Az eutrofizáció olyan, mint a foci. Mindenki ért hozzá, mindenki hallott róla és mindenki hozzá is szól. Persze, akárcsak a foci esetén, itt is elenyésző a képzett, valóban hozzáértő ember, így aztán az eutrofizációról sokféle tévhit kering közszájon. Ezeket a tévhiteket szeretném eloszlatni ezzel a kis írással.
Mit mond vajon az egyszeri horgász, ha zöld a víz, vagy döglik a hal, vagy túl sok a nád, vagy a vizet sem látni a hínártól. Diadalmasan kiáltja a bűvös szót: EUTROFIZÁCIÓ. Esetleg, a tájékozottabb még hozzá teszi, hogy biztos a sok műtrágya az oka, meg a kommunális szennyvíz. Ezekért természetesen legyen átkozott, aki beleengedte a vízbe. Ezzel részéről el van intézve a dolog. De valóban így van. Mind a négy jelenség az eutrofizáció maga? Vagy van valami kis svindli a dologban?
Nyilván nem lesz meglepő, ha azt mondom, hogy a kedves horgász kolléga finoman szólva is féligazságokat fogalmazott meg. Szóval, mit is takar ez a kellemetlen hangzású szó?
Az eutrofizáció, mint kifejezés a trófiából származtatott. A trófia hidrobiológiai fogalom, jelentése termőképesség. A termőképességen belül három kategóriát különböztetünk meg. Ezek a szűken termő (oligotróf), a közepesen termő (mezotróf) és a bőven termő (eutróf). Ezzel hát meg is volnánk, a horgász kolléga meg elégedetten hátra dőlhet, mert ő már az elején megmondta. Sokat terem a víz és kész. Az azonban megint csak fél igazság.
vízivirágzás a Balatonon
A fentiek szerint az eutróf víz bőven termő. Ez rendben is van, de mit terem bőven? Halat, nádat, őszibarackot, vagy halászlé alapot? A víz vonatkozásában szervesanyag (tehát élő anyag), termelésről beszélünk. Ez a szerves anyag lehet az algáktól, a csúcsragadozó halakig minden. Egy víztérben a legnagyobb összsúlyt az algák, esetenként az állati planktonok adják, így célszerűen ezek segítségével számszerűsítik a trofitást. Tehát az eutróf víz egységnyi térfogatban nagyobb élőtömeget képes produkálni, mint a gyengén termő víz. De ez meg önmagában még nem káros! Majd a következmények lehetnek azok, de erről később.
algásodó Balaton
Akkor mi a helyzet a horgászunk által ékesszólóan méltatott hínárral és náddal, meg a halpusztulással? Semmi köze a termőképességhez?
De bizony van, viszont a teljes megértéshez meg kell ismerkednünk a lebontás fogalomkörével is. A lebontás és a termelés kéz a kézben járnak. Ahol a két folyamat nincs egyensúlyban ott megbillen a rendszer és káros mellékhatások jelentkeznek. És mindegy, hogy oligotróf, vagy eutróf vízről van szó! A kulcsszó az egyensúly! A gyakorlatban a lebontó szervezetek a vízben elhalt élőlényeket (alga, plankton, hal, nádlevél) ásványosítják, ez által teszik újra hasznosíthatóvá, beépíthetővé más szervezetek számára. Amennyiben a lebontás és a termelés üteme azonos, majdnem mindegy, hogy milyen termőképességű vízről van szó. Ugyanis az ilyen stabil állapotban lévő vízben nem halmozódnak fel káros bomlástermékek, az elpusztuló lények gyorsan ásványosodnak, és beépülnek újabbak testébe. Még a bőven termő vizek esetén is!
halpusztulás
Horgász barátunk most fogja földhöz vágni méregdrága botját és még talán meg is tapossa, hiszen a vak is látja, hogy neki van igaza, mit papolok én neki egyensúlyról!
A helyzet az, hogy most részben igaza van. Ahol a víz bőven terem, nagyobb eséllyel billen meg az egyensúly. Ha pedig megbillen, akkor a bőséges szervesanyag termelés miatt látványosabban el is romlik. Vegyük hát sorba az általa felhozott példákat. Melyik mikor következik be?
A víz lezöldülése, esetenként virágzása (ld. az első fotót) akkor következik be, ha hirtelen nagy mennyiségű szervetlen tápanyag kerül be a vízbe. Ez felszabadulhat az iszapból, de bekerülhet a külvilágból is.
Ekkor a zöld, vagy kék algák robbanásszerűen elszaporodnak. Ez még önmagában nem baj, csak ha ez nagy melegben következik be. Ekkor az éjszaka lélegző hatalmas algatömeg oxigén elvonása akár a halak fulladását is okozhatja.
A kék algák egyes fajai erős mérget termelnek, amelyek szintén végezhetnek a hallal. Ha ezek nem következnek be, a fitoplankton elszaporodást néhány nap, vagy hét múlva egy állati plankton felszaporodás követ, melyek megeszik a növényi planktont. A zooplankton pedig a halak gyomrában végzi. A játszma lezárult, végső soron a hal járt jól.
kandics és
Daphnia pulex – algát fogyasztó kedvenceink
A nád és hínár túlzott elszaporodása alapvetően szintén a fölöslegben lévő tápanyagokra vezethető vissza. Ezen kívül azonban komoly szerepe van a víz mélységének és zavarosságának is. Ugyanis a kellően zavaros vízben az aljzaton gyökerező hínár nem kap elég fényt és nem is tud kihajtani. A nád pedig a 1,5-2 méteres mély vízből már nem képes felszínre törni. Így kordában tartható a vegetáció, még akkor is, ha sok a szerves anyag. E mellett a gondos gazda a nádat, gyékényt télen levágja (az égetés barbár dolog), ezzel is csökkentve a víz szerves anyag terhelését.
Végezetül egy érdekesség. A hazai halastavak eutróf, vagy extrém eutróf állapotban leledzenek. Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen a tógazda legfontosabb feladata egy egységnyi területről minél nagyobb haltömeget lehalászni. Ez pedig csak úgy megy, ha sokat terem a tó, mert azon hízik a hal. Ráadásul a planktonokat elegendő szerves trágyával „etetni” és máris termelik az egyébként drága állati fehérjét. E mellé csak a megfelelő mennyiségű szénhidrátot kell kijuttatni, gabona formájában és máris adott a lehetőség a nagy halterméshez. Egy dologra azért vigyázni kell. Ezt a rendszert kézben kell tartani, mert könnyen megszalad és akkor bizony megdöglik az addig nevelgetett hal. De ez már a tógazdasági haltenyésztés témaköre, ami még jóval később fog terítékre kerülni.
Fazekas Gergely – halászati mérnök
Képek forrása: 1, 2, 3, 4, 5, 6
