Marinált füstölt pisztráng és zsenge radicchio vajas kalácson

Emlékeztek még ERRE a versenyre? Tavaly csak véletlenül neveztem be, és legnagyobb meglepetésemre a zsűri az általam készített ételt ítélte a legjobbnak. Az idén változtattak a kiíráson, most ramandolo borhoz kellett ételt kitalálni – sós fogást elsősorban, de desszerttel is lehetett nevezni.

Az egyik kísérletem a „Gubana szivarok, sült birs és ramandolo boros zabaione” volt, aminek a receptjét ITT találjátok.

Másodszorra a San danielei kiváló minőségű hidegen füstölt pisztránggal játszottam, (Regina di San Daniele) ami néhány érdekes párosítással hihetetlenül meglepő eredményt produkált, a vajas fonott kaláccsal pedig már-már jobban harmonizált, mint a húsvéti sonka… Megjegyzem, csak egészen kis adagokat érdemes készíteni belőle, mert nagyon átható az íze! Lássuk:

Marinált füstölt pisztráng és zsenge radicchio vajas kalácson

Hozzávalók 8 főre:

A pisztránghoz: 16 hajszálvékony szelet hidegen fütölt pisztráng, 60 g friss gyömbér, egy 2-3 cm-es vaníliadarab kikapart magocskái, nem túl karakteres ízű extraszűz olívaolaj

A kalácshoz: 250 g liszt, 1 kk. só, 1 púpos ek. + 1 kk. cukor, 35 g olvasztott vaj, 150 ml tej, 12,5 g friss élesztő, 1 tojás a kalács megkenéséhez (minden legyen szobahőmérsékletű!)

A tálaláshoz: 100 g zsenge radicchio, balzsamkrém, vaj

A gyömbért meghámozzuk, vékonyan felszeleteljük, és a psiztrángszeletekkel együtt egy zacskóba helyezzük. A vanília magocskáit elkeverjük az olívaolajban, és ezt is a zacskóba öntjük. Kívülről kissé megmasszírozzuk, hogy az olajból mindenhová jusson, a zacskót légmentesen lezárjuk (egy vákuumozó jól jöhet), és a pisztrángot 24 órára hűtőszekrénybe tesszük

A kalácshoz a lisztet dagasztógép üstjébe szitáljuk, hozzáadunk 1 ek. cukrot, a sót, elkeverjük, és krátert fúrunk a közepébe.

A tejet meglangyosítjuk, feloldjuk benne a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, majd az egészet a kráterbe öntjük. Az üstöt letakarjuk, és hagyjuk, hogy az élesztő felfusson – kb. 15 perc.

Amikor az élesztő felfutott, beindítjuk a dagasztógépet, és az olvasztott vajat lassan a tésztához adagoljuk. Ezután hagyjuk, hogy a gép a tésztát alaposan kidagassza – kb. 10 perc – majd az üstöt ismét letakarjuk, és megvárjuk, amíg a tészta a duplájára kel.

A megkelt kalácstésztát lisztezett deszkára borítjuk, átgyúrjuk, és megfelezzük. A feleket harmadoljuk, a harmadokból hurkákat sodrunk, majd hármasával megfonjuk. A két fonatot sütőpapírral kibélelt tepsire helyezzük, letakarjuk, és ismét megvárjuk, amíg duplájukra kelnek.

A tepsit ezután 180 fokra előmelegített sütőbe helyezzük, és a kalácsokat addig sütjük, amíg a tetejük aranybarnára pirul.

A kalácsokat miután kihűltek, felszeleteljük. Minden szeletet vékonyan megkenünk vajjal, rá néhány levél zsenge radicchiot ültetünk, a radicchiora pedig egy-egy szelet lecsöpögtetett, marinált pisztrángot helyezünk. A pisztrángok tetejére balzsamkrémet cseppentünk, és a „szendvicseket” azonnal tálaljuk.

A marinált pisztrángot (szintén kis adagokban!!!) kínálhatjuk salátaként is, de mindenképpen szükséges mellé kenyeret is szervírozni. Jól passzolhat hozzá egy sokmagvas vagy akár egy tönkölykenyér is, de ebben az esetben a bort nem árt lecserélni…és persze itt érdemes különféle balzsamecetekkel is próbálkozni!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. […] borhoz kellett ételt kitalálni – sós fogást elsősorban, de desszerttel is lehetett nevezni. Tovább » Kategória: Tarka Bárka | Közvetlen link a könyvjelzőbe. var addedComment = […]

  2. nem, nem, libamájas, úgyhogy azt a Tavol In Piazzán posztolom majd 😉

  3. Aranyos vagy Alíz, köszönöm, de ettől egy soooookkal-soooookkal szebb fogást találtam ki a versenyre! 😉

  4. Selectfood says:

    Gaba, szerintem nevezhettél volna ezzel is. 😉


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!