Archívum: 2013. április

Vadkomló hajtásos-pisztáciás harcsa korongok burgonyapürével és zöld spárga mártással

Még mindig A Gyerek zöld fóbiájának kikerülésén/leküzdésén dolgozunk. Most Giorgionak készítettük ezt a mókás (?) zöld ételt – mert amit apa eszik, az csak finom lehet!

Vadkomló hajtásos-pisztáciás harcsa korongok burgonyapürével és zöld spárga mártással

Hozzávalók 6 főre:

A halkorongokhoz: 150 g szürkeharcsa filé, 80 g blansírozott komlóhajtás, 1 ek. frissen reszelt parmezán, 3 tk. durvára darált pisztácia, 1 tojás, 1 zsemle, kevés tej, só, frissen őrölt feketebors, 1 gerezd fokhagyma, vaj

A mártáshoz: 160 g zöld spárga, 50 ml száraz fehérbor, 1 tojás sárgája, 2 ek. szójaszósz, 1 kk. reszelt gyömbér, 70 g vaj, 50 ml tejszín, fehérbors, só, citromlé

A burgonya püréhez: 450 g burgonya, 40 g vaj, kb. 120 ml zsíros tej, só, frissen őrölt feketebors, frissen reszelt szerecsendió, 1/2 kk. reszelt citromhéj

DSC_8265

“Che cosa fa quel Mostro Poi? Voglio saperlo io da voi!”

A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, sós vízben puhára főzzük. Ezután leszűrjük, hozzáadjuk a vajat és egy kevés frissen reszelt szerecsendiót, borsot őrünk rá, majd áttörjük.

Ezután visszatesszük a tűzhelyre, felmelegítjük, habverővel folyamatosan keverve belecsorgatjuk a tejet (így szép habos lesz a végeredmény), és végül elkeverjük benne a citromhéjat is.

A korongokhoz a blansírozott komlóhajtást apróra vágjuk, harcsa filét ledaráljuk. A zsemlét tejbe áztatjuk, majd jól kinyomkodjuk.

A halat, a komlóhajtást, a darált pisztáciát és a beáztatott, kinyomkodott zsemlét egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a tojást, a parmezánt, sózzuk, borsozzuk, és az egészet alaposan összekeverjük.

A masszát munkalapra helyezzük, és hengert formálunk belőle. A hengert folpackba csomagoljuk, végeire csomót kötünk, és lobogó vízben kb. 10 perc alatt készre főzzük. Ezután kivesszük, a folpackot eltávolítjuk, és a hengert 1,5-2 cm vastagon felszeleteljük.

A mártáshoz a spárgaszárak alját (ahol esetleg fás lehet) letörjük, a sípokat 1 cm-es darabokra vágjuk, és egy kis lábasban a borral valamint egy kevés sóval együtt ressre pároljuk, majd botmixerrel pürésítjük. (Dolgozzuk sokáig, hogy minél simább legyen a végeredmény.)

A vajat felolvasztjuk.

A tojás sárgáját vízgőz fölött felverjük, elvegyítjük benne a szójaszószt és a gyömbért, majd folyamatosan keverve belecsorgatjuk a vajat is. Ezután hozzáadjuk a spárgapürét és a tejszínt, végül kóstolás után sóval, fehér borssal és kevés citromlével kerekre ízesítjük.

Egy serpenyőben vajat hevítünk, beletesszük a megtisztított, félbevágott fokhagymagerezdet és a halkorongokat, majd a lehető legnagyobb lángon (vigyázva hogy a vaj meg ne égjen, és a halkorongok se száradjanak ki) mindkét oldalukat megpirítjuk.

A harcsa korongokat a habos burgonyapürével és a zöld spárga mártással azonnal tálaljuk.

A recepttel és az “Aztán Szörny” (“Mostro Poi”) fotójával Ágota deZöld című játékán is részt veszünk. Gyűjtsetek zöldeket, és csatlakozzatok Ti is! Részletek a linken.

p.s. A “Mostro Poi” (vagyis “Aztán Szörny”) Anna egyik kedvenc Micimackó epizódjából költözött hozzánk. Az elnevezés egy aprócska félreértésnek köszönhető: Bagoly azt énekli “Che cosa fa quel mostro poi? Voglio sapere io da voi!” amiből Anna arra következtetett, hogy ezt a szörnyet poinak hívják, és ebből aztán mindenféle vicces dolgokat találtunk ki.

p.s.2 Eredetileg tőkehallal terveztem elkészíteni ezt a fogást, aztán eszembe jutott, hogy van még a múltkori féltett kivételes szürkeharcsából. Egyáltalán nem bántam meg, hogy végül ezt választottam!!

p.s. 3 Menet közben meglett a magyar verziója is a fent említett Micimackó epizódnak. A Rögvesről van szó és itt találjátok:

http://www.youtube.com/watch?v=75-DcPWJGpM

hqdefault

Halak, vizek, halászat Magyarországon X. – A halászat módjai Magyarországon

A halászat a magyarság egyik ősfoglalkozása. Számos kiváló néprajzkutató, halász és halakkal foglalkozó szakember írt már róla. A teljesség igénye nélkül néhány név, a nagyok arcképcsarnokából: Petényi Salamon, Herman Ottó, Ecsedi István, Szűcs Sándor, Farkas József, Solymos Ede, Kunkovács László, Lajkó István.

A fent említett szerzők munkái és saját tapasztalataim alapján kívánok végigtekinteni, azon a számtalan módszeren, amelyet a hazai halászok kitaláltak a hal kézre kerítésére. Sajnos a módszereknek jelenleg csak töredéke él. Sem a törvényi háttér, sem a gazdasági helyzet nem kedvez a sokféle halászmódszer és eszköz fennmaradásának.

Magyarország hajdani vízrajza meglehetősen különbözött a jelenlegitől. Nem áll messze a valóságtól, ha azt mondjuk, hogy az Alföld, illetve a többi sík terület, mint hatalmas ártér funkcionált. A domb és hegyvidéken, csak a vízfolyások szűkebb völgye volt vízjárta terület, de az is éppen elég gondot okozott az ott élőknek. Szóval az ország jelentős része az év legalább egy részében vízzel borított terület volt, és a települések jobbára a magaslatokon létesültek, ellentétben napjaink gyakorlatával.

karpat_medence_elontes

a folyószabályozások előtt elárasztott területek Magyarországon (fotó INNEN)

Volt hát élettér bőven a halnak, nem is szűkölködtek benne honfoglaló őseink. Nyilvánvaló, hogy nagyobb mennyiségű hal fogásához komoly felszerelés és tudás kellett, azonban a hétköznapi ember számára is könnyen hozzáférhető volt a hal és megfogni sem volt túl bonyolult. S ami a legfontosabb, a jog nem tiltotta a kevésbé értékes fajok fogását, így az bárki számára adott volt! Csupán a köteles halakból kellet beszolgáltatni, bár ennek mikéntje és a beszolgáltató személye nem teljesen tisztázott. Tudtommal a mai napig nem sikerült egyértelműen megfejteni a „köteles hal” megnevezés értelmét sem. Az egyik és kézenfekvő magyarázat szerint a kötelezően beszolgáltatandó fajokat értették alatta. Ezek kivétel nélkül nemes halak voltak (viza, vágó tok, sőreg harcsa, süllő…), bár ez az idők folyamán változott.

A másik, inkább gyakorlati megközelítés szerint a köteles halak közzé azok a fajok tartoztak, melyeket méretükből adódóan, a kézre kerítés után nem hálóban tartottak, hanem kötéllel kötöttek ki. Mai szemmel talán hihetetlen, de abban az időben gyakori volt a 100-200 kg-os viza, ami egy jól irányzott farok csapással képes volt a halászt minden földi gondjától megszabadítani! Az ilyen monstrumokat nem hálóban tartották, hanem kötéllel kötötték ki. Nem volt a kikötés ismeretlen a közelmúltban sem, hiszen egyes szakkönyvek, az 5 kg feletti pontyok esetén, a bognártüskénél való kikötést javasolták. Az biztos, hogy az így kikötött hal sérül a legkevésbé, és akár hetekig is élve tartható.

Elsőként, tekintsük át azokat a módszereket, amelyek kicsiny termelékenységük, alkalmi voltuk miatt, csak az egyéni halellátásban jöhettek számításba.

A kézzel való halfogás.

Aki már próbált puszta kézzel halat fogni, az tudja, hogy nem könnyű feladat. Régen sem volt az, bármit is állítanak a történészek. Csupán annyi volt a különbség, hogy több volt a hal, könnyebben adódott esély. Puszta kézzel való halfogáshoz először is megfelelő terep kell. A halak, a saját közegükben meglehetősen bizalmasak. Például a kárász a növényzetbe bújva, vagy nád közt lapulva egészen kezessé válik. Másrészt, ha a hal nem látja az embert, könnyen megcsalhatóak érzékei. A farka felől simogatva, úgy mintha egy hínárt sodorna neki a víz, óvatosan előre lehet araszolni a kopoltyúig, aminél fogva, egy gyors mozdulattal a hal nyakon csíphető. (Persze ez csak képletesen, hiszen, mint tudjuk a halnak nincsen nyaka.) Így a sekély, térdig, derékig érő vízben, különösen ha az eléggé növényes, elég jó eséllyel indulunk. Ehhez persze rutin kell, de azt magam is láttam, hogy milyen ügyesen tudják kipenderíteni a vízből a kitapogatott kárászt, a kopoltyúfedőket benyomva, a módszerben jártasak. Másik lehetőség, hogy a nyári melegben felforrósodó, iszapos vizet az arra érdemes személy feljárja, azaz jól megtapossa, az iszapot felkeveri. Az ily módon előidézett oxigénhiányt a halak már többnyire nem képesek elviselni, és pipálva próbálnak levegőhöz jutni. Mivel a zavaros vízben nem is nagyon látnak, illetve menekülni sem tudnak, kézzel vagy egy egyszerű kosárra megfoghatók-kimeríthetők.

A mélyebb vizekben már le kell bukni, búvárkodni, hogy a zsákmány megfogódjon. A víz alatti gödrökben, tuskók mellett lapuló ponty, süllő nem szívesen hagyja el jól bevált rejtekhelyét. Így azok ismeretében, oda lebukva azokból vámot lehet szedni. Vagy csak kézzel fogták meg a halat, vagy haltartó hálóba rakták már lent, esetleg farkashurkot csúsztattak a bodnártüskére, aminél fogva fel lehetett húzni a zsákmányt. Solymos Ede említ egy dunai halászt, aki meg is mutatta neki a tudományát, több pontyot is kihozva egy tuskó mellől.

Ezek a módszerek csak alkalmiak voltak, oly annyira, hogy már-már virtus számba mentek. Különösen a bukó halászatnak volt nagy tisztelete, hiszen régen sok ember egyáltalán nem tudott úszni, nem hogy búvárkodva halfogásra gondoltak volna.

Minden gyermekben önként adódik a gondolat, hogy a látott halat valamivel leüsse. Talán ebből alakulhatott ki a doronggal, lánccal való hal ütés gyakorlata. Ennek egy érdekes változata a téli, jégen történő halbunkózás. Ehhez olyan vastag jég kell, ami a halászt elbírja. A csuka, de más fajok is, szívesen tartózkodnak télen is a sekélyebb, nádasos részeken. Ilyen helyeken, a halász a következő módszert követte. Megkereste, hogy hol látható a hal. Ott a hal feletti jégre, a magával vitt bunkóval, vagy baltával erős ütést mért, ami – a víz összenyomhatatlansága miatt – a halig terjedve megölte azt. Az ily módon kimúlt hal, feljött a jég alá, így csak a hirtelenjében vágott léken ki kellett emelni.

A nádas vizek téli halászatának volt egy különleges módja is. Ha elég kemény volt a tél és a nád is elég sűrű, a jég, hízása közben nem tudott felfele emelkedni, mert a belé fagyott nádszálak azt nem hagyták. Így ahogy vastagodott a jég, úgy egyre nagyobb nyomást gyakorolt az alant lévő vízre. Ezt kihasználva meglékelték a jeget, amikor is a léken keresztül a nyomás alatt lévő víz kiáramlott, és a levegőre igyekvő halakat is magával sodorta. Csupán össze kellett kapkodni azokat. Hasonlót magam is láttam, amikor egy horgásztavon, a megkésett téli lékelés miatt 30-40 centi magasságú víz tódult ki a léken, amivel sok ponty is kijött. Sajnos a visszavezető utat nem találták meg, így a következő fagyos éjszakákon, szó szerint belefagytak a vízbe.

Elképzelhetetlen, hogy az íjjal-nyíllal mesterien bánó eleink, alkalom adódván, ne lőttek volna egy-egy halat a megfelelő nyílvesszővel, ami leírva egyszerűnek tűnik, a valóságban azonban embert próbáló türelemjáték.

73785209

Panka csodálatos felvétele a sáregresi halászkunyhóról (több fotó ITT)

Ha végigtekintünk az eddig leírtakon, könnyen felfedezhetjük, hogy ezek a módszerek bizony alapos hely és fajismeretet feltételeztek a gyakorlójától, ha eredményesen akarta azt űzni.

Voltak/vannak azonban olyan eljárások is, melyekhez semmiféle speciális ismeret nem kell. Sőt ezek nagy részét jó érzésű ember, különösen ha halásznak vallja magát, nem használja.

A halak mérgezését már viszonylag régóta ismeri az ember. A kenderáztatók környékén elbódult halakat minden kockázat nélkül fogyaszthatták. Ugyancsak veszélytelen volt a mésszel ellúgosított vízben elpusztult hal fogyasztása. A növényi mérgek (maszlag, beléndek) használatakor már ügyelni kellett, de ezek sem okoztak többnyire bajt. Persze a mérgezést végző egyént a legkevésbé sem érdekelte, hogy nem csak az ehető méretű, hanem minden rendű és rangú hal elpusztul működése folytán.

Ugyan ilyen gyilkos módszer a robbantásos halászat. Háborús időben gránáttal, dinamittal, míg „egyébként” gázt fejlesztő anyaggal űzték ezt a vérengzést. Mivel a víz a levegőhöz mérten sűrű anyag, a robbanás lökéshulláma egyszerűen agyonnyomta az útjába kerülő halakat, amellett, hogy átrendezte a meder domborzatát is. Meglehetősen brutális módszer, egyetlen vigasz, hogy néha az orvhalászok is felrobbantak gránátostul.

Említést tesznek olyan módszerről is, ahol a kisebb vízfolyás mellé, egy másik ágat ástak, és gyorsan átvágva az elválasztó részt, abba vezették a vizet. Az így szárazra került ágból csak össze kellett szedni a halakt. Véleményem szerint, nagyon egyedi módszer lehetett, nem való-színű, hogy túlságosan nagy népszerűségnek örvendett volna jelentős kubikos munka igénye miatt.

A modern halfogás egyik adu ásza az elektromos halfogás. Francia halászok fedezték fel, merő véletlenből, ám a módszer gyorsan hódító útra indult. A váltóárammal történő halfogás kíméletlen és minden méretű halat elpusztít. Az egyenáramú halászat annál erősebb narkózist fejt ki, minél nagyobb a hal, így az ivadékot elvileg nem károsítja. A nagyobb halakat sem megöli, csupán elkábítja. Orvhalászok kezében gyilkos szerszám, mind a halakra, mind használójára nézve.

Természetesen az emberi találékonyság határtalan, így az alkalmi halfogó módszereknek se szeri-se száma. Úgy gondolom, hogy ízelítőnek ennyi is elegendő.

Citromos sült makrélafilé komlós lapcsánkával és mustáros-metélőhagymás joghurtmártással

Citromos sült makrélafilé komlós lapcsánkával és mustáros-metélőhagymás joghurtmártással

Hozzávalók 4 főre:

A lapcsánkához: 400 g burgonya, 120 g előfőzött, alaposan lecsepegtetett, jól kinyomkodott komlóhajtás, 30 g vöröshagyma, 1 tojás, 1 ek. liszt, 1 gerezd fokhagyma, só, frissen őrölt feketebors

A halhoz: 4 friss makrélafilé, 4 tk. vaj, 1 gerezd fokhagyma, egy kis csokor petrezselyemzöld, 1/2 citrom, só

A mártáshoz: 125 g görög joghurt, 1 tk. magos mustár, só, frissen őrölt feketebors, 4 tk. citromlé, csipetnyi cukor, 100 g tejszín

DSC_8246

A metélőhagymát felaprítjuk.

A joghurtot a mustárral, a citromlével, a metélőhagymával, a cukorral, kevés sóval és borssal elkeverjük.

A burgonyát meghámozzuk, egyik felét nagyobb, másikat kisebb lyukú reszelőn lereszeljük, és egy keverőtálba tesszük.

A lapcsánkához a hagymát, a fokhagymát, finomra, a főtt komlóhajtást durvára aprítjuk, és a tojással, valamint a liszttel együtt a burgonyához adjuk. (Aki kevésbé rusztikusan szereti a lapcsánkát, reszeljen nyugodtan mindent, a komlóhajtást zúzza kvázi pépesre. Így persze az eredmény nem lesz ropogós.) A masszát sózzuk, borsozzuk, gyors mozdulatokkal összekeverjük, és rögtön bő, forró napraforgó olajba kanalazzuk. A halmocskákat a kanállal azonnal ellapítjuk, és a lapcsánkák mindkét oldalát ropogósra sütjük.

Közben a makréla filéket szárazra töröljük, besózzuk.

A tejszínt habosra (nem keményre!) verjük, és a fűszeres joghurtba forgatjuk.

A petrezselyemzöldet felaprítjuk. A fokhagymát megtisztítjuk, félbe vágjuk.

Egy serpenyőben felhevítjük a vajat, hozzáadjuk a félbe vágott fokhagymagerezdet. Bőrös felükkel lefelé belehelyezzük a makrélafiléket, és addig sütjük, amíg a bőrük aranybarnára pirul, és a húsuk kb. kétharmadáig átsül.  Ekkor megszórjuk a felaprított petrezselyemzölddel, megfordítjuk, meglocsoljuk a fél citrom levével, és addig sütjük, amíg a filék másik oldala is megpirul.

A lapcsánkákat a frissen sült makréla filékkel és a metélőhagymás joghurtmártással azonnal tálaljuk.

Ropogósra sült pisztráng fokhagymás lencsével és sárgarépa salátával

Ropogósra sült pisztráng fokhagymás lencsével és sárgarépa salátával

Hozzávalók 4 főre:

A pisztránghoz: 4 db kb. 250 grammos konyhakész pisztráng, só, frissen őrölt feketebors, liszt, napraforgó olaj a sütéshez

A lencséhez: 120 g lencse, 1 babérlevél, 1 kis csokor petrezselyemzöld, só, 2 gerezd fokhagyma, extra szűz olívaolaj

A sárgarépa salátához: 400 g sárgarépa, só, frissen őrölt feketebors, 4 tk. mustár, 1 ek. görög joghurt, 1 ek. fehérborecet, 4 ek extra szűz olívaolaj, csipetnyi porcukor, egy kis csokor petrezselyemzöld

borsos pisztráng nagy

A lencsét néhány órára hideg vízbe áztatjuk (így hamarabb megfő), majd sóval, a csokorba kötött petrezselyemzölddel és a babérlevéllel fűszerezett vízben puhára főzzük, leszűrjük.

A pisztrángokat szárazra töröljük, kívül-belül besózzuk, és negyed óráig állni hagyjuk.

A fokhagymagerezdeket megtisztítjuk, félbe vágjuk. A sárgarépát nagylyukú reszelőn lereszeljük. A petrezselyemzöldet finomra aprítjuk.

A dresszinghez a mustárt egy kisebb keverőtálba tesszük, és habverővel belekeverjük az olajat, majd az ecetet és a joghurtot is. Sóval, borssal és egy csipetnyi porcukorral kerekre ízesítjük. Hozzáadjuk a felaprított petrezselyemzöldet, összekeverjük, és 10 percig állni hagyjuk.

A lisztet és a borsot egy nagyobb tálba szitáljuk, a pisztrángokat beleforgatjuk, és bő forró olajban ropogósra sütjük (kb. 6 perc). Fontos, az olaj megfelelő hőmérséklete, ugyanis ha nem elég forró, a hal megszívja magát, löttyedt lesz, a bőre nem válik ropogóssá.

Amíg a pisztrángok sülnek, a sárgarépát összekeverjük a petrezselymes-mustáros dresszinggel.

Ezután egy serpenyőben kevés olívaolajat hevítünk, megpirítjuk benne a félbevágott fokhagymagerezdeket, hozzáadjuk a lencsét, megszórjuk egy kevés frissen őrölt  feketeborssal, és az egészet átmelegítjük.

A frissen sült pisztrángot a lencsével és a sárgarépa salátával azonnal tálaljuk.

Zöldborsó és rája tejszínes-csípős mártásban

Zöldborsó és rája tejszínes-csípős mártásban

Hozzávalók 4 főre

A rája főzéséhez: 400 g konyhakész rája uszony, 1/2 lime, 1 gerezd fokhagyma, egy kis csokor vegyes zöld fűszer (kakukkfű, rozmaring, zsálya, petrezselyemzöld), 10 szem feketebors

Továbbá: 400 g fagyasztott zöldborsó, 2 újhagyma (szárral együtt), 1 gerezd fokhagyma, 4 ek. tejszín, 1 ek. ketchup, 2 tk. zöld tabasco, 200 ml száraz fehérbor, 1 salotta hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 citrom, só, frissen őrölt feketebors, csipetnyi őrölt chili (opcionális)

DSC_7919

A ráját a lime-mal, a félbevágott fokhagymagerezddel, a csokorba kötött zöld fűszerekkel és a borssal egy lábasba helyezzük. Felöntjük vízzel, és nagyon alacsony lángon, gyöngyöző vízben puhára főzzük. (Kb. 10 perc.)

A rája uszonyt ezután kivesszük a vízből, a húst leszedjük a porcokról, és egy mély tányérba helyezzük.

A hagymát és a fokhagymát finomra aprítjuk, és 1/2 citrom levével együtt a borhoz adjuk. Közepes lángon felére forraljuk, majd ráöntjük a rája húsra. Összekeverjük, lefedjük folpackkal, és 2-3 órára hűtőbe tesszük.

Az újhagymát vékonyan felkarikázzuk, a fokhagymát megtisztítjuk, félbe vágjuk.

Egy serpenyőben olívaolajat hevítünk, beledobjuk a hagymákat, és lefedve 1-2 percig pároljuk. Hozzáadjuk a zöldborsót, sózzuk, és lehetőleg saját levében  addig főzzük, amíg megpuhul.

A tejszínt összekeverjük a ketchuppal, a tabascoval, a chilivel és néhány csepp citromlével.

A zöldborsót kihűtjük, és a rájahússal együtt egy tálba tesszük. Meglocsoljuk a tejszínes szósszal, összeforgatjuk, és frissen őrölt feketeborssal megszórva azonnal tálaljuk.

Halételek gyerekeknek: Paradicsomleves csiperke gombás harcsagombóccal

Anna: – Mama, csinálsz nekem olyan levest, tudod, ami piros és van benne paradicsom meg krumpli meg palline?

Én: – Paradicsomlevest húsgombóccal?

Anna: – Igen, de zöldség ne legyen benne!

Én: – Áh, sosem tennék olyat!

Anna:  – Szeretlek, mama!

Én: – Én is, cicám!

Ilyen és ehhez hasonló jelenetek játszódnak le mostanában nálunk, elért minket is a zöldség fóbia. Annám csak “láthatatlan” formában hajlandó megenni mindent, ami zöld (a petrezselyemlevél is csak a fotóra kerülhetett). Némi remény azért van, ti. a nyers sárgarépa, a főtt krumpli, nagy ritkán a gombák és néhány salátalevél, azért le-lecsúszik, és persze menne a paradicsom, az uborka (de szezonon kívül csak azért sem engedem, hogy ezen éljen A Gyerek) és a sült krumpli, aminek egészségi szempontból igen csekély hasznát látom, így csak ritkán kerül az asztalunkra.

Summa summarum, marad a botmixer, jobb esetben a milliméternél kisebb darabokra vágás. A tegnapi tesztnél “Zöldséglevest kérsz vagy zöldség krémlevest zöldség nélkül?” – ami természetesen ugyanaz volt, az egyik darabosan, a másik pürésítve – pl. a pürésített változat nyert, A Gyerek boldogan bekanalazott belőle egy nagy tányérral.

Lássuk tehát a kívánságlistás paradicsomlevest, amiben húsgombóc még csak véletlenül sincs ugyanis a húst. halra, méghozzá a nálunk igencsak nehezen beszerezhető harcsára cseréltem (borzalmasan gonosz anyuka vagyok).

Paradicsomleves csiperke gombás harcsagombóccal

Hozzávalók:

A leveshez: 300 ml passzírozott paradicsom (nálunk ilyen, szezonban természetesen friss, hámozott, darabolt), 2 burgonya, 1 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, só, kevés frissen reszelt szerecsendió, extra szűz olívaolaj, 200 ml zöldség alaplé vagy víz

A gombócokhoz: 250 g szürkeharcsa filé bőr nélkül, 100 g csiperke gomba, 1/2 gerezd fokhagyma, 1 zsömle, kevés tej, 1 tojás, só, kis csokor petrezselyemzöld

pappa1

A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, a fokhagyma héját lehúzzuk, a gerezdeket kettévágjuk.

Egy kevés olívaolajon megpirítunk két fél fokhagymagerezdet, rádobjuk a babérlevelet és a burgonyakockákat. Sóval valamint kevés frissen reszelt szerecsendióval fűszerezzük, és 2-3 percig pirítjuk. Hozzáadjuk a passzírozott paradicsomot és a zöldség alaplevet/vizet, és az egészet addig főzzük, amíg a burgonya megpuhul.

Közben elkészítjük a halgombócot: A zsemlét kevés tejbe áztatjuk, majd jól kinyomkodjuk, és a tojással együtt egy keverőtálba helyezzük.

A gombát megtisztítjuk, a halfilét nagyobb kockára vágjuk, az egészet a maradék fél fokhagymagerezddel, a petrezselyemzöld felével késes robotgépben finomra aprítjuk, és ezt is a keverőtálba tesszük. (Elvileg az aprítást késsel szoktam elvégezni, a végeredmény a gombóc ízét és állagát tekintve mérföldkövekkel jobb, de most A Gyerek igényeit tartottam szem előtt.) A hozzávalókat sózzuk, alaposan összekeverjük, és 10-15 percig állni hagyjuk. Ha úgy látjuk, nem áll össze kellőképpen a massza, adhatunk hozzá egy kevés zsemlemorzsát.

A levest botmixerrel simára turmixoljuk.

A halas masszából vizes kézzel diónyi gombócokat formálunk, és a paradicsomlevesbe helyezzük, és 2-3 perc alatt készre főzzük.

“Bátraknak” finomra aprított petrezselyemzölddel, frissen őrölt feketeborssal és néhány csepp extra szűz olívaolajjal a tetején, a többieknek ezek nélkül azonnal tálaljuk.

És mivel ez itt egy gyerekbarát halas recept, jöjjön egy kedvenc halas mese is:

Frakk – Ó, mely sok hal!

és egy bónusz színező:

pesce gatto

a disegni-da-colorare.com-ról

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!