Az előző részben említett csíkvarsával átevezhetünk egy következő eszközcsoportra, nevesen a varsákéra. A varsa gyakorlatilag a mozgatható vejsze. Fogásai elve azonos, annyi különbséggel, hogy forgásszimmetrikus alkotmányokról van szó, szemben a vejsze függőleges építményével. Így a fogáselv is kissé módosul. Részint kihasználja, hogy a hal nem tud éles szögben fordulni. Másrészt hasznosítja, azt a megfigyelést, hogy a hal nem képes megtalálni egy lyukat, ha nincs semmi, aminek mentén eljuthat hozzá. Magyarul, ha egy hal beúszik egy üvegbe egy tölcséren keresztül, ugyan azon az úton nem fog tudni kijönni belőle. Éppen ezért az első varsákat úgy alakították ki, mintha egy üveg szájába egy tölcsért illesztenénk, hegyével befelé.

Valószínű, hogy az első varsák olyan széles szájú, de hátrébb összeszűkülő vesszőből készült csövek voltak, amibe a hal könnyen bejuthatott, de hátrébb megszorulva sem kifarolni, nem tudott. Ezt a típust a Bodrogzugban még a közelmúltban is használták ívó csuka zsákmányolására. (Ma már orvhalász eszköz!).

csukavarsa

Ezek első sorban vesszőből készült eszközök voltak, hiszen a hálókötés, különösen, ha azt nem lapméterbe, hanem körbe kell kötni, komoly tudást és gyakorlatot igényelt. Arról nem beszélve, hogy a megfelelő zsinór gyakran nem állt rendelkezésre. Fontos tényező lehetett az is, hogy azokon a sekély, növényes vizeken, ahol ezeket az egyszerű varsákat használták, a vessző jobban ellenállt a nád torzsáinak, mint a háló. Maga a varsa többnyire egy szellős alkotmány, mondhatni, egy vesszőből készült „háló”, hogy a hal bátrabban menjen bele, hiszen látja mi van benne, másrészt így kevesebb anyagból lehetett nagyobb varsát készíteni.

csíkvarsa

Speciális eszköz a varsák között a csíkvarsa, mely már rendelkezik a fejlettebb varsák legfontosabb alkatrészével, a vörsökkel, vagy tölcsérrel. Ellentétben a többi varsával, ez egy sűrűre font, viszonylag kis méretű eszköz. Két oka is van, hogy miért készítették a lehető legzártabbra a csíkvarsát. Először is a csík a lyukak megtalálásában nagymester, a halak Hudinije. Másrészt mondhatni „betegesen” vonzódik a sötét helyekhez. Az eszköz egy vörsökös, széles tányérszerű szájjal. A vörsök, vagy tölcsér vezeti be a halat a varsa testbe, ahonnan aztán nem tud szabadulni. Használata speciálisan az előzőekben említett csíkgátban volt tipikus, de kisebb erekbe csak önmagában is elhelyezték. Több néprajzkutató is megemlékezik a téli, lékbe eresztett csíkvarsáról, illetve az ingólápba vágott kútba ugyancsak függőlegesen elhelyezett eszközről. Ezek ma már gyakorlatilag kihalt fogásmódok, hiszen alig-alig akad olyan víz, ahol a csík előfordul.

Az emberi leleményesség számtalan varsa elven működő hálóféleséget talált ki, hiszen a kaparóháló, vagy a bokorszák is azt az elvet használja, hogy a hal nem tud kitolatni-megfordulni a szűk helyen. Láttam már olyan horgászt, aki a csalihalat egy műanyag flakonból kialakított pirinyó (2 literes) varsával fogta, felettébb eredményesen. (Egyébként a varsa elvén működött, a régi asztali üvegből készült légyfogó, ékesen bizonyítva, hogy attól hogy a légy szemtelen, mégis csak el lehet vele bánni.)

Az előzőekben áttekintettük azokat a kezdetleges varsákat, illetve varsaszerű eszközöket, melyek gyakorlatilag bármilyen erősebb szálas anyagból elkészíthetők, és többnyire valamiféle szilárd terelőhöz kapcsolódnak. Éppen ezért használatukhoz komoly előkészítő munka szükséges. Ezzel szemben a hálóvarsák mozgathatóak, magukba foglalják a tetszőleges hosszúságú terelőt is, és nem mellékesen otthon elkészíthető a teljes szerszám, a vízre már harckész állapotban szállíthatóak. A következő részben ezekkel a hálóvarsákkal ismerkedünk meg.

Képek forrásai: 1, 2, 3

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet: