Archívum: 2012. július

A világ hallevesei X. – Spanyolország – Zarzuela de pescado y marisco

Nos, Éváról és a blogjáról nem fogok ódákat zengeni, – ti. nem szereti ha zengedezek róla- pedig ehhez lenne kedvem.
Súgom csak, ok? Éva nagyon jól tud főzni! Temperamentuma magával ragadó, őszinte, alapos, precíz, segítőkész, egyenes ember. Ritka, mint a fehér holló. Nagyon kedvelem. (Nem a fehér hollót.) A blogja színes, vidám, telis-tele hívogató, autentikus és kevésbé autentikus spanyol és magyar receptekkel. A főszereplő nála is: A Hal! Szóval jobb barátnőt keresve sem találhattam volna.
Hónapok óta kérlelem, hogy szálljon be hozzánk egy spanyol hallevessel. Eleinte nem sok affinitást érzett a dolog iránt, de most, hogy a spanyolok ilyen szépen teljesítettek a 2012-es EB-n, megfőzte A ZAERZUELÁT! Éva  nem egyszer bizonyult már nagyszerű közreműködőnek, a készülő szakácskönyvemhez tőle kaptam eredeti tenger paella tenger gyümölcseivel és tintahalas fideuá receptet is, a Pasta e bastás közös projectünkről nem is beszélve.
Gracias, amiga!
Mindenki számolgathat, hány ilyen ember él a környezetében….
“A “zarzuela” kifejezés eredetileg egy színházi műfaj neve, ami tulajdonképpen egyfajta egyveleget jelent, ugyanis van benne komédia, tragédia, próza, zene, ének, tánc, stb. Mivel ez az étel is többfajta halból illetve egyéb tengeri gyümölcsből készül, elnevezték zarzuelának, pontosabban “zarzuela de pescado y marisco”-nak.
Nem hétköznapi étel, inkább ünnepekkor szokták készíteni, sok helyen ez a karácsonyi vacsora főfogása. Első olvasásra nagyon pepecsnek tűnik az elkészítése, de egyáltalán nem az. Lemértem az időt és az alaplevet kivéve (azt előtte való este főztem meg 45′ alatt) 2 óra alatt kész volt az egész.
Zarzuela de pescado y marisco
Hozzávalók (4 személyre):
Halak és tenger gyümölcsei:
  • 1 db kb. 1 kg-os ördöghal
  • 1 db kb. 1 kg-os szürke tőkehal (csacsihal)
  • kb. 1 kg alapléhez való egyéb csontos (szálkás) hal vegyesen
  • 4 db nagyobb (vagy 8 kisebb) norvég homár (scampi)
  • 200 g vörös garnéla
  • 1 kisebb kalmár felkarikázva
  • 250 g vénuszkagyló
  • 16 db kékkagyló
Egyebek:
  • 2 db vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 3 db nagyobb paradicsom
  • 1 db szárzeller
  • 1 db sárgarépa
  • 200 ml fehérbor
  • citrom
  • babérlevél
  • egész bors, őrölt bors
  • 1 kk. pirospaprika
  • 8-10 szem nyers, hámozott mandula
  • egy nagy csipet sáfrány
  • egy kis szelet szikkadt kenyér (opcionális)
  • liszt
  • olívaolaj
  • víz
A fenti hozzávalókból az alapléhez szükséges összetevők:
  • ördöghal fej
  • szürke tőkehal fej
  • és az egyéb csontos halak
  • 100 ml fehérbor
  • 1 db hagyma
  • 1 vastagabb citromkarika
  • 1 db tisztított sárgarépa
  • 1 db szárzeller
  • 2 babérlevél
  • egészbors
  • víz
A halfejeket és az alapléhez való egyéb halakat feltesszük főni a vízben (hozzáöntjük a bort), forrás előtt lehabozzuk, majd beletesszük a többi hozzávalót. 40-45 percig lassú tűzön forraljuk. Ezután kiszedünk belőle minden darabos részt, az alaplevet pedig leszűrjük. Ezt jó, ha már előtte való nap elkészítjük, valamint a vénuszkagylót, ha vadvízi, (tengeri)sós hideg vízben áztatjuk egy éjszakát a hűtőben.
Zarzuela:
1.) Egy serpenyőben olívaolajon picit megpirítjuk a (tisztítatlan) scampit és a garnélarákot (max. 1 perc!), majd félretesszük.
2.) Ugyanebben az olajban “hirtelen” kisütjük a besózott/belisztezett ördöghal- és tőkehal szeleteket, illetve a felkarikázott kalmárt. Tányérra szedjük és szintén félretesszük.
3.) Ezután beletesszük az apró kockára vágott hagymát és két db fokhagymagerezdet héjastul. Mikor a fokhagyma kicsit megsült kiszedjük és félreteszük. Ekkor a hagymához adjuk a másik két gerezd fokhagymát felaprítva. Picit sütjük, majd hozzáadjuk a hámozott, apróra vágott paradicsomot. Hozzáöntjük a maradék fehérbort, sózzuk-borsozzuk és mérsékelt tűzön dinszteljük.
4.) Közben egy másik serpenyőbe tesszük (olaj nélkül!) a kékkagylókat és lefedve saját gőzében főzzük (vigyázzunk, mert fut!). Amint kinyílnak, máris szedjük ki őket egy csipesszel és vegyük ki a héjból a kagylóhúst. Félretesszük. A levet amit a kagylók engedtek, szűrjük le és tegyük félre.
5.) Egy kisebb serpenyőben pici olajon pirítsuk meg enyhén a mandulát és ha sűrűbbre akarjuk a szószt, a szeletke kenyeret is (én nem tettem bele). Tegyük egy fűszermozsárba a pirított mandulát (és kenyeret) nyomjuk bele a két sült fokhagymagerezd belsejét, adjuk hozzá a sáfrányt, a pirospaprikát, sózzuk-borsozzuk és dolgozzuk el jó pépesre. (Bánjunk óvatosan a sóval, figyelembe véve, hogy az alaplé is sós amit használni fogunk.)
6.) Vegyünk elő egy cseréplábast, ha nincs, jó egy vastagfalú vaslábas is. Rakjuk az aljába a sült halszeleteket, rá a sültkalmárt és erre a sült garnélát és a scampit.
7.) Ezután a mozsárban lévő pépet keverjük a hagymás-paradicsomos mártáshoz, hígítsuk fel a kagylófőzéskor felfogott lével és öntsük rá az egészet a halakra. Adjunk hozzá az alapléből, de vigyázzunk, ne hígítsuk fel túlságosan. Inkább többször adjunk hozzá keveset.
8.) Tegyük a tűzre és amikor forrni kezd, szórjuk a tetejére a kékkagyló húsát és a leöblített vénuszkagylót. Ha szükséges, adjunk hozzá még egy kevés alaplevet, majd kóstoljuk meg, hogy elég sós-e. Kapcsoljuk be a sütőt 200 fokra.

9.) Amint a vénuszkagylók nyílni kezdenek tegyük az edényt a sütőbe 5-10 percre (sütőtől függő).

10.) A sütőből kivéve fedjük le és hagyjuk kb. 5 percig állni. Ezután tálalhatjuk. Jó étvágyat!
Mint már írtam az elején, elég pepecsnek tűnhet az elkészítése, de ha minden elő van készítve, egyáltalán nem az.”

Az olasz gyerekek kedvence: tonhalas sült ricottagolyók + jó hír + olasz mese: Roberto Piumini: Mesék egy szuszra kötetéből A csillag és a tintahal

Az alábbi receptet Mario barátunk hozta. Állítólag már egyetemista korában is ő készítette ezeket az ezerféle módon tálalható jópofa golyóbisokat. (szóval történelmük van, no, amit nincs mese, meghajlunk az alkotó előtt).

Kínálhatjuk előételként különféle mártogatósokkal, tálalhatjuk tésztára szósz + feltétként, de főfogás is lehet belőlük mondjuk egy nagy tál vegyes salátával. Mondanám, hogy tonhal helyett használjunk más halat, de ez úgy, ahogy Mario megalkotta volt tökéletes, így inkább csendben maradok – annak ellenére, hogy most én is épp azon vagyok, hogy tudnám a konyhámból teljesen eliminálni a tonhalkonzervet. (Házi feladatnak bevésem a füzetembe, hogy keressek valami olyan alternatívát, amivel a szerecsendió használatát nem kell mellőzni, ez ugyanis a ricottával remek párost alkot, és a gyerekeknél is biztos befutó ízpáros.)

Tonhalas sült ricottagolyók

Hozzávalók: 300 g ricotta, 160 g tonhal konzerv olívaolajban, 80 g magozott, marinált zöld olajbogyó apróra vágva, 3 púpos evőkanál zsemlemorzsa + a végén a forgatáshoz, 1 tojás, só (esetleg csipetnyi fehérbors), a sütéshez napraforgó vagy olívaolaj

A konzervet lecsöpögtetjük, keverőtálba tesszük, villával áttörjük. Hozzáadjuk a ricottát, az olajbogyó kockákat, a zsemlemorzsát, a tojást és a fűszereket, majd az egészből könnyen formázható masszát keverünk – ha túl lágynak találjuk, adhatunk még hozzá egy kevés zsemlemorzsát.

A masszából kb. 3 cm átmérőjű golyókat formázunk, zsemlemorzsába forgatjuk, forró olajban aranybarnára sütjük, és azonnal tálaljuk.

A jó hír

Ebben a hónapban két alkalommal két különböző helyszínen is részt veszünk a rivignanoi Associazione Punto e Virgola által szervezett nyári táborban. Témánk:  “i pesci azzurri” – az ún. “kék halak” vagyis a szardella, szardínia, csőrös csuka, makréla, tonhal, kardhal, stb.

Megtanulunk szardellát tisztítani, sózni, készítünk halas-buborékos képeslapokat, halacskát almából – amit végül meg is eszünk, hiszen a hal maga az egészség!. A foglalkozás végén a gyerekek egy füzetet vihetnek haza amely egy halas színezőt, valamint a Tarka Bárka két, a kék halak valamelyikével felhasznált receptjét tartalmazza.

Tegnap főpróba volt, ilyenek lesznek a képeslapok + borítékok:

Ötlet innen.

Olasz recepthez olasz mesét választottam mára, Roberto Piumini: Mesék egy szuszra című kötetéből a tengeri csillag és a tintahal történetét. Buona lettura, bambini!

A csillag és a tintahal

Élt egyszer a tenger mélyén egy tintahal, aki mást sem csinált, folyton csak zsörtölődött.
– Úszni, csak úszni, mindig csak úszni!? – mondogatta méltatlankodva, és csápjaival számolva sorolni kezdte: Először is, az úszás nagyon fárasztó, másodszor, nagyon unalmas, harmadszor…
– Hát még te milyen unalmas vagy!  szólt közbe egy halacska. Ha tényleg olyan nagyon fáraszt az úszás, akkor miért nem ülsz meg inkább egyhelyben valahol? Rengeteg hely van a tenger fenekén, jut belőle mindenkinek.
– Nem úgy van az! Én nem érem be akármilyen hellyel. Annak a jó kis sziklának a csúcsát akarom!
– De hát az ott a tengeri csillag helye. Mindig ő ül ott.
– Azt mondod? Szóval fenntartott helye van a csillagocskának? No, majd meglátjuk, mennyire az ő helye az.
A tintahal odaúszott a tengeri csillaghoz.
– Nicsak! Egy csillag itt a tenger fenekén. Hát ez meg hogyan lehet?
– Hogy érted ezt?- kérdezte a csillag.- Hiszen nekem itt van a helyem!
– Mit nem mondasz! Te bizony nagyon tévedsz kiscsillag. Csak azt ne mond, hogy nem tudtad, hogy a csillagoknak az égen van a helyük! Mert ezt aztán igazán mindenki tudja: ott van fenn a helyük az égben, a hold körül.
-Tényleg? – álmélkodott a tengeri csillag. Nahát, ezt nem is tudtam! Hát, akkor felmegyek én is oda.
Levált a kőről és úszni kezdett, fel a tenger színe felé. Amikor elérte végül, meglátta a csillagos eget és megpróbált kiugrani a vízből, hogy odajusson, fel a csillagok közé; próbálkozott, nekirugaszkodott újra és újra, de csak nem járt sikerrel.
Akkor aztán elpityeredett.
-Hát te miért sírdogálsz itt? – kérdezte a tonhal. Mintha bizony nem lenne még elég sós víz a tengerben!
– Mert nem bírok feljutni az égbe, a többi csillag közé, pedig ott volna a helyem.
– És azt meg ki mondta neked, hogy ott van a helyed?
– A tintahal.
– Vagy úgy, a tintahal! – mondta erre a tonhal. No, gyere csak velem csillagocska, kapaszkodj az uszonyomba!
És a tonhal, uszonyán a tengeri csillaggal, leúszott egyenesen a tenger fenekére. Megállt a szikla csúcsa felett, amelyen nagy elégedetten pöffeszkedett a tintahal.
– Te mondtad azt, hogy a tengeri csillagok helye fent van az égen? – kérdezte a tonhal.
– Igen! Mert először is az a véleményem, másodszor meg vagyok győződve, harmadszor biztosan állíthatom, negyedszer…
– És azt tudod-e, hogy a tintahalaknak hol van a helyük? – kérdezte a tonhal vészjóslóan, kissé közelebb úszva.
– Ööööö, hát, nem is tudom…
– A tonhalnak a hasában, ott van a helyük! – mondta a tonhal, és nagyra tátotta a száját.
No, erre aztán több sem kellett a tintahalnak, otthagyta a sziklát, és uzsgyi, eliszkolt amilyen gyorsan csak bírt. A csillag nagy boldogan visszaült a helyére, a szikla tetejére, a tintahalat meg többé senki sem látta arrafelé.

Versione italiana:

La ricetta citata sopra ce l’ha suggerita il nostro amico Mario. Possiamo offrire queste simpatiche polpette di ricotta e tonno sia come antipasto con delle salsine, sia come arricchimento di un piatto di pasta al pomodoro, ma anche come secondo piatto con una belle insalata mista.

Cogliamo l’occasione e partecipare con essa al concorso “Guarda che buono” lanciato sul Facebook della Delicius. Dunque la ricetta in lingua italiana troverete qui.

La bella notizia:

In questo mese, in due posti diversi, parteciperemo al centro estivo organizzato dall’assiociazione Punto e Virgola di Rivignano. L’argomento dell’incontro sara’ „I pesci azzurri” – quali: sardine, alici, aguglie, sgombri, tonni, pesce spada ecc.

Impareremo come si puliscono le acciughe e le fasi di lavorazione per la loro conseravzione sotto sale. Prepareremo cartoline colorate con bollicine e pesciolini e se ci sara’ tempo, anche un pesce usando le mele. Alla fine dell’incontro verranno consegnate ai bambini dei depliant con due disegni di pesci da colorare e due ricette che si preparano con i pesci azzurri selezionate dal nostro blog Tarka Bárka cioe’ „La Barca Tinta”.

Ieri abbiamo fatto la prova, le cartoline saranno come sopra. Idea e descrizione (se dopo le foto manca a qualcuno 😉 le ho prese da qui.

Da noi non esiste domenica senza fiabe, filastrocche o canzoncini. Purtroppo ho trovato la storia della stella marina e il calamaro scritta da Roberto Piumini in rete solo in lingua ungherese, ma per accontentare i nostri piccoli lettori italiani riporto qui la filastrocca ben conosciuta di Maurizio de Maurizi:

Il pesciolino stanco 

Un giorno un pesciolino
nuotar non volle più
e dietro una conchiglia
si mise a muso in giù.
Un bimbo col ditino, 
la coda gli toccò,
si volse il pesciolino e gli disse:
“Senti un po’:
son stanco di nuotare
andare avanti e andrè, 
vorrei poter girare 
il mondo insieme a te”.
Il bimbo pian pianino dall’acqua lo levò
e con il pesciolino per strada se ne andò.
Glu glu glu
Glu glu glu, ripeteva il pesciolino
Glu glu glu
Glu glu glu, gli altri stavano a guardar
Ma a un tratto il pesciolino
gli scappò via di man,
gli fece l’occhiolino
e gli disse: “Ciao a doman”.
Il bimbo poverino
invano lo chiamò
quel pesce birichino
nell’acqua si tuffò.
Dall’acqua il pesciolino
sorrise a quel bambino
gli andò vicin vicino
e gli disse: “Ciao son qui”.
Vorrei con te restare,
tu sei un buon piccin,
ma c’è una pesciolina
Che vuol che io resti qui!”.
Glu glu glu
Glu glu glu

A világ hallevesei IX. – Románia – Román halcsorba

Ma a Duna-deltába utazunk, az “Anya, ez isteni…!” blog szerzőjével. Tudom, Gabojszát senkinek nem kell bemutatni, az első gasztrobloggerek közül való, kitartó, örökké lelkes, stabil mag. Blogja az egészségtudatos étkezés jegyében íródott melegen ajánlott olvasmány! – az alábbi, korpaciberével savanyított tradicionális hallevese nemkülönben. 😉

“Dunadelta-béli recept szerint készült ez a halcsorba, korpaciberével savanyítva. A lipovánok friss halból főzik, a főtt halat fokhagymamártással (muzsdéj) és főtt puliszkával tálalják a leves mellé. „Szegénykonyhán” csak halcsontból fő, a csontokról leszedegetett halhússal gazdagítják a levest.

Román halcsorba

Hozzávalók:

friss hal vegyesen (ponty, harcsa, sügér, kárász), vagy halcsont, fej, farok

2-3 evőkanál olaj

2 sárgarépa

1 petrezselyem gyökér

2 fej hagyma

2 paprika (lehetőleg piros)

2 paradicsom

2 krumpli

korpacibere* (borş), vagy ecet

csokornyi friss lestyán és petrezselyem zöldje

A kopoltyúktól megtisztított, kizsigerelt halat, vagy halcsontot sós vízben feltesszük főni. Lehabozzuk, lezsírozzuk. Ha megfőttek, a levet leszűrjük, a halfejet félretesszük a tálaláshoz, a többi csontról leszedegetjük a halhúst és a szűrt lével együtt félretesszük.

A zöldségeket megpucoljuk, a hagymát felaprítjuk, a krumplit kis kockákra vágjuk, a többi zöldséget a reszelő nagylyukú oldalán lereszeljük. A hagymát 2-3 evőkanál olajon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a többi zöldséget és pár perc alatt megdinszteljük, felöntjük a hallével és puhára főzzük. Savanyítjuk ízlés szerint korpaciberével (vagy ecettel), aprított lestyán és petrezselyem zöldjével megszórjuk és beletesszük a félretett, kicsontozott halhúst. Csípős zöldpaprikával tálaljuk.

 *A korpacibere az erdélyi és román konyha leveseinek, csorbáinak elengedhetetlen hozzávalója. Magunk is készíthetünk, mindössze 1 kg búzakorpára, 1 szelet kovászos kenyérre és 3 liter vízre van szükség hozzá, 3-5 nap alatt elkészül. A forrásban lévő vizet ráöntjük a búzakorpára, hagyjuk langyosra hűlni, öntsük befőttes üvegbe, tegyünk a tetejére egy szelet kovászos kenyeret, fedjük le és tegyük meleg helyre. Mindennap habozzuk le és keverjük meg. 3-5 nap alatt szépen besavanyodik és elkészül a ciberénk. Szűrjük le és tartsuk hűtőben (egy hétig eláll), a sűrűjéből tegyünk félre a következő adaghoz, kovásznak (a második adaghoz már kenyér sem kell).”

Köszönjük szépen, Gabojsza!

p.s. Ki vette észre a görög hallevessel való rokonságot? Igaz, milyen érdekes? Ha még néprajzos lennék, azonnal nekiesnék az európai  halleves témának…

Jövő héten Spanyolországba utazunk! – mert megérdemlik. 😉

Ősi mesterségünk: a halászat – időszaki kiállítás a Sóstói Múzeumfaluban

Hetek óta adós vagyok ezzel az írással nem csak azoknak akiknek megígértem, de mindenekelőtt saját magamnak. Szabolcsi származású lévén, rövid, de velős néprajzos múlttal őszintén mondom, a Sóstói Múzeumfalu a szívem csücske. Nem telik el úgy hazatérés, hogy ne látogassunk el, akár csak egy rövid sétára is. Bevallom, egyedül szeretek leginkább bóklászni a házak között, olyankor előtörnek a gyerekkori emlékeim, és összekeverednek ezzel a furcsa, nemlétező falumúzeumi jelennel. Látom, ahogy nagymamám a nyárikonyhában a disznóknak főzi a krumplit, kendőjét meghúzza, “Kérsz egy puput kislyányom?”. Látom a falusi udvarok óriási akác- és eperfáit, amik alatt fű nemigen nőtt, a földet tyúkok, kacsák taposták keményre, porosra. Látom a pünkösdi rózsa bokrokat, a zöldre meszelt házakat, szőlőtőke árnyékában a fűben delelő  nagyapámat, a biciklire kötött kapáját…

Emlékszem végtelennek tűnő nyarakra, vadgalamb búgására, hűvös, sötét tisztaszobákra, dohos párnák szagára, málnaszörp ízére. Házról házra járok, és azon tűnődök, mit láthattak ezek a házak, mit láthattak a bennük lévő tárgyak? Örök titok.

A legutóbbi utam még érdekesebb volt, ugyanis a Tarka Bárka képviseletében dr Bodnár Zsuzsanna muzeológus kíséretében a az utóbbi évek egyik legérdekesebb időszaki tárlatát jártam végig.

Zsuzsanna, a kiállítás szervezője bemutatta a számára különösen kedves régészeti anyagot, mesélt a szigonyos halászatról, megállapítottuk, hogy a halászati szerszámok vajmi keveset változtak az idők folyamán. Megvitattuk az egykori és a jelenlegi magyarországi halfogyasztás problémakörét, beszélgettünk arról, hogy az ármentesítések, mocsárlecsapolások mennyiben befolyásolták a magyarság mindennapjaiban valaha közkedvelt (és előírt) halételek szinte egyik napról a másikra való kiszivárgását a magyar halgasztronómiából.

Zsuzsanna felhívta a figyelmet a XVIII. századi pecsétnyomók halábrázolásaira is, amelyek a hal, a halászat kiemelt szerepét, a környékbeli vizek halbőségét bizonyítják. Mai szemmel nézve hihetetlen, hogy valaha a hal ennyire fontos szerepet töltött be a magyar ember életében.

A tárlat részeként az egyik szobában természetes környezetet alakítottak ki, vízi madarakkal, növényekkel, és egy a kalapja alatt a látogatóknak biccentő halászemberrel és annak eszközeivel. A falakon régi fotókkal is illusztrálták a halfogási módokat, a halászszerszámok használatát, emléket állítva ennek az eltűnőben lévő életformának. A pitvarrészben “Gyermekek halországban” címmel játszóházat is kialakítottak ahol az aprónép halas játékokkal játszhatott. Ugyanitt egy kisebb kiállítást is szerveztek a gyermekek halas rajzaiból.

Volt szerencsém a kiállítás megnyitóján is részt venni, amelyet Radóczi János, a Szabolcsi Halászati Kft. ügyvezető igazgatója nyitott meg. Az első száz vendég tiszai halászlevet kóstolhatott, a gyerekek szabadtéri halas játékokban vehettek részt, megnézhették hogyan készül a sárhajó,  és Fazekas Gergely (akinek szakmai írásai hamarosan a Tarka Bárkán is olvashatóak lesznek) jóvoltából halászháló kötést is elsajátíthatták.

Néhány perce kaptam a hírt, hogy a kiállítás helyére a napokban új anyag került. Ettől függetlenül a Sóstói Múzeumfalu megtekintését ajánlom mindenkinek a figyelmébe, halászattal kapcsolatos anyag így is akad bőven!

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!