Halak 2,
avagy mi is van a pikkely alatt
Azt az előző részben megtárgyaltuk, hogy miről is ismerszik meg egy hal, ha csak úgy látjuk. Így tehát semmi felelősség nem terhel, ha valaki csak most kapcsolódik be eszmefuttatásunkba és netalán majd megjegyezné, hogy rendben van, hogy ez van benne, de hogy is néz ki?
Csapjunk tehát a filéző és pikkelyező kések közé és boncoljuk szét azt a halat.
Célszerű, ha a fej irányából indulunk. Egyrészt így én sem felejtek ki semmit, másrészt nem kell a hal különböző testrészei között ugrálni.
A fej
A fej sok apró csontból áll, amelyek viszonylag masszívan körbefogják az itt található agyat. A hal agya a szemek vonala fölött helyezkedik el. Ha valaki veszi a fáradságot és szétvágja mondjuk a ponty fejét (hossziránnyal párhuzamos, hát-has irányú vágással), látni fogja, hogy szegény pontyunk nincs éppen bőségesen ellátva szürkeállománnyal. Ami azt illeti alig van neki, hiszen a nagyagy elég fejletlen és nem is barázdált a felszíne (mondtam ugye, hogy lenne még mit javítani a konstrukció, de Istennel nem jó feleselni). Ezzel szemben az ösztönös dolgokért, valamint az érzékelésért-mozgásért felelős kisagy és nyúltagy elég fejlett. A köztiagy alatt egy csontgödörben fekszik a hipofízis, mely a hal hormonális életének fő szabályozója. Maga az agy egy zsírral telt üregben foglal helyet.
MINDEN hallal foglalkozó magyarnak ISMERNIE KELL dr. Woynarovich Elek nevét, aki a fent említett mirigy felhasználásával kidolgozta, az azóta a világ haltenyésztői között elterjesztett és napi gyakorlatban alkalmazott indukált szaporítást. Ezen eljárás a haltenyésztésben olyan horderejű volt, mint Semmelweis Ignácz klórmeszes kézmosása. Legyünk tehát büszkék rá, hogy kis hazánk ilyen kiváló koponyát adott a tudománynak.
Dr. Woynárovich Elek, a magyar haltenyésztés kiemelkedő alakja
A hal látása nem túl jó. Mivel korlátozottan képes fókuszálni, a tudósok véleménye szerint maximum 10 méterre képes a hal tisztán látni. Mivel nem akadt olyan hal, aki ezt akár élő szóban, akár nyilatkozatban megcáfolta volna, kénytelenek vagyunk elfogadni. Viszont látnak színeket. Méghozzá elég jól. Saját keserű tapasztalatom volt, amikor is egy tavaszi kárászozás során a gyönyörű lila színű pedzőmmel az alig méteres vízben kapásom sem volt, míg a mellettem ülő, „kedves” sporttárs festetlen libatoll pedzőjével a második vödör kárászt rámolta ki éppen. Alig két óra kínlódás után jöttem rá a baj okára, s azonmód megkerestem a létező legótvarabb pedzőmet, és láss csodát én is kezdtem fogni a kárászt. A lila gyanús volt nekik! Szóval csak óvatosan a piros bikinikkel a vízparton hölgyeim, ha férjurunk horgászik!
A fejen található a kopoltyú, ami a hal légcseréjét bonyolítja. A porcos kopoltyú íveken ülnek a kopoltyú lemezek, amelyek tovább tagolódnak finomabb egységekre. A lemezkék között átáramló vízből felveszi az oxigént és leadja a széndioxidot. A légcserében a kopoltyúfedőknek fontos szerep jut, mert azok mozgatásával áramlik be, illetve ki a víz a kopoltyú üregéből.
a kopoltyú szerkezete és működése
Amennyiben a vízben az oxigénszint lecsökken, a hal növeli a légzésszámot, vagyis a kopoltyúfedél gyorsabban kezd mozogni. Ez persze nem fokozható a végtelenségig, így mikor ez sem elég, a hal megkísérli a víz leginkább oxigéndús helyét felkeresni. Ez többnyire a befolyók környéke, illetve a felsőbb vízrétegek. Ha ez sem elég, akkor megpróbál még a légkörből levegőt nyelni, amely valamelyest segít. Ha ez is kevés, akkor halunk megfullad. Figyelem. Amennyiben a hal nem mérgezés miatt pusztult el és még friss, minden gond nélkül elfogyasztható (már ha van merszünk hozzá). A friss hal onnan ismerszik meg, hogy szeme nem zavaros, színe még nincs kifakulva, nem áll rajta csomókban a nyálka, húsa kemény. A kopoltyúlemezek épek (nem rothad), és a hasüregben sincs elfolyósodva a belbecs.
A szájnyílás fajonként eltérő állású (alsó, középső, felső) és méretű. A halaknak igazi fogai nincsenek. A ragadozók ránőtt fogakkal bírnak, amelyek folyamatosan cserélődnek. Attól, hogy gyökerük nincs, igen hatékony fegyverek, így óva intek mindenkit, hogy egy csuka szájában matasson, ha még él (mármint a csuka).
a csuka szája és fogazata. Innen nincs menekvés
A pontyfélék egy érdekes képződménnyel, a garatfoggal bírnak, mely minden valószínűség szerint a táplálék összeroppantásában játszik szerepet. Ezt látszik alátámasztani, hogy alakja, formája igazodik az adott faj jellemző táplálékához. Mint neve is mutatja, helye a szájüreg mögött, a garatban van. A garatfogakkal szemben, a gerincoszlop alján található az ú.n. keserűfog, ami gyakorlatilag a garatfogaknak tart ellen az őrlés során.
garatfogak
a felszínük barázdált, így a növényi táplálék összezúzására kiválóan alkalmasak
A fej bőrében számtalan ízérzékelő receptor található, melyekkel a hal az egészen közeli táplálék ízét érzékeli. Az orri részen elhelyezkedő szaglószervvel, viszont már kimondottan jól érzékeli a szagokat, illatokat. Például az angolna az egymilliószoros hígításban is megérzi ami számára érdekes. A szaglószerv érzékenysége jellemzően a ragadozókban gyengébb.
A hal emésztő traktusa viszonylag egyszerű.
A békés halak (idétlen kifejezés, mert harcos halak nincsenek, de mit tegyek, így használják) esetében a testhosszúság többszörösét kitevő bélcsatornában folyik az emésztés, mely egyes fajoknál gyomorrá tágul. Emésztésük viszonylag rossz hatásfokú, így a hal ürülékén kitűnően megélnek az ázalékállatok, alsóbbrendű rákok.
A ragadozók bélrendszere ennél is egyszerűbb, ugyanis egy gyomorból illetve az oda vezető és onnan elvezető belekből áll. A gyomorhoz több-kevesebb kesztyűujj szerű függelék csatlakozik, melyek emésztőnedvet termelnek és a gyomor térfogatát növelik. Érdekes módon a gyomruk intenzíven forgatja a táplálékot és mivel megrágni nem tudják a lenyelt halacskákat, igen erős gyomornedvet is termel.
A hazai fajok egységesen rendelkeznek májjal, rajta az epével, továbbá a gerincoszlop aljához simuló vesékkel.
A hal keringése egy vérkörös, motorja a garat tájékán elhelyezkedő két üregű szív. Ez talán a hal gyenge pontja, mivel az emlősöktől eltérően csak egy vérkörrel bír. Ennek következménye, hogy a bomlásterméket, elhasznált légzési gázok lassabban ürülnek ki a szervezetből. Mivel a gázcsere hatékonysága is gyengébb, így a hal nem képes hosszú ideig nagy erőfeszítésre (lehet, hogy ezért nincs köztük focista). Minden esetre ezért tudja a rekordlistás harcsát is kifárasztani az arra érdemes horgász.
Csak a halakra jellemző szerv az úszóhólyag. Ez lehet zárt, vagy nyílt, attól függően, hogy a levegővel való feltöltés után kapcsolatban marad-e a bélcsatornával. A pontyfélék jellemzően nyitott, míg a sügérfélék zárt úszóhólyaggal rendelkeznek. Egyes fajoknak egyáltalán nincs, ilyenek a géb és kölöntefélék. Szerepe kettős. Részint a hal saját fajsúlyát tudja vele szabályozni, másrészt a víz rezgéseit erősíti fel és továbbítja a hallószerv szerepét betöltő félkörös járatokhoz. Apropó hallás. A halak jól érzékelik a víz rezgéseit és a szokatlan rezgésekre reagálnak is. A réti csík például a mennydörgés okozta rezgéseket, valamint a viharral együtt járó nyomásváltozást kimondottan jól érzékeli és élénk mozgással reagál rá.
a réti csík, hazánk egyik legrejtélyesebb hala
Másik sajátos szerv az oldalvonal, ami a labdasportok szerelmeseinek ismerős lehet. Persze csak nevében, mert a halak esetében nem a bíró szaladgál rajta, hanem az idegi ingerület, amit a víz nyomásának, áramlásának változása idéz elő. Igen hatékonyan működő szerkezetről van szó, mert a kísérletileg megvakított halak is tökéletesen tudtak tájékozódni a segítségével és ugyan úgy éltek, mint látó társaik. Ami bizonyos, hogy a hal érzékeli vele az egészen kicsiny víznyomás, valamint áramlás változást, feltételeznek íz és szagérzékelő funkciót is, sőt a merészebbek a mágneses tér érzékelését sem tartják kizártnak.
egyik legmagyarabb halunk, a garda, oldalvonala a többi haltól eltérően nem a test középvonalán, egyenesen, hanem a has felé eltolódva hullámosan fut le
Mivel nem illik egyből a szaporító szervekkel kezdeni egy bejegyzést, így itt a végén térek rá, mintegy zárszóként.
A halak ikrával szaporodnak, amit a (hal)tejnek nevezett spermiumok termékenyítenek meg a vízben. Mivel mind a termékenyülés, mind az embrionális fejlődés a vízben megy végbe, a halaknak nincs szüksége különleges ivarszervekre.
A tejesek esetében az úszóhólyag két oldalán, hasi irányban találjuk a heréket, míg az ikrásoknál ugyan ilyen helyzetben, a petefészkeket. Az ivarérés után a herék gyakorlatilag folyamatosan termelik a hímivarsejteket, amelyek tömegesen az ívásra érnek meg. Ilyenkor a kifogott tejes halakból már enyhe nyomásra is folyik a tej.
Az ikrás halakban már az egyedfejlődés kezdetén kialakulnak a petefészkek, bennük az ikrák kezdeményeivel. Ezekből ivarérés után folyamatosan fejlődnek az ikrák, amik az ívásra érik el termékenyülésre kész állapotukat. Ha az ívás valamiért elmarad, ezek a petesejtek felszívódnak, és újabbak kezdenek beérni. Mivel az ikrák csak vízzel érintkezve aktiválódnak, így az ívás elnyújtható, akár többször is megszakítható. Viszont így a még le nem rakott ikrák lassan tovább érnek, és egyre kevesebb fog termékenyülni belőlük (túlérnek).
Roppant izgalmas, hogy a pontyfélék esetében az ívást a habitus megváltozása kíséri. A halakon apró, daraszerű nászkiütések, ún. dorozsmák jelennek meg. A egyik ritka fajunknál, a leánykoncérnál ezek látványos tüskékké nőnek, így adva tudtul a világnak a koncérnász idejét.
leánykoncér ívásra készen
fején a jellegzetes, korona alakban álló tüskeszerű kinövésekkel
Fotók forrásai: 1, 2, 3, 4, 5 (a szerző felvétele), 6, 7
Oldal ajánlása emailben
X
Legutóbbi hozzászólások