Archívum: 2012. december

A scampo (langusztin, norvégrák) tisztítása és előkészítése

A langusztin előkészítése attól függ, hogy a későbbiekben hogyan szeretnénk felhasználni.

1

Ha csak a rákhúsra van szükségünk, a következőképp járjunk el:

Fektesük a scampot magunk elé egy nagyobb vágódeszkára hasával felfelé. Egy éles késsel vágjuk le a fejét, kaparjuk ki a fej alsó részén lévő zöldes-szürkés színű gyomorrészt, ezt távolítsuk el, a megmaradt fejrészt öblítsük le, tegyük félre.

Ha szükségünk van rá, egy kis türelemjátékkal, pluszmunkával, és a fentebb említett eszközök segítségével roppantsuk meg a rákollók mindkét ízét, onnan is kaparjuk ki a rákhúst.

A háti részről egyenként szedjük le az összes páncélgyűrűt, majd a húsban végigfutó vékony, zöldes színű bélcsatornát is távolítsuk el – egy fogvájó jó szolgálatot tehet. Öblítsük le a rákhúst, és íme, felhasználásra kész. (A bélcsatornát elvileg anélkül is el lehet távolítani, hogy a langusztin húsába vágnánk: a fogvájót a háti rész fejhez közeli végénél a bélcsatorna alá szúrjuk, és kiemeljük. A hús így szaftosabb marad ugyan, de a sziszifuszi munkát nagy mennyiségű langusztin esetében nem biztos, hogy mindenki vállalja.)

Az így megtisztított scampot általában nyersen vagy párolva, hideg vagy meleg előételekhez, tésztaszószokhoz, rizottókhoz használhatjuk fel, de nagyon ízletes egyszerűen lisztbe forgatva és bő, forró olívaolajban kisütve is (ebben az esetben a tisztításnál az utolsó két-három páncélgyűrűt hagyjuk a húson, így nem fog a rák a sütés során összegömbölyödni).

A fejrészt soha ne dobjuk ki, készítsünk belőle alaplevet, amit felhasználhatunk nem csak a fent említett ételek, de bármilyen tengeri hallal készülő fogás elkészítése során.

Grillezéshez nem kell a scampit a páncéljuktól megszabadítani. Ebben az esetben úgy nyitjuk ki a rákot, mintha az egy könyv lenne. Ilyen lesz a végeredmény:

Fontos! Szükségünk lesz egy nagyon éles késre, egy ollóra és egy kevés gyakorlatra. Bátorság! Maximum a harmadik mindenkinek tökéletesen fog sikerülni!

Fektessük a rákot egy nagyobb vágódeszkára  a hasával lefelé. Ollóval vágjuk le a négy pár lábát, az ollókat hagyjuk a helyükön! Egy éles késsel a fejrész felső részének kb.egyharmadánál óvatosan vágjunk rést a scampo páncélján, majd vágjuk végig, egészen a farok végéig. Ha ügyesek vagyunk, nem vágjuk át teljesen az egészet, a hasi részen a páncél csak meghajlik, a rákunk pedig könyvszerűen kinyílik. No, ehhez kell egy kis gyakorlat. Ugyanúgy, mint az előző eljárásnál, itt is kaparjuk ki a fej alsó részén lévő zöldes-szürkés színű gyomorrészt, ezt távolítsuk el, ezután nem túl erős vízsugárral öblítsük át a rákot, fűszerezzük, és már mehet is a grillrácsra, sütőbe, parázsra, platnira stb. Bárhogy készítsük is el ezt a rákfajtát, a fűszerezésnél ügyeljünk arra, hogy ne használjunk túl erős, és túl sok fűszert, ami esetleg elnyomhatná a scampo enyhe, kellemes édeskés tengerízét. Kevés zöldfűszer, vaj, só, bors, fehérbor, citrom vagy zöldfűszerek, paradicsom és csípőspaprika sono più che sufficenti –vagyis bőven elég– mondják az olaszok.

Mivel készítsük?

A scampo és általában a rákok ízével kiválóan harmonizálnak a következő gyümölcsök, zöldségfélék, hüvelyesek, fűszerek: paradicsom, cukkini, brokkoli, patisszon, póréhagyma,  sütőtök, csicseriborsó, fehér- és barnabab, lencse, kaliforniai paprika, kápia paprika, grapefriut, citrom, narancs, lime, szamóca, ananász, avokádó, az édesebb és a keserű saláták (pl. madárbegy, radicchio, scarola, rukola), csípőspaprika, sáfrány és rengeteg, rengeteg zöldfűszer. Alkohol is mehet mellé: prosecco, champagne, whiskey, brandy, lehet kísérletezni marsalával, de cseresznye- és törkölypálinkával is.

Zöldségleves sárgarépás garnélával töltött csillag-raviolival

Egy egyszerűen elkészíthető, de viszonylag időigényes levest hoztam mára azoknak akik szeretnek a karácsonyi menüvel bíbelődni:

Zöldségleves sárgarépás garnélával töltött csillag-raviolival

Hozzávalók 4 főre: 

A tésztához: 200 g liszt, 2 tojás

A töltelékhez: 150 g garnéla farok, 80 g ricotta, 1 tojás, 50 g főtt sárgarépa, só, frissen őrölt feketebors

A leveshez: 2 l gyenge csirke vagy zöldség alaplé, 100 g karfiol, 100 g fagyasztott zöldborsó vagy friss brokkoli, 100 g sütőtök, só, fehérbors, egy kis csokor petrezselyemzöld, néhány szem rózsabors

A garnélafarkakról lefejtjük a páncélt, és a bélcsatornát egy fogvájó segítségével eltávolítjuk. A főtt sárgarépát villával áttörjük.

A megtisztított garnéla farkakat késes robotgépben durvára daráljuk, majd egy keverőtálba tesszük. Hozzáadjuk a sárgarépát, a ricottát és a tojást, kevés sót és borsot, majd az egészet összekeverjük, és habzsákba töltjük.

A lisztből és a tojásokból rugalmas tésztát gyúrunk, fél óráig pihentetjük, majd vékonyra nyújtjuk. A tésztából 15 cm széles csíkokat vágunk, és a csík alsó felére a habzsákból kb. 10 centinként egy-egy teáskanálnyi tölteléket helyezünk. A tészta felső felét a töltelékre hajtjuk, és csillag alakú kiszúró formával kiszaggatjuk.

A karfiolt rózsáira, a rózsákat egészen kis darabokra szedjük, a sütőtököt apró kockára vágjuk.

A csirke (vagy zöldség) alaplevet a csokorba kötött petrezselyemzölddel felforraljuk. Ezután sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a zöldborsót, a karfiolt és a sütőtököt, és közepes lángon addig főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak.

A csillag-raviolikat lobogó sós vízben 2 percig főzzük, majd áthelyezzük a zöldséglevesbe, és további 1 perc alatt az egészet készre főzzük.

A levest néhány szem egész vagy frissen őrölt rózsaborssal megszórva azonnal tálaljuk.

(És elárulom, 20 ravioliért nem szoktunk tésztát gyúrni. Ha rászánjuk magunkat, akkor tíz tojásnál alább nem adjuk. Olyankor a töltött tészta mellett készítünk tagliatellét, tagliolinit (mint pl. ITT is), és mindig van egy-egy próba forma is, most garganellivel próbálkoztunk – khm, inkább kevesebb, mint több sikerrel.)

Mandulás-alma balzsamos marinált sült szardínia

A világhíres velencei fogásról, a “sarde in saòr”-ról néhány nappal ezelőtt írtam ITT. Az igazság az, hogy rengeteg alkalommal készítettem már, és egyszerűen nem tudjuk megunni. Néha egy-két hozzávalót megváltoztatok: hol diót adok hozzá és muskotályos ecetet, hol a fenyőmagos-mazsolás verzió nyer, és az is megesik, hogy a legegyszerűbb, ecetes-hagymás változatra vágyunk. Legutóbb azonban valami hihetetlenül finom, lágy aromát sikerült előcsalni ebből az egyébként elég karakteres ízű, zsíros halból, íme:

Mandulás-alma balzsamos marinált sült szardínia

Hozzávalók: 500 g friss szardínia, 250 g fehér hagyma, 1 ágacska kakukkfű, 60 g szeletelt mandula, 100 ml fehérborecet, 50 ml alma balzsamecet, liszt, 50 ml száraz fehérbor, semleges ízű olaj (pl. szőlőmag)

A procedúra az előzőhöz hasonló:

A szardíniákat megtisztítjuk, fejüket, belüket, gerincüket eltávolítjuk. Leitatjuk róluk a vizet, sóval, borssal fűszerezzük, lisztbe forgatjuk, majd bő forró olajban kisütjük.

A hagymát karikára vágjuk, szőlőmag olajban megdinszteljük. Hozzáadjuk a kakukkfüvet, felöntjük a fehérborecettel, és a fehérborral, majd 5 percig főzzük. Ezután levesszük a tűzről, és még melegen belekeverjük az alma balzsamecetet.

A mandulát száraz serpenyőben megpirítjuk.

Egy üvegtál aljára rakunk egy réteg szardíniát, erre egy réteg hagyma kerül, majd néhány pirított mandula. Ezt addig folytatjuk, amíg a hozzávalók el nem fogynak (az utolsó, felső réteg mandula + hagyma legyen, és minden réteget locsoljunk meg a hagyma alatt lévő olajos-ecetes lével). Végül folpackkal lefedjük, és hűtőbe tesszük legalább egy de inkább több napra, hogy az ízek összeérjenek.

Marinált halak a Tarka Bárkán:

Diós-mazsolás marinált sült szardínia

Posírozott, marinált ponty

Vénuszkagylós-paradicsomos spagetti

A nagy ünnepi készülődésben, az itteni ragyogó napsütésben, és az első otthoni nagy hóesés hallatán eszembe jutott valami…valami, ami az idén hihetetlenül édesre, zamatosra sikerült: igen, az üvegbe zárt nyár, a legfinomabb olasz paradicsomszósz, amelyből még egy üveget sem nyitottunk ki, mióta a kamrapolcra sorakoztattam őket. Gyorsan elrohantam a halashoz, aztán visszafelé egyenest a a kert felé vettem az irányt, letéptem egy nagy csokor petrezselyemzöldet, és 20 perc múlva a sparhelt melege mellett emlékeztem az idei forróságra.

A vénuszkagylós spagetti az az étel, amely minden tengerparti étterem étlapján szerepel. Eredetileg vermicelli tésztával készülő, nápolyi eredetű karácsony előesti  fogás, amelyről minden turista ódákat zeng, s mely mára Itália szimbólummá nőtte ki magát.  Van aki a paradicsomos, van aki a paradicsom nélküli verzióra esküszik, egy biztos, ez az az élmény, amiért százszor is érdemes visszatérni a napfényes Itáliába.

Nos, a paradicsomszósz titkát elárultam, vénuszkagyló (olasz is!) kapható otthon, egy maréknyi spagetti, némi zöld fűszer és húsz szabad perc pedig mindenkinél akad, igaz?

Spaghetti alle vongole – Vénuszkagylós-paradicsomos spagetti

Hozzávalók 4 főre: 320 g spagetti v. vermicelli tészta, 1 kg csíkos vénuszkagyló, 300 g házi paradicsomszósz (opcionális), 80 ml száraz fehérbor, 2 gerezd fokhagyma, egy kis csokor petrezselyemzöld felaprítva, só, bors, extraszűz olívaolaj, 1/2 csípőspaprika (opcionális)

DSC_4971

A kagylókat 1-2 órán keresztül hideg, sós vízben áztatjuk, a vizet 2-3 alkalommal lecseréljük.

Egy alacsony falú lábasban olívaolajat hevítünk, hozzáadjuk a megtisztított, félbevágott fokhagymagerezdeket és addig pirítjuk, amíg halványsárga színű lesz. A fokhagymákat eltávolítjuk, az illatos olajhoz hozzáadjuk a kettétört csípőspaprikát és a felaprított petrezselyemzöldet, 1 percig pirítjuk, majd felöntjük a fehérborral és elkeverjük benne a paradicsomszószt is. Hozzáadjuk a leszűrt kagylókat, jì adag feketeborsot tekerünk rá, lefedjük, és az egészet addig főzzük, amíg a kagylók kinyílnak (amelyik nem nyílik ki, kidobjuk!).

Közben a tésztát kifőzzük, amikor eléri az “al dente” (“harapható”, nem teljesen puhára főtt) állagot, leszűrjük, összeforgatjuk a szósszal, és azonnal tálaljuk. Egyesek “molto al dente” vagyis még félkeményen szűrik le a tésztát, és a főzés utolsó fázisát a kagylós szószban fejezik be.

A világ hallevesei XXIII. – Magyarország VIII. Sobri-féle bajai halászlé

Véletlenül derült ki, hogy Annamarit, a Rozmaring és Csokoládé blog szerzőjét aki nem mellesleg kiváló ismerője az olasz konyhának, családi szálak fűzik Bajához. Mivel a Tarka Bárka A világ hallevesei sorozatából még hiányzik a bajai halászlé receptje, azonnal lecsaptam a lehetőségre.

Felső-tiszai lévén, a bajai halászléről a környékünkön elterjedt számtalan rémtörténet után a recept egyébként is különösen érdekelt, sőt, annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem, a családdal az ünnepekkor házi versenyt rendezünk, és ezzel a halászlével fogok nevezni. (De psszt, ez még titok!)

Lássuk tehát Annamari írását:

A bajai halászlé egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy híg, leves állagú, ugyanis nincs bele passzírozott alaplé, mint a tiszai halászlénél, s gyufatésztával fogyasztják, nem pedig kenyérrel. Fontos tulajdonsága még, hogy általában egy halból, pontyból készül, s annak is dunai pontynak kell lennie, nem pedig tenyésztett halnak.

Neve ma már erősen összeforrott Sobri Jóska nevével. A Sobri Halászcsárda oldaláról íme némi információ a névadóról:

“1925. jan.14.-én született Dávodon igen szegény családban. Szülei uradalmi napszámosok voltak. Édesapja 1929.-ben Kanadába vándorolt. Édesanyja a Nagybaracskai halászcsárdába került Mateovics Ferenc jóvoltából. A négy elemi elvégzése után kanász lett, majd egy évig szabóinas. Életének következő állomása a Füzes parti tanya volt három évig. Gazdái szerették, mert minden munkát ügyesen elvégzett. A rosszaságot és kópéságot is itt tanulta meg. Betyár rossz gyerek volt, ezért nevezték el gazdái Sobrinak.
1941.-ben Mateovics Ferenc „Tati” maga mellé vette a halászcsárdába. Itt sajátította el a halfőzés tudományát Király Imrétől, sógorától. Kellett a családnak a pénz, hiszen 1946.-ban házasságot kötött Erzsi nénivel, ezért 12 évig beállt favágónak a „Herceg” erdejébe.
A Nagybaracskai halászcsárdába többször hívták vissza halat főzni, de csak 1958-ban ment vissza és 32 évig, 1990-ig, nyugdíjazásáig dolgozott ott.
Nagybaracskát, a halászcsárdát kitűnő Sobri halászlével felfedezték az országban és külföldön is. Vendégei, akik szinte mindannyian személyes ismeretséget is kötöttek vele, igen széles körből kerültek ki, a legmagasabb rangú politikusoktól kezdve színészeknek, tábornokoknak, egyházi vezetőknek, gazdasági vezetőknek és nem utolsó sorban az általa nagyon tisztelt és szeretett egyszerű embereknek örömmel főzte és kóstoltatta meg a Sobri halászlevet.
Szókimondó, egyenes ember volt. Nem lépet be soha semmiféle pártba, nem kötelezte el magát semmi olyan mellet, ami az ő erkölcsi felfogásának, nézetével nem volt összhangban. Községe, segítségre szoruló embertársai érdekében viszont eredményesen használta ki különleges kapcsolatait. Szuverén, önálló embernek tudott maradni egész életében, amire méltán volt büszke.
1968-ban Baján rendezett országos halfőző bajnokságon szerezte első bajnoki címét, amit még 13 alkalommal ismételt meg. Hosszú éveken keresztül az országos és helyi jellegű versenyeken töltötte be a zsűri elnöki tisztet. Végül több akkori miniszter és maga Gundel Károly javaslatára kapta meg a „ Magyarország Örökös Halfőző bajnoka” kitüntető címet.
1987-től Nagybaracskán rendezik meg évente a nevét viselő „Sobri kupa” országos halfőző versenyt.
Életének, munkájának legnagyobb elismerésének értékelte, mikor 1998-ban  a a a Nagybaracskai Önkormányzat képviselő-testülete a „Nagybaracska Díszpolgára” címet adományozta neki a községben elsőként.
1990-ben az addig is jó emberi kapcsolatunkat személyes munkakapcsolattal erősítettük meg, mikor is a Dávodi Fortuna Hotel halfőző mestere lett, egyben a létesítmény igazi „sztárja”, hiszen a legnagyobb vonzerőt a Sobri-féle halászlé és halételek jelentették.
A hat éves barátság, valamint munka Baján folytatódott, amikor is megnyitottuk az Ő nevét viselő Sobri Halászcsárdát. Sajnos a nyitást nem élhette meg, hiszen 2005. június 30.-án meghalt. Biztosak vagyunk benne, hogy Ő is nagyon boldog most és minden pillanatban velünk van, hogy az új Sobri Halászcsárda elkészült.”

Nagypapám még személyesen és jól ismerte, hiszen a családom apai ága Baján él a mai napig, s ezt a halászlevet nagypapám tőle, azaz Sobri Jóskától tanulta meg elkészíteni, ami azóta is tovább öröklődik a család fiú és lány tagjain egyaránt.

Bajai halászlé gyufatésztával

Hozzávalók kb. 3-4 személyre: 1 kg ponty – kibelezve, enyhén vízzel átöblítve, de nem tisztára mosva, 1 db nagy vöröshagyma nagyon apróra vágva, 1 db kis paradicsom, 1 db kicsi tv paprika, 2 púpos ek. minőségi őrölt pirospaprika

Elkészítés

A halat mindkét oldalán sűrűn beirdalom, majd kb. 1,5 cm-es szeleteket vágok belőle. Besózom mindkét felét, majd egy nagy fazékba/bográcsba teszem. Ráöntöm a szinte pépesre aprított hagymát, beleteszem a paradicsomot és paprikát, majd hagyom 1 órát állni az egészet. Ezután felöntöm annyi vízzel, hogy bőven ellepje a halat, s felforralom. Majd lejjebb veszem a lángot, hozzáadom az őrölt paprikát, s kb. 1/2 órát főzöm. Mielőtt megfőne, még főzés közben ízlés szerint sózom. (Ha tejet, ikrát is használunk, azokat csak az utolsó 10 percre rakjuk a levesbe, és az elején a hallal együtt ne sózzuk!)

Tipp: A hagyma és az őrölt paprika sűríti be a levet, így igény szerint több is tehető mindkettőből, de max. a fent említett mennyiséget fele mehet még pluszba, különben nagyon intenzív lesz az íze, elvész a halászlé íze.

Tehető a bele 1 db. kis burgonya is, mert ez összetartja a levet, de én nem szoktam bele tenni.

Gyufatészta

Hozzávalók: 0,5 kg fehér liszt, 4-5 db. tojás, só

Összedolgozzuk mindhárom alapanyagot, s kemény tésztát kell kapnunk – ha nem akar elsőre összeállni, egy kevés víz tehető bele, de inkább ne tegyünk -. Majd kinyújtjuk sodrófával, s mikor a sodrófára van tekerve a tészta, akkor a két oldalánál elvágjuk, így kb. 30-40 cm hosszú és kb. 5-6 cm széles lapokat kapunk, ami ne legyen vastagabb néhány milliméternél. Egymásra helyezzük a lapokat, s késsel kb. 2 mm széles csíkokat vágunk belőle, majd bő, sós vízben kifőzzük.

Bajai szokás szerint, a halhúst és a levet külön eszik. Először a levet eszik meg a tésztával – s esetleg a belsőségekkel, mint tej és ikra, majd utána a halhúst külön -. Vörösbor ajánlott hozzá.

Köszönjük szépen, Annamari!

Garnéla pirítóson zöld fűszeres sajtkrémmel és taggiai olajbogyóval

Gondolkodom egy ideje, hogy publikáljam-e ezt a receptet, aztán azt mondtam: “Miért ne? Ezek az egyszerűen elkészíthető apró falatok olyan jól mutatnak az ünnepi (akár karácsonyi, akár szilveszteri asztalon), hogy kár lenne, ha másnak nem jutna eszébe valami hasonlót készíteni”. Szóval tessék. Csak egy ötlet, amit ezerféleképp lehet variálni, és amely nagyszerűen csillapítja az első fejünkbe szállt buborékok vidám csilingelését…

Garnéla pirítóson zöld fűszeres sajtkrémmel és taggiai olajbogyóval

Hozzávalók 4 főre: 2 szelet zsúrkenyér, 80 g krémsajt (pl. Philadelphia), egy kis csokor friss zöld fűszer (most kapor, petrezselyemzöld, majoránna, kakukkfű) finomra aprítva, 1/4 fokhagymagerezd áttörve, néhány csepp citromlé, körömnyi friss gyömbér reszelve, 8 db taggiai olajbogyó, 8 db friss garnélafarok, só, bors, néhány rukola levélke

A sajtot sóval, borssal, a felaprított zöld fűszerekkel és az áttört fokhagymával kikeverjük, habzsákba töltjük, és fél órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.

A garnélafarkakból egy vastagabb tű vagy fogvájó segítségével eltávolítjuk a bélcsatornát. Egy kis lábasban vizet forralunk, hozzáadjuk a garnélafarkakat, és újraforrástól számítva nagyságuktól függően 1-2 percig főzzük. A farkakat kivesszük, lefejtjük róluk a páncélt. A rákhúst egy kis tálkába tesszük, sózzuk, hozzáadjuk a gyömbért, meglocsoljuk néhány csepp citromlével, összekeverjük 50 ml extraszűz olívaolajjal, és 20 percig állni hagyjuk.

A kenyérből pogácsaszaggatóval 8 db kb. 4 cm átmérőjű kört szaggatunk, és bordázott aljú serpenyőben mindkét oldalukat megpirítjuk.

A habzsákból a pirítósokra egy kis adag zöld fűszeres sajtkrémet nyomunk, ráhelyezzük a lecsöpögtetett garnélafarkakat, és mindegyik tetejére egy-egy taggiai olajbogyót ültetünk.

A pirítósokat tányérra rendezzük, és néhány rukola levélkével díszítve (esetleg rukolaágyon) azonnal tálaljuk.

Narancsos aranydurbincs filé főtt póréhagymával

Narancsos aranydurbincs filé főtt póréhagymával

Hozzávalók 2 főre: 2 közepes aranydurbincs filé (így kell aranydurbincsot filézni), 1 narancs frissen facsart leve, fehérborecet, 2 babérlevél, vaj, 5-6 bazsalikomlevél, 1 gerezd fokhagyma, só, frissen őrölt feketebors, egy kevés frissen őrölt szerecsendió, 1 kk. akácméz, 2 közepes póréhagyma, extraszűz olívaolaj

Az aranydurbincs filéket egy tálkába tesszük, meglocsoljuk a narancslével, borsozzuk, hozzáadjuk az apróra tépkedett bazsalikomleveleket, összeforgatjuk, és 10-15 percig állni hagyjuk.

Közben a póréhagymát megtisztítjuk, hosszában negyedeljük, majd az így kapott csíkokat kb. 5 cm-es darabokra vágjuk. Ezután lobogó, sós vízben puhára főzzük, lecsöpögtetjük, és összekeverjük egy kevés olívaolajjal valamint pár csepp fehérborecettel (esetleg egy finom balzsamecettel, mondjuk alma balzsammal).

Egy serpenyőben vajat hevítünk, megpirítjuk benne a kés pengéjével kissé szétnyomott fokhagymagerezdet, majd hozzáadjuk a mézet és a babérlevelet. Amikor a mézes-fokhagymás vaj felforrósodik, beletesszük a lecsöpögtetett aranydurbincs filéket (a bazsalikomleveleket ne rakjuk bele, mert könnyen megégnek!) sózzuk, egy kevés szerecsendiót reszelünk rá, és nagy lángon mindkét oldalukat ropogósra sütjük. Az utolsó fél percben hozzáadjuk a marinádot – a bazsalikomlevelekkel együtt.

A kész filéket a főtt póréhagymával azonnal tálaljuk.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!