No, ha már jön a vénasszonyok nyara, nem lesz nehéz felidézni az igazit. Azt terveztem, hogy a héten nyári (íz)élményeket hozok. A legszebbeket, amikről idő híján (vagy mert talán szerettem volna hogy egy darabig csak az enyémek legyenek) eddig nem írtam.
Az első a “strand rizottó”.
Van egy hely nem messze tőlünk, egy kevesek által látogatott strand, ahová évente 4-5 alkalommal elmegyünk. Nincs jégkrémárus, nincs turista, nincsenek “cocco bellooooo”-t kiabáló furcsa alakok, nincsenek papírsárkányt/thai masszázst/kínai törölközőt kínáló betelepültek.
Ami van: tengeri fenyő erdő, apálykor vastag kagylóhéj föveny, kutyák, olaszok. Hét közben a helyiek is eltűnnek, és ilyen lesz a látkép.
Múlt héten, a legőrültebb munkanapot is egy parti kirándulással zártuk. Anna hamar futott két kört (jah, mintha panelben laknánk), aztán csendben leült játszani – pedig A Gyerek nem erről híres. Mi meg csak bámultuk a vizet, és számoltunk… a múlttal.
Emlegettük azt a rizottót is, aminek a hozzávalóit egy augusztusi délelőtt épp itt szedtük össze. Ritka alkalom volt, hogy a strandközeli aljzat ennyire élt; az ember bárhová tette a lábát, alatta tarisznyarákok hada mocorgott. Volt aki algát gyűjtött, más kagylókat piszkált ki a homokból, G. pedig szorgosan gyűjtögette az apró rákokat. Mesélte, milyen volt gyerekkorában: anyuka, apuka, ziák, ziok, gyerekek, némi harapnivaló és családonként egy kétliteres boros flaska bepakoltattak a Cinquecentoba, és irány Brussa. Délután pedig haza a strandon gyűjtött alapanyagokkal. Otthon kagyló/tarisznyarák vacsora. Általában tészta vagy rizottó. Ez utóbbit próbáltam rekonstruálni, bár a tarisznyarákok olyan aprók voltak, hogy végül csak az ízük miatt kerültek a lábasba, a jóllakottásgi indexen nemigen javítottak.
A rizottóba baráti unszolásra került egy kevés alpesi sajt, amit előző nap hoztunk a hegyekből, és aminek savanykás-füves íze nagyszerű kontrasztot alkotott a kagyló “tengerédesével”.
p.s. …és bármennyire vonz is, ígérem, nem követem a szigorú olasz séfek által képviselt irányvonalat, hanem néha oldalra is nézek.
Paradicsomos rizottó tenger gyümölcseivel és alpesi sajttal
Hozzávalók 2 főre: 140 g rizottó rizs (most Arborio), 500 ml paradicsomvíz (vagy paradicsomlé), 30 db parti tarisznyarák, 250 g feketekagyló, 100 g kis vénuszkagyló, 50 g csonkakagyló, 1 salotta hagyma, 1 cikk fokhagyma, 100 ml száraz fehérbor, 50 g kb. 3-4 hónapos alpesi sajt, só, frissen őrölt feketebors, nagy csokor friss petrezselyemzöld, extra szűz olívaolaj
A salottát apróra vágjuk, a fokhagymát áttörjük.
A kagylókat egy órán keresztül sós vízben állni hagyjuk, majd leszűrjük, és folyó víz alatt leöblítjük. (Amelyik kagyló nyitva marad, kidobjuk.) A feketekagylók héjainak illesztéséből kilógó rostos szálat, az ún. szakállat egy határozott mozdulattal kihúzzuk, ha más kagylódarabok vannak a héjhoz tapadva, késsel lepattintjuk. Végül mindegyiket durva szivaccsal folyó víz alatt megsikáljuk.
A paradicsomlevet felforraljuk, a tarisznyarákokat belerakjuk, és újraforrástól számítva nagyságuktól függően 1-2 perc után szűrőkanállal kivesszük. A lábacskáikat és a potrohpajzs alá behajló páncél részt eltávolítjuk.
A sajtot felkockázzuk, a petrezselyemzöldet felaprítjuk.
A rizst serpenyőbe szórjuk, meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal, és 3-4 perc alatt megpirítjuk.
Közben egy alacsony falú lábasban olívaolajat hevítünk, lassú tűzön megdinszteljük benne a hagymát és a fokhagymát. Hozzáadjuk a pirított rizst, majd felöntjük a fehérborral. Amikor a bor elpárolog, a rizst enyhén sózzuk (ügyeljünk arra, hogy a tenger gyümölcsei is sósak!) borsozzuk és hozzáadunk egy merőkanálnyit a paradicsomléből,
A paradicsomlevet addig adagoljuk, amíg a rizs majdnem teljesen megpuhul. Ekkor belekeverjük a kagylókat, a sajtot, a petrezselyemzöldet és a tarisznyarákokat, és lefedve annyi idő alatt amíg a kagylók kinyílnak, az egészet készre főzzük. (Amelyik kagyló nem nyílik ki, kidobjuk.) Azonnal tálaljuk.
