Címke: tarisznyarák

Nagy tarisznyarákos-cukkinis tócsni mézes almával és fűszeres tejföllel

Aki annak idején figyelemmel követte a Tavola In Piazza blogban az eseményeket, tudja, hogy ezzel a recepttel sikerült elvinni a pálmát a Consorzio Friuli Venezia Giulia Via Dei Sapori gálestjén megrendezett amatőr főzőversenyen.

Az eseményről itt és itt és itt olvashattok.

A recept eddig csak olasz nyelven jelent meg, most azonban megragadom a lehetőséget, és publikálom magyarul is, talán valaki itthon is szívesen elkészíti.

Ne feledjétek a nyereményjátékunkat! Ha szeretnétek megnyerni ezt a halas csomagot, március 15-ig jelentkezhettek itt.

Nagy tarisznyarákos-cukkinis tócsni mézes almával és fűszeres tejföllel

Hozzávalók 4 főre:

A tócsnihoz: 100 g nagy tarisznyarák hús főve, 2 közepes burgonya, fél gerezd fokhagyma, egy kis csokor petrezselyemzöld, 100 g cukkini, 1 tojás, 2 púpozott ek. liszt, só, frissen őrölt feketebors, a sütéshez napraforgó olaj

Az almához: 2 Golden delicious alma, fél citrom leve, 50 ml száraz fehérbor (én friulanot használtam), frissen őrölt feketebors, 2 kk. gesztenyeméz, egy ágacska rozmaring

A mártáshoz: 150 g tejföl, 2-3 szem rózsabors, 1 kk. citromlé, 2 tk. extraszűz olívaolaj, 2 pici borókabogyó, 5-6 rozmaringlevél, só

A borókabogyót a rozmaringlevelekkel és a rózsaborssal együtt mozsárban megtörjük, rácsöpögtetjük a citromlevet és az olívaolajat, majd az egészet elkeverjük a tejföllel – ha szükséges, sózzuk, kerekre ízesítjük, és tálalásig hűtőbe tesszük.

 

Az almákat négyfelé vágjuk. A gerezdeket sütőpapírral kibélelt tepsire fektetjük, meglocsoljuk a citromlével és a fehérborral, rácsorgatjuk a mézet, jó adag feketeborsot őrlünk rá, és a rozmaringágacskát a tetejükre fektetjük.

 

220 fokra sütőben, grill programon addig sütjük, amíg az almagerezdek felfúvódnak, felületük aranyszínű lesz. (Kb. félidőben a rozmaringágat vegyük ki, máskülönben megég! Fiygeljük a méz viselkedését is, ha nagyon forrónak találjuk a sütőt, nyugodtan vegyük lejjebb a hőfokot.)

 

A petrezselymet durvára aprítjuk.

 

A cukkinit és a burgonyát nagylyukú reszelőn egy keverőtálba reszeljük (a fele mehet a sajtreszelőn is, így inkább puha, kevésbé ropogós tócsnikat kapunk majd a végén). Hozzáadjuk a rákhúst, a felaprított petrezselyemzöldet, a tojást, a lisztet, valamint ízlés szerinti mennyiségű sót és frissen őrölt feketeborsot, és az egészet összekeverjük.

 

A masszából két evőkanál segítségével kis labdacsokat formázunk, forró olajba csúsztatjuk, aranybarnára sütjük, és a frissen sült, még dagadó almagerezdekkel és a hideg, fűszeres tejföllel tálaljuk.

Grasper, a kis tarisznyarák története, és A tengertől az asztalig blog új útra lép

Ezzel a történettel ért véget a szalmaláng életű “A tengertől az asztalig” című blog. A halas ötleteink túlnőttek egy egyszerű, bejegyzéssor szintjén…nagy dolgokra készülünk! Figyeljetek, és ha tetszik, gyertek velünk! 🙂

“A kedves, fiatal tarisznyarák, Grasper, a többi rákkal együtt a kövek között élt. Mindannyian azzal töltötték a napjaikat, hogy élelmet kerestek, és igyekeztek közel maradni a helyhez, amelyet otthonuknak hívtak. Majd egy napon egészen különös dolog történt Grasperrel – furcsán érezte magát; mintha nem férne bele többé a kis testbe, amelyben élt. Hirtelen minden megváltozott körülötte. Grasper kétségbeesetten próbálta megérteni, hogy mi történik, ezért körülnézett, és legnagyobb ijedelmére azt látta, hogy a páncélja kettétörött: már nem a testét borítja, hanem mellette hever, a földön. Grasper rémülten látta, hogy testének tökéletes sziluettje – az ollók, a lábak, a szemek, és minden egyéb – magára hagyatva fekszik a homokban.

Hamarosan a tarisznyarákok összetartó, zárt közössége – amelyben Grasper is élt – összegyűlt, és körbevették Graspert. Elmagyarázták neki, hogy az imént levedlette a páncélját, és figyelmeztették, ha nem lesz elég óvatos, furcsa dolgok történhetnek vele. Elmondták Graspernek, hogy az időszak, mialatt az új páncélja megszilárdul, igencsak veszélyes, és arra intették őt, hogy ne figyeljen a hangokra, amelyek hamarosan megszólalnak a fejében. Kitanították, hogy esetleg olyan helyeket akar majd felfedezni, amelyeket még sohasem látott, és talán arra is indíttatást érez, hogy megnézze, mi rejlik az életterüket behatároló köveken túl. Grasper teljesen összezavarodott.

Bár hallja, amit a rémült tarisznyarákok egymás szavába vágva elhadarnak, és kétségbeesetten vágyik rá, hogy továbbra is hozzájuk tartozzon, és szeretne a családja, meg a barátai kedvére tenni, mégis, a belső hang hívása erősebb. Befelé figyelve enged a késztetésnek, és nekiindul, hogy felfedezze az általa ismert világon túli birodalmat. Bízva az érzéseiben, Grasper kimászik a kövek alól, ahol egész eddigi életét a legnagyobb biztonságban töltötte, és új, ismeretlen területek felé indul. Eközben a barátai kétségbeesetten kiabálnak:
– Állj meg, Grasper! Ott kint nem biztonságos!

Amint felért a kövek tetejére és körülnézett, Grasper nem hitt a szemének. Pompás színekben ragyogott minden, bárhová nézett. Hatalmas, csillogó halak úszkáltak előtte, és rengeteg ennivaló hevert mindenfelé. Soha nem látott még ehhez foghatót, és a varázslatos élmény izgalommal töltötte el. Tovább bandukolva épp kimászott egy szikla mögül, amikor egy hatalmas tarisznyarákkal találta szembe magát. Ez volt a legnagyobb rák, amit Grasper valaha látott. Rögtön meg is kérdezte tőle, hogy mitől nőtt ilyen óriásira. A termetes rák erre elmagyarázta Graspernek, hogy ugyanez vele is megtörténik, ha folytatja a növekedést és a vedlést újra meg újra, miközben megengedi magának, hogy maga mögött hagyja megszokott énjét és életét. Ám Grasper nem hitt neki: hiszen eddigi közösségének minden tagja pontosan ugyanakkora, mint ő. Az óriási tarisznyarák erre elmondta, hogy mindannyian csak akkorára nőnek, amekkora a világ, amelyben élnek, és olyan nagyok lesznek, amekkorára a szívüket engedik növekedni. Így fejezte be:
– Ahhoz, hogy egy határtalan világban élj, hatalmas szívre van szükséged.

 

Grasper elvesztette a fonalat. Eddig azt tanulta, ha biztonságban akarja leélni az életét, akkor kemény páncélra, és kemény szívre van szüksége. Erre most kiderül, ha el akar érni mindent, ami lehetséges, és hatalmas tarisznyarákká akar fejlődni, akkor változtatnia kell a nézőpontján. Lehetővé kell tennie, hogy a szíve rugalmasan puha maradjon, hiszen egy megkeményedett szív nem képes növekedni.

Grasper ezzel élete legnagyobb kihívása elé került. A múltja azt súgja, hogy biztonságosabb, ha megkeményíti a szívét, és visszatér apró otthonába, az ismerős kövek közé. Ám a vedlés folyamata, és az, hogy páncél nélkül rugalmas és puha a teste, megváltoztatta őt. Már nem elégedett meg a puszta túléléssel. Arra vágyott, hogy kiszabaduljon eddigi szűk világából, és megtapasztalja az óceán hatalmasságát, hogy megláthassa, kivé alakul.”

Kételyekkel, megválaszolatlan kérdésekkel körülvéve, hosszú őrlődés után Grasper társaival együtt végül úgy dönt, örökre elhagyja az árapály zónát, és bátran indul az új, csillogó, színes világ felé, hogy megmutassa, igenis képes hatalmas szívet növeszteni!

Kedves olvasók! A fenti történet kitűnően illusztrálja a helyzetemet, a blog helyzetét. Kinőttünk magunkból. Most kövek közé rejtőzünk, de csak addig, amíg az új páncélunk elég kemény lesz ahhoz, hogy folytathassuk vízi kalandjainkat.

S hogy ez mikor lesz?

Figyeljétek a Facebook oldalunkat! Ott minden részletről tájékoztatunk benneteket!

Üdvözlettel:

Gabriella Piazza

(Szívből köszönöm Sarkadi Krisztának az Igazából Szerelem blog szerzőjének, hogy Paul Owen Lewis szimpatikus tarisznyarákocskájának egyetlen magyar nyelven elérhető történetét a rendelkezésemre bocsátotta.)

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!