Halak, vizek, halászat Magyarországon II. – A vizek rendszerezése

A magyar halászat iránt érdeklődők új kollégánk, Fazekas Gergely halászati mérnök második írását olvashatják (…és a türelmetleneknek: igen, a következő részben elérkezünk a halakhoz is! 😉  

A vizek rendszerezése

Előző írásomban áttekintettünk néhány lényeges dolgot a vízzel, mint anyaggal kapcsolatban. Bár kétség kívül érdekes téma volt, talán senkinek nem lesz ellenére, ha a továbbiakban más, úgymond kézzelfoghatóbb irányba fogunk továbbhaladni.

Halas szempontból a víz leginkább cseppfolyós állapotában érdekel minket, így a továbbiakban már erről lesz szó.

Mióta világ a világ, mindig igyekezett az ember az ismereteit valamiféle rendszerbe foglalni. Ez aztán többnyire a rendszerek áttekinthetetlen tömkelegét eredményezte. Nincs ez másképp a vizek tekintetében sem.

A felszíni vizeket (a barlangi tavakkal, és a talajvízzel, rétegvizekkel most nem foglalkozunk) alapvetően két csoportra lehet osztani: a folyó és az állóvizekre. Ezen túl már kezdődnek a bonyodalmak.

A folyóvizek esetében alapvetően kétféle csoportosítás terjedt el. Ezek a hidrológiai szempontú (ezt jobbára a mérnökök használják), illetve a biológiai szempontú, ami a hallal foglalkozó szakemberek (halbiológus, haltenyésztő, faunisztikus) között használatos. A két rendszer között jelentős átfedés van, sőt ha pontos akarok lenni, a biológia alapú rendszerezés, a hidrológia alapú finomítása, tovább tagolása. Éppen ezért a hidrológia alapú rendszerezést tekintjük át először, majd egy következő írásban a biológiai alapút fogjuk kivesézni.

A hidrológia csoportosítás esetén a folyót a forrásától a torkolatig 3 fő szakaszra osztják. A kategorizálás alapját jól mérhető abiotikus (élettelen) tényezők adják. Ezek többek között a víz sebessége, a meder esése, a víz romboló képessége, a szállított víztömeg (vízhozam), a hőmérséklet, az aljzat milyensége, stb.

Ezek alapján a 3 fő szakasz jellemzői a következőek:

FELSŐ SZAKASZ:

A meder esése nagy, ezért a víz nagy sebességgel mozog benne. Ebből adódóan a víz többnyire sekély, de nagy mozgási energiával bír. Egyértelműen romboló jellegű a folyó, azaz folyamatosan bevágja, mélyíti medrét. Ez különösen a tavaszi hóolvadáskor jelentkező nagyvizek esetén szembetűnő. Ilyenkor a kedves kis hegyi patak, vagy folyócska félelmetes erőről tesz bizonyságot, könnyű szerrel mozgat meg több mázsás kődarabokat is. A meder anyaga kő, vagy nagy szemű kavics, amit a víz nem tud elsodorni. A fentiek miatt vize tiszta, nem üledékes, oxigéntartalma stabilan magas (telítettséghez közeli, 8-9 mg/l oxigén), és meglehetősen hideg maximum 15-16 fokos. A Sebes-Körös Csucsánál 2012 augusztus 03-án mindössze 16^OC volt! Hazánkban a hegyi patakok nagy része ebbe a kategóriába tartozik (Garadna), míg nagyobb folyóink közül többek között a Rába egy része, a Körösök és a Bódva országhatárhoz közeli része bír ilyen jelleggel.

A Tisza Rahónál, tipikus felső szakasz jellegű folyó

Tisza felső folyása. Jól láthatók a medret bélelő kövek.

KÖZÉPSŐ SZAKASZ:

A középső szakaszon a meder esése csökken, ezért lassul a víz mozgása. Lassuló mozgás miatt a szállított üledéket helyenként már lerakja. Ezért, illetve a víz meder hosszirányában történő mozgásakor spontán jelentkező kilengés miatt a folyó meanderezni kezd, vagyis kanyarokat képez. A kanyarok külső ívén mélyíti a medrét (rombolja), hiszen itt a legnagyobb a mozgási energiája, míg a belső ívén lerakja a szállított hordalékot, azaz építi azt. Két kanyar között található a legsekélyebb rész, itt alakulnak ki a gázlók. Az árvizek alkalmával a túlfejlett kanyarok maguktól lefűződnek, mivel a folyó új, rövidebb utat keres magának. Így alakulnak ki a holtágak. Eközben a folyó oldalirányban is vándorol, így előfordulhat, hogy a folyó partján álló falu 100 év múlva már jó tehénbőgésnyire kerül a víztől. Erre a szakaszra jellemző a part építése is, amikor a szállított hordalékból a folyót kísérő természetes gát (a folyót kísérő hátak) rakódik le. Ezeken a hordalékhalmokon képződő rések a fokok, amiknek hajdan óriási jelentősége volt egy-egy terület gazdálkodásában. Például a Tiszából a Mirhó-fokon, és a polgári fokokon kilépő árvizek táplálták a Hortobágyon többek között a Kunkápolnási, a Nagyiváni, a Kara János és a Jusztus mocsarait. A víz oxigéntartalma tág határok között mozog, de a halaknak szükséges értékeken belül marad (5-7 mg/l). Ugyan ez a helyzet a hőmérséklettel is, ami a helyenként tekintélyes vízmélységek dacára nyáron akár 20 fok fölé is emelkedhet. 2012. augusztus 03-án például a Tisza hőmérséklete Tiszabecsnél 24,1 ^OC, Dombrádnál 25,9 ^OC, míg Szegednél 26,8 ^OC volt. Hazai folyónk túlnyomó többsége ebbe a kategóriába tartozik. Iskolapélda a Tisza, a Körös és a Berettyó alsó folyása,.

A Tisza kanyarjai egy vízszabályozás előtti térképen. A felső túlfejlett kanyar egy nagy árvízkor valószínűleg le fog fűződni.

ALSÓ SZAKASZ:

Az alsó szakaszon a víz már lassan folyik. Itt már egyértelműen építő tevékenységet végez a folyó, hiszen a meglassult folyás miatt lerakja hordalékát, amiből szigeteket, zátonyokat képez, amik miatt több ágra válik. A víz már nagyon szélsőséges oxigéntartalmú is lehet (bár nem feltétlenül az), és a sekélyebb helyeken akár 24-28 fokosra is felmelegszik. A szövevényes vízrendszerben évről-évre másik ág szállítja a nagyobb víztömeget, megnehezítve ezzel a hajózást. Gyakran alakulnak ki a mélyebb részeken akár több száz hektáros tavak, mint ahogy az a Duna-deltában is megfigyelhető. Előfordul, hogy a mellékágak csak árvíz idején kapnak vizet, így azokban mocsarasodási folyamatok is megindulnak. Hazánkban a Szigetköz iskolapéldája volt ennek az állapotnak. A Kisalföldre kiérkező Duna esése hirtelen lecsökkent, és a szállított hordalékból kúpot épített, amin aztán számtalan ágra szakadva tört át.

Hamisszínes felvétel a Duna-deltájáról. Jól látható a sok tó és folyóág.

Harcsa és süllő a Duna-deltából. Az alsó szakaszon a folyók nagyon termékenyek, sokféle halnak adnak otthont.