Tegnapelőtt történt, hogy Annával pár perccel nyolc óra előtt épp az óvoda felé sétáltunk, amikor sült hagyma illata csapta meg az orromat. Ez Magyarországon talán nem is lenne furcsa, de itt, Itáliában, a “kora reggeli” órákban sülthagyma illatba illatba botlani egészen különleges élmény. Nyilvánvaló volt, hogy a dolog nem olasz család házából jött, onnan ilyenkor a tej-kávé-keksz édes aromái úsznak az utcára, ezért megálltunk egy pillanatra, vártunk néhány szép magyar szót, de csend volt. Hirtelen úgy éreztem magam, mint a várandós anyukák: most, azonnal sült hagymát kell ennem! Visszafelé beszaladtam a pékségbe, vettem egy bagettet, még langyos volt. Útközben bekattant a nagyi féle törtpaszuly paprikás hagymával, na de ilyenkor ki bírja azt kivárni, mire a bab elkészül? Aztán jött a hal ötlete…valami karakteres íz…megvan, makréla! Otthon irány a kamra, uffa, nincs makrélakonzerv…de van lazac, neeem, tonhal, neeem, neeem…kékkagyló…jó lesz! Füstölt? Nem. Akkor nem lesz jó. Szardínia. Natúr. Ez az!
Már pucoltam is a hagymákat (mogyorót, hármat, fokhagymát, egy gerezdet). A mogyoróhagymákat félbe vágtam, papírvékonyan felszeleteltem, és fél deci napraforgó olajon nagyon alacsony lángon párolni kezdtem.
Közben a bagettből emberes szeleteket vágtam, steaksütőben mindkét oldalukat megpirítottam, és nagyon vékonyan bedörzsöltem fokhagymával. Minden kenyérszeletre jó adag friss sajtot kanalaztam, megsóztam, borsot őröltem rá, és a krémesen puha sajtra szardíniákat ültettem. A hagyma ezalatt elkészült. Elkevertem benne egy kávéskanálnyi édes és ugyanennyi csípős, füstölt, őrölt pirospaprikát, és az egészet a szardíniákra csorgattam.
(Azt hiszem ilyenkor szokták azt mondani, hogy jól indul a nap.) Elégedetten álltam neki az aznapi papírmunkának.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: