Archívum: 2014. január

Klementin-hónapos retek-avokádó saláta olajos szardellafilével

Említettem az előző bejegyzésben, hogy mennyire rákattantam ezekre a szemet gyönyörködtető vitaminbombákra. A sokadik újévi fogadalmam szerint minden hétre kell, hogy jusson legalább egy. Íme az ötödik, ami az előzőektől könnyedebbre készült, ti. leves után, második fogásként került az asztalra. (Ha egytálételként szeretnénk szervírozni, mehet bele fejenként bő fél maréknyi főtt lencse vagy fehérbab és néhány frissen pirított tökmag is.)

Klementin-hónapos retek-avokádó saláta olajos szardellafilével

Hozzávalók:

A salátához: klementin, hónapos retek, avokádó, olajos szardellafilé, édeskés vagy kesernyés ízű zöld saláta pl. bébi spenót, madárbegy, rukola, lila hagyma, marinált zöld olajbogyó, sárgarépa, (esetleg főtt lencse vagy fehérbab, pirított tökmag)

A dresszinghez: tökmagolaj, fehérbor ecet, só, frissen őrölt feketebors (ebből jó sok, ti. a klementin nagyon szereti)

DSC_3853Az elkészítés menetét itt sem írom le, hiszen egyértelmű. A mennyiségekre vonatkozóan: egy főre kb. negyed avokádóval, 1 mandarinnal, 2 retekkel, 6-8 vékony sárgarépa karikával, 4 db olajbogyóval és 4 szardellafilével lehet számolni.

Füstölt lazacos saláta paradicsomvizes-gyömbéres vinaigrette-tel

Talán még nem említettem, teljesen odavagyok az egytálételként funkcionáló salátákért. Sok-sok zöldség, kevés fanyar vagy savanykás gyümölcs, és egy kis szelet hús vagy hal, zöld fűszerek, esetleg magvak… rá egy könnyű, (kísérletezős kedvünkben különleges) dresszing, hozzá egy vékony szelet pirítós, egy pohár bor, és teljes a boldogság!

Január elsején azt is megfogadtam, hogy minden héten összedobok egy ilyen salátát. Eddig készítettem egy csicseriborsó-sültpaprika-csípős, paradicsomos makréla-főtt tojás-szezámmag, egy radicchio-alma-füstölt pisztráng-dió, sonka-mangó-zöldsaláta (rukola-bébi spenót, scarola)-mák kombót, ez a mostani viszont az összes eddigit felülmúlta. Hogy a dresszing-e az oka vagy csupán a tél végi színhiány, nem tudom, mindenesetre nagyon lelkes lettem, már ami a folytatást illeti. (Évánál egyébként sok ehhez hasonló salátát találtok, az alábbi ötlete is tőle származik.)

A paradicsomvíz a legfinomabb olasz paradicsomszósz “mellékterméke”, amit évekkel ezelőtt még kidobtam, ma viszont már tudom, hogy ez az egyik legízletesebb, legértékesebb része a paradicsom befőzésnek. Könnyű levesek, zöldség turmixok, salátaöntetek alapanyagaként remekül megállja a helyét, nem mellesleg nagyszerű, természetes ízfokozó is!

DSC_3764

Füstölt lazacos saláta paradicsomvizes-gyömbéres vinaigrette-tel

Hozzávalók 4 személyre:

A salátához: avokádó, főtt tojás, többféle radicchio (vagy más, kesernyés saláta)levél, maréknyi rukola, papírvékonyra szelt füstölt lazac, friss kapor, fehér hagyma vékonyra szelve, rózsaszínű grapefruit kifilézve

A dresszinghez: paradicsomvíz, frissen facsart mandarinlé, balzsamecet, frissen reszelt gyömbér, só, frissen őrölt feketebors, magos mustár, extra szűz olívaolaj

DSC_3787

Az elkészítés menetét nem írom le, azt hiszem, egyértelmű a dolog, inkább essék néhány szó a mennyiségekről: Számításaim szerint egy avokádó, egy grapefruit, 4 főtt tojás és négy féltenyérnyi lazacszelet négy tartalmas adagot ad ki. A saláta mennyiségével érdemes játszani, ezzel könnyen “szaporítható” az étel. A kesernyés salátákat most az édeskés dresszing miatt választottam, de a célnak akár egy egyszerű fejes saláta is megfelel. (Ehhez talán jpbban illik egy citromos-petrezselymes öntet.)

Ennyi. Nektek van hasonló, jól bevált salátátok?

Halak, vizek, halászat Magyarországon XIII. – A csíkgát

Az előző részben az egyik legősibb állított halfogó eszközről, a vészről írtam. Mint a többi természethez kapcsolódó szakmánál, itt is kevés a vegytiszta forma, talán néha csak a néprajzosok kategorizálják szigorúan valahova az eszközt, míg a használók nem sorolják csoportokba, egyszerűen csak más néven nevezik. Éppen ezért most olyan eszközökről lesz szó, melyek átmeneti formát mutatnak a vész és a mozgatható hálóvarsa között.

A vejsze egyik speciális formája a csíkgát. A csíkgáttal a ma már védett, sőt a vörös könyvben szereplő réti csíkot fogták, mai szemmel elképzelhetetlen mennyiségben. A csík alapvetően a nagy ártérrel rendelkező lomha folyású alföldi erekben érezte jól magát. Onnan indult a tavasszal ívni a kiöntésekbe.

A csíkgátakkal az ártérre vezető árvízi kapuk voltak elrekesztve, illetve az oda vezető erek, folyások medrét is gyakran elzárták vele.

Csíkász_az_Ecsedi-lápon

A csík roppant találékony állat, már ami a legkisebb lyukak megtalálását illeti. Így aztán a csíkgátnak tömörnek is kellett lennie, hogy csak a meghagyott nyílásokon tudjon átjutni, az ott elhelyezett csíkkasokba. Éppen ezért a csíkgát többnyire két sorban levert karók közzé betaposott nádból, kotuból, vízinövényből állt. Persze ezt folyamatosan tatrakolni, javítgatni kellett. Jellemző rá, hogy Herman Ottó leírásában a csíkász magán a csíkgáton közlekedve nézi meg a varsáit, tehát elég szilárd alkotmánynak kellett lennie. Fő szezonja akkor volt, amikor a csík valami oknál fogva egyszerre, nagy tömegben mozdult meg. Ez többnyire árvizek előtti pezsdülésekor, illetve a téli telelőhelyre való vonuláskor volt.

(Az Ecsedi-láp környéki falvak lakóinak nagy része, egészen a láp lecsapolásáig főként csíkászatból élt. Akkortájt a csíkhal a böjti napok konyhájának egyik legfontosabb alapanyagának számított. Híres volt pl. a szatmári káposztalében főtt csík, de tavaly Szántó Zsolt, Tiszabercel polgármestere mesélte, hogy gyerekkorában, október közepe táján vízállásokban, árkokban hatvan-hetven centi mélyen csíkvermeket ástak. A vermekbe alj nélküli vesszőkosarakat raktak, ide gyűltek a csíkok telelni. A novemberi első fagyok beállta előtt gyűjtötték be őket, majd a nagymamája néhány napig sóban állni hagyta őket, és ecetes lében, hagymával, gyöngyhagymával ill. csípőspaprikával eltette télire.- a szerk.)

reticsik

réti csík

Azt, hogy ebből a gyors növekedésű, szapora és meglehetősen kistermetű halból milyen mennyiséget fogtak csak következtetni tudjuk. A csík mértékegysége ugyanis soha nem a kiló, vagy a darab volt, hanem rendhagyó módon a különböző térfogatok (hordó, akó, véka, mérő). Ha eladni vitték, többnyire hordószámra vitték, míg a dézsmajegyzékekben többnyire akónyi mennyiségek szerepelnek. Hogy ez miért érdekes? Csak azért, mert a csík „piaci” mérete olyan 20-25 centi és 8-10 dkg volt darabonként. Ezekből a csöppségekből kellet néhány száz vagy ezer darab egy–egy akóhoz. Ezt a súlyt egyébként két éves korára képes elérni, de ez már más lapra tartozik.

A csíkgátak építéséből nem egyszer per is lett, hiszen oly mértékben változtatták meg a víz folyását – tkp. gátat építettek a vízfolyásba- , hogy ezzel a mocsarasodást segítették elő. Jellemző, hogy a korabeli vízmérnökök az Ecsedi-láp területének növekedésében jelentős szerepet tulajdonítottak a csíkászok gátjainak, valamint a vízimalmok hasonló építményeinek.

Képek forrása: 1, 2 – a szerző felvétele

A következő részben a varsákról lesz szó.

Gombás tésztasaláta kakukkfüves vajban sült lazaccal

Egyrészt mert megígértem, hogy az idén több lazaccal készült receptet hozok, másrészt pedig mert fehér mártást nem készítek minden nap, aztán amikor évente egy-két alkalommal mégis előkerül, azonnal dupla adagot keverek belőle.

DSC_3220

Így történt ez most is, a múltkori garnélákhoz készített mártás felét másnapra elraktároztam, frissen kifőzött calamarata tésztával összekevertem, előmelegített nagyméretű poharakba szedtem, és kakukkfüves vajon frissen sütött lazackockákkal, ill. az illatos szafttal meglocsolva tálaltam. Hát, ennyi.

Biztos, ami biztos, leírom a pontos receptet is:

Gombás tésztasaláta kakukkfüves vajban sült lazaccal

Hozzávalók 4 személyre: 320 g calamarata tészta (vagy bármilyen más, durumlisztből készült rövid csőtészta), 4 tk. frissen reszelt parmezán

A halhoz: 240 g lazacfilé bőr nélkül, só, frissen őrölt feketebors, vaj, 2-3 friss kakukkfű ágacska, 1 gerezd fokhagyma, néhány csepp frissen facsart citromlé

A mártáshoz: 150 g csiperke gomba, 80 ml száraz fehérbor, 2 gerezd fokhagyma, só, frissen őrölt feketebors, frissen reszelt szerecsendió, 30 g vaj, 30 g liszt, 400 ml tej, 1 tk. mustár

DSC_3255

A gombát megtisztítjuk, és vékonyan felszeleteljük. A fokhagymagerezdeket megpucoljuk, és félbe vágjuk.

A gombát kevés sóval és borssal ízesítve, száraz serpenyőben két fél fokhagymagerezddel együtt megpirítjuk, majd felöntjük a  fehérborral, valamint egy kevés vízzel, és kb. 15 perc alatt készre pároljuk.

A vajat egy lábasban felhevítjük, hozzáadjuk a lisztet és két fél fokhagyma gerezdet. 2-3 percig pirítjuk, majd folyamatosan keverve felöntjük a tejjel, és addig főzzük, amíg a mártás besűrűsödik. Hozzáadjuk a gombát, végül egy kevés frissen reszelt szerecsendióval, a mustárral, és ha szükséges, sóval ízesítjük. (A mártásnak nem szabad túl sűrűnek lennie, számoljunk azzal, hogy a forró tészta is magába szív majd belőle valamennyit.)

A szobahőmérsékletű lazacfilét 1-1,5 centis kockákra vágjuk, megsózzuk, megborsozzuk, és kevés extra szűz olívaolajjal, pár csepp citromlével, valamint a kakukkfű levélkékkel együtt 10 percre egy kisebb tálban állni hagyjuk. Félidőben átkeverjük.

A tésztát lobogó, sós vízben kifőzzük, amikor eléri az “al dente” (“harapható”, nem teljesen puhára főtt) állagot, leszűrjük, és még forrón összekeverjük a gombás fehér mártással. A tészta főzővizéből tegyünk félre egy keveset, és ha a szószt túl sűrűnek találjuk, hígítsuk ezzel.

Közben egy serpenyőben kevés vajat és olívaolajat hevítünk, belehelyezzük a maradék fokhagymát, és kb. fél percig pirítjuk. Hozzáadjuk a nagyvonalúan lecsöpögtetett lazackockákat, és az egészet, a haldarabkák nagyságától függően, nagy lángon 1,5-2,5 perc alatt készre sütjük.

A gombás-fehér mártásos tésztát négy tányérba (vagy nagyméretű poharakba) szedjük, a tetejüket megszórjuk 1-1 tk. frissen reszelt parmezánnal, elosztjuk rajtuk a frissen sült lazackockákat, és azonnal tálaljuk.

Parmezános-csiperke gombás fehér mártással sült vörös garnéla – Zabpelyhes morzsában sült burgonyás lazacpogácsa – Spagetti sáskarákos paradicsomszósszal

A lassú, és vontatott tavalyihoz képest – csupán a halas vonatkozású részeket tekintve is – a 2014. év remekül kezdődött. Barátainknak köszönhetően január első szombatján a dunabogdányi pisztrángosnál kitűnően elkészített, frissen sütött, grillezett és füstölt pisztrángokat kóstoltunk. A köretektől nem voltunk elragadtatva (a szezonhoz jobban passzolna egy friss zeller-alma, vagy narancsos cékla saláta, esetleg egy kevés párolt póréhagyma vagy tejszínes-sárgarépás édes vagy savanyú káposzta, mint a vegyes saláta vagy a sokfurcsafűszeres steak burgonya), de a halak mind hibátlanok voltak, így tkp. majdnem elégedetten távoztunk.

Olaszországba visszatérve a codroipoi halas (a könyv láttán) sosem látott elismeréssel üdvözölt, és az általam kért (Adrián halászott, fürge) sáskarákok, valamint két lazacpatkó mellé a táskámba rejtett két óriási vörös garnélát is. Az utóbbiakból készült ez az egyszerű előétel, ami egyébként bármilyen nagytestű rákkal kivitelezhető.

DSC_3149

A lazacpogácsáról és a sáskarákos spagettiről nem készült fotó – az előző bejegyzésben felsorolt újévi fogadalmaimból kimaradt az egyik legfontosabb: ha fotó nélküli receptet hozok a blogra, bizony nem fogom magam frusztráltként érezni (főleg akkor nem, ha vaksötétben kell(ene) vacsorát fotózni, mint ahogy most is).

A receptek tehát:

Parmezános-csiperke gombás fehér mártással sült vörös ostoros garnéla

Hozzávalók 4 személyre: 4 nagy vörös ostoros garnéla, néhány csepp frissen facsart citromlé, 150 g csiperke gomba, 80 ml száraz fehérbor, 2 gerezd fokhagyma, só, frissen őrölt feketebors, frissen reszelt szerecsendió, 30 g vaj, 30 g liszt, 400 ml tej, 1 tk. mustár, egy kis csokor petrezselyemzöld, 4 tk. frissen reszelt parmezán

A gombát megtisztítjuk, és vékonyan felszeleteljük. A fokhagymagerezdeket megpucoljuk, és félbe vágjuk. A petrezselyemzöldet finomra aprítjuk. A garnélákat félbe vágjuk, bélcsatornájukat eltávolítjuk, a garnélahúsra néhány csepp citromlevet csöpögtetünk, majd megszórjuk kevés sóval és frissen őrölt feketeborssal.

A gombát kevés sóval és borssal ízesítve, száraz serpenyőben két fél fokhagymagerezddel együtt megpirítjuk, majd felöntjük a  fehérborral, valamint egy kevés vízzel, kb. 15 perc alatt készre pároljuk.

A vajat egy lábasban felhevítjük, hozzáadjuk a lisztet és a maradék két fél fokhagyma gerezdet, 2-3 percig pirítjuk, majd folyamatosan keverve felöntjük a tejjel, és addig főzzük, amíg a mártás besűrűsödik. Hozzáadjuk a gombát, a petrezselyemzöldet, végül kevés frissen reszelt szerecsendióval, mustárral és ha szükséges, sóval ízesítjük.

A félbevágott garnélákat egy tepsibe helyezzük, a gombás fehér mártást a szétosztjuk rajtuk, ezután meghintjük a frissen reszelt parmezánnal, és 200 °C-ra előmelegített sütőben, lehetőleg grill vagy gratin programon, a garnélák nagyságától függően 2-4 perc alatt készre sütjük. Azonnal tálaljuk.

DSC_3181

Zabpelyhes morzsában sült burgonyás lazacpogácsa

Hozzávalók 4 személyre: 150 g friss lazacfilé bőr nélkül, 1 gerezd fokhagyma, 150 g krumplipüré, 1 tojássárgája, só, frissen őrölt feketebors, egy kis csokor petrezselyemzöld, a panírozáshoz 1 tojás, kb. 60 g zsemlemorzsa és egy maréknyi zabpehely, a sütéshez napraforgó olaj

A fokhagymagerezdet megpucoljuk, a lazacfilével együtt ledaráljuk, és egy keverőtálba tesszük. A petrezselyemzöldet finomra aprítjuk, és a krumplipürével, valamint a tojássárgájával együtt a fokhagymás lazachoz adjuk. A masszát sóval és frissen őrölt feketeborssal ízesítjük, alaposan összekeverjük, és 30 percre hűtőbe tesszük.

A morzsát összekeverjük a zabpehellyel, a tojást egy tányérban felverjük.

A lazacos burgonyapürés masszából diónyi gombócokat formázunk, a gombócokat a felvert tojásba, majd a zabpelyhes morzsába mártjuk, 1-1,5 cm vastag koronggá lapítjuk, és forró napraforgó olajban aranybarnára sütjük. Frissen reszelt idényzöldségekkel vagy egy könnyű, fűszeres-citromos joghurtos mártással nagyszerű főétel.

DSC_3112

Spagetti sáskarákos paradicsomszósszal

Hozzávalók 4 személyre:  12 db sáskarák, 320 g spagetti, 2 fej salotta hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 100 ml száraz fehérbor, 100 g zöld olajbogyó, 1 tk. szárított oregánó, 300 ml natúr házi passzírozott paradicsom, extra szűz olívaolaj, só, frissen őrölt feketebors

A sáskarákokat megtisztítjuk: fejüket és lábaikat levágjuk, a farokrészt vékony sávban körbevágjuk. A páncélt felnyitjuk, a rákhúst óvatosan kiemeljük, majd megfordítva egy vágódeszkára helyezzük. Éles késsel nem túl mélyen végigmetsszük, és a húsban futó bélcsatornát kiemeljük.

Az olajbogyókat negyedekre vágjuk, a hagymákat és a fokhagymagerezdeket meghámozzuk, és nagyon finomra aprítjuk.

A rákfejeket- és páncélokat annyi vízzel, amennyi bőven ellepi, egy fazékba tesszük, alacsony lángon 30 percig főzzük, majd leszűrjük.

Egy nagy serpenyőben kevés olívaolajat hevítünk, majd üvegesre pároljuk benne a hagymát és a fokhagymát. Hozzáadjuk a negyedelt olajbogyókat, felöntjük a borral, és amikor ez teljesen elpárolog, beleöntjük a passzírozott paradicsomot is. Az oregánóval, kevés sóval és borssal fűszerezzük, majd kb. 5-10 perc alatt sűrűre főzzük. Ekkor hozzáadjuk a sáskarákok megtisztított húsát, és anélkül, hogy megkevernénk, lefedve, nem több, mint 1-1,5 perc alatt a mártást készre főzzük.

Közben a rákpáncélok főzővizét ismét felforraljuk, sózzuk. A tésztát a lobogó vízbe dobjuk, és addig főzzük, amíg eléri az “al dente” (nem teljesen puhára főtt) állagot. Ekkor leszűrjük, összekeverjük néhány csepp extra szűz olívaolajjal, és tányérokra szedjük. A (nagyon törékeny!) sáskarákokat a paradicsommártással együtt a tésztakupacok tetejére kanalazzuk, és azonnal tálaljuk.

Ez történt 2013-ban

Akkor hát hello 2014! Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok – bizony jobb későn, mint soha, és mert jókívánságokból sosem elég.

Őszintén szólva örülök, hogy új év veszi kezdetét, az utóbbira ugyanis (sőt, az utóbbi kettőre) mint lassú, nehéz, küzdelmes, szomorú percekkel tűzdelt időszakra emlékszem vissza. Ez nem jelenti azt, hogy nem történtek jó dolgok, sikerek is az életünkben, de az igazság az, hogy szinte minden egyes elégedett, pillanatért a tervezettnél sokkal-sokkal többet kellett izzadni. Tudom, kellenek ilyen periódusok is, hiszen ezáltal is fejlődünk, ezalatt is tanulunk, de a fáradozások súlya valahogy most mégis túlságosan beárnyékolta az egyébként átlagosnak ható végeredményt. (Boh, lehet, hogy csak öregszem, vagy mi. Ezt harminc fölött igaz, már el lehet kezdeni mondogatni?) 

Na, de nem panaszkodni akartam, hanem néhány tavaly készült kedves emlékeket idéző fotót és népszerű receptet összeszedve feleleveníteni a 2013. év legkellemesebb halas-vizes élményeit: Olvass tovább →

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!