A tavak élete
Először is szavamat adom, hogy ez az utolsó ilyen jellegű írás. Nem mintha nem lehetne még hetekig beszélni a témáról, de úgy gondolom ennyi elég ahhoz, hogy ne csak nézzük, hanem lássuk is a tavat, folyót, ha a partjára vet a sorsunk. Másrészt ennyi tudással felvértezve, már könnyű szerrel elkápráztathatjuk barátnőnket, feleségünket, esetleg barátunkat, férjünket ha oda kerül a sor. Olyan látványos tud lenni, ha az ember megáll egy víz partján, és némi mélázás után egy csomó érthetetlen dolgot mond a hallgatóságnak, megfűszerezve halfajok neveivel, majd bizonyságképpen megkérdezik az éppen ott horgászó helyi illetőt, akinek csodák-csodája van az elmondott fajokból a haltartójában. Vagy ha nincs, ismeri azokat, mert szokott fogni. Kérem ilyenkor kell szép csendben kiélvezni helyzetünk varázsát, míg el nem múlik. A felvetődő kérdésekre pedig csak mosolyogjunk a bajszunk alatt (már akinek van), és halasszuk későbbre a megválaszolásukat valami jó ürüggyel.
Lássuk tehát a tavak életének fontosabb állomásait.
A tó, a folyókhoz képest egy jól vizsgálható, barátságos terület. Nem folyik el, mint a folyó, nem árad meg hirtelen, nem tud belőle eltűnni a hal, és viszonylag lassúak a változások. Így aztán sokkal többet és régebben foglalkoznak vele, mint a folyókkal.
Több szempontból lehet csoportosítani a tavakat is, de most csak azokkal fogunk komolyabban foglalkozni, melyek hazánkban megtalálhatóak.
A tavakat alapvetően vízmélység, sótartalom, tápanyagszint, valamint az időszakos felkeveredés szerint szokták besorolni. Ezek aztán meghatározzák azt is, hogy milyen fajok érzik jól benne magukat.
A tó élete során a keletkezéstől, a feltöltődés különböző állomásain át jut el a mocsári, majd nagyon sokára a szárazföldi állapothoz. A lényeges különbség, hogy melyik, mennyi idő alatt járja be ezt az életpályát.
Hazánk tavai kivétel nélkül a sekély vizű, viszonylag magas sótartalommal bíró tavak csoportjába tartoznak. Jelentős részük időszakosan kiszáradna, ha nem avatkozna be az ember vízpótlással. Erre többször volt példa a Fertő-tó és a Velencei-tó esetében, sőt még a Balatonnál is voltak kritikus időszakok.
A tó megjelenését alapvetően befolyásolja annak vízmélysége, illetve a partvonal jellege. A nád és a gyékény nagyjából 1-1,5 métervízmélységig életképes. Az úszó levelű hínárok 2-2,5 métere vízoszlopot még legyőznek, de utána már csak alámerült vegetáció képes megmaradni. Így érthető, hogy minél kisebb a part lejtése, annál szélesebb növényöv veszi körül a tavat. A gyorsan mélyülő tavak esetén (pl. bányatavak) keskeny a növényzet megtelepedésére alkalmas terület keskeny, így ezek szegényes flórával bírnak. Ezzel szemben az alföldi talajdeflációkban összefolyó víz által kialakított tavakat esetenként olyan széles növénysáv határolja, hogy alig-alig találunk benne nyílt vízfelületet. A két véglet között persze számtalan átmeneti forma van. A halászati szakemberek 10-15% vízfelszínhez viszonyított növénytakarást tartanak optimálisnak. Szerencsés, ha ennek jelentős része a partot védő nád, illetve gyékény, míg kisebb része úszó és alámerült hínár.
Miért fontos a növényzet kérdése egy tó esetében? Azért, mert a parti, növényzettel benőtt sáv a víztér egyik legtermelékenyebb élettere. Így annak a tó területéhez mért aránya nagyban befolyásolja a tó összproduktumát, végső soron a benne előállítható halhús mennyiségét. Szinte minden hal kedveli, szívesen tartózkodik benne, hiszen nagy számban élnek itt a táplálékul szolgáló rovarlárvák, csigák, ázalékállatok. Ugyanakkor a parti vegetáció jelentős feltöltő hatással rendelkezik (főként, ha nem kezelik megfelelően), így akár néhány év alatt is deciméterekkel képes csökkenteni a vízmélységet és méterekkel beljebb tolni a nyílt vízfelületet. Lássunk tehát részletesen néhány típust.
Mély vizű, kis szervesanyag tartalmú, hideg vizű tavak.
Európában ezek az alpesi tavak. Több tíz méteres vízmélységgel, meglehetősen hideg vízzel, speciális, de szegényes élővilággal rendelkeznek. Mivel kevés az élőlény, legyen az építő, vagy lebontó, a bejutó nagyobb mennyiségű szervesanyag drasztikus módon és gyorsan megváltoztatja a tó jellegét. Ezért ezek a tavak sérülékenyek, nagyon óvatos beavatkozásokat igényelnek. Itt a maréna, illetve a pisztrángfélék mellett a sügérfélék a dominánsak, néhány keszegfélével. Hazánkban értelemszerűen, ilyen tavak nincsenek.
alpesi tó Karintiában
Jelentős mélységű, melegebb vizű, magasabb szervesanyag tartalmú tavak.
Ezeket hívja a szaknyelv süllős vagy süllős-pontyos tónak. Itt az aljzat még nem, vagy csak alig iszapos. A növényzet már megjelenik, de a lebontás a termeléssel képes egyensúlyt tartani, így a tó stabil, nem változik jelentősen az évek során. Nem jellemző a nyár végi algásodás és a víz minősége sem csap át extrém tartományokba. A termelő képesség már számottevő, sőt kiváló is lehet így több halfaj képes itt megélni. Karakterfajok a névadó süllő, illetve a tiszta vizet kedvelő balin és keszegfélék (dévérkeszeg, karikakeszeg). Igazi üde színfolt a szivárványos ökle, melynek szaporodásához kagylóra van szüksége. Megtalálja már életfeltételeit a ponty is. Ez utóbbi fajnak igen ízletes lesz a húsa az ilyen vizekben, mivel a kellemetlen ízért többek között felelős kékalgák alig vannak jelen. A tiszta víz miatt megmarad akár a kecsege is, sőt hűvös időben még alkalmanként a szivárványos pisztráng is ezekben a tavakban. Hazánkban a hegyvidéki völgyzárógátas tározók között vannak olyanok, amelyek megfelelnek ennek a kritériumnak. (Pl. Lázbérci tározó). Megfelelő szakértelemmel kezelve nagyon jó haltermelő vízzé tehetők, melyben ízletes, iszapíztől mentes halhús állítható elő.
Lázbérci víztározó – süllős-pontyos tó
Sekély, nagy termőképességű, dús növényzetű tavak.
Kezdetben pontyos, később csukás, majd a növényzet fokozottabb térnyerésével csukás-compós tónak nevezhetjük ezeket a vízállásokat. Mivel a ponty igényli a mélyebb,1 méter körüli vizet, a feltöltődés első fázisában még megtalálja életfeltételeit. Azonban ahogy csökken a vízmélység, egyre inkább a csuka és a compó, valamint a kárász kerül jobb helyzetbe, hiszen ők képesek a 30-40 centi vízben is megélni, szemben a ponttyal. Ezek a vizek csupán néhány méter mélyek, dúsan növényesek. A víz hőmérséklete és oxigéntartalma tág határok között változik az éve során. Nem ritka az oxigénhiány sem. E mellett az aljzatot vastagon borítják az elhalt növényi részek, amik ásványosításával nem mindig boldogulnak a lebontó szervezetek. Így évről-évre vastagszik az iszapréteg, ezzel csökkentve a vízmélységet. A felkeveredő iszap nem kedvez az érzékenyebb fajoknak, mint a süllő. A domináns fajok a ponty, a csuka, illetve a kevésbé igényes keszegfajok, mint a vörösszárnyú keszeg, bodorka, karika keszeg, kárász. Természetesen a ponty itt is jól érzi magát, de esetenként a húsa már iszapízű lehet.
Velencei-tó – pontyos-csukás tó
Ahogy egyre nagyobb vízfelületet borít be a növényzet, úgy szorulnak ki az érzékeny fajok és csak a legkeményebbek maradnak. Ezek a compó, a kárász, a csuka és a vörösszárnyú keszeg.
Fekete-rét, Hortobágy – csukás-compós víz
Ezt az állapotot követi a mocsár, ahol esetenként csak egy-egy faj képes megmaradni.
A holtág
Speciális, mondhatni jellegzetes hazai képződmény. Alapvetően természetes és mesterséges holtágról beszélünk, ezeken belül pedig vízoldali vagy mentett oldali variációk lehetnek.
Szarvasi Holt-Körös – jó állapotban lévő holtág
A természetes holtág a folyóról emberi beavatkozás nélkül fűződik le többnyire nagyobb árvizek idején, míg a mesterségesek a folyószabályozás során jöttek létre. Fontos kérdés. Hogy kapcsolatban marad-e az anyamederrel, vagy nem? Amennyiben van élő kapcsolat, ezáltal víz pótlás, úgy a holtág csak lassan változik. Ellenben az anyamedertől elzárt, többnyire az ártéren kívül eső holtágak igen gyorsan képesek benövényesedni. Egyébként a jól kezelt holtág, változatossága miatt sok fajú és nagy egyedszámú halnak képes otthont adni, ezáltal kiváló horgász és halászvizek lehetnek.
A következő részben néhány gyakran, de helytelenül használt fogalmat fogunk „helyretenni.”
Képek forrása: 1, 2, 3, 4, 5,
Oldal ajánlása emailben
X
Legutóbbi hozzászólások