Címke: halleves

A világ hallevesei XXI. – Olaszország III. – Maranoi halleves

Marano Lagunare, halászfalu az olaszországi Friuli-Venezia-Giulia déli részén. Azt mondják “Se Venessia non la fussi, Maran saressi Venessia.” vagyis “Ha Velence nem lenne, Marano lenne Velence.”, ami enyhe túlzás ugyan, de a helység valóban lehetne a világ legismertebb városának kistestvére. Központi épületeinek számos vonásán fellelhetők a szárnyas oroszlán több mint négyszáz éves uralkodásának nyomai, és a mai napig féltve őrzött nyelve is egyedülálló, gradoi-venetoi keverék, amelyet a városlakókon kívül senki sem használ a környéken.

Szeretem Maranot: a szűk utcácskákat,  a foltozott hajóikat kikötő, megviselt bőrű, komor halászokat, a rikácsoló sirályokat, a lagúna magányos halászkunyhóit, titokzatosan kanyargó csatornáit. Kicsit olyan a város, mintha megállt volna benne az idő.

Legutóbb egy halászasszonnyal beszélgettem. Nem sok időnk volt, mert épp nyitott az árverés, csupán egy régi halleves receptet sikerült elhadarnia, de megegyeztünk, hogy találkozunk még.

Maranoi halleves

Hozzávalók 4 főre: egy kb. 200 g súlyú csíkos morgóhal, 4 vörösmárna, 2 kicsi fattyúmakréla, 12 garnéla, 2 bébi tintahal, 1 közepes fej fehér hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 50 g sárgarépa (opcionális), 50 g angol zeller, 1-2 babérlevél, 50 ml fehérborecet, extraszűz olívaolaj, só

A halakat, a szépiákat és a garnélákat megtisztítjuk. A szépia csápjait feldaraboljuk, testét kb. 1 cm vastagon felkarikázzuk. A halak fejéből eltávolítjuk a kopoltyút. A garnélák fejét kiöblítjük.

A hagymát, a zellert és a sárgarépát apró kockára vágjuk, a fokhagymát áttörjük.

Egy lábasban olívaolajat hevítünk, és üvegesre pirítjuk benne a hagymát. Hozzáadjuk a fokhagymát, a sárgarépa- és zellerkockákat, a babérleveleket, az ecetet, és a hal- ill. rákfejeket. Lefedve kb. 30 percen keresztül főzzük, majd az egészet zsírjára sütjük.

A zöldséges-halas alapot átpasszírozzuk, hozzáadunk kb. 0,5 l vizet (de maradjon azért “bella penza” vagyis majdnem “megáll benne a kanál” sűrűségű a lé!) ízlés szerint sózzuk, egy cserépedénybe töltjük, és felforraljuk. A halakat nagyságuktól függően néhány perc különbséggel egymás után belehelyezzük a lébe. Utoljára a garnélafarkakat és legvégén a tintahal darabokat tesszük bele, és innen számítva az hallevest maximum 3-4 perc alatt készre főzzük.

A levesben felhasznált halak és tenger gyümölcsei a napi fogásból eladásra nem került áruból kerülnek ki, de nemes halat sosem használnak hozzá.

A hallevesnek passzírozás nélküli változata is létezik, de ma már csak ritkán készítik.

Vannak akik adnak a leveshez 2-3 evőkanálnyi házi passzírozott paradicsomot is, és csodák csodája, emiatt nem mennek ölre a szomszéddal…

p.s. aki készít a levesről egy olyan képet, amin gusztusos az alany, meghívom egy halebédre

A világ hallevesei XVI. – Magyarország IV. – Sáfrányos gyömbéres pisztráng leves halgombóccal

Herczeg Gabriellától, a flatcat blog szerzőjétől származik a halleves sorozatunk következő receptje:

Egy régi erdélyi szakácskönyv szerint a pisztrángból főzz levest, fekete vagy sárga lével. A “sárga lé” a hagyományos, rántásos savanyított levest jelenti, amibe fűszerként gyakran járt a gyömbér és sáfrány is. A most következő recept ennek a klasszikus receptnek a mai kor igényeire szabott változata, a rántás elmaradt, helyette fűszeres hallé készült, a halszeletek helyett pedig a halhúsból ízletes gombócok készültek.

4 főre

2 pisztráng (70 dkg)

2 szál sárgarépa (25-30 dkg)

1/2 zellergumó (25-30 dkg)

1 nagy fej vöröshagyma (15 dkg)

3 gerezd fokhagyma

bő csipetnyi sáfrány

5 cm gyömbérgyökér

8-10 szem fehér bors

2,5 dl száraz fehérbor

1 tojás

3-4 ek zsemlemorzsa

1 csokor petrezselyem

1 gerezd fokhagyma

A pisztrángot kifilézem, a halhúst levágom a bőrről. Az húson felül maradt összes hal alkatrészt fazékba szedem, 2 liter vízzel felöntöm. Hozzáadom a félbevágott hagymát, felcikkezett zellert, répát, kés pengéjével meglapított fokhagymát, csíkokra vágott gyömbért, a sáfrányt, fehér borsot, sózom, hozzáöntöm a bort. Lassú tűzön főzöm másfél-két órán át, majd leszűröm.

A halhúst késsel finomra aprítom, hozzáadom az elhabart tojást, a finomra aprított fokhagymát, nagyon finomra aprított petrezselyemzöldet, sózom, borsozom, majd annyi zsemlemorzsát adok hozzá, amennyivel lágy, de formázható masszát kapok.

A levest felforralom, majd a halból nedves kézzel zölddiónyi gombócokat formázok és kifőzöm a lobogó levesben. Szűrőlapáttal kiemelem a gombócokat, félreteszem, melegen tartom.

Megvárom amíg a leves kissé leülepszik, majd átszűröm tüllön, amíg teljesen tiszta lesz a lé.

Tálalásnál a gombócokat tányérba szedem és rámerem a forró levest. Ízlés szerint lehet mellé adni citromot és még tovább savanyítani citrom levével, de számunkra ez nem volt szükséges.

Köszönjük, Gabi! 🙂

Paradicsomos zöldbab leves tőkehallal

…amely az évekig hét lakat alatt őrzött “legfinomabb olasz paradicsomszósz” családi receptünk idén ötödszöri megvalósítása alkalmával keletkezett paradicsomvíz felhasználásával készült. © Ebben a rekkenő hőségben egyszerre táplált és jólesett ez a friss, citromos, zöldséges leves. A vékony habarás most egyrészt “paradicsomos krumplileves” nosztalgiából jött, másrészt mert szégyen, nem szégyen, van egy aprócska ízlésficamom: szeretem a savanyú tejtermékeket paradicsommal párosítani. Azért nem mindennapos a dolog, azt hiszem, valami gyerekkori emlék nyoma lehet, amit újra és újra kényszeresen elő kell vennem.  Aki tehát idegenkedik a habarástól, nyugodtan hagyja el a receptből, esetleg sűrítse a levest a benne főtt zöldségekkel.

Paradicsomos zöldbab leves tőkehallal

Hozzávalók: 500 ml hal alaplé, 1 l paradicsomvíz (ld. itt) vagy 500 ml paradicsomszósz és 500 ml víz, 1 cikk fokhagyma, extraszűz olívaolaj, 150 g friss zöldbab, 150 g burgonya, 3-4 nagy bazsalikomlevél, 1/4 citrom, 400 g tőkehal filé, 100 ml tejföl, 2 tk liszt, só, frissen őrölt feketebors

A zöldbabot 3-4 cm-es darabokra vágjuk, a burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk.

Egy fazékban olívaolajat hevítünk, és megpirítjuk benne a megtisztított, kettévágott fokhagymagerezdet.

A fokhagymát kidobjuk, majd az olajon megpirítjuk a zöldbabot és a burgonyakockákat is. Hozzáadunk 2 bazsalikomlevelet, egy negyed citromot, sózzuk, borsozzuk. Felöntjük a hal alaplével, hozzáadjuk a paradicsomvizet is, és az egészet addig főzzük, amíg a zöldségek roppanósak lesznek.

Közben a tőkehalat 3-4 cm-es kockára vágjuk..

A tejfölt a liszttel csomómentesre keverjük, és amikor a zöldségek már majdnem puhák, hőkiegyenlítéssel a levesbe keverjük. Hozzáadjuk a tőkehal kockákat, és újraforrástól számítva 3-4 perc alatt az egészet készre főzzük. Végül a maradék két bazsalikomlevelet is beletépkedjük, és a levest kihűtve, langyosan tálaljuk.

A világ hallevesei XV. – Magyarország III. – Balatoni régió – Balatoni halászlé

Folytatjuk a magyar halászleveket bemutató sorozatunkat, ezúttal a Balaton került sorra. Max konyhájából számtalan remek étel, köztük több halétel is került már elő, számunkra most egy klasszikus balatoni halászlevet készített.

 

Halban bővelkedő halpaprikás vagy akár hívhatjuk halgulyásnak is. Jellemzően a magyar konyhára, ennek az ételnek is sok féle változata fellelhető, aminek receptje, készítési módja akár házanként változó. A fő irányelvek megegyeznek, de a különböző praktikák, a felhasznált halak változatossága vagy felhasználási módok miatt létezik ilyen sok változat. Annyiban közös a készítés, hogy mindenképpen friss halból készül, az alaplevet lepasszírozzák, és hozzáadott zsiradék nélkül készítik, ebben hasonlítva az alföldön készített paprikásokhoz.

Az alap lé főzéséhez használnak keszeget, kárászt vagy gardát, majd a főzés végén teszik bele a halhúst, ami lehet ponty, harcsa vagy ritkán fogas. A halhús kerülhet patkó alakban, vagy felezve, de sokan kockázva adják hozzá a halhúst. Ha hosszabb eltartásra készítik az alaplevet (fagyasztják, vagy előfőzik a másnapi felhasználáshoz), akkor semmiképpen nem tesznek bele paradicsomot, nehogy megsavanyodjon az értékes lé.

Érdemes megjegyezni itt, hogy a Festetics család birtokán, akik a Dunántúl, és egyben a Balaton meghatározó urai voltak, az 1800-s években, jellemzően a francia konyha jegyei uralkodtak, így az akkor készített hallevesek vadas alapúak voltak, bőven zöldségezve, mustárral ízesítve és tejszínnel vagy tejföllel sűrítve, selymesítve. Ez a fajta verzió már csak ritkán tűnik fel az étlapokon, inkább csak különleges alkalmakkor készítik el, ezért azt tanácsolnám, ha valakinek lehetősége nyílik megkóstolni az így elkészített levest, semmiképpen ne hagyja ki.

Hozzávalók 6-8 főre:

1,5-2 kg apróhal, keszeg, kárász

2 közepes (~1 kg-s) ponty vagy harcsa

4-5 nagyobb fej vöröshagyma

3-4 gerezd fokhagyma

1-2 db tv paprika

2-3 közepes paradicsom (elhagyható)

1-2 dl vörösbor (ízlés kérdése, elhagyható)

2 evőkanál pirospaprika

1 közepes (régi) burgonya és só

Az alap lé főzéséhez az apró halat megtisztítják, hozzáteszik a ponty vagy harcsa fejét, és farkát is, illetve ha kockázva rakjuk bele a végén a halhúst, akkor annak a gerinccsontját is. Lerakjuk a bográcsba vagy fazékba, közé rétegezve fél főre vágott vöröshagymát, a fokhagymát, a burgonyát hámozva, de egészben és kevés sót. Ha teszünk bele paradicsomot, azt is tegyük közé, cikkekre vágva, és itt adjuk hozzá a bort is, ha szeretnénk. Felöntjük annyi lével, ami ellepi, és ha teszünk bele halászlé kockát (amit nagyon sokan használnak, vannak, akik tagadják, de azt gondolom, néha kell kompromisszumot kötni, így aki szeretné használni, az tegye), majd forraljuk fel. Ha forr, vegyük takarékra, és 1,5-2 órán keresztül, kis lángon főzzük. Készítsük elő közben a halhúst, sózzuk meg egy kicsit, és hagyjuk pihenni.

Szűrjük át a levet, passzírozzuk át az apróhalat, a legegyszerűbb módszer az, hogy a méretes szűrőkanálban, a merőkanál hátával kipréseljük a zamatos levet. Ha fagyasztani szánjuk az alap levet, tegyünk félre, hagyjuk kihűlni, és jól záródó edényben tegyük a mélyhűtőbe.

Forraljuk fel újra a levet, hintsük meg a paprikával, és hagyjuk pár percet forrni. Ha túlságosan sűrű lett az alap, akkor itt egy kis vízzel korrigálhatjuk, de ne feledjük, levest főzünk, így szükséges elem a lé. Jöhet bele a halhús, de óvatosan tegyük a forrásban levő lébe. Ha túl sokat teszünk egyszerre, akkor visszahűl a lé, és a hús túlfő. Figyeljük az edényt, és ahol bugyog a leves, mindig oda eresszünk bele a húsból, így mindig forrásban marad a leves. Főzzük 10-15 percet, attól függően, hogy egész patkót teszünk bele, vagy kockázott húst. Keverni nem szabad, mert a hús szétesik, csak rázogassuk. Forrón tálaljuk, mélyebb csészébe, leveses tálkába vagy kis bográcsokba.

Tálaláskor adjunk hozzá erős paprikát és puha fehér kenyeret.

Ha halászlét eszünk, mindenképpen jussunk eszünkbe a régi római bölcsek mondása, miképpen:  „MALEDICTUS PISCIS IN TERCIA AQUA” azaz: „Átkozott a hal a harmadik vízben”, azaz okos ember halra vizet nem iszik (az első vízben él a hal, a másodikban pedig főtt). Ezért ajánlom ehhez az ételhez a balatoni rozéborból készült fröccsöt vagy hosszúlépést. Egészségünkre!

Jó étvágyat hozzá!

Max

Köszönjük, Max!

A világ hallevesei XIV. Magyarország II. – Felső-Tisza-vidék – Töltött csuka leves – tiszaberceli gyűjtés

Az előző bejegyzés szövegét nem volt szívem a fázisfotókkal szétdarabolni, így most csak a receptet és a hozzá tartozó fotókat közlöm.

Töltött csuka leves

Hozzávalók 12 főre: 4 db egykilós csuka, 4 db zsömle, 4 tojás, 1,5 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, egy nagy csokor petrezselyemzöld, 3 ek. liszt, 0,5 dl napraforgó olaj, 1 ek. sertészsír, 1 púpozott tk. házi őrölt pirospaprika, 2 db citrom, 1 db cecei paprika, 5 db babérlevél, 500 ml tejföl, 2 tk. szárított majoránna, só, frissen őrölt feketebors

A halakat jó halász férj segítségével megtisztítjuk, fejénél a bőrt körbevágjuk, megnyúzzuk. A farokrésznél,  nem szükséges bíbelődni vele, nem baj, ha a hal vége a „zokniban” marad.

A kopoltyúkat eltávolítjuk, a fejeket alaposan átmossuk, és félretesszük –  a végén majd ezeket is megtöltjük. A megnyúzott csukákat kifilézzük – kb. 1 kg halhúst kell, hogy kapjunk.

A filéket ledaráljuk, és egy nagy keverőtálba tesszük.

A zsemléket vízbe áztatjuk, majd kinyomkodjuk, és a darált halhoz adjuk. Ráütjük a tojásokat, belereszeljük a fél fej vöröshagymát, hozzáadjuk az áttört fokhagyma gerezdeket, és egy nagy csokor apróra vágott petrezselyemzöldet. Az egészet sóval és bő adag borssal ízesítjük, alaposan összekeverjük, és legalább tíz percig állni hagyjuk.

Közben elkészítjük a rántást. Ehhez a lisztet a napraforgó olajjal és a sertészsírral elkeverve pirítani kezdjük, hamar belevágjuk a maradék vöröshagymát. (Nem kell aprózni, csak az ízére lesz szükségünk.) Lassú tűzön meg pirítjuk, s amikor a hagyma megpuhul, a lábast levesszük a tűzről, a rántást megszórjuk teáskanálnyi házi őrölt pirospaprikával, és amíg még bugyog az alap, gyors mozdulatokkal elkeverjük. Ezután felöntjük egy liter hideg vízzel, hozzáadjuk a tejfölt, és csomómentesre keverjük.

A megnyúzott csukákat és a megtisztított fejeket megtöltjük a fűszeres masszával. Nem kell szorosra, csak lazán, a töltelék nőni fog még a levesben, és ha túl feszesre töltjük, a csuka bőre szétnyílik, nem lehet majd szépen szeletelni.

A leveshez egy tízliteres fazékban a két alaposan megsikált, félbevágott citrommal, a magjaitól megszabadított cecei paprikával, a babérlevelekkel és a majoránnával vizet melegítünk. Amikor felforr, beleszűrjük a tejfölös-paprikás rántást, és kb. öt perc főzési idő után beletesszük a megtöltött csukákat úgy, hogy először a halaknak mindig a fej felőli végét helyezzük a levesbe. Néhány másodpercig így tartjuk, ezalatt a „zsák szája” összehúzódik, tulajdonképpen befő, és a töltelék nem tud kiesni. Ha maradt egy kevés massza, vizes kézzel diónyi gombócokat formázunk belőle, és miután mind a négy csukát és a fejeket is a léhez adtuk, nagy csokor petrezselyemzöld kíséretében ezeket is a lébe gurítjuk.

Ekkor kóstolunk. Ha szükséges, sóval és borssal még ízesítjük a levest, és kb. 15 perc után elzárjuk alatta a lángot.

A halakat ezután kivesszük a léből, és kb. másfél cm vastagon felszeleteljük. Tálalásnál egy tányérba egy szelet csuka, egy gombóc kerül, erre merjük rá a még forró levest. Mellé citromgerezdeket kínálunk.

A még nyers töltött csukákat füstölt szalonna zsírjával megkent alufóliába csomagolva sütőben is megsüthetjük.

Szántó Andrásné Helénke néni receptje – egy karádi ember nyomán

Köszönöm szépen, Helénke néni! 🙂

Halirodalom II. – A hal nem jár egyedül – Nepomuki Szent János és a többiek – Töltött csuka leves

Gordon Ramsay Mennyei halételek című szakácskönyvét kis időre félreteszem. Ma egy sokkal aktuálisabb írást hozok, májusban készült amikor utoljára Magyarországon jártam. Az apropó: a Tarka Bárka halleves sorozata, amelyben most épp a magyarországi hallevesek, halászlevek vannak soron, és a héten folyó Tiszaberceli Kulturális Napok azon belül is a szombati halászléfőző verseny. Ha minden igaz, ott leszünk. Aki most szombaton épp a Rétközben jár, ne hagyja ki!

A hal nem jár egyedül

– töltött csuka leves, Nepomuki Szent János és a többiek –

Egy esős vasárnap délután érkezek. Az első beszélgetés feszült légkörét enyhítendő, aranyos fröccs és puha porral borított, frissen sült almás pite kerül elő a kamrából. Hozzáteszi, a szőlőt Tokajból hozatja, itthon aztán magának préseli, így legalább biztos, hogy csak az van benne, amit ő maga belerakott. Ki tudja, mit kevernek mostanában az asztali borokba?!

„Na, azt írja meg mindenképp, hogy a vidrák egyre gyakrabban pusztítanak! Olyan probléma ez, amit hamar orvosolni kellene!” És már szédülök is a vidra-történetbe… Furfangos állat, éjjel vadászik, ráadásul fürge is, már a varsa terelőjénél elfogja a zsákmányát, aztán a partra viszi, és ott fogyasztja el. Másfél méteres körben látszik a nyoma, hozzáértő szemnek könnyű észrevenni, hol vacsorázott az egyébként védett jószág.

Előhúzom a zsírfoltos gépelt papírt. „Erről is meséljen, András bácsi!” „Ó, ez a Helénke néni reszortja, én a halat fogom, és bár a versenyeken együtt főzünk, itthon, a konyhában ő a főnök!” –kacsint.

Helénke néni túl van a nyolcvanon, de úgy szalad, mintha negyven se lenne. Háziállatokat tart, friss tojást gyűjt, kertet gondoz, három férfit irányít, és mindemellett olyan szerény, hogy majdnem lelkiismeret-furdalásom támad, mert a híres töltött csuka leveséről faggatom. Aztán mégsem hagyom magam, hiszen ki érdemel nagyobb hírnevet, mint egy ilyen asszony? Azt mondja, a receptet egy karádi embertől tanulta, aki rég nem él már. Rajongótábort a két évvel ezelőtti tiszaberceli halászléfőző versenyen szerezett, András bácsi ultipartnereinek sokszorosították is a receptet, igaz, abból kimaradt a hagyma. Na, majd most beleírjuk.

Szó esik még közismert orvhalászokról, vencsellői varsakészítőkről, a 2000-ben a Tiszát ért cián- és nehézfém szennyezésről, amely a halállomány csökkenésében óriási szerepet játszott. Érdeklődök halfajokról, mi megy, mi a kincs, megbeszéljük melyiket hogyan készítik. A keszegféléket (a jász-, a dévér-, a szilvaorrú és a vörösszárnyú keszeget) paprikás lisztbe forgatják, bő olajban ropogósra sütik, vagy halászlé alapba passzírozzák. A süllő rántva igazán jó, nagyobb harcsából halászlé, kisebből paprikás, a gyönyörű, sovány, nem mellesleg errefelé igen ritka pontyból szintén halászlé, rántott ponty készül. Kecsege, balin csak elvétve akad, olyankor fokhagymásan, szalonnával tűzdelve, sütőben sütik. Az angolna teljesen eltűnt, pedig állítólag paprikásnak az egyik legjobb alapanyag volt, és ki gondolná, hogy néhány évtizeddel ezelőtt még Elemér a közeli Lónyai-főcsatornában is mogyoróbottal fogta?!

Megpróbálom rábeszélni Helénke nénit, hogy a legendás levest készítse el nekem. Ezen a ponton majdnem kicsúszik a kezeim közül, de aztán a jószíve nem hagyja, némi segítséget kér, és lesz csoda. Töltött csuka leves.

A megbeszélt napon megint esőre áll az idő. Csengetek. A kapu nem nyílik még, de a paprikás rántás illatát már messziről érzem. Gyerekkor, nagymama-tűzhely. Itthon vagyok.

Helénke néni aggódva tüsténkedik. Négy egykilós forma csuka bőre tálcára terítve, húsa ledarálva; segítség is van Piroska néni személyében. Kávét kérek? Nem, köszönöm, de hoztam egy kis diós répatortát, jól fog csúszni annak, aki kér. Megenyhülünk.

Csukabőr, fej, hús, mérlegre – jaj, a mérés az elején kimaradt – tippelek, és nyerek, a bizalom nő, a belsőséget megsaccoljuk.

Ezután már csak figyelek, és jegyzetelek. „Tizenkét főre – mert ez a leves olyan kapós, hogy nem érdemes kisebb adagban készíteni – szükségünk lesz négy darab egykilós csukára. A halakat jó halász férj segítségével megtisztítjuk, fejénél a bőrt körbevágjuk, megnyúzzuk. A farokrésznél nem szükséges bíbelődni vele, nem baj, ha a hal vége a „zokniban” marad.

A kopoltyúkat eltávolítjuk, a fejeket alaposan átmossuk, a végén ezeket is megtöltjük. A megnyúzott csukákat kifilézzük (kb. 1 kg halhúst kell, hogy kapjunk), a filéket ledaráljuk, és egy nagy keverőtálba tesszük.

Négy zsemlét vízbe áztatunk, majd kinyomkodunk, és a darált halhoz adjuk. Ráütünk négy egész tojást, belereszelünk fél fej vöröshagymát, hozzáadunk négy cikk áttört fokhagymát, és egy nagy csokor petrezselyemzöldet apróra vágva. Az egészet sóval és bő adag borssal ízesítjük, alaposan összekeverjük, és legalább tíz percig állni hagyjuk.

Közben elkészítjük a rántást. Ehhez három evőkanál lisztet fél deci napraforgó olajjal és egy evőkanálnyi sertészsírral elkeverve pirítani kezdünk, hamar belevágunk egy nagy fej vöröshagymát. Nem kell aprózni, csak az ízére lesz szükségünk. Lassú tűzön pirítjuk, s amikor a hagyma megpuhul, a lábast levesszük a tűzről, a rántást megszórjuk teáskanálnyi házi őrölt pirospaprikával, és amíg még bugyog az alap, gyors mozdulatokkal elkeverjük. Ezután felöntjük egy liter hideg vízzel, hozzáadunk fél liter tejfölt, és csomómentesre keverjük.

A megnyúzott csukákat és a megtisztított fejeket megtöltjük a fűszeres masszával. Nem kell szorosra, csak lazán, a töltelék nőni fog még a levesben, és ha túl feszesre töltjük, a csuka bőre szétnyílik, nem lehet majd szépen szeletelni.

A leveshez egy tízliteres fazékban két alaposan megsikált, félbevágott citrommal, egy a magjaitól megszabadított cecei paprikával, öt babérlevéllel és két teáskanálnyi szárított majoránnával vizet melegítünk. Amikor felforr, beleszűrjük a tejfölös-paprikás rántást, és kb. öt perc főzési idő után beletesszük a megtöltött csukákat úgy, hogy először a halaknak mindig a fej felőli végét helyezzük a levesbe. Néhány másodpercig így tartjuk, ezalatt a „zsák szája” összehúzódik, tulajdonképpen befő, és a töltelék nem tud kiesni. Ha maradt egy kevés massza, vizes kézzel diónyi gombócokat formázunk belőle, és miután mind a négy csukát és a fejeket is a léhez adtuk, nagy csokor petrezselyemzöld kíséretében ezeket is a lébe gurítjuk.

Ekkor kóstolunk. Ha szükséges, sóval és borssal még ízesítjük a levest, és kb. 15 perc után elzárjuk alatta a lángot.”

Helénke néni óvatosan kiemeli, tálcára teszi, majd kb. másfél cm vastagon felszeleteli a halakat. Közben meséli, hogy egyik ismerőse a töltött csukát nem levesben főzi meg, hanem füstölt szalonna zsírjával megkent alufóliába csomagolja, és sütőben süti meg.

Egy tányérba egy szelet csuka, és egy gombóc kerül, rá bőven lé, mellé citrom. Közben befutnak a férfiak, nekik csípőspaprika is jár. Hümmögünk. A leves friss, üdítő, a babér és a citrom aromája már a nyarat idézi. Jólesik ebben a szürke tavaszban. Mennem kell. Veszek egy szép süllőt, egy pontyot és némi keszeget András bácsitól. Közben megegyezünk, hogy találkozunk augusztusban, a Tiszaberceli Kulturális Napokon, a halászléfőző versenyen. „A lecke fel van adva.” Igen, nekem.

Balsára utazok. Az eső ömlik, kifordított esernyővel, iszapos ballerinában, reszketve tocsogok le a révhez. Radóczi János, a Szabolcsi Halászati Kft ügyvezető igazgatója vár. Messziről üdvözöl. Jólesik a köszöntő pálinka.

Mint május 16-án az országban számos helyen, Balsán is Nepomuki Szent Jánosra, a vízen járók (hajósok, halászok, vízimolnárok, révészek) védőszentjére emlékeznek. Somogyi Szilvia, a község polgármester asszonya meséli, hogy elsősorban a Duna menti településeken volt szokás ezt az ünnepet tartani, de annyira magukénak érezték a lényegét, hogy úgy döntöttek, itt a Tisza bal partján is tradíciót teremtenek. Annak idején a halászok, révészek, hajósok a helyi méltóságokkal együtt ültek le, hogy elköltsék a legrátermettebb szakács által az aznapi fogásból készített halászlevet vagy halpaprikást. Most a korhely halászléjéről országszerte ismert Horváth Zsuzsanna főz, s ha a lét megkóstolhatná, Bródy Sándor, A főzés művészete című művében tett kijelentését, miszerint „a hal férfiak külön kultusza, szakácsnék vesződsége”, nagy valószínűség szerint visszavonná.

Az étlapon borjúpörkölt is van, a helyi óvoda élelmezésvezetője kelt tésztákat varázsol az asztalra. Teljes az összhang, mindenki készséges, kedves, közvetlen. Kicsit kizökkenek az általános világpánik-hangulatból.

Mécsesekkel ellátott apró fa bárkákat pingál a társaság. Kapok én is, hamar rávésem a Tarka Bárka Blog elérhetőségét.

Sereghy János esperes paróchus megáldja a hajócskákat, majd a szűnni nem akaró esőben kompra szállunk, és vízre bocsátjuk a Jánoskákat. Sokáig nézem az esőcseppektől karikákat vető vizet. A halászoknak tisztelgek, s elképzelem, milyen lehetett a környező táj annak idején, a száztizenegy vágás előtt. Vad világ. Közvetlen szülőföldemre gondolok, a Rétközre, a réti csíkoktól hemzsegő mocsaras pákász hazára, melyben csak az maradt életben, aki úgy ismerte a környéket, mint a tulajdon tenyerét. Ez a haza eltűnt a másvilágba, mint ahogy én is eltűntem más országba. Ady A Tisza-parton című versét mormolom – középiskolás emlék. Köszönöm, Lajos bácsi, hogy ma is megy „könyv nélkül”!

A Nyíregyháza-Sóstói Múzeumfaluban Dr Bodnár Zsuzsanna által összeállított csodálatos halászati kiállítás jut eszembe. Néhány napja ott jártam, és ugyanígy elvesztem az egymással összekuszálódott képzelt és valós emlékeimben, csak ott a néprajzos múltam tört elő. Így jár az, aki ritkán jár Itthon.

Egészen véletlenül Szántó Zsolt tiszaberceli polgármester mellé kerülök. Újságolom, hogy délelőtt épp az anyukája főzött nekem. „És a nagymama csíkját is elmesélte?” „Hah, éreztem én délelőtt, hogy maradt a Szántó-hálóban családi titok!” „Akkor majd én elmesélem. Amikor gyerekek voltunk, október közepén vízállásokban, árkokban hatvan-hetven centi mélyen csíkvermeket ástunk. A vermekbe alj nélküli vesszőkosarakat raktunk, ide gyűltek a csíkok telelni. A novemberi első fagyok beállta előtt gyűjtöttük be őket. Nagymama néhány napig sóban állni hagyta őket, majd ecetes lében, hagymával, gyöngyhagymával és csípőspaprikával eltette télire. Úgy ettük, mint ma a savanyúságot.”

Radóczi úr is mellénk szegődik, az alapoktól indulunk, a halmennyiség problematikájáról, a megfelelő ívóhely hiányról, horgász-halász ellentétről beszélgetünk, de a kíváncsiságomat és mindkettőnk hangját elnyomja a kórusban zengő nóta:

„…Hát a keszeg mit eszik

ha a bárkába teszik?

Nem eszik az egyebet,

petrezselyemgyökeret.”

Beszállunk.

Ősi mesterségünk: a halászat – időszaki kiállítás a Sóstói Múzeumfaluban

A világ hallevesei XIII. Magyarország I. Bajai régió – Törpe csipedett bográcsban

Van egy blog, amelynek szerzője egy év leforgása alatt olyat alkotott, amit csak levesen tudnak. Ritkán olvasok el többször egy könyvet, ritkán nézek meg kétszer egy filmet, ritkán kerül egyfajta étel többször az asztalunkra, de Petrához mindig vissza-visszatérek, a tisztatésztát ugyanis valami felfoghatatlanul különleges atmoszféra lengi körül. Tengernyi pozitív gondolat, érzés és tömény szeretet árad ebből az online naplóból; elég néha egy-egy bejegyzést átfutni, és máris jobban érzi magát az ember. Ha akad még valaki, aki nem ismeri, miután itt nálunk “megízlelte” BaltásPapa specialitását (különösen ügyelve a bevezető sorokra!), azonnal álljon neki a tisztatészta olvasásának!

“Tarka Bárka a Ferenc-csatornán

Szeretek a múltban kalandozni, szeretek visszaemlékezni a gyermekkoromra, drága nagyszüleimre, felidézni a közös emlékeket. Szeretek visszajárni a Ferenc-csatorna partjára, szeretem felnyitni a haltartó bárkát, szeretek a nagypapámról elnevezett  püspökpusztai kocsmában időzni, szeretem nézni, amint a BaltásPapa a szabad tűzön főzi nap, mint nap a finom halászlevet/halpörköltet, süti a paprikás lisztben megforgatott kárászokat.

Sok olyan ember van, aki emlékszik rá és aki kóstolta is a főztjét… aki evett belőle, az a mai napig azt mondja, hogy: “Azt nem lehet felülmúlni!”

Folyton a nyomában voltam és be nem állt a szám, csak kérdeztem, kérdeztem, Ő pedig mindenre tudta a választ. Amit a halakról tudok, azt is tőle tanultam. A bárkákban rengeteg fajta volt, mindig olyat és annyit halásztunk ki belőle, ami az adott halétel elkészítéséhez szükséges volt. Ez volt az egyik legizgalmasabb része a kalandnak: a tarka bárkában megtalálni a legmegfelelőbb halacskát. Igen TARKA BÁRKA, én csak így neveztem. A papa egyszer megkérdezte: „Mitől tarka a fekete szurokkal bevont bárka, ’kisunokám’?”

„Jajj Papus, nem igaz, hogy nem tudod?! Hát a tartalmától, a benne „élő” halak sokféleségétől, számomra ők teszik színessé a bárkát.”- feleltem.

Mosolygott, aztán a dolgára sietett. Én a parton maradtam, lógattam a lábam a stégről és néztem a széltől fodrozódó vizet. Elmerengtem és a következő pillanatban már a törpe csipedett csalogató illatára eszméltem.

Ez a halétel családi recept, a BaltásPapa specialitása, számomra mind közül a legfinomabb, annak ellenére, hogy minden főztjében benne volt szíve-lelke, a keze munkája, az energiája, hisz mindig mindent a két kezével készített – kihalászta és megpucolta a halat, vágta a hagymát, készítette a tűzifát, gyúrta a tésztát és még a fűszerpaprika is a mi családunk őrleménye volt.

Íme az általam készített törpe csipedett, ami szívvel-lélekkel most NEKTEK, TARKA BÁRKA olvasóknak készült.

Törpe csipedett bográcsban

Hozzávalók 4 személyre:

2 kg méretes törpeharcsa /megtisztítva, lesózva/

2 közepes fej vöröshagyma apró kockára vágva

2 gerezd fokhagyma

1 db tv paprika

1 db paradicsom

2 púpos evőkanál őrölt pirospaprika

2-3 db cseresznyepaprika

víz, hogy ellepje, kb. 2 l

só (ízlés szerint)

… a csipetke tésztához:

30 dkg búzaliszt

3 tojás a tyúk alól

csipet só

Elkészítés:

A halat megtisztítjuk, majd lesózzuk. Hagyjuk állni kb. 2-3 órát. Ez azért fontos, mert így nem fő szét a húsa. Ez idő alatt elkészítjük a csipetke tésztát, 30 dkg liszt, 3 tojás és egy csipetnyi só összedolgozásával. Kemény tésztát gyúrunk, melyet géppel vagy sodrófával vékonyítunk, majd kézzel elcsipegetünk.

A megtisztított, lesózott törpéket beletesszük a bográcsba, rászórjuk a felkockázott hagymát, fokhagymát, a félbevágott tv paprikát és a gerezdekre vágott paradicsomot. Felöntjük (a megadott mennyiségű) vízzel és tűz fölé akasztjuk úgy, hogy az alja beleérjen a tűzbe. Nagy lángon főzzük, majd amikor a víz felforr és erősen habzik, megszórjuk 2 púpos evőkanál pirospaprikával és beletesszük a cseresznyepaprikát is. Időnként megforgatjuk a bográcsot (keverni sohasem szabad), hogy ne kapjon oda az alja. A törpe csipedettet forrástól számítva 20-25 percig (a törpeharcsák méretétől függően) erős tűzőn főzzük.

Félidőben sózzuk, kóstoljuk, majd az utolsó 5 percben visszavesszük a lángot és beletesszük a frissen készített csipetke tésztát. Folyamatos felügyeletet igényel, forgassuk a bográcsot, nehogy leégjen az aljára a tészta. (A tésztán megtapadt apró lisztszemek besűrítik a hallevet.) Megterítünk, majd a megfőtt halat bográcsostul az asztal közepére tesszük. Jókora adagot merünk, melyet jó étvággyal elfogyasztunk! :-)”

Köszönjük, Petra!

…és még mielőtt kifutnánk a szezonból, “A világ hallevesei” sorozatunkban ezennel megnyitjuk a magyarországi hallevesek, halászlevek sorát.

A világ hallevesei XII. – Olaszország – Friuli-Venezia-Giulia, Veneto és Horvátország – Dalmácia, Isztria – Scampi alla busara

Nos, kezdem azzal, hogy az alábbi leves eredetének a felkutatása csúfos kudarcba fulladt. Azt tudjuk, hogy Dalmáciától, az Isztria-félszigeten, Trieszt térségén keresztül egészen Velencéig szinte bármelyik tengerparti étteremben megtalálható hagyományos paradicsomos ráklevesről van szó. Olykor tésztaételként jelenik meg, ilyenkor szigorúan spagettivel szolgálják fel.

A baj ott kezdődik, hogy horvátok, szlovének, friulánok, olaszok máig is vitatkoznak azon, ki készítette először ezt a levest. A olaszok legtöbbje kivételesen enged, elfogadja a dalmát eredetet, de itt megáll az olasz nyelvű tudomány, és se híre, se hamva pontosabb információknak.

Az elnevezésre vonatkozóan két magyarázat ismert: az egyik szerint a “busara” egy a hajókon használt cserépedény neve, a másik szerint az elnevezés a velencei dialektus “busiara” – “bugiarda” – “hazug” szavából ered, amely arra utal, hogy azokat a halakat és tenger gyümölcseit amit a halászfeleségek nem tudtak eladni, (gondoljunk itt a korabeli kocsis-biciklis halárusokra, akik nem tudták sokáig frissen tartani az árujukat) íly módon készítették el. Az első feltételezéshez nem tudok mit hozzáfűzni, nem ismerem a halászok által használt edényeket, a másik verzió élből sántít, mert ez az egyszerű, minden bizonnyal egykor paradicsom nélkül, egyébként is nagyon kevés hozzávaló felhasználásával készített szósz épp hogy kiemeli, és nem elfedi az étel főszereplőjének az ízét. Na de ne romboljunk le seperc alatt évszázados legendákat! Aki tudja a megoldást mind az étel eredetére, mind az elnevezésre vonatkozóan, legyen szíves, ossza meg velünk.

Scampi alla busara

Hozzávalók: 1 kg friss scampi, 300 g friss, érett paradicsom, 2 gerezd fokhagyma, 100 g zsemlemorzsa, 100 ml száraz fehérbor, extra szűz olívaolaj, só, bors, csípős paprika

DSC_8486

A paradicsomokat fél percre forrásban lévő vízbe mártjuk, majd kivesszük, héjukat lehúzzuk, a paradicsomhúst apró kockára vágjuk.

Egy nagy serpenyőben olívaolajat hevítünk, és megpirítjuk benne a kissé szétnyomott fokhagymagerezdeket. Hozzáadjuk a langusztinokat, bőven borsozzuk, óvatosan sózzuk, (ti. maguk a langusztinok is sózzák az ételt), és nagy lángon 2-3 percig pirítjuk. A rákokat ezután kivesszük, lecsöpögtetjük, és félretesszük.

A petrezselyemzöldet felaprítjuk.

A bort a megmaradt léhez öntjük, majd felére beforraljuk. Hozzáadjuk a csípős paprikát, a felkockázott paradicsomokat és az egészet nagyon alacsony lángon 20 percig főzzük. (Ha túl sűrű lenne, adhatunk hozzá egy kevés vizet.)

A langusztinokat és a felaprított petrezselyemzöldet a paradicsomszószba tesszük, megszórjuk a zsemlemorzsával, és további 3-4 perc alatt az egészet készre főzzük.

Van aki előtte megpirítja a zsemlemorzsát, van aki petrezselyemzöldet egyáltalán nem tesz bele, van aki arra esküszik, hogy egy pohárka konyak és egy babérlevél csodákat művel vele. Van aki szerint az alapba dinsztelt hagyma szükségeltetik, ti. csak így lesz igazán édes a szósz, van aki azt a szentségtörést is elköveti, hogy olajbogyóval dúsítja a mártást. Spanyol-francia hatásra néhol sáfrányt oldanak a fehérborban, és ha nincs kéznél langusztin, helyben halászott sáskarákokhoz nyúlnak.

Egy dologban értenek csak egyet: óriási élmény paradicsomos-ragacsos kézzel a mártásba friss kenyeret tunkolni. 🙂

A világ hallevesei XI. – Szerbia – Szerb halleves alias riblja čorba

“Jamie a tévében ügyködik, nekem pedig úgy tűnik lassan megjelenik a szakácskönyvem, azt hiszem itt az ideje, hogy a weben is megosszam konyhai tapasztalataimat az olvasókkal.” Kezdte Ági ilyen lazán 2004.!áprilisában.

Azóta három könyve jelent meg: az Ételek és életek – rendhagyó szabadkai szakácskönyv, A Balkán ízei, szerb, horvát, bolgár, török, bosnyák, és görög receptekkel, és Az almárium, a vánkos meg a baracklekvár című novellagyűjtemény.

Tavaly nyáron volt alkalmam személyesen is megismerni. Összesen két mondatot váltottunk, de biztosíthatok mindenkit, hogy Ági semmit sem vesztett lazaságából….;-)

De aranyos volt, mert most felajánlott nekünk egy szerb hallevest!

“Amikor elkezdtem keresgélni a szerb halleves receptjét, hogy leellenőrizzem, amit én tudtam erről a receptről egészen mást találtam, mint amire számítottam. A net ugyanis nem ételleírással, hanem egy zenekar linkjeivel van tele. A nyolcvanas években ugyanis egy nagyon sikeres zenekar futott halleves néven az akkori Jugoszláviában, sőt még ma is hallatnak magukról időnként. Érdemes belehallgatni egy-két számukba még azoknak is, akiknek ez nem a gyerekkorukat idézi vissza. Egész jó zenét nyomattak a srácok, most már meglett férfiak.

A leves nagyon könnyen elkészíthető: egy jó zöldséges halászléről van szó mindössze. A végeredmény kellemes, harmonikus és laktató. A paradicsom és paprika használatával érződik rajta a török hatás, és a mi magyar szájpadlásunknak is kedvünkre való, sőt ismerős lehet ez az összeállítás.

Mi kell hozzá? 1,5 kilós ponty, 2 sárgarépa, 1 petrezselyem gyökér, 1 evőkanál őrölt pirospaprika, 2 dl paradicsomlé, 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 3 evőkanál olaj, 1 evőkanál só, babérlevél, bors.

Hogyan készül? A sárgarépát és petrezselyem gyökeret megtisztítjuk és felkarikázzuk. A hagymát felkockázzuk. Olajon megpirítjuk a hagymát, 3-4 perc után hozzáadjuk az őrölt pirospaprikát és a zöldségeket is, majd még pár percig együtt pároljuk tovább.

A halat felszeleteljük, de fejét, farkát is felhasználjuk a levesben. A halszeleteket mind a zöldségek tetejére pakoljuk, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Hozzáadjuk a fűszereket, paradicsomlevet és legfeljebb 30 perc alatt puhára főzzük a halat, zöldségeket.

Friss kenyérszeleteket kínálunk hozzá, hogy tartalmasabb legyen és lehessen mit mártogatni a sűrű levébe.”

Köszönjük, Ági! 

A világ hallevesei X. – Spanyolország – Zarzuela de pescado y marisco

Nos, Éváról és a blogjáról nem fogok ódákat zengeni, – ti. nem szereti ha zengedezek róla- pedig ehhez lenne kedvem.
Súgom csak, ok? Éva nagyon jól tud főzni! Temperamentuma magával ragadó, őszinte, alapos, precíz, segítőkész, egyenes ember. Ritka, mint a fehér holló. Nagyon kedvelem. (Nem a fehér hollót.) A blogja színes, vidám, telis-tele hívogató, autentikus és kevésbé autentikus spanyol és magyar receptekkel. A főszereplő nála is: A Hal! Szóval jobb barátnőt keresve sem találhattam volna.
Hónapok óta kérlelem, hogy szálljon be hozzánk egy spanyol hallevessel. Eleinte nem sok affinitást érzett a dolog iránt, de most, hogy a spanyolok ilyen szépen teljesítettek a 2012-es EB-n, megfőzte A ZAERZUELÁT! Éva  nem egyszer bizonyult már nagyszerű közreműködőnek, a készülő szakácskönyvemhez tőle kaptam eredeti tenger paella tenger gyümölcseivel és tintahalas fideuá receptet is, a Pasta e bastás közös projectünkről nem is beszélve.
Gracias, amiga!
Mindenki számolgathat, hány ilyen ember él a környezetében….
“A “zarzuela” kifejezés eredetileg egy színházi műfaj neve, ami tulajdonképpen egyfajta egyveleget jelent, ugyanis van benne komédia, tragédia, próza, zene, ének, tánc, stb. Mivel ez az étel is többfajta halból illetve egyéb tengeri gyümölcsből készül, elnevezték zarzuelának, pontosabban “zarzuela de pescado y marisco”-nak.
Nem hétköznapi étel, inkább ünnepekkor szokták készíteni, sok helyen ez a karácsonyi vacsora főfogása. Első olvasásra nagyon pepecsnek tűnik az elkészítése, de egyáltalán nem az. Lemértem az időt és az alaplevet kivéve (azt előtte való este főztem meg 45′ alatt) 2 óra alatt kész volt az egész.
Zarzuela de pescado y marisco
Hozzávalók (4 személyre):
Halak és tenger gyümölcsei:
  • 1 db kb. 1 kg-os ördöghal
  • 1 db kb. 1 kg-os szürke tőkehal (csacsihal)
  • kb. 1 kg alapléhez való egyéb csontos (szálkás) hal vegyesen
  • 4 db nagyobb (vagy 8 kisebb) norvég homár (scampi)
  • 200 g vörös garnéla
  • 1 kisebb kalmár felkarikázva
  • 250 g vénuszkagyló
  • 16 db kékkagyló
Egyebek:
  • 2 db vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 3 db nagyobb paradicsom
  • 1 db szárzeller
  • 1 db sárgarépa
  • 200 ml fehérbor
  • citrom
  • babérlevél
  • egész bors, őrölt bors
  • 1 kk. pirospaprika
  • 8-10 szem nyers, hámozott mandula
  • egy nagy csipet sáfrány
  • egy kis szelet szikkadt kenyér (opcionális)
  • liszt
  • olívaolaj
  • víz
A fenti hozzávalókból az alapléhez szükséges összetevők:
  • ördöghal fej
  • szürke tőkehal fej
  • és az egyéb csontos halak
  • 100 ml fehérbor
  • 1 db hagyma
  • 1 vastagabb citromkarika
  • 1 db tisztított sárgarépa
  • 1 db szárzeller
  • 2 babérlevél
  • egészbors
  • víz
A halfejeket és az alapléhez való egyéb halakat feltesszük főni a vízben (hozzáöntjük a bort), forrás előtt lehabozzuk, majd beletesszük a többi hozzávalót. 40-45 percig lassú tűzön forraljuk. Ezután kiszedünk belőle minden darabos részt, az alaplevet pedig leszűrjük. Ezt jó, ha már előtte való nap elkészítjük, valamint a vénuszkagylót, ha vadvízi, (tengeri)sós hideg vízben áztatjuk egy éjszakát a hűtőben.
Zarzuela:
1.) Egy serpenyőben olívaolajon picit megpirítjuk a (tisztítatlan) scampit és a garnélarákot (max. 1 perc!), majd félretesszük.
2.) Ugyanebben az olajban “hirtelen” kisütjük a besózott/belisztezett ördöghal- és tőkehal szeleteket, illetve a felkarikázott kalmárt. Tányérra szedjük és szintén félretesszük.
3.) Ezután beletesszük az apró kockára vágott hagymát és két db fokhagymagerezdet héjastul. Mikor a fokhagyma kicsit megsült kiszedjük és félreteszük. Ekkor a hagymához adjuk a másik két gerezd fokhagymát felaprítva. Picit sütjük, majd hozzáadjuk a hámozott, apróra vágott paradicsomot. Hozzáöntjük a maradék fehérbort, sózzuk-borsozzuk és mérsékelt tűzön dinszteljük.
4.) Közben egy másik serpenyőbe tesszük (olaj nélkül!) a kékkagylókat és lefedve saját gőzében főzzük (vigyázzunk, mert fut!). Amint kinyílnak, máris szedjük ki őket egy csipesszel és vegyük ki a héjból a kagylóhúst. Félretesszük. A levet amit a kagylók engedtek, szűrjük le és tegyük félre.
5.) Egy kisebb serpenyőben pici olajon pirítsuk meg enyhén a mandulát és ha sűrűbbre akarjuk a szószt, a szeletke kenyeret is (én nem tettem bele). Tegyük egy fűszermozsárba a pirított mandulát (és kenyeret) nyomjuk bele a két sült fokhagymagerezd belsejét, adjuk hozzá a sáfrányt, a pirospaprikát, sózzuk-borsozzuk és dolgozzuk el jó pépesre. (Bánjunk óvatosan a sóval, figyelembe véve, hogy az alaplé is sós amit használni fogunk.)
6.) Vegyünk elő egy cseréplábast, ha nincs, jó egy vastagfalú vaslábas is. Rakjuk az aljába a sült halszeleteket, rá a sültkalmárt és erre a sült garnélát és a scampit.
7.) Ezután a mozsárban lévő pépet keverjük a hagymás-paradicsomos mártáshoz, hígítsuk fel a kagylófőzéskor felfogott lével és öntsük rá az egészet a halakra. Adjunk hozzá az alapléből, de vigyázzunk, ne hígítsuk fel túlságosan. Inkább többször adjunk hozzá keveset.
8.) Tegyük a tűzre és amikor forrni kezd, szórjuk a tetejére a kékkagyló húsát és a leöblített vénuszkagylót. Ha szükséges, adjunk hozzá még egy kevés alaplevet, majd kóstoljuk meg, hogy elég sós-e. Kapcsoljuk be a sütőt 200 fokra.

9.) Amint a vénuszkagylók nyílni kezdenek tegyük az edényt a sütőbe 5-10 percre (sütőtől függő).

10.) A sütőből kivéve fedjük le és hagyjuk kb. 5 percig állni. Ezután tálalhatjuk. Jó étvágyat!
Mint már írtam az elején, elég pepecsnek tűnhet az elkészítése, de ha minden elő van készítve, egyáltalán nem az.”
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!