Címke: Új-zélandi zöld kagyló

A világ hallevesei IV. – Svédország – Sáfrányos lazacpörkölt új-zélandi zöld kagylóval

Előre is elnézést kérek, tudom, hogy elfogult, sokszor túlságosan őszinte, szemét alak vagyok, de nem tudom nem leírni, hogy a mai bejegyzés különös jelentőséggel bír, ugyanis egy számomra nagyon kedves blogger 2008-ban született írását tartogatom a fedélzeten. Fogadjátok szeretettel, és böngésszétek szorgalmasan mind a Skandi Kamera, mind a Hobbiszakács – skandináv konyha magyarul blogokat – garantáltan nem lesz könnyű továbbállni.

“Tizenöt évvel ezelőtt, Karácsony napján gyönyörű napsütésre ébredtünk Stockholmban. Utólag nem lehet eldönteni, hogy kinek volt az ötlete a kirándulás. Tény, hogy gyalog indultunk el a tőlünk tíz kilométerre levő városközpontba. Az idő kellemes volt, a száraz gyalogút hol az országút mellett, hol pedig az erdőn keresztül vezetett.

Éppen a harmadik tó partján ballagtunk, amikor az ég beborult, és eleredt a havas eső. A szél jéghideg flegmákat csapott az arcunkba. Egyre nedvesebben csúszkáltunk a latyakban. A Zasszony nem sokáig rejtette véka alá a véleményét. Mintha nem lett volna jó dolgunk a fűtött lakásban. Csak az én fejemben fordulhatott meg egy ilyen épületes marhaság.

Valóban nem tűnt jó ötletnek. Mivel a fele távot már megtettük, nem volt értelme visszafordulni. Konokul hallgatva törtettünk előre a helyenként bokáig érő kásában. Az ünnepi kivilágításban fagyoskodó városközpontban egy lélek nem járt, az üzletek és az éttermek zárva voltak.

Az egyik utcasarkon álló angol stílusú kocsma, azaz pub ablakában gyertyafényre lettem figyelmes. Maradék erőnkkel átgázoltunk az úttestet borító latyakon. Lenyomtam a kilincset, az ajtó kinyílt, és a meleg, mely mintha csak ránk várt volna, hullámokban ölelt körül. Bent tangóvilágítás, két vendég és egy kialvatlan pincérlány, mintha csak ránk vártak volna. Átázott ruháinkat a duruzsoló kályha melletti fogasra akasztottuk, és a bár mellé telepedtünk. Rövid tanakodás után az egyedüli ünnepi éteknek kinéző fogást, sáfrányos lazacpörköltöt rendeltünk. A csipkerózsika-álomból felébresztett pincérlány fokhagymás baguettet, és külön tálacskában hideg fokhagymás mártást is hozott, hogy minden falat előtt mártsuk meg a kanalat benne.

Mostanában nem gyalogolunk, hanem szépen bemetrózunk a városba. Vagy én készítem el egy változatát, melynek állaga az éppen uralkodó lelkiállapottól, a vendégek számától és a hozzáadott víz mennyiségétől függően a leves és a pörkölt között ingadozik.

Ennyi körítés után jöjjön a várva várt recept, melyet a zöldkagyló tesz érdekessé. A hozzávalók mennyisége tetszés szerint változtatható, vagy – mint például a zöldkagyló – akár mellőzhető is.

A szereplők a megjelenés sorrendjében:

Zöldkagyló és lazacfilé. Vaj, hagyma, fokhagyma, sáfrány, magyar pirospaprika (por), piros-sárga és zöldpaprika, póréhagyma, paradicsom (zúzott), bazsalikom-kakukkfű-koriander-petrezselyem, őrölt feketebors, píri-píri (csípős)paprika valamint borókabogyók. Babérlevél, hal-alaplé (vagy halleveskocka), víz és só. Új-zélandi zöldkagyló, lazacfilé. Tojás, olaj, mustár (majonézhez), crème fraiche (ha ez nincs, akkor megteszi a joghurt és tejszín 1:1 keveréke). Friss fehér kenyér (baguette).

A zöldkagylót kiveszem a fagyasztóból, és langyos vízben kifagyasztom.

A bőrétől megszabadított lazacfiléből a maradék szálkákat fogóval kihuzigálom. A filét 2-3 cm oldalhosszúságú kockákra vágom, és a belépőt jelző végszóig beteszem a hűtőbe.

Egy ötliteres edénybe vajat teszek, és közepes tűzön megdinsztelek benne egy fej nem túl apróra vágott hagymát. Amikor a hagyma szeme üvegessé válik, akkor beleszórok két-három cikknyi reszelt fokhagymát, egy fél kiskanálnyi (drága) sáfrányt és négy-öt kiskanállal a pirospaprika-porból.

Fél percet kevergetem, majd hozzáadom az időközben előkészített és fél kilóra becsült, csíkokra vágott vörös, sárga és zöldpaprikát, a negyed kiló apróra vágott póréhagymát, és kb. egy liter zúzott paradicsomot (konzervből). 1-3 kiskanál közötti, tetszés szerinti mennyiségű, apróra vágott friss – vagy szárított – bazsalikommal, kakukkfűvel, korianderrel (zöldet a kínai boltban vásárolok) és petrezselyemmel fűszerezem. Ezt követi fél kiskanál fekete bors, 4-5 szárított píri-píri paprika, 5-6 babérlevél, egy tucat borókabogyó és végezetül negyed liter hal-alaplé. Hal-alaplé híján megreszelek két-három halleveskockát, amit negyed liter vízben elkeverve adok hozzá.

A kifagyott kagylók héját körömkefével, vagy (új) mosogatószivacs durva felével megsúrolom, és az egész társaságot a vígan rotyogó, vörös lébe zúdítom. Megkóstolom, és ha szükségesnek érzem, akkor kevés sóval igazítok az ízen.

Tíz perc fövés után a lazacon a sor. A lazackockákat egyenként rakom az edénybe, hogy a fövés lehetőleg ne szűnjön meg. Az utolsó hozzáadásától számolt nyolc perc múlva kész van a pörkölt. Ezalatt az idő alatt a lazac nem fő szét, mondhatni kemény marad. Ha nem azonnal tálaljuk, akkor tanácsos a lazackockákat kiszűrni, és tálalásig külön tálban tartani. Ekkor a lazac megőrzi a formáját és az állagát.

A hideg mártáshoz friss majonézbe fokhagymát préselek, megsózom és 1:1 arányban crème fraichet (joghurttal előkezelt tejszínt) keverek hozzá. Külön tányérkában szolgálom fel, tegyen mindenki a levesébe/pörköltjébe amennyi csak tetszik neki.

Friss fehér kenyérrel, vagy baguettel a legjobb.”

Köszönjük, Hobbiszakács! 😉

p.s. Felhívom a tisztelt olvasók figyelmét, hogy a második képen lévő kéz tulajdonosa Karinthy Márton.

p.s.2. Jövő héten Írországba utazunk!

A világ hallevesei I. – Portugália – Caldeirada

Ahogy azt már biztos tudjátok, a magyarországi halfogyasztás fellendítésének elősegítése mellett a világ sokszínű halgasztronómiájának a megismertetése is a Tarka Bárka blog legfontosabb céljai között szerepel. Nem kellett sokáig gondolkodnunk azon, hogy melyik az az étel, amely minden országban létezik, mégis mindenhol különböző… Igen, a hallevesről van szó, az ezerarcú hallevesről, amely összeköt, identitást ad, melynek igaz eredeteiről vérre menő harcok folynak. A következő hónapok hétfőjén tehát a világ halleveseit vesszük tehát górcső alá.

Indulásképp idegen országok gasztronómiájában jártas bloggereket kerestünk meg, hogy segítsenek nekünk az általuk megismert halleveseket egy csokorba gyűjteni. Most, hogy jó néhány írás a kezünkben van, határozottan meg vagyunk arról győződve, hogy egészen egyedülálló sorozatot fogunk összeállítani!

A bejegyzések legtöbbjében rövid történeti áttekintést, az adott ételre vonatkozó érdekességeket, nagyrészt tradicionális halleves recepteket, fotókat találtok majd, de akadnak majd a sorban egészen egyedi hangvételű írások is.

Köszönünk szépen minden kész és még folyamatban lévő, hamarosan beérkező posztot, nem kevésbé a lelkesedést, amivel a résztvevők segítik a gyűjtemény létrejöttét!

Olvassátok sok szeretettel!

A sorozat első állomása Portugália. Innen Alíz, a Select food blog szerzője, (aki nem mellesleg 7 évig élt az országban, és a férje is portugál) hozott egy ínycsiklandó halas-kagylós Caldeiradát. Az írás magáért beszél! Minket azonnal meggyőzött! 😉

Ti ettetek már Caldeiradát? Hol? Mikor? Élményeket, tapasztalatokat szívesen olvasunk a kommentek között!

Caldeirada

A portugál Caldeirada nagyon népszerű és közismert étel mind a portugálok, mint a Portugáliába látogató turisták között. Mint a legtöbb ételnek általában, ennek is sokféle elkészítési módja létezik, de van amiről biztosan felismerhető. A mi leveseinkhez képest rövid lében főtt, és a lenti hozzávalók közül a felhasznált halakkal és a tenger gyümölcseivel variálható.

Legfinomabb akkor, ha többféle halból – ördöghal, tengeri süllő, rája, aranydurbincs, vörös márna, csacsihal, lepényhal -, kagylóból, és/vagy rákvariációból tevődik össze, de vannak tipikus változatai is, úgy mint a Caldeidara de Enguias (tengeri angolnás Caldeirada kurkumával), Caldeirada de Lulas (tintahalas Caldeirada), Caldeirada  à Pescador (Caldeirada halász módra – vegyes halakból) vagy a Caldeirada de Sardinha (szardíniás Caldeirada – ennél a szardínia mindig legfelülre kerül), Caldeirada de Bacalhau (tőkehalas Caldeirada – főznek bele fekete, azaz véres kolbászt és portugál káposztát is).

Ami közös bennük, hogy az alapanyagokat egymásra rakva főzik meg. Helyenként nagyon változó lehet az elkészítése, mert van ahol csak olívaolajjal és sok paradicsommal a saját levében párolódnak a hozzávalók, vagy csak egy könnyed fehérborral, és ott van még a boros-vizes változat is. Főként a tintahalas Caldeiradánál fordul elő, hogy először olívaolajon megfuttatják a hagymákat, hozzákeverik a paradicsomot és ez után teszik bele a többi alapanyagot, mivel a tintahalnak kicsivel több főzési időre van szüksége, mint a burgonyának.

Setúbalban és Madeirán jellemző, hogy néhány szegfűszeget is főznek bele. Általánosságban elmondható, hogy főként petrezselyemmel készül, de néhol tesznek bele koriandert is.

Én egy enyhén pikáns halas-kagylós Caldeiradát, fehérborral és vízzel főzve hoztam most, ami a (portugál) férjem szerint igazi nyári étel. És valóban az, mert legjobban a szabadban fogyasztva esik jól.

Hozzávalók a halas-kagylós Caldeiradához:

750 g konyhakész kagyló vagy kagylókeverék

Új-zélandi zöld kagylót (fél héjban sikerült beszereznem)

750 g konyhakész vegyes tengeri hal, fej és farok nélkül, nagyobb szeletekre vágva (Nekem barramundi, aranydurbincs és hekk (csacsihal) volt itthon.)

900 g burgonya meghámozva és nem túl vastag karikákra szeletelve

250 g vöröshagyma vagy salátahagyma nagyon vékonyan felkarikázva

4 gerezd fokhagyma felszeletelve

1 csokor petrezselyem

1 db nagy babérlevél

3-4 db hámozott paradicsom felkarikázva vagy 1,5 dl 100%-os paradicsomszósz

100 g zöld (piros) kaliforniai paprika vékony csíkokra szeletelve

kb. 3 db piripiri (afrikai madárszemchili) – opcionális

tengeri só

7-8 szem egész fekete bors

löttyintésnyi extraszűz olívaolaj

2,5 dl száraz fehérbor (én most Kunsági Irsai Olivért használtam)

5,5 dl víz

Én ennél a receptnél friss paradicsom híján paradicsomszósszal készítettem, ezért kellett hozzá a 5,5 dl víz, de friss paradicsommal ez a mennyiség csökkenthető vagy akár el is hagyható, ha a felhasznált paradicsom elegendő levet ereszt.

Elkészítés

Egy nagyméretű főzőedény alján helyezzük el a kagylókat a héjukkal lefelé, fektessük rá a haldarabokat, locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal, majd váltakozva rétegezzük rá a burgonya-, vöröshagyma- és paradicsomkarikákat (vagy öntsük rá a paradicsomszószt), meg a paprikacsíkokat is. Helyezzük a rétegek közé a petrezselymet, babérlevelet, egész borsokat, fokhagymát és ízlés szerint chilit is. Sózzuk meg, öntsük fel a fehérborral, majd a vízzel, és fedő alatt tegyük fel főni.

Forrás után közepes hőfokon főzzük tovább kb. 20 percig, amennyi idő alatt a burgonya megpuhul, és a kagyló és hal is megfő.

Kevergetni közben nem szabad, csak időnként rázogatni a fazekat.

A főzési idő több-kevesebb is lehet a felhasznált alapanyagoktól és a méretüktől függően. Ha apróbb kagylókat használunk, akkor érdemes a halakat és a burgonyát is kisebbre vágni, hogy egy időben meg tudjanak főni.

Ha marad lé a Caldeiradából, akkor abból a portugálok másnap rizst főznek, vagy levesként fogyasztják kenyérre merve vagy apró tésztát főznek benne, és finomra aprított mentával megszórva fogyasztják el.

Köszönjük, Alíz!

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!