Citromos sült makrélafilé komlós lapcsánkával és mustáros-metélőhagymás joghurtmártással

Citromos sült makrélafilé komlós lapcsánkával és mustáros-metélőhagymás joghurtmártással

Hozzávalók 4 főre:

A lapcsánkához: 400 g burgonya, 120 g előfőzött, alaposan lecsepegtetett, jól kinyomkodott komlóhajtás, 30 g vöröshagyma, 1 tojás, 1 ek. liszt, 1 gerezd fokhagyma, só, frissen őrölt feketebors

A halhoz: 4 friss makrélafilé, 4 tk. vaj, 1 gerezd fokhagyma, egy kis csokor petrezselyemzöld, 1/2 citrom, só

A mártáshoz: 125 g görög joghurt, 1 tk. magos mustár, só, frissen őrölt feketebors, 4 tk. citromlé, csipetnyi cukor, 100 g tejszín

DSC_8246

A metélőhagymát felaprítjuk.

A joghurtot a mustárral, a citromlével, a metélőhagymával, a cukorral, kevés sóval és borssal elkeverjük.

A burgonyát meghámozzuk, egyik felét nagyobb, másikat kisebb lyukú reszelőn lereszeljük, és egy keverőtálba tesszük.

A lapcsánkához a hagymát, a fokhagymát, finomra, a főtt komlóhajtást durvára aprítjuk, és a tojással, valamint a liszttel együtt a burgonyához adjuk. (Aki kevésbé rusztikusan szereti a lapcsánkát, reszeljen nyugodtan mindent, a komlóhajtást zúzza kvázi pépesre. Így persze az eredmény nem lesz ropogós.) A masszát sózzuk, borsozzuk, gyors mozdulatokkal összekeverjük, és rögtön bő, forró napraforgó olajba kanalazzuk. A halmocskákat a kanállal azonnal ellapítjuk, és a lapcsánkák mindkét oldalát ropogósra sütjük.

Közben a makréla filéket szárazra töröljük, besózzuk.

A tejszínt habosra (nem keményre!) verjük, és a fűszeres joghurtba forgatjuk.

A petrezselyemzöldet felaprítjuk. A fokhagymát megtisztítjuk, félbe vágjuk.

Egy serpenyőben felhevítjük a vajat, hozzáadjuk a félbe vágott fokhagymagerezdet. Bőrös felükkel lefelé belehelyezzük a makrélafiléket, és addig sütjük, amíg a bőrük aranybarnára pirul, és a húsuk kb. kétharmadáig átsül.  Ekkor megszórjuk a felaprított petrezselyemzölddel, megfordítjuk, meglocsoljuk a fél citrom levével, és addig sütjük, amíg a filék másik oldala is megpirul.

A lapcsánkákat a frissen sült makréla filékkel és a metélőhagymás joghurtmártással azonnal tálaljuk.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!