Hozzávalók 4 főre: 600 g kifli burgonya (új), egy kb. 250 grammos lillafüredi füstölt pisztráng, 1 kis fej főzőhagyma, egy kis csokor petrezselyemzöld, 4 ek. fehérborecet, só, frissen őrölt feketebors, nnéhány csepp citromlé, 80 ml zöldség alaplé, 2 ek. napraforgó olaj
A füstölt pisztráng bőrét lehúzzuk, a halhúst lefejtjük a gerincről. Ez négy részletben történik: a halhúst a fejtől a farokig a gerinc mentén bevágjuk, és a felső felet felfelé, az alsó felet lefelé mozdítva lehúzzuk a csontról. A műveletet a hal másik oldalán megismételjük. Ha az az alsó részekben maradt bordacsont, kiszedjük (így ez már teljesen szálkátlan marad), és a felső részekkel együtt 1-1,5 cm-es darabokra vágjuk. Az apró, hajlékony szálkákat menet közben eltávolítjuk.
A burgonyát alaposan megsikáljuk, sós vízben puhára főzzük. Ezután leszűrjük, néhány percig hűlni hagyjuk.
A petrezselyemzöldet finomra aprítjuk.
A hagymát nagyon vékonyan felszeleteljük, és egy keverőtálba tesszük. Sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk az ecettel, az olajjal, a citromlével, hozzáadjuk a petrezselyemzöldet, majd az egészet összekeverjük, és legalább 10 percig állni hagyjuk.
A burgonyákat 0,5-1 cm vastagon felszeleteljük, és a pisztrángdarabkákkal valamint a zöldség alaplével együtt az ecetes-petrezselymes hagymához adjuk.
A salátát összeforgatjuk, és tálalás előtt legalább ½ óráig állni hagyjuk.
Langusztin fehér spárga mártásban spenótos palacsintába töltve
Hozzávalók 8 főre:
A palacsintához: 200 g rétesliszt, 300 ml tej, 200 ml szódavíz, 2 tojás, 1 kk. só, 50 ml napraforgó olaj, 300 g fagyasztott spenótlevél
A töltelékhez: 1 kg fehér spárga, 8 db langusztin, 2 gerezd fokhagyma, só, frissen őrölt bors, egy kis csokor zöldfűszer (kakukkfű, rozmaring, zsálya, majoránna), 300 ml tej, 1 salotta hagyma, 2 szegfűszeg, 1 babérlevél, 45 g vaj, 45 g liszt, frissen reszelt szerecsendió
A spenótot egy szűrőbe téve szobahőmérsékleten hagyjuk kiengedni, majd alaposan kicsavarjuk, és durvára aprítjuk.
A palacsintához a tojásokat a sóval felverjük, és váltakozva hozzákanalazzuk/kis adagokban hozzáöntjük a lisztet/tejet, szódavizet. A végén belecsorgatjuk az olajat, és hozzáadjuk a felaprított spenótot is. A masszát egy órán keresztül állni hagyjuk.
A spárgát meghámozzuk, és sós vízben roppanósra főzzük. (Ha nincs spárgafőző edényünk, vágjuk le a sípok tetejét 4-6 cm hosszan, és ezt a részt külön blansírozzuk.)
A sípok tetejét 4-6 cm hosszan levágjuk, hosszában félbevágjuk, félretesszük. A megmaradt szárakat botmixerrel pürésítjük, ha nem teljesen sima, sűrű szövésű szűrőn átszűrjük.
A langusztinok páncélját lefejtjük, a farokrészben végigfutó barnás-zöldes színű bélcsatornát eltávolítjuk. (Fázisfotókkal illusztrált bejegyzés a scampo tisztításáról ITT található.)
A páncélokat egy kisebb lábasba helyezzük, felöntjük 450 ml vízzel, a zöld fűszer csokorral együtt 30 percig főzzük, majd leszűrjük. Ez kb. 300 ml alaplé, a mártáshoz ennyire lesz szükségünk.
A langusztin farkakat kisebb kockákra vágjuk.
A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, félbe vágjuk.
Elkészítjük a mártást: A szegfűszegeket a hagymába szúrjuk. A tejet a langusztin alaplével, a hagymával, és a babérlevéllel felforraljuk, majd félretesszük.
Egy lábasban felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a lisztet, és folyamatosan kevergetve halványsárgára pirítjuk. Ezután levesszük a tűzről, beleszűrjük a fűszeres tej-alaplé keveréket, majd visszatesszük a tűzre, és közepes lángon, folyamatosan kevergetve besűrítjük. Hozzáadjuk a pürésített fehér spárgát, majd sóval és frissen reszelt szerecsendióval fűszerezzük.
Egy serpenyőben olívaolajat hevítünk, és megpirítjuk benne a megtisztított, félbevágott fokhagymagerezdeket. Hozzáadjuk a langusztin kockákat, 2-3 percig pirítjuk, majd szűrőkanállal kiszedjük, és a mártásba keverjük.
A megmaradt fokhagymás zsiradékon megpirítjuk a spárgacsúcsokat is.
A spenótos masszából 8 db palacsintát sütünk, mindegyikbe 2-3 evőkanálnyi mártást teszünk, és négyfelé hajtjuk. A palacsintákat előmelegített tányérokra helyezzük, a tetejükre egy-egy evőkanálnyi mártást és néhány fokhagymás spárgacsúcsot kanalazunk, megszórjuk bőven fekete borssal, és azonnal tálaljuk.
p.s. A mártásból maradt egy kevés, ezt frissen kifőtt penne tésztával összekevertem, parmezánt reszeltem rá, kivajazott tűzálló tálba raktam, 200 fokon grill programon 5-6 percig sütöttem, és a szuper pasticciot hárman boldogan megvacsoráztuk.
Hozzávalók 4 főre: 16 db langusztin, 20 friss babérlevél, 1 narancs, körömnyi gyömbér, egy kis csokor petrezselyemzöld, só, frissen őrölt feketebors, extra szűz olívaolaj
A gyömbért meghámozzuk, lereszeljük, a petrezselymet finomra aprítjuk.
A langusztinokat megtisztítjuk: a háti részről lefejtjük az összes páncélgyűrűt, majd eltávolítjuk a húsban végigfutó vékony, barnás-zöldes színű bélcsatornát. (Fázisfotókkal illusztrált bejegyzés a langusztin tisztításáról és előkészítéséről ITT található. A langusztinok páncéljait és fejrészeit ne dobjuk ki! Remek alaplevet készíthetünk belőlük, amit aztán felhasználhatunk tenger gyümölcseivel készülő levesek, rizottók, szószok készítéséhez.)
A megtisztított langusztin farkakat megszórjuk egy kevés sóval, frissen őrölt borssal, majd feltekerjük, a babérlevelekkel váltakozva nyársakra húzzuk. A nyársakat egy kisebb tepsibe helyezzük.
Elkészítjük a marinádot: a narancs levét egy keverőtálba facsarjuk, hozzáadjuk a petrezselyemzöldet, a gyömbért, kevés extra szűz olívaolajat, alaposan összekeverjük. A páclevet a langusztinokra csorgatjuk, és 10-15 percig állni hagyjuk.
A nyársak mindkét oldalát felforrósított, bordázott vagy sima serpenyőben, a langusztinok nagyságától függően 1-3 percig sütjük, és azonnal tálaljuk.
A Tarka Bárka blog 1. születésnapi receptversenyének tengeri kategóriájában a zsűri véleménye alapján legtöbb pontot elért étel a Selectfood gasztroblog szerzőjének munkája.
Ez a nagyszerű lazacos-kecskesajtos spenóttekercs a húsvéti ünnepi asztalon is remekül mutat…
Lazacos, kecskesajtos spenóttekercs
Hozzávalók: 3 db tojás szétválasztva, 400 g spenót (fagyasztott – kiolvasztva és alaposan lecsepegtetve vagy serpenyőben megpárolva / hirtelen blansírozva, lecsepegtetve), tengeri só, frissen tört színes bors, 200 g krémes natúr kecskesajt, kb. 200 g natúr lazac tapadásmentes serpenyőben hozzáadott zsiradék nélkül kisütve, laskáira szedve (vagy ha nem várandós/szoptatós kismamáknak készül, akkor lehet szeletelt füstölt lazac is), kevés frissen facsart citromlé (opcionális), 1-2 maréknyi zöld olajbogyó felaprítva
Verjük fel kemény habbá a tojásfehérjéket. Keverjük össze a jól lecsepegtetett, kifacsart spenóthoz a tojássárgákat, ízesítsük sóval, és színes borssal, majd óvatosan keverjük hozzá a felvert habot.
Öntsük egy vékonyan kivajazott, sütőpapírral bélelt kb. 38×33 cm-es tepsibe, és 175°C-on, a sütő középső fokozatán kb. 25-30 perc alatt süssük készre.
Ha elkészült, vegyük ki a sütőből, és hagyjuk a tepsiben kihűlni.
Fordítsuk a spenótlapot egy tiszta konyharuhára, vagy munkafelületre, kenjük el rajta egyenletesen a kecskesajtot, fektessük rá a lazacdarabokat/-szeleteket, facsarjunk rá citromlevet, végük hintsük meg az aprított olajbogyóval. Szorosan tekerjük fel, és tegyük pár órára a hűtőbe.
Ez a tekercs igazán sokoldalú: egy remek reggeli vagy előétel, vendégváró falatka, vagy akár egy kis párolt rizzsel körítve főétel is kerekedhet belőle. És nem utolsó sorban vendégségbe is vihetjük, nagy sikere lesz.
Alíz, köszönjük a receptet valamint az ételfotót és gratulálunk az első helyhez!
A Tarka Bárka blog 1. születésnapi receptversenyének édesvízi kategóriájában a zsűri véleménye alapján legtöbb pontot elért étel Kósa Gabi, a Rakottkert gasztroblog szerzőjének munkája. Egy nagy hagyományokkal rendelkező lyoni ételről van szó, amelyet szülőföldjén különböző mártásokkal szervíroznak. Gabi a vajas mártást választotta hozzá.
Csukagombóc vajas mártásban
Először elkészítjük a tésztát:
125 ml tejet 30 g vajjal felforralunk. A tűzről levesszük, kézi habverővel hozzákeverünk 32 g lisztet. Néhány percig kevergetve hűtjük, majd hozzáadunk 2 tojás sárgáját, sózzuk. Ezt a tésztát 12 órára hűtőbe tesszük.
A halas tészta készítése:
450 g csukafiléből kiszedjük az esetleges szálkákat. Késes robotgépben pépesítjük. Fokozatosan hozzáadjuk (továbbra is a gépben) a hűtőből kivett tésztát, 50 g kockákra vágott hideg vajat, egyenként 5 tojást, 225 ml tejszínt. Sózzuk, frissen őrölt borssal, szerecsendióval és egy csipet cayenne borssal fűszerezzük. Újabb 12 órára hűtőbe tesszük.
Elkészítjük a vajas mártást:
2 mogyoróhagymát apróra vágunk. Lábasba tesszük, hozzáadunk 3 evőkanál fehérborecetet, 4 evőkanál fehérbort, 1 babérlevelet és egy ágacska kakukkfüvet,felforraljuk. Alacsony lángon addig főzzük, amíg besűrűsödik és csak egy-két evőkanálnyi folyadék marad. Kivesszük a babérlevelet és a kakukkfüvet. Hozzáadunk 1 dl vizet, vagy hal-, vagy szárnyas alaplét és 1 dl tejszínt, felmelegítjük, majd kézi habverővel fokozatosan adagolva elkeverünk benne 220 g felkockázott hideg vajat. Sóval, borssal ízesítjük.
Fazékban sós vizet forralunk. A halas tésztából két vízbe mártott kanál segítségével ovális gombócokat szaggatunk a fazékba. Amikor feljönnek a víz felszínére, még három percig főzzük, közben megforgatjuk a gombócokat. Szűrőkanállal konyhai papírtörlőre szedjük.
Kivajazunk egy hőálló tálat. A kifőtt gombócokat elrendezzük benne, ráöntjük a vajas mártást. 200 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg kissé a mártás bugyogni kezd és a teteje kicsit megpirul.
Gabi, köszönjük a receptet valamint az ételfotót és gratulálunk az első helyhez!
A zöldségnyárshoz: 3 burgonya, 4 sárgarépa, 2 cukkini, só, bors, 2 szelet kenyér, 2-2- csipet a következő fűszerekből: só, cukor, kakukkfű, bazsalikom, rozmaring, borsikafű, tárkony. diónyi vaj
A hollandi mártáshoz: 3 tojás sárgája, 3 ek víz, só, fehér bors, cukor, 13 dkg vaj, 1/4 citrom leve
Zöldségnyárs ropogós fűszeres morzsában:
A cukkiniből, répából, burgonyából karalábévájóval gömböket vájok. Olívaolajon kevés víz hozzáadásával fedő alatt puhára párolom. Enyhén sózom, borsozom. Kicsit rápirítok. Váltakozva bambusznyársra húzom.
A kenyeret gyorsvágóban összeaprítom. Keverek a morzsához az alábbi fűszerekből két-két csipetnyit: só, cukor, kakukkfű, rozmaring, bazsalikom, borsikafű, tárkony. Diónyi vajat olvasztok serpenyőben, rádobom a kenyérmorzsás keveréket, aranybarnára pirítom, majd megforgatom benne a zöldségnyársakat.
Spenótos-fokhagymás kence a halhoz:
A spenótleveleket megpárolom, majd késsel felaprítom. Egy tálkában összekeverem az olívaolajat a napraforgóolajjal, a tárkonyos ecettel, a zúzott fokhagymával. Sózom, borsozom, majd hozzákeverem az aprított, párolt spenótot. Felhasználásig hűtőben tárolom.
Tilápia:
A tilápiafilékből csinos kis szeleteket vágok, megcsurgatom a citrom levével, megszórom fehér borssal és tekerek rá kevés színes borsot is. Negyed órára félreteszem, hogy az ízek összeérjenek. Sütés előtt sózom, majd egy serpenyőben kevés olívaolajon mindkét oldalát megpirítom, készre sütöm.
Hollandi mártás:
Egy fém tálkában 3 tojás sárgáját elkeverek 3 ek. vízzel, sóval, fehér borssal, kevés cukorral. Vízgőz fölé téve habverővel addig verem, míg el nem kezd kissé besűrűsödni. Ekkor leveszem a gőzről és apránként hozzákeverem az olvasztott vajat, majd beízesítem citromlével.
Tálalásnál elkenem a hollandi mártást a tányéron, ráültetem a fokhagymás-spenóttal megkent tilápiafiléket, végül melléhelyezem a zöldségnyársakat is. Citromkarikát adok hozzá.
Szabina, köszönjük a receptet és az ételfotót, és gratulálunk az első helyhez!
A Tarka Bárka blog 1. születésnapi receptverseny tengeri kategóriájának közönségdíjas étele Nagy Krisztinától, a Krisztina konyhája- Sütni, főzni bárki tud! gasztroblog szerzőjétől érkezett. Íme:
Makréla sütőtök curryvel
Hozzávalók kb. 4-6 főre:
A makrélához: 6 db ( össz. 1,2 kg ) fagyasztott makréla, só, bors, pirospaprika, 2 db vérnarancs, 2 db citrom, olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma
A curryhez: kb. 2 kg sütőtökkocka, 3 db vaskos sárgarépa, olívaolaj, 1 evőkanál világos szezámmag, só, chili, kurkuma, curry, koriander, 1 szál egész fahéjrúd, 3 db csillagánizs, 1 darab narancs héjastól, 2 merőkanál kókusztej ( házi vagy bolti ), 2 csokor petrezselyemzöld
A makrélák hasába egy-egy szelet vérnarancsot és citromot teszünk és egy olajjal kikent tepsibe sorakoztatjuk. Sózzuk,borsozzuk és paprikával fűszerezzük.
A fokhagymákat vékony szeletekre vágjuk és a makrélák tetejére pakoljuk. A maradék vérnarancs- és citromszeletekkel megpakoljuk a tetejét és egy kevés olajjal megöntözzük. Alufóliával lefedjük és kb. 50 percig sütjük.
A curryhez a sütőtököt és a felkockázott sárgarépát kevés olajon megpirítjuk, majd ízlés szerint fűszerezzük. A szezámmagot is rászórjuk, a fahéjrudat és a csillagánizst is hozzáadjuk, majd kb. 10 percig pirítjuk. Ha nem enged elég levet a sütőtök,akkor kevés vizet öntünk alá és pároljuk.
A narancsot héjastól kis darabokra vágva belekeverjük, majd amikor már majdnem elfőtte a levét,a kókusztejjel felöntjük. Amikor jó puha az összes zöldség, elzárjuk és felaprított petrezselyemmel megszórjuk.
Kriszta, köszönjük a receptet és az ételfotót, és gratulálunk az első helyhez!
A nemrég lezárult születésnapi receptversenyre érkezett étkek bírálata során merült fel a kérdés, hogy mitől is édesvízi avagy sós vízi egy halfaj?
Mivel több olvasó is jelezte ez irányú kíváncsiságát, engedek a népakaratnak és áttekintjük a kérdéskört.
Alapvetően édesvízi és sós vízi fajokról beszélhetünk. Azt hiszem abban megint csak egyetérthetünk, hogy az a hal sorolható egyik vagy másik kategóriába, amelyik élete nagyobbik részét az adott víztípusban tölti. Ez eddig egyszerűen hangzik, de nyilván ha az lenne, nem lett volna belőle bejegyzés, szóval lássuk a rázósabb részt.
A halak felépítése nem teszi lehetővé, hogy egy született tengeri, édesvízivé váljon és fordítva. Ennek oka elsősorban a két közeg eltérő ozmotikus nyomása, ami a különböző só koncentrációból fakad. Az édesvizek esetén a közeg hígabb, mint a hal testfolyadékai, így a hal folyamatosan vizet kénytelen kiválasztani, nehogy túlhíguljon a vére. A tengeri halaknál épp ellenkezőleg, a sós víz nagyobb koncentrációjú, így minden módon azon vannak, hogy ne engedjék betöményedni testnedveiket. Ezek után nyilvánvaló, hogy a két csoport között nem lehetséges túlságosan az átjárás.
De azért valami titok mégis van, mert szép számmal vannak olyan fajok, melyek látszólag kibírják mindkét vizet. Ezzel el is érkeztünk az izgalmas részekhez, a vándorló fajok kérdéséhez.
Török Zoltán: Vad Magyarország – részlet
Először is szögezzük le, hogy a hazai halak túlnyomó többsége vándorol az ívás során. Igen, igen, még a ponty is. Mielőtt pellengérre állítanak, hadd magyarázzam meg ezt a dolgot. A hazai halak többnyire nem abban a közegben élnek, ahol az ivadék számára a túléléshez a feltételek a legjobbak. Ezeket a helyeket a kifejlett halak többnyire csak az ívás idején látogatják. Ez lehet az adott folyószakasz gyorsabb, tisztább, kavicsosabb része (márna, kecsege), de lehet a holtág egy sekély, dús hínárral benőtt öble (keszegfélék, kárász) vagy akár a tavaszi árvíz során elöntött rét, legelő is (csuka, ponty, réti csík). A harcsa gondosan keresi meg a vízbe nyúló fák gyökereit, míg az amur olyan messzire úszik fel a folyón, hogy a lebegő ikrákból, a nyári melegben 2-3 nap alatt kikelő lárvák már a lassú, táplálékban gazdag szakaszra sodródjanak le. Ezek a fajok az átlagos fogalmak szerint nem vándorolnak, vagyis nem így tartjuk őket számon. Pedig a keszegfajok, sőt a kárász is, következetesen azonos helyen ívnak, ahova a vízrendszer minden részéből igyekeznek eljutni. Ám a valódi ívási vándorlók ennél komolyabb teljesítményt tudnak felmutatni.
Az „igazi” vándorlás édes és sós víz között zajlik, így lehet katadrom (édesből sós vízbe vándorol ívása során), illetve anadrom (sósból, édesvízbe vándorol ívása során). Ezek a fogalmak roppant praktikusak, hiszen gyönyörűen össze lehet őket keverni, ezzel tökéletes káoszt teremtve az ügyben. Ezért azt javaslom, a továbbiakban hívjuk csak őket édesvízben ívóknak, illetve sós vízben ívóknak.
Az édesvízben ívó fajok két karakterfaja, a lazac és a viza. Mondjuk ez így pongyola megfogalmazás, mert a lazacnak jó pár faja van, míg a tokfélék esetén sem csak a viza körül forog a világ. De az egyszerűség kedvéért most ne merüljünk el a latin nevek sűrűjében.
A lazac miután kikelt, valamelyik tiszta vizű hegyi patak kavics aljzatában kifürdött mélyedésben, táplálékozni kezd és ahogy nő, úgy vándorol lefelé a tengerbe. Gyakorlatilag mire „hal formája” lesz, már a félsós vízben tanyázik. Tudni kell, hogy ezek a brakkvizek igen termékenyek, így nem csoda, ha gyorsan nő az ifjú lazac. Amint eléri az ivarérett kort és méretet, nekiindul és felúszva a folyókon, patakokon, felkeresi azt a helyet, ahol született. Itt leívik és az esetek nagy többségében el is pusztul. Az, hogy hogyan találja meg a patakját, külön misét érdemelne, és máig nem tisztázott tökéletesen. A víz ásványi összetételének változásától kezdve, a csillagok állásán át, a föld mágneses terének pulzálásával bezárólag már sok mindent kimutattak ebben az ügyben, de még mindig nem teljes a kép.
A lazac vándorlása során nem sokat eszik, így az ívás után nagy részük elpusztul. A húsuk konzisztenciája, és színe is változik az ívás során. Óriási mennyiségű fehérjéről van szó. Egyes tudósok a kanadai vadon ökológiájában nélkülözhetetlen szerepet tulajdonítanak az elpusztult lazacok trágyahatásának.
A tokfélék közül emeljük ki a vizát, mint egyik magyar viszonylatban történelmi múlttal rendelkező halat. Igen tekintélyes súlyt, akár a fél tonnát (500 kg) is eléri, bár egyesek szerint egy tonnás példányok is előkerülhetnek. A viza is a félsós-sós vízben nő fel, ahol halakkal táplálkozik. Onnan indul(t) ívni a Dunán, a Szigetközbe, sőt Bécs és Passau városáig is felúsztak a bohémabb példányok. Jelenleg a Vaskapuban épült vízlépcső gyakorlatilag lehetetlenné teszi feljutásukat. Hajdan nagyon jelentős halászati tényező volt hazánkban (bajai, komáromi, budai-szentendrei vizafogók), külön halászmódszerekkel, külön királyi-egyházi szabályzatokkal. Volt rá példa történelmünkben (ha emlékeim nem csalnak, az 1200-as évek táján), hogy a bajba jutott bajor hadat néhány szekér vizával mentett meg a magyar uralkodó az éhhaláltól. A krónikák szerint tatai Öreg-tóba Zsigmond király szívesen elnézte a Dunán fogott és onnan élve betelepített vizák hajnali fürdőzését. Halászatuk nem volt gyerekjáték, előfordult, hogy egyszerűen agyoncsapta a farkával a szerencsétlen halászt. A tokfélék hólyagjával, sokáig kereskedtek, mint a borderítés egyik alapvető anyagával. Ha már a viza hólyagjánál tartunk, feltétlenül említést érdemel, hogy a honfoglaló magyarság (és a többi pusztai lovas nép) által igen hatékonyan használt, merev szarvú, szaruval erősített összetett íjak legkiválóbb ragasztó anyaga is a tokfélék hólyagjából nyerhető, és a mai napig nem sikerült jobb minőségű szintetikus anyaggal kiváltani.
A rövid történelmi kitérő után, térjünk vissza a vándorláshoz.
A viza ívási vándorlása során táplálkozik, sőt el sem pusztul, így évről-évre visszatér a szerencsésebbje az ívó helyekre. Ott lerakta az ikrát és visszaindult a tengerbe. A csöppnyi vizaporontyok, pedig nekiláttak a táplálkozásnak és mire a tengerig eljutottak, már egész formásak lettek.
A viza rokona, a vágó tok eredetileg szintén vándorló faj volt, de a Volga vízrendszerében él egy édesvízi életmódra áttért állomány, míg a Dunában csak feltételezik ugyanezt. Minden esetre viszonylag sok vágó tokot fognak a hazai horgászok, a legkülönbözőbb méretben, így vélhetően létezik ez a populáció.
A másik csoportot, az édesvízben felnövő, de tengerben ívó halak alkotják. Itt a típusfaj az angolna. A rémhírekkel ellentétben, az angolna ismert volt a hazai vizekből a telepítések előtt is, bár gyakori sohasem volt. Meg ne kérdezzétek, hogyan jutott ide, de a Dunai halászok állítólag ismerték. Nos nem ez a lényeg, hanem az angolna élete és halála, mert bizony az angolna is az életével fizet a faj fennmaradásáért.
Valahol a Sargasso-tengerben, a Mexikói-öböl mélyén történik az ívás. Azt az angolnák igen jól titkolják, hogy pontosan hol és hogyan. Olyan művészi szintre vitték a természettudósok átejtését, hogy sokáig külön fajként tartották nyilván a kifejlett angolnát és a lárva stádiumot. (Azért a természetnek van humorérzéke).
Az ívás után a fűzfalevél alakú angolnácskák, melyek célszerűen áttetszők, hogy minél kevésbé legyenek feltűnőek, a Golf-áramlattal megközelítik Európa partjait. A vándorút során persze fejlődnek, így mire a francia partokhoz érnek, már angolna formájuk van, de még mindig átlátszóak. Ez az ú.n. üvegangolna, amit nagy tömegben fognak a folyókban elhelyezett csapdákkal és értékesítenek az intenzív nevelő telepekre. A hálót szerencsésen elkerülő egyedek keresnek egy otthonos kis zugot a folyóban és ott élnek ivarérett korukig. Onnan indulnak az utolsó útra, ami közben nemes egyszerűséggel a nedves gyepen kerülik ki a vízben áthatolhatatlan akadályokat.
Nos dióhéjban ennyi, mert hát lenne itt még sok-sok érdekesség, de az én időm és leginkább erőm is véges. Akit érdekel jó szívvel ajánlom a Vad Magyarország című filmet, amelyben félelmetesen szép felvételek mutatják be a balin és a harcsa ívását. Jó szórakozást!
Szalonnás tintahal ragu fokhagymás sokmagvas barna pirítóson galambbegy salátátval
Hozzávalók 4 főre:
A szépiához: 1 db kb. 300-350 grammos konyhakész szépia, 50 g füstölt, húsos szalonna, 50 angol zeller, 1 salotta hagyma, gerezd fokhagyma, 50 ml száraz fehérbor, 1 ágacska rozmaring, frissen őrölt feketebors
A tálaláshoz: 4 szelet magvas barna kenyér, 1 gerezd fokhagyma, galambbegy saláta levelek, 1/2 citrom
A szépia konyhakész szépia testét és csápjait felkockázzuk.
A hagymát és a zellerszárat finomra aprítjuk, a fokhagymát áttörjük, a szalonnát nagyon apró kockára vágjuk.
Egy lábasban kevés olajat hevítünk, hozzáadjuk a hagymát, a fokhagymát, és a szalonnát, és alacsony lángon 6-8 percig pároljuk, ezután zsírjára sütjük. Hozzáadjuk a szépia kockákat, a rozmaringágacskát, borsozzuk, majd vigyázva, hogy a hagyma ne barnuljon meg nagy lángon rövid ideig pirítjuk. Ezután felöntjük a fehérborral, lefedjük, és addig főzzük, amíg a szépia megpuhul (kb. 20-25 perc).
A fedőt levesszük, hogy amíg elkészítjük a pirítósokat, a tintahal ragu hűljön kissé – épp csak annyira, hogy ne tegye tönkre a tetejére kerülő zsenge salátaleveleket.
A fokhagymagerezdet megtisztítjuk.
A kenyeret 3-4 egyforma darabra vágjuk, megpirítjuk, és bedörzsöljük a fokhagymával.
Mindegyik darabra evőkanálnyi szépia ragut helyezünk, meglocsoljuk néhány csepp frissen facsart citromlével, néhány galambbegy saláta levelet a tetejükre ültetünk, és azonnal tálaljuk.
(A szépia előre elkészíthető, melegítve is finom! A szépiával készülő ételekhez sót csak a főzési folyamat végén adjunk, ti. egyes példányok kifejezetten sósak lehetnek. Ügyeljünk a többi sós összetevőre – pl. szalonna.)
Legutóbbi hozzászólások