Mert volt egy tervem, amihez végül angolnát itthon nem tudtam szerezni, de túltettem magam rajta, megcseréltem a vasárnapi és a hétfői menüt, gondoltam, akármi is jó lesz helyette, és bíztam abban, hogy a Metroban pénteken lesz friss hal.

2012. december 23-án a következő jelenet zajlott le a nyíregyházi áruházban

Én: Jó napot kívánok! Melyik a legfrisebb tengeri hal?

Az eladó: Kérem szépen, itt mind friss, tegnap érkezett. (haha)

Én: Ajánljon legyen szíves egy olyat, amit esetleg még vasárnap is nyugodt szívvel megfőzhetek.

Eladó: Nem szabad 24 óránál tovább otthoni körülmények között tartani a halat, ugyanis a hűtő nem tudja neki azt a plusz 2 fokos hőmérsékletet biztosítani, amit mi itt igen, hideg levegő befúvás, bla, bla,bla….(ok, értettem, nincs friss tengeri halatok, de majdnem friss azért akad a mind között, legfeljebb megesszük ma vagy holnap, a karácsonyi menübe pedig beépítek mondjuk egy borókás marhát vagy borjút knédlivel, ez ünnepi fogásnak kitűnő, és hopp, közben az eladó válla fölött megláttam néhány makréla hátat kivillanni. Hurrá, makréla! Mondtam már, hogy a szardínia és a szardella után/mellett az egyik legkedvencebb kedvenc halam a makréla?)

Én: Jó, akkor kérek három makrélát.

Az eladó gondosan becsomagolta a halakat, én már oda sem figyeltem, közben azon járt az eszem, hogy akkor mi is kell még a menühöz. Citrom!

Megkértem a férjemet, hogy menjen el Annával citromért, amíg én beszaladok húsért. Nos, hamarabb végeztem én, mint ők, ugyanis alig tudtak a kupacból kiválasztani egy olyan egykilós kiszerelésű, hálós terméket, ami ne lett volna félig megrohadva. Szinte az összes puha volt, sok köztük penészes, vastag, viaszos bevonattal, arról nem is szólva, hogy citromillata egyiknek sem volt. 

(Később anyukám próbálta volna mákos kifli töltelékébe reszelni, de íze sem volt, így már nem is tudtuk felhasználni semmire.)

Közben beszaladtam a hűtőkamrába is, és gyorsan felkaptam egy “borjú…” feliratú csomagot, kívülről biztató színe volt. Csak tegnap nyitottam ki, két marék faggyút és zsírt szedtem le róla, majd a “borjúnak” bő három óra kellett, mire megpuhult. Ja, és a felirat “borjú apróhús” volt. Nyilván, megérdemlem, én, aki máskor a címkén az apróbetűs részt is minimum kétszer olvasom el, most figyelmetlen voltam. Vagy mégsem? Talán nem is volt ráírva semmi más? Mindegy. Ködös már az emlék. Amúgy meg biztos fogalomzavarban élek. Meg gasztrozavarban. Mert nálunk is eladják a levágott állatok kevésbé értékes részeit is, annyi különbséggel, hogy ott ennek a 90%-ával még lehet mit kezdeni. 

Visszatérve a halra: követve az eladó szigorú tanácsát, igyekeztem 24 órán belül felhasználni a makrélákat. Gyorsan elfogytak: kinyitottam a zacskót, kivettem a halakat, elförmedtem, néztem jobbról, néztem balról, szagolgattam, a bőrük fakó volt, még a fejüket is levágtam, pedig sosem szoktam, de annyira elrettentőek voltak a szemeik, véresek, opálosak, és azért az elején még reméltem, hogy mégis lehet valamit kezdeni velük. Aztán megvizsgáltam belülről is, a halak húsa egytől egyig barnás színű volt, puha, mállós (talán fagyasztva is voltak már), a szálkákhoz hozzá sem kellett érni, szinte maguktól kicsúsztak a húsból.

Szomorúan visszapakoltam a haltörzseket a lilás-feketés fejekkel együtt a zacskóba, és az egészet beledobtam a kukába. Úgy sikerült, hogy a címke épp felülre esett: 2200 Ft.

És ezek után egyfolytában azon jár az eszem, hogy hogy a fenébe biztassak én bárkit is arra, hogy egyen minél több halat? Abban nem kételkedek, hogy vevőkör van rá, hiszen az emberek kíváncsiak, nyitottak az új felé, szeretnének egyre több ízt, illatot megismerni, egészségesebben élni, de ha valaki, aki épp most határozta el, hogy márpedig ő most megkóstolja a tengeri halat, ha egy ilyen pakkot kap a kezébe, mint az enyém, holtbiztos, hogy sosem fog többé halat enni.

Sosem értettem, miért éri meg átverni a vevőt. 

Aztán azon is gondolkodtam, hogy mi értelme van ennek a halas blog írásnak, ha egy közepes minőségű citromot nem lehet beszerezni az üzletekben? Nem kell, hogy bio legyen, nem kell, hogy a legjobb földekről érkezzen, csak legyen citromillata, nem? 

Van értelme egyáltalán ennek az egésznek? Írjam le, hogy “Úgy válasszunk halkereskedőt, mintha a saját orvosunkat választanánk”? Írjam le hogy honnan vehetjük észre, ha egy hal nem friss? Írjam le, hogy így és így filézem ki a nyelvhalat? Írjam le, hogy milyen halat adok A Gyereknek? Írjam le, hogy miért nem veszek pangasiust? Vagy ne is legyen publikus a blog, firkáljam magamnak a receptjeimet, és írjam ki a főoldalra, hogy jó nekem, te meg edd azt, amit eddig?

Hát nem.

Nem, mert azt szeretném, hogy más is új ízekkel ismerkedjen meg, más is érezze a tenger és a folyók  ízét, illatát, hogy más is észrevegye a halfogyasztés jótékony hatásait, hogy más is biztosabban válasszon a halas pultokról, hogy felhívjam a figyelmet az olcsóbb árkategóriájú, mégis minőségi termékek fogyazstására, és tippeket adjak ezek elkészítésére…jó lesz? Jó lesz!