Címke: kapor

Füstölt lazacos burgonya-zöldbab-sült hónapos retek saláta kapros-citromos dresszinggel

Úgy tűnik, ez a saláták éve lesz! Eddig is rengeteg zöldséget ettünk, s ezt a mennyiséget január óta már tudatosan is próbálom növelni. Jó lesz ez, így előbb vagy utóbb Anna is kénytelen lesz rászokni… 😉

Ezt a mait benevezzük a Zöld múzsa által meghirdetett 63. VKF! fordulóra is. További nagyon színes, halakkal/tenger gyümölcseivel készült salátáinkat pedig itt találjátok. Salátázzatok köztük kedvetekre!

Füstölt lazacos burgonya-zöldbab-sült hónapos retek saláta kapros-citromos dresszinggel

Hozzávalók 4 személyre:

A salátához: 200 g újburgonya, 200 g zöldbab, 8 db hónapos retek, 1 gerezd fokhagyma, vaj, extra szűz olívaolaj, 120 g vékonyra szelt füstölt lazac, maréknyi rukola

A dresszinghez: 1 citrom, extra szűz olívaolaj, nagy csokor friss kapor, só, frissen őrölt feketebors

DSC_8658

A burgonyát alaposan megsikáljuk, héját ledörzsöljük, majd sós vízben puhára főzzük.

A burgonya főzővizében megfőzzük az előzőleg megtisztított zöldbabot is.

A fokhagymagerezdet kés pengéjével kissé szétnyomjuk, a retkeket négyfelé vágjuk. A kaprot finomra aprítjuk. A lazacot kisebb darabokra tépkedjük.

Egy serpenyőben kevés vajat és extra szűz olívaolajat hevítünk, belehelyezzük a fokhagymát a negyedelt retket, megsózzuk, megborsozzuk, és 1-2 percig pirítjuk.

A citrom levét egy tálba facsarjuk, és összekeverjük kb. kétszeres mennyiségű olívaolajjal. Hozzáadjuk a felaprított kaprot, megsózzuk, megborsozzuk, és ismét átkeverjük.

A zöldségeket és a halat egy keverőtálba tesszük, meglocsoljuk a kapros öntettel, óvatosan összeforgatjuk, és azonnal tálaljuk.

Halas saláta tojással, szardellával, zöld fűszeres-joghurtos dresszinggel

Felettébb büszke vagyok magamra, amiért az újévi fogadalmaim legtöbbjét tartani tudom. Ilyen a heti egyszeri tartalmas (halas) saláta sorozat is, amelynek következő darabjába friss lazacot terveztem. Fagyasztva, majd kiengedve, nyersen, pontosabban marinálva, de a finisben rájöttem, hogy az a lazacszelet már két hete nincs a mélyhűtőmben, ti. megettük. Nem rohantam fejvesztve az egyébként sem a friss árujáról híres helyi halkereskedőhöz, hanem előhúztam az olajos szardellás üveget, és ebből szemezgettem. Nem bántam meg, de azért a friss lazaccal mégiscsak jobb lett volna…a szardella meg mehetett volna mondjuk a dresszingbe. (Ja, és persze akinek van frissen, melegen füstölt [lillafüredi] pisztráng a keze ügyében, itt bátran használhatja!)

Halas saláta tojással, szardellával, zöld fűszeres-joghurtos dresszinggel

Hozzávalók 4 személyre:

A salátához: 8 db olajos szardella filé, 4 db keményre főtt tojás, 8 db hónapos retek, salátalevelek (most radicchio és rukola), 1 közepes fej fehér hagyma

A dresszinghez: 150 ml natúr görög joghurt, frissen facsart citromlé, só, frissen őrölt feketebors, petrezselyemzöld, kapor, néhány csepp extra szűz olívaolaj

DSC_5266A főtt tojást nagylyukú reszelőn lereszeljük, a hónapos retket és a hagymát vékonyan felszeleteljük, a radicchio leveleket laskára vágjuk, a zöld fűszereket finomra aprítjuk, a szardella filéket félbe vágjuk.

Egy kis tálkában összekeverjük a dresszing hozzávalóit.

A reszelt főtt tojást egy nagy tányérra terítjük (célszerű egyenesen ide reszelni), elrendezzük rajta a felszeletelt zöldségeket, a salátát és a halat, rácsöpögtetjük a zöld fűszeres-joghurtos öntetet, és azonnal tálaljuk.

Inspiráció: itt

Füstölt lazacos saláta paradicsomvizes-gyömbéres vinaigrette-tel

Talán még nem említettem, teljesen odavagyok az egytálételként funkcionáló salátákért. Sok-sok zöldség, kevés fanyar vagy savanykás gyümölcs, és egy kis szelet hús vagy hal, zöld fűszerek, esetleg magvak… rá egy könnyű, (kísérletezős kedvünkben különleges) dresszing, hozzá egy vékony szelet pirítós, egy pohár bor, és teljes a boldogság!

Január elsején azt is megfogadtam, hogy minden héten összedobok egy ilyen salátát. Eddig készítettem egy csicseriborsó-sültpaprika-csípős, paradicsomos makréla-főtt tojás-szezámmag, egy radicchio-alma-füstölt pisztráng-dió, sonka-mangó-zöldsaláta (rukola-bébi spenót, scarola)-mák kombót, ez a mostani viszont az összes eddigit felülmúlta. Hogy a dresszing-e az oka vagy csupán a tél végi színhiány, nem tudom, mindenesetre nagyon lelkes lettem, már ami a folytatást illeti. (Évánál egyébként sok ehhez hasonló salátát találtok, az alábbi ötlete is tőle származik.)

A paradicsomvíz a legfinomabb olasz paradicsomszósz “mellékterméke”, amit évekkel ezelőtt még kidobtam, ma viszont már tudom, hogy ez az egyik legízletesebb, legértékesebb része a paradicsom befőzésnek. Könnyű levesek, zöldség turmixok, salátaöntetek alapanyagaként remekül megállja a helyét, nem mellesleg nagyszerű, természetes ízfokozó is!

DSC_3764

Füstölt lazacos saláta paradicsomvizes-gyömbéres vinaigrette-tel

Hozzávalók 4 személyre:

A salátához: avokádó, főtt tojás, többféle radicchio (vagy más, kesernyés saláta)levél, maréknyi rukola, papírvékonyra szelt füstölt lazac, friss kapor, fehér hagyma vékonyra szelve, rózsaszínű grapefruit kifilézve

A dresszinghez: paradicsomvíz, frissen facsart mandarinlé, balzsamecet, frissen reszelt gyömbér, só, frissen őrölt feketebors, magos mustár, extra szűz olívaolaj

DSC_3787

Az elkészítés menetét nem írom le, azt hiszem, egyértelmű a dolog, inkább essék néhány szó a mennyiségekről: Számításaim szerint egy avokádó, egy grapefruit, 4 főtt tojás és négy féltenyérnyi lazacszelet négy tartalmas adagot ad ki. A saláta mennyiségével érdemes játszani, ezzel könnyen “szaporítható” az étel. A kesernyés salátákat most az édeskés dresszing miatt választottam, de a célnak akár egy egyszerű fejes saláta is megfelel. (Ehhez talán jpbban illik egy citromos-petrezselymes öntet.)

Ennyi. Nektek van hasonló, jól bevált salátátok?

Zöld fűszeres burgonyasaláta sült cukkinivel és koktélgarnélával

Zöld fűszeres burgonyasaláta cukkinivel és koktélgarnélával

Hozzávalók 4 személyre: 1 db kb. 200 gramm súlyú cukkini, 400 g újburgonya, 400 g konyhakész, tisztított koktélgarnéla farok, 1 gerezd fokhagyma, 1 kis fej főzőhagyma, egy kis csokor petrezselyemzöld, egy kis csokor kapor, só, frissen őrölt feketebors, extra szűz olívaolaj, 1 tk. vaj, csipetnyi Cayenne bors, 1/2 citrom leve

garnelas burgonyasalata

A burgonyát alaposan megsikáljuk, sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük, hűlni hagyjuk.

Közben a hagymát megpucoljuk, és a kaporral valamint a petrezselyemzölddel együtt finomra aprítjuk. A fokhagymát meghámozzuk, áttörjük. A cukkinit gyufaszál nagyságú csíkokra vágjuk.

Egy serpenyőben olajat hevítünk, hozzáadjuk a hagymát és a fokhagymát, majd alacsony lángon üvegesre pároljuk. Belehelyezzük a cukkinit, a petrezselyemzöldet, a kaprot, megsózzuk, megborsozzuk, és vigyázva arra, hogy a zöld fűszerek meg ne égjenek, 1-2 perc alatt  megpirítjuk. A hagymás cukkinit szűrőkanállal kivesszük, és egy keverőtálba helyezzük.

A vajat és a Cayenne borsot a serpenyőben maradt olajhoz adjuk, és amikor felmelegszik, megpirítjuk benne a koktélgarnéla farkakat (nagyságuktól függően 1-2 perc).

A langyosra hűlt burgonyát fél cm vékonyan felkarikázzuk, a garnélafarkakkal együtt ezt is a keverőtálba helyezzük, meglocsoljuk a citromlével, az egészet összekeverjük, és langyosan tálaljuk.

garnelas burgonyasalata 2

Hájas tészta lazaccal töltve (Emi nénitől)

A házi, üstben főtt szilvalekvárral töltött hájas az egyik legrégebbi, legfinomabb, nem mellesleg legmunkaigényesebb tradicionális magyar sütemény. Rég készülök rá, hogy hallal töltsem, aztán amikor végre mindent sikerült megszervezni – tanárnénit, hájat, hideget legfőképp – a fő hozzávalóhoz, ami eredetileg törpeharcsa lett volna, egyszerűen nem tudtam hozzájutni. Maradt a lazac, mint a vidéki magyar halpiac METRO Áruház állandó megbízható terméke, és bár a lazac köztudottan nem tartozik a kedvenc halaim közé a végeredményt mégis nagyszerűnek ítéltem.

Emi néni – anyukám barátnője, aki egyébként tényleg tanárnő volt -, az általam ismert egyik legügyesebb, legprecízebb, hihetetlen lelkesedéssel és tudással megáldott hobbicukrász. (Gasztroblogger olvasóknak csak annyit, hogy Moha és Citromhab szinten űzi a mesterséget, és a „molto fine” jelző is csak alig fejezi ki a keze munkáját.)

Emi néni és a hájas tészta csodálatából jött tehát az ötlet, és egy hooossszú-hoooosszú nap, aminek eredményeképpen megszületett a lazacos hájas.

A recept, ami a nagymamám szomszédságában lakó Ilonka nénitől származik, enyhén szólva kódolt, tudjátok, amolyan nagymamás, amiből a mai fiatalok már nem érthetnek sokat, de a félmondatokat megfejtettem és igyekeztem fázisfotókat kattintani, hogy más is bátran nekiállhasson az elkészítésnek.

Vediamo tehát:

Azt mindannyian tudjuk, hogy jó háziasszony már disznóvágáskor a segítőkkel egyetemben tisztítja meg a hájat (haha, így volt ez sok-sok évvel ezelőtt, amikor még falun mindenki tartott sertést, de mondjuk, hogy így van), a magamfajta kíváncsiskodó meg a bizalmi hentesnél (jobb esetben háznál) veszi, ezzel pedig még bőven van munka. Tkp. a háj tisztítása a munkafolyamat legbabrásabb része, ha tisztított hájunk van, jóval egyszerűbb a menet, bár még ilyenkor is érdemes néhány dologra (nem túl meleg környezet, pihentetési idő betartása, hajtogatás, magas hőmérsékleten való, gyors sütés, stb.) odafigyelni.

Figyelem, itt az előbb említett, eredeti, “kódolt” recept:

Hájas tészta

70 dkg háj, 2 kanál ecet, 30 dkg liszt – összegyúrni és 9 felé venni.

Tészta: 70 dkg liszt, só, 6 tojás sárgája, 2 kanál ecet, 4 kanál tej, szódavíz

Jó gyengére gyúrni, és három felé venni. Minden rész tésztára 3 rész háj kell úgy, hogy háromszor nyújtani és mindig egy rész hájat rátenni.

Forró sütőben sütni.

Ennyi. Egyszerű, igaz? Lássuk a megfejtést:

Kapros-lazacos hájas

Hozzávalók:

A hájashoz:

A hájas részhez: 700 g tisztított, darált háj, 2 ek. ecet, 300 g liszt

A tésztához: 700 g liszt, só, 6 tojás sárgája, 2 ek. ecet, 4 ek. tej, szódavíz, (1 tk. só – az édes töltelékeshez nem kell!)

A töltelékhez: 300 g lazacfilé bőr nélkül, 1 tojásfehérje, 1  kk. szódabikarbóna, nagy csokor petrezselyemzöld és friss kapor, só, frissen őrölt feketebors

kapros-lazacos hájas

A háj előkészítése: Kb. 850 g tisztítatlan hájat 30 percre hideg vízbe áztatjuk, majd kiemeljük, és lefejtjük a hártyáról. Közben papírtörlővel folyamatosan leszárítjuk róla a fölösleges vizet. Amikor már kézzel nem tudunk több hájat leszedni, a hártyát egy munkalapra terítve, az egyik végét erősen tartva a maradékot késsel lekaparjuk. Nagyon fontos, hogy közben az apró, vékony rostokat eltávolítsuk, máskülönben nem tudjuk majd egyenletesen eloszlatni a hájat a tésztában!

1

2

3

A megtisztított hájat kétszer ledaráljuk.

A hájas rész elkészítése: a ledarált hájat összekeverjük 300 g liszttel és 2 ek. ecettel (krémes állagúnak kell lennie), majd kilenc részre osztjuk, és 30 percig hideg helyen pihentetjük.

4

5

6

Közben elkészítjük a tésztát: 700 g lisztet 6 tojás sárgájával, 2 ek. ecettel, 4 ek. tejjel és egy kevés szódavízzel “gyenge” tésztává gyúrunk – a körülbelüli állag jól érzékelhető a fotón, figyelem, a “jó gyengére gyúrjuk” résznél járunk – és három egyenlő részre osztjuk.

13 7 9 10 11 12

harom

A részeket egyenként kinyújtjuk, mindháromra 1/9 rész hájat kenünk

13

14és az alábbi módon hajtogatjuk:

fentről lefelé a kinyújtott tészta közepéig

15

aztán lentről felfelé szintén a tészta közepéig

16

majd balról jobbra a már meghajtott tészta közepéig

18

jobbról balra a már meghajtott tészta közepéig (minden alkalommal finoman ujjbeggyel finoman megnyomva a tésztát)

19

és végül könyvszerűen félbe

20

A meghajtott tésztákat ezután 20 percig hűvös helyen pihentetjük, majd mindegyiket újra kinyújtjuk, újra kenjük, újra hajtogatjuk, újra pihentetjük, és a folyamatot harmadszor is megismételjük. (Olyan ez a hájas készítés, mint valami magyar népmese…)

Hajtogatás közben elkészítjük a tölteléket: A lazacfilét éles késsel nagyon apróra, 2-3 mm-es darabokra vágjuk, a petrezselyemzöldet és a kaprot felaprítjuk. A halat és a zöld fűszereket ezután összekeverjük a tojásfehérjével, kevés sóval, frissen őrölt feketeborssal, és amíg a tészta elkészül, hűvös helyre tesszük. (Elképzelhető, hogy a tojásfehérje nem szükséges hozzá, hiszen egy egyszerű lazacburger is összesül, én amolyan biztos, ami biztos alapon adtam hozzá.)

A háromszor hajtogatott tésztákat végül fél cm vékonyra nyújtjuk, és nagyon éles késsel kb.7×7 cm-es négyzeteket vágunk belőlük. A négyzeteket félbehajtva hűvös helyen további 10-15 percig pihentetjük.

21

22

23

A négyzetekbe púpos teáskanálnyi tölteléket teszünk, és sütőpapírral kibélelt tepsiben, 220 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a hájas tészta szépen leveleire nyílik, és kissé megpirul. (Fontos, hogy gyorsan süljön, máskülönben a levelek nem nyílnak szét, a tészta “szalonnás” lesz, és hogy a töltelék a lehető legszárazabb legyen, így az nem áztatja el a tésztát.)

Persze, készült szilvalekváros is, de pssszt, ez nem a Bárkára tartozik. Majd a nem halas blogomban (ITT) megmutatom. 😉

Emi néni, köszönöm szépen!  ♥

Variációk sütőben sült pontyra – Mediterrán és tejfölös-citromos pontyszeletek burgonyával sütve

Egyelőre nincs sok pontyrecept a Tarka Bárkán, ennek pedig az egyetlen oka, hogy nálunk szinte beszerezhetetlen. Üzletben egyáltalán nem kapható, az olasz horgásznak pedig eszébe sem jut hazavinni a véletlenül horogra akadt zsákmányt.

Eddig tehát legkedvesebb gasztroblogger ismerőseinkkel főztünk belőle halászlevet

ITT szerb halleves – ribjla čorba,

ITT román halcsorba,

ITT balatoni halászlé,

ITT Felső-tiszai halászlé,

és ITT Sobri-féle bajai halászlé;

aztán posíroztuk, hagymás-borsos-babéros olajban marináltuk ITT (ez nagyon finom lett és az ünnepi asztalon is jól mutat!);

aztán filéztük, nyúztuk, majd szalonnába tekerve megsütöttük ITT;

és végül lett egy ilyen verzió is, ami sietős hétköznapokra lehet nagyszerű megoldás: 

Paradicsomos-zöld fűszeres pontyszeletek burgonyával sütve

Hozzávalók 4 főre: 500 g burgonya, 4 szelet ponty, 240 ml sűrű, házi natúr paradicsomszósz (vagy passzírozott paradicsom), 100 g póréhagyma, zöld fűszerek (metélő hagyma, petrezselyemzöld, rozmaring, kakukkfű), 1 tk. sózott kapribogyó, só, frissen őrölt feketebors, extraszűz olívaolaj

A halszeleteket sózzuk, borsozzuk, majd 20 percig állni hagyjuk.

A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, és bő sós vízben addig főzzük, amíg félig megpuhul. Ekkor leszűrjük, és kiolajozott tűzálló tálba helyezzük.

A póréhagymát, az alaposan leöblített kapribogyókat és a  zöld fűszereket nagyon apróra vágjuk, a paradicsomhoz adjuk, sóval, borssal fűszerezzük, és az egészet összekeverjük.

A pontyszeleteket az előfőzött burgonyára fektetjük, tetejüket befedjük a fűszeres paradicsomszósszal, és 200 fokra előmelegített sütőben, grill programon a halszeletek vastagságától függően 6-10 percig sütjük.

Tejfölös-citromos pontyszeletek

Hozzávalók 4 főre: 500 g burgonya, 4 szelet ponty, 200 ml tejföl, citromlé, 8 db zöld olajbogyó, egy kis csokor zöld fűszer (petrezselyemzöld, kakukkfű, kapor, metélőhagyma), só, fehérbors

A halszeleteket sózzuk, borsozzuk, majd 20 percig állni hagyjuk.

A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, és bő sós vízben addig főzzük, amíg félig megpuhul. Ekkor leszűrjük, és kiolajozott tűzálló tálba helyezzük.

Az olajbogyókat és a  zöld fűszereket nagyon apróra vágjuk, a tejfölhöz adjuk, sóval, fehérborssal és néhány csepp citromlével fűszerezzük, majd az egészet összekeverjük.

A pontyszeleteket az előfőzött burgonyára fektetjük, tetejüket befedjük a fűszeres tejföllel, és 200 fokra előmelegített sütőben, grill programon a halszeletek vastagságától függően 6-10 percig sütjük.

Makréla olívaolajban

Jó, megígérem, nem lesz több marinált halas recept – az idén. Hálás téma, nem tehetek róla, az egyik kedvencem! Arról nem is beszélve, hogy ha valaki az ünnepek alatt nem tud órákig a tűzhely mellett állni, különösen jól jöhetnek az előre elkészíthető (hal)ételek, mint pl.

ez a mandulás-alma balzsamos marinált szardínia

vagy ez a diós-mazsolás marinált sült szardínia

vagy ez a posírozott, marinált ponty

vagy a mai

Makréla olívaolajban

Hozzávalók: 2 db kb 300 grammos makréla, egy kis csokor friss kapor (a köret szerint változtatható más (zöld) fűszerekre), 3-4 gerezd fokhagyma, extraszűz olívaolaj, 10-15 szem feketebors

A makrélákat megtisztítjuk, kibelezzük, kopoltyújukat és szemüket eltávolítjuk. Egy lábasban vizet forralunk, sózzuk, beletesszük a makrélákat, és alacsony lángon kb. 6-8 percig főzzük.

A halakat kifilézzük, bőrüket még melegen eltávolítjuk.

A fokhagymagerezdek héját eltávolítjuk, a cikkeket félbevágjuk. A kaprot két tenyerünk között megdörzsöljük.

Egy alacsony falú cseréptálka aljára kevés olívaolajat öntünk, rászórunk néhány szem feketeborsot, ráhelyezünk 2-3 fél fokhagymagerezdet, a kapor felét és a halfiléket. ezután újra fokhagyma, kapor és szemes bors következik, végül az egészet beborítjuk olívaolajjal, és fél napra hűtőszekrénybe tesszük.

Előételként pirítóssal, vagy főételként általában babbal vagy lencsével szoktuk tálalni.

Garnéla pirítóson zöld fűszeres sajtkrémmel és taggiai olajbogyóval

Gondolkodom egy ideje, hogy publikáljam-e ezt a receptet, aztán azt mondtam: “Miért ne? Ezek az egyszerűen elkészíthető apró falatok olyan jól mutatnak az ünnepi (akár karácsonyi, akár szilveszteri asztalon), hogy kár lenne, ha másnak nem jutna eszébe valami hasonlót készíteni”. Szóval tessék. Csak egy ötlet, amit ezerféleképp lehet variálni, és amely nagyszerűen csillapítja az első fejünkbe szállt buborékok vidám csilingelését…

Garnéla pirítóson zöld fűszeres sajtkrémmel és taggiai olajbogyóval

Hozzávalók 4 főre: 2 szelet zsúrkenyér, 80 g krémsajt (pl. Philadelphia), egy kis csokor friss zöld fűszer (most kapor, petrezselyemzöld, majoránna, kakukkfű) finomra aprítva, 1/4 fokhagymagerezd áttörve, néhány csepp citromlé, körömnyi friss gyömbér reszelve, 8 db taggiai olajbogyó, 8 db friss garnélafarok, só, bors, néhány rukola levélke

A sajtot sóval, borssal, a felaprított zöld fűszerekkel és az áttört fokhagymával kikeverjük, habzsákba töltjük, és fél órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.

A garnélafarkakból egy vastagabb tű vagy fogvájó segítségével eltávolítjuk a bélcsatornát. Egy kis lábasban vizet forralunk, hozzáadjuk a garnélafarkakat, és újraforrástól számítva nagyságuktól függően 1-2 percig főzzük. A farkakat kivesszük, lefejtjük róluk a páncélt. A rákhúst egy kis tálkába tesszük, sózzuk, hozzáadjuk a gyömbért, meglocsoljuk néhány csepp citromlével, összekeverjük 50 ml extraszűz olívaolajjal, és 20 percig állni hagyjuk.

A kenyérből pogácsaszaggatóval 8 db kb. 4 cm átmérőjű kört szaggatunk, és bordázott aljú serpenyőben mindkét oldalukat megpirítjuk.

A habzsákból a pirítósokra egy kis adag zöld fűszeres sajtkrémet nyomunk, ráhelyezzük a lecsöpögtetett garnélafarkakat, és mindegyik tetejére egy-egy taggiai olajbogyót ültetünk.

A pirítósokat tányérra rendezzük, és néhány rukola levélkével díszítve (esetleg rukolaágyon) azonnal tálaljuk.

Mini csőtészta lilahagymás-cukkinis lazacraguval

Ha már ez a hét a rohanós hétköznapok jegyében telik, nem maradhatunk tészta nélkül! Íme egy gyorsan elkészíthető, a gyerekek szájízének is roppant kedves, egyszerű megoldás – ami mellett apu sem lesz morcos a vacsora miatt!

Mini csőtészta lilahagymás-cukkinis lazacraguval

Hozzávalók 4 főre: 320 g apró csőtészta, 1 fej lila hagyma, 1 közepes cukkini, 280 g lazacfilé bőr nélkül, 2 tk. vaj, 100 ml száraz fehérbor, őrölt szerecsendió, egy kis csokor friss kapor, só, fehérbors

A lazacot nagyon apró kockára vágjuk, a hagymát és a cukkinit nagylyukú reszelőn lereszeljük, a kaprot finomra aprítjuk.

Egy serpenyőben vajat hevítünk, megdinszteljük benne a hagymát. Hozzáadjuk a cukkinit, felöntjük a borral és nagy lángon addig pároljuk, amíg a cukkini félig megpuhul. Ezután hozzáadjuk a lazackockákat, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk egy kevés frissen reszelt szerecsendióval és a kaporral, majd további 2-3 perc alatt az egészet készre főzzük.

Közben a tésztát lobogó, sós vízben kifőzzük. Amikor eléri az „al dente” („harapható”, nem teljesen puhára főtt) állagot leszűrjük, összekeverjük a lilahagymás-cukkinis lazacraguval, és azonnal tálaljuk.

Sáfrányos édeskömény-spárgatök főzelék posírozott pisztránggal

Sáfrányos édeskömény-spárgatök főzelék posírozott pisztránggal

Hozzávalók 4 főre:

A pisztránghoz: 2 db kb. 350 gramm súlyú pisztráng, 1/2 kezeletlen citrom, 1/2 kezeletlen narancs, egy zellerszár, 50 g póréhagyma, 50 g sárgarépa, 6-8 szem feketebors, 100 ml száraz fehérbor, só, extraszűz olívaolaj, néhány csepp frissen facsart narancslé, kevés friss vagy szárított kapor

A főzelékhez: 600 g spárgatök, 100 g édeskömény, 1 salotta hagyma, ízlés szerint friss vagy szárított kapor, só, őrölt fehér bors, frissen reszelt szerecsendió, 50 ml frissen facsart narancslé, 80 ml száraz fehérbor (most friulano), 0,1 g sáfrány, 100 ml tejszín, 100 ml tejföl, vaj

Egy lábasban a megtisztított ságarépával, zellerszárral, póréhagymával, sóval, borssal, a citrusgyümölcsökkel és a fehérborral vizet forralunk. Az alaplevet közepes lángon kb. 30 percen keresztül főzzük, majd leszűrjük.

A spárgatököt és az édesköményt nagylyúkú reszelőn lereszeljük. A salottát megtisztítjuk, felkockázzuk.

A sáfrányt a borba áztatjuk.

Egy serpenyőben vajat hevítünk, megdinszteljük benne a hagymát. Hozzáadjuk a tököt és az édesköményt, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk egy kevés frissen reszelt szerecsendióval, és nagy lángon néhány percig pároljuk. Ezután felöntjük a sáfrányos borral és a narancslével, majd addig főzzük, amíg a tök és az édeskömény is majdnem megpuhul. Ekkor hozzáadjuk a felaprított kaprot, a tejszínt és a tejfölt, majd az egészet besűrítjük. (A tejföl/tejszín/kapor/narancslé mennyiségével lehet játszani. Ha sűrűbben szeretjük, botmixerrel pürésíthetjük a főzelék egy részét.)

Közben elkészítjük a halakat: A pisztrángokat széles lábasba fektetjük, felöntjük az alaplével, és mielőtt a lé forrni kezdene, a lángot takarékra állítjuk. A halakat 8-10 percig posírozzuk – ellenőrizzük, hogy omlóssá vált-e a halhús – majd kivesszük a léből, kifilézzük. A filéket meglocsoljuk egy kevés extra szűz olívaolajjal és pár csepp narancslével, megszórjuk egy kevés kaporral, majd a főzelékkel együtt azonnal tálaljuk.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!