderül.

Sóska-zöld spárga főzelék szalonnában sült pontyfilével

Hozzávalók 4 főre:

A főzelékhez: 400 g zöld spárga szára, 100 g sóska, 1 gerezd fokhagyma, 1 közepes burgonya, 4 tk. cukor, 2 tk. ecet, 150 ml tejföl, só, frissen őrölt fekete bors, 20 ml napraforgó olaj

A halhoz: 2 db kb. 200-250 grammos pontyfilé, 1/2 citrom leve, 8 vékony szelet enyhén füstölt húsos szalonna, egy kis csokor petrezselyemzöld apróra vágva, só, frissen őrölt fekete bors

A pontyfilé mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk a citromlével, bedörzsöljük az aprított petrezselyemzölddel. A szalonnacsíkokat egy vágódeszkán kiterítjük, úgy hogy kissé fedjék egymást. Ráhelyezzük a pontyfilét, a lelógó széleket ráhajtjuk, majd a filéket a hajtással lefelé sütőpapírral kibélelt tűzálló tálra tesszük. Kb. 10-15 percig állni hagyjuk, majd 200 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a szalonna piros-ropogósra sül.

Közben elkészítjük a főzeléket: a zöld spárga szárát félcenti vastag karikára, a megtisztított, meghámozott burgonyát nagyon apró kockára vágjuk. A fokhagymát áttörjük.

Egy lábasban a cukorból világos karamellt készítünk, hozzáadjuk a spárgakarikákat, átforgatjuk, hogy a karamell mindenhol bevonja. Ezután beleöntjük a napraforgó olajat, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a sóskaleveleket, a burgonyakockákat, sót és egy kevés frissen őrölt fekete borsot, lefedjük, és addig főzzük, amíg a spárga megpuhul. (Ha szükséges, adhatunk hozzá egy kevés vizet.)

Ekkor a zöldségek felét botmixerrel pürésítjük, hozzáadjuk a krémesre kikevert tejfölt és az ecetet, egyszer felforraljuk, és fél szalonnás-petrezselymes pontyfilével tálaljuk.

Nagy tarisznyarákos-cukkinis tócsni mézes almával és fűszeres tejföllel

Aki annak idején figyelemmel követte a Tavola In Piazza blogban az eseményeket, tudja, hogy ezzel a recepttel sikerült elvinni a pálmát a Consorzio Friuli Venezia Giulia Via Dei Sapori gálestjén megrendezett amatőr főzőversenyen.

Az eseményről itt és itt és itt olvashattok.

A recept eddig csak olasz nyelven jelent meg, most azonban megragadom a lehetőséget, és publikálom magyarul is, talán valaki itthon is szívesen elkészíti.

Ne feledjétek a nyereményjátékunkat! Ha szeretnétek megnyerni ezt a halas csomagot, március 15-ig jelentkezhettek itt.

Nagy tarisznyarákos-cukkinis tócsni mézes almával és fűszeres tejföllel

Hozzávalók 4 főre:

A tócsnihoz: 100 g nagy tarisznyarák hús főve, 2 közepes burgonya, fél gerezd fokhagyma, egy kis csokor petrezselyemzöld, 100 g cukkini, 1 tojás, 2 púpozott ek. liszt, só, frissen őrölt feketebors, a sütéshez napraforgó olaj

Az almához: 2 Golden delicious alma, fél citrom leve, 50 ml száraz fehérbor (én friulanot használtam), frissen őrölt feketebors, 2 kk. gesztenyeméz, egy ágacska rozmaring

A mártáshoz: 150 g tejföl, 2-3 szem rózsabors, 1 kk. citromlé, 2 tk. extraszűz olívaolaj, 2 pici borókabogyó, 5-6 rozmaringlevél, só

A borókabogyót a rozmaringlevelekkel és a rózsaborssal együtt mozsárban megtörjük, rácsöpögtetjük a citromlevet és az olívaolajat, majd az egészet elkeverjük a tejföllel – ha szükséges, sózzuk, kerekre ízesítjük, és tálalásig hűtőbe tesszük.

 

Az almákat négyfelé vágjuk. A gerezdeket sütőpapírral kibélelt tepsire fektetjük, meglocsoljuk a citromlével és a fehérborral, rácsorgatjuk a mézet, jó adag feketeborsot őrlünk rá, és a rozmaringágacskát a tetejükre fektetjük.

 

220 fokra sütőben, grill programon addig sütjük, amíg az almagerezdek felfúvódnak, felületük aranyszínű lesz. (Kb. félidőben a rozmaringágat vegyük ki, máskülönben megég! Fiygeljük a méz viselkedését is, ha nagyon forrónak találjuk a sütőt, nyugodtan vegyük lejjebb a hőfokot.)

 

A petrezselymet durvára aprítjuk.

 

A cukkinit és a burgonyát nagylyukú reszelőn egy keverőtálba reszeljük (a fele mehet a sajtreszelőn is, így inkább puha, kevésbé ropogós tócsnikat kapunk majd a végén). Hozzáadjuk a rákhúst, a felaprított petrezselyemzöldet, a tojást, a lisztet, valamint ízlés szerinti mennyiségű sót és frissen őrölt feketeborsot, és az egészet összekeverjük.

 

A masszából két evőkanál segítségével kis labdacsokat formázunk, forró olajba csúsztatjuk, aranybarnára sütjük, és a frissen sült, még dagadó almagerezdekkel és a hideg, fűszeres tejföllel tálaljuk.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!