Slider KategóriaTengeri halak

Szárított-tőkehal-pástétom

Buongiorno, evezősök bringások!

A Tour de Serpenyő ma a Tarka Bárkáról jelentkezik – azt hiszem, épp ideje volt életet lehelni a blogba.

Lássuk a tegnapi eredményeket: “A 11. szakaszon az idei körverseny során második szakaszgyőzelmét szerezte Diego Ulissi (Lampre-Merida). Az összetett éllovasa, Bob Jungels is Ulissivel tudott maradni a fináléban, így tovább növelte előnyét Nibaliék előtt. A verseny első hetének legjobbja, Tom Dumoulin pedig nyereg miatti sérülésből adódóan volt kénytelen feladni a Giro-t.” – velo.hu Esélyeket latolgatni korai lenne, hiszen messze még a vég, persze, bízunk az olasz győzelemben.

Ma Venetóban tekergünk, Noalétól Bibionéig egészen pontosan 182 km-t, teljesen sík terepen. Bizony, a nap végére a srácok itt lesznek a kertek alatt! Szerettem volna személyes élménybeszámolóval, fotókkal készülni a mai és a holnapi szakaszra, de sajnos/szerencsére befutott egy hajtépős fordítás, kőkemény jogi szöveg, így a napokban efölött izzadok. Ez van, carissimi, előbb a munka, s csak utána a szórakozás.

Gasztronómiai szempontból egy kicsit Venetóban is otthon vagyunk, ti. a férjem anyukája innen származik. Bejegyzés is akad a blogon a régióval kapcsolatban itt van pl. ez az ecetes-hagymás marinált, sült szardínia (az egyik kedvenc ételünk, próbáljátok ki!), ugyanennek itt egy diós, itt pedig egy mandulás változata,  ide sorolhatjuk a “scampi alla busara” receptjét, a Tavolán pedig megtalálható a velencei borjúmáj, a töltött fácán, a trevisói radicchióval készült rizottó, a tojásos spárga és a karneváli édesség, a frittelle receptje is. Sőt, sőt, sőt, most jut eszembe, hogy a könyvünkbe is bekerült egy venetói étel, ez pedig a tojásbundában sült parti tarisznyarák grillezett polentával.

Estig sorolhatnám még, hogy melyek azok a fogások, amiért igazán szerethető a venetói konyha (ld. risi e bisi, babos tészta, szépiatintás rizottó, citromos-petrezselymes tarisznyarák, narancsos kacsa, pandoro stb.), de úgy érzem, ma a szokásosnál már jóval többet csacsogtam, ezért inkább hozom a velencei tőkehal pástétom receptjét:

Szárított-tőkehal-pástétom – Baccalà mantecato alla veneziana

Hozzávalók:

1 db kb. 750 grammos szárított tőkehal

kb. 700 ml nem túl karakteres ízű olívaolaj (esetleg földimogyoró olaj)

só, frissen őrölt fekete bors

2 gerezd finomra aprított fokhagyma

egy kis csokor finomra aprított petrezselyemzöld

baccala mantecato

A szárított tőkahalat legalább három-négy napig áztatjuk, a vizet naponta kétszer-háromszor cseréljük.

Amikor a hal megdagad, és felveszi egykori formáját, egy nagy lábasba helyezzük. Felöntjük tiszta vízzel, megsózzuk, és forrástól számítva kb. 25-30 percig főzzük.

Ezután leszűrjük, a farokrészt eltávolítjuk, a haltörzset szálkátlanítjuk, a halhúst pedig a bőrrel együtt egy magas falú tálba morzsoljuk.

Hozzáadjuk a finomra aprított fokhagymát, és vékony sugárban (mint ahogy a majonézhez) az olajat.

Közben a masszát az edény falához csapkodva, fakanállal folyamatosan keverjük egészen addig, amíg az egész egy habos, krémes, fehér színű péppé áll össze. Belekeverjük az aprított petrezselyemzöldet, és voilà, készen is van a pástétomunk, amit grillezett polentán vagy pirítóson tálalunk. (A tetejére mehet friss zöldparadicsom szelet, olajbogyó, kapribogyó, kaprigyümölcs, metélőhagyma, zsázsa, retek, torma, aszalt paradicsom, és persze minden, ami a jóérzés határain belül elfér. 😉 )

Holnap ismét nálam a rózsaszín serpenyő. Itthonról jelentkezem. 🙂 Ugorjatok be!

Teriyaki lazac cukkinis burgonyapürével

…vagy valami olyasmi. A recept minden valószínűség szerint egyáltalán nem autentikus (ld. vaj+fokhagyma+sherry használata), ettől függetlenül a végeredmény isteni!

Teriyaki lazac cukkinis burgonyapürével

Hozzávalók 4 személyre:

A lazachoz: 4 db kb. 150 grammos bőrös, (lepikkelyezett) lazacszelet, egy kis darab (2-3 kockacukornyi) gyömbérgyökér, 2 gerezd fokhagyma, 1 ek. vaj, 2 ek. szezámolaj, 30 ml szójaszósz, 30 ml száraz sherry, 30 ml mirin, 2 tk. méz, só

A burgonyapüréhez: 500 g újburgonya, 300 g zsenge cukkini, 1 ek. vaj, frissen reszelt szerecsendió, őrölt fehér bors, só, 50-100 ml meleg tej

DSC_0071

A lazacszeleteket egy tálba tesszük. A mirint, a sherryt, a szójaszószt és a mézet összekeverjük, a lazacszeletekre csorgatjuk, és 30 percig állni hagyjuk. (A haldarabokat közben néhányszor átforgatjuk.)

A burgonyákat alaposan megsikáljuk, felkockázzuk. A cukkinik végeit levágjuk, hosszában négyfelé vágjuk, lobogó, sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük, és villával áttörjük.

A burgonyakockákat a cukkini főzővizébe dobjuk, ezeket is puhára főzzük, majd leszűrjük, és krumplinyomón áttörjük. Hozzáadjuk a vajat, a borsot, a szerecsendiót, ha szükséges, megsózzuk, és robotgép segítségével kevés meleg tejet hozzácsorgatva krémesre keverjük. A végén elkeverjük benne a villával áttört cukkinit is.

A fokhagymát és a gyömbért megpucoljuk, papírvékony szeletekre vágjuk. Egy serpenyőben felhevítjük a vajat és a szezámolajat, hozzáadjuk a fokhagymát, valamint a gyömbért, és amikor pirulni kezdenek, bőrös oldalukkal lefelé belehelyezzük a pácolt lazacszeleteket is. Amikor a hal kb. kétharmadáig átsül, megfordítjuk, és a másik oldalát is megpirítjuk. Ezután kivesszük, melegen tartjuk. A serpenyőbe beleöntjük a maradék páclevet, besűrítjük.

A burgonyapürét tányérokra szedjük, ráhelyezzük a lazacszeleteket, meglocsoljuk a szósszal, meghintjük egy kevés sóval, és azonnal tálaljuk.

Sárgarépás aranydurbincs pástétom

Sárgarépás aranydurbincs pástétom

Hozzávalók 4 személyre előételként: 200 g aranydurbincs filé bőr nélkül, 200 g sárgarépa, 1 fej mogyoróhagyma, 200 g ricotta, 1 gerezd fokhagyma, frissen reszelt szerecsendió, körömnyi friss gyömbér, csipetnyi római kömény, só, fehér bors, extra szűz olívaolaj, 1/2 citrom frissen facsart leve, egy kis csokor petrezselyemzöld, néhány szál friss kakukkfű, 2 cs. sós kréker v. fél bagett

Az aranydurbincs filét nagyon apróra, szinte pépesre aprítjuk. A hagymát, a fokhagymát, a sárgarépát és a gyömbért megtisztítjuk, előbbieket finomra aprítjuk, utóbbiakat kislyukú reszelőn lereszeljük.

DSC_9231

Egy nagy serpenyőben olívaolajat hevítünk, és üvegesre pároljuk benne a hagymát. Hozzáadjuk a gyömbért, a fokhagymát, a sárgarépát, megszórjuk sóval, fehér borssal, kevés frissen reszelt szerecsendióval és római köménnyel, majd közepes lángon pirítani kezdjük. Amikor a hagyma barnulni kezd, meglocsoljuk a citromlével, lesütjük, és kevés víz hozzáadásával az egészet addig pároljuk, amíg a répa megpuhul. Ekkor hozzáadjuk a halat, a zöld fűszereket, és nem több, mint 2 perc alatt az egészet készre főzzük. (Akkor jó, ha a répás hal zsírjára sül, és nem marad alatta víz.)

A fűszeres-sárgarépás halat összekeverjük a ricottával, és langyosan pirítósra/krékerre kanalazva, friss, aprított zöld fűszerekkel megszórva tálaljuk. (Általában a gyerekek is szívesen megeszik, és másnap is finom!)

Ötlet: La grande cucina di pesce I. kötet – Gruppo Editoriale Espresso S.p.A. Bologna, 2014

Paprikás-borsos lisztben sült makréla rozmaringos tepsis krumplival és sárgarépa-édesburgonya pürével

Hű, találtam sok (nagyon sok!) régi fotót és egy nagy kupac receptvázlatot. Egy részüket nem volt időm publikálni, mások a fotók miatt nem kerültek ide, és voltak olyanok is, amiket annak idején nem is tartottam különösebben figyelemre méltónak. Sajnálnám, ha a receptek egy poros mappában az enyészet útjára lépnének, így most a teljesség és a szezonalitás igénye nélkül majd jön ezekből (is) néhány.

Emlékszem erre a paprikás-borsos makrélára, az egész család nagyon szerette. A makréla egyébként is nagy kedvenc itthon (ld. a blog makrélás receptjeinek számát), főleg azért, mert nagyon sokoldalú: jól állnak neki az üde zöldek, de bármilyen erős, karakteres fűszert is remekül elvisel. Nagy melegben posírozva készítem, kevés virágos-füves aromás, friss, extra szűz olívaolajjal, citromlével és sok salátával körítve tálalom, hűvösebb időben bundázva vagy roston sütöm, gyökérzöldségekkel, burgonyával, káposztával kínálom. Szeretem, mert a kevésbé kíméletes hőkezelési eljárások során sem veszít karakteres ízéből.

Paprikás-borsos lisztben sült makréla rozmaringos tepsis krumplival és sárgarépa-édesburgonya pürével

Hozzávalók 4 személyre:

A makrélához: 4 db kb. 250-300 g súlyú makréla, 100 g liszt, 2 tk. pirospaprika, 1/2 kk. frissen őrölt feketebors, só, semleges ízű olaj a sütéshez

A burgonyához: 400 g burgonya, rozmaring, só, frissen őrölt feketebors, 2-3 rozmaring ág

A püréhez: 200 g sárgarépa, 200 g édesburgonya, 1 gerezd fokhagyma, 1 ek. sózott kapribogyó, 2 ek. tejföl, só, fehér bors, frissen reszelt szerecsendió, néhány csepp frissen facsart citrom és narancslé

DSC_9928

A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, sóval, frissen őrölt feketeborssal és a rozmaring lecsipkedett leveleivel összeforgatjuk, és sütőpapírral bélelt tepsiben 200 °C-on ropogósra sütjük.

Közben a kapribogyóról leöblítjük a sót. A sárgarépát, az édesburgonyát és a fokhagymagerezdet megtisztítjuk, nagyobb darabokra vágjuk, és kevés sós vízben puhára főzzük. Hozzáadjuk a tejfölt, a kapribogyó felét, majd szerecsendióval és fehér borssal fűszerezzük. Botmixer segítségével az egészet sima pürévé dolgozzuk, végül néhány csepp citrom és/vagy narancslé hozzáadásával kerekre ízesítjük.

A lisztet a pirospaprikát és a borsot összekeverjük. A makrélákat megtisztítjuk, kizsigereljük, papírtörlővel leszárítjuk róluk a fölösleges vizet. A halakat besózzuk, és a liszt-pirospaprika-bors keverékbe forgatjuk, kevés forró olajon mindkét oldalukat ropogósra sütjük és az édesburgonya-sárgarépa pürével valamint a sült burgonyával azonnal tálaljuk.

Tonhalas-zöldséges árpagyöngy saláta

Ígérem, egy hónapig nem hozok több salátát, és persze azt is, hogy visszaveszek egy kicsit a tartósított halakkal készülő receptekből. Az igazság az, hogy nagyon ügyelek arra, hogy minden héten kerüljön friss hal is az asztalunkra, de ez mostanában kimerül egy-egy egészben, sütőben sütött vagy posírozott pisztránggal/aranydurbinccsal/tengeri sügérrel, amelyeknek (elsősorban idő-, másodsorban inspiráció hiányában) a fűszerezésén is szinte alig változtatok. Kéthetente be-beugrik egy-egy tenger gyümölcsivel és idényzöldségekkel megrakott tészta vagy rizottó is, amit ugye kifejezetten kér a család, így ezek mellett kevés idő jut a kísérletezésre.

Kíváncsi vagyok, mit hoz a jövő…addig is itt az eheti salátánk, amit az előzővel együtt benevezünk a Colette által meghirdetett 63. VKF! fordulójára, amelynek témája a saláta, mint főétel.

Tonhalas-zöldséges árpagyöngy saláta

Hozzávalók 4 személyre: 280 g árpagyöngy, 1 piros kaliforniai paprika, 150 g sárgarépa, 200 g főtt csicseriborsó (nálam most előző napi köretből maradt), 1 avokádó, 50 g lila hagyma, 160 g olívaolajos tonhal, egy nagy csokor petrezselyem- és korianderzöld, só, frissen őrölt feketebors, őrölt római kömény, 1 citrom, extra szűz olívaolaj, balzsamecet

DSC_8993

A sárgarépát megtisztítjuk, 2-3 mm vastagon felkarikázzuk, sós vízben roppanósra főzzük, majd leszűrjük, és egy keverőtálba tesszük. A hagymát megtisztítjuk, nem túl apró kockára vágjuk, a zöld fűszereket finomra aprítjuk. Az avokádót meghámozzuk, negyedeljük, a paprika csumáját és ereit eltávolítjuk, és mindkettőt is kb 2-3 mm vastagon felszeleteljük. A tonhalat lecsöpögtetjük. Az árpagyöngyöt sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, és a többi előkészített hozzávalóval együtt a sárgarépához adjuk. Megszórjuk a római köménnyel, megsózzuk, megborsozzuk, ráfacsarjuk egy citrom levét, meglocsoljuk egy kevés balzsamecettel valamint extra szűz olívaolajjal, az egészet összeforgatjuk, és azonnal tálaljuk.

Füstölt paprikás-kukoricapelyhes bundában sült szardella majonézes-medvehagymás mártogatóssal

A húsvéti sonkában és egyéb finomságokban való tobzódásra az egyik legjobb gyógyír: Együnk halat! Pl. szardellát:

DSC_7356

Füstölt paprikás-kukoricapelyhes bundában sült szardella majonézes-medvehagymás mártogatóssal

Hozzávalók 4 személyre:

A halhoz: 500 g friss szardella, két maréknyi corn flakes, 1 ek. rizsliszt, 1 tk. őrölt füstölt paprika, só, frissen őrölt feketebors, kukorica olaj a sütéshez, citromgerezdek a tálaláshoz

A mártáshoz: 1 tojássárgája, 1 kk mustár, 1/2 gerezd fokhagyma, kb. 100 ml kukorica olaj, citromlé, só, 1 ek. tejföl (esetleg csipetnyi cukor), egy kis csokor medvehagyma, chilipehelyDSC_7769

A corn flakest késes aprítóban porrá daráljuk, és elkeverjük a rizsliszttel, kevés frissen őrölt feketeborssal, valamint a füstölt paprikával.

A halakat megtisztítjuk: kizsigereljük, kifilézzük, majd konyhai papírtörlővel leitatjuk róluk a fölösleges vizet. (Bizonytalanabbaknak fotókkal kísért útmutató itt.)

A mártáshoz a tojássárgáját elkeverjük a mustárral, hozzáadjuk a fokhagymát, és az olajat lassan hozzácsorgatva, botmixer segítségével, sűrű majonézt készítünk. Ízlés szerint citromlével, sóval, esetleg egy csipetnyi cukorral ízesítjük, elkeverjük benne a tejfölt, a finomra aprított medvehagymát, és tálalásig hűtőben tároljuk.

A szardella filéket besózzuk, a kukoricapelyhes-paprikás rizslisztes keverékbe forgatjuk, és bő, forró olajban kisütjük. Citromgerezdekkel és kevés chilipehellyel megszórt medvehagymás mártogatóssal azonnal tálaljuk.

DSC_7393

Babos-halas crostini

Kb. ez történik akkor, amikor húsz perc alatt kell valami gyors előételt összedobni. (Ha van idő “igazi” babot főzni, tegyük azt! Az eredmény mérföldkövekkel jobb lesz.)

Babos-halas crostini

Hozzávalók 6 személyre (előételként): 1 bagett, 2 doboz konzerv barna bab, 200 ml házi paradicsomszósz (pl. ilyen) vagy üveges passzírozott paradicsom, 1 közepes fej fehér hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 tk. szárított oregánó, 1 tk. őrölt füstölt pirospaprika, 1 ek. kapribogyó, só, frissen őrölt feketebors, 50 g olajos szardella filé, egy kis csokor petrezselyemzöld, extra szűz olívaolaj

crostini blog

A hagymát és a fokhagymát megpucoljuk, és a kapribogyóval, valamint a petrezselyemzölddel együtt finomra aprítjuk. A babot leszűrjük.

Egy nagy serpenyőben kevés olívaolajat hevítünk, hozzáadjuk a hagymát és a fokhagymát, majd üvegesre pároljuk. Meghintjük a füstölt paprikával, az oregánóval, beleöntjük a paradicsomot, és néhány perc alatt sűrűre főzzük. Elkeverjük benne a leszűrt babot, megsózzuk, megborsozzuk, és 2-3 perc alatt készre főzzük.

A bagettet 2 cm vastagon felszeleteljük, tepsibe helyezzük és 200 °C-ra előmelegített sütőben a szeletek mindkét oldalát aranybarnára pirítjuk.

A kenyérszeleteket megrakjuk a paradicsomos babbal, ráfektetünk egy-egy szardella filét. Megszórjuk az aprított kaprival, valamint a petrezselyemzölddel, meglocsoljuk egy kevés extra szűz olívaolajjal, és azonnal tálaljuk. (Néhány pötty friss, hideg, zsíros joghurt vagy tejföl sem rontja el a végeredményt.)

A közös recept nr2 – Nizzai saláta

A közös recept project második állomásához érkeztünk. (Az elsőről itt olvashattok bővebben.) A staféta Éci kezébe került, a mostani kör fő témájaként a nizzai salátát választotta. A következő e-mailben aztán egy rettentően finom bisztróváltozatról is szó esett, ami egy csapásra keresztülhúzta az addigra kiforrt, tradicionális saláta tervemet. Átnéztem kismillió fotót, azok közül, amelyeket gugli barátunk dobott a “nicoise salad bistro” keresőszavakra, a hozzávalókból pedig, kétnapos gondolkodás után, a lejjebb látható ételt sikerült összeállítani. Szándékosan “melegítettem” egy kicsit a hozzávalókon, egy hete ugyanis, amikor ez a saláta készült, még kicsit sem volt nyáriasnak nevezhető az időjárás. Talán egy kevés articsóka – szezonja is van – még elfért volna benne… A paradicsom nagyon kilógott a körből, szóval nizzai saláta reload csakis akkor lehetséges, ha beérik az első igazi paradicsom!

Nizzai saláta

Hozzávalók 4 személyre: 4 db 130-150 gramm súlyú friss tonhal szelet, 4 db közepes burgonya, 200 g zsenge zöldbab, 80 g görög joghurt, 1 kk. mustár, egy nagy csokor friss zöld fűszer (kakukkfű, rozmaring, majoránna, petrezselyemzöld), 1 ek. majonéz, 12 db fekete olajbogyó sós lében, 4 tojás, kevés fehérborecet, 12 db datolyaparadicsom, 2 db salátaszív (római vagy fejes), 1 db lime, 1 db citrom, chilipehely, extra szűz olívaolaj, só, frissen őrölt fekete bors

DSC_5444

A paradicsomokat félbe vágjuk, és vágott felükkel felfelé egy tűzálló tálba fektetjük. Megsózzuk, megborsozzuk, meglocsoljuk a lime levével valamint néhány csepp extra szűz olívaolajjal, és 80 °C-ra előmelegített sütőben 60 percig sütjük.

A burgonyákat héjastól, sós vízben puhára főzzük, még melegen meghámozzuk, és felkockázzuk.

A zöldbabot 3-4 cm-es darabokra törjük, lobogó, sós vízben roppanósra főzzük, majd leszűrjük, és hideg vízzel leöblítjük.

A tonhal szeleteket megsózzuk, megborsozzuk, majd grillserpenyőben, kevés extra szűz olívaolaj és egy rozmaring ágacska kíséretében, közepesen magas lángon minden oldalukat megpirítjuk. A serpenyőt alufóliával lefedjük, és a halat 5 percig pihentetjük. 

A petrezselyemzöldet, a majoránnát és a kakukkfű levélkéket finomra aprítjuk. A joghurtot a majonézzel, a mustárral, kevés citromlével és a felaprított zöld fűszerekkel simára keverjük, majd sóval és borssal kerekre ízesítjük. A langyosra hűlt burgonyát és zöldbabot az olajbogyókkal együtt egy keverőtálba tesszük, ráöntjük a joghurtos-majonézes dresszinget, és összeforgatjuk.

A közben szintén langyosra hűlt paradicsomok héját lehúzzuk.

A salátaszíveket megsózzuk, félbe vágjuk, és grillserpenyőben mindkét oldalukat 1-2 percig sütjük.

Közben egy lábasban sós-ecetes vizet forralunk, és habverővel örvényt kavarunk benne. Egyesével beleütjük a tojásokat, maximum 2 percig főzzük, majd leszűrjük. Ezután levágjuk a kilógó fehérje rongyocskákat, a tojást szépre igazítjuk.

A tonhalat fél cm vastagon felszeleteljük.

Összeállítjuk a tányérokat: mindegyikre két evőkanálnyi joghurtos zöldbab-burgonya-olajbogyó keveréket, 1-1 grillezett salátaszívet, 3-3 sült paradicsomot, a tonhalszeletek negyedét, és egy buggyantott tojást helyezünk. Az egészet meglocsoljuk egy kevés extra szűz olívaolajjal, megszórjuk chilipehellyel, és egy citromgerezd kíséretében azonnal tálaljuk.

DSC_5496Nézzük, a lányok által készített nizzai salátákat (húú, én azonnal végigenném a kínálatot, igaz, ti is?). A receptekért kattintsatok a képek fölötti linkekre!

Anikó salátája

salade nicose final-8091

Éci salátája

IMG_0464

Katuci salátája

DSC_3095ab

Szardellás-kecskesajtos sült csípős paprika

Szardellás-kecskesajtos sült csípős paprika

Hozzávalók 4 személyre (előételként): 4 db hegyes, piros, húsos csípős paprika, 180 g friss kecskesajt, 8 db olajos szardella filé, 1 kk. friss kakukkfű levél, 1/2 kk. szárított oregánó, só, frissen őrölt feketebors, 2 tk. kukoricadara, 1 lime

szardellas csipospaprika pic

A kecskesajtot kevés sóval, borssal, a friss kakukkfű levélkékkel és a szárított oregánóval simára keverjük, és habzsákba töltjük.

A csípős paprikákat félbe vágjuk, a csumákat, a magokat és az ereket eltávolítjuk. A szardella filéket a paprikába fektetjük, majd megtöltjük a fűszeres kecskesajttal. (A szardellát érdemes megkóstolni, és ha túl sós, kiáztatni, vagy a só helyett egyenesen a sajtba aprítani.)

A töltött paprikákat megszórjuk a kukoricadarával, és 180 °C-ra előmelegített sütőben, grill programon 10 perc alatt készre sütjük. Melegen vagy langyosan néhány csepp extra szűz olívaolajjal meglocsolva, egy lime gerezd kíséretében, kettesével tálaljuk.

Fokhagymás morzsa alatt sült tőkehal filé rozmaringos sült sütőtökkel és burgonyával

Fokhagymás morzsa alatt sült tőkehal filé rozmaringos sült sütőtökkel és burgonyával

Hozzávalók 4 személyre:

A halhoz: 4 db 120-150 grammos tőkehal filé bőr nélkül, 100 g házi zsemlemorzsa, 2 gerezd fokhagyma, só, frissen őrölt feketebors, 1 tk vaj, néhány csepp extra szűz olívaolaj

A körethez: 400 g burgonya, 400 g sütőtök, só, frissen őrölt feketebors, 40 g vaj, 1 rozmaring ág, extra szűz olívaolaj

DSC_6092

A burgonyát és a sütőtököt meghámozzuk, 1-2 mm vékonyan felszeleteljük, és egy tepsibe rakjuk. Megsózzuk, megborsozzuk, megszórjuk a rozmaring leveleivel, meglocsoljuk egy kevés extra szűz olívaolajjal, és az egészet összeforgatjuk. A tetejére vajdarabkákat helyezünk, és 180 °C-ra előmelegített sütőben alufóliával lefedve 30 percig, majd fólia nélkül, grill programon még 15 percig (de mindenképpen amíg a felső réteg burgonya-sütőtök felhólyagosodik/megpirul) sütjük.

A halhoz a fokhagymát finomra aprítjuk, és összekeverjük a zsemlemorzsával.

A filék mindkét oldalát megsózzuk, megborsozzuk, és egy vajjal kikent tűzálló tálba fektetjük. Megszórjuk a fokhagymás morzsával, meglocsoljuk egy kevés extra szűz olívaolajjal, és 190 °C-ra előmelegített sütőben (ha van, gratin programon) a filék vastagságától függően 4-8 perc alatt aranybarnára sütjük, a sült sütőtök-burgonya körettel azonnal tálaljuk.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!