Sütőben sült hagymás-rozmaringos süllőcsigák “törtpaszullyal”

…mert ennek a receptnek a Bárkán a helye. Pár nappal ezelőtt ezzel készültem az általunk szervezett 48. Vigyázz, Kész, Főzz! fordulóra, amelynek a témája “Édes Vizeink”, célja pedig a közös játékon túl a hazai halak népszerűsítése volt. (A kiírást itt, az összefoglalót pedig itt találjátok.)

Mindenképp egyszerű ételt szerettem volna választani, ezért gondoltam, hogy nagymamám annak idején barna babból készült tört paszulya épp jó lesz. Ami a süllőt illeti, a babhoz nagyszerűen passzol, a citrom és a rozmaring is jól áll neki, viszont a hagyma-paprika-napraforgó olaj édessége kicsit elnyomta a süllő lágy ízét. Legközelebb biztos, hogy karakteresebb ízű halat fogok választani, mondjuk amurt, pontyot, a tengeri halakat tekintve pedig abszolút befutó lehet szerintem a szardínia, a vörösmárna, de még az is lehet, hogy a laposhalak valamelyikével is kipróbálom egyszer.

Szakértői vélemény alapján mondhatom, hogy ami az étel ízvilágát mégis egyensúlyba hozhatja, az egy pohár nem túl gyümölcsös rosé. Konkrétan Figula 2011 Merlot Roséjáról van szó (Gabi, köszönöm a segítséget), és ennek a korántsem véletlen választásnak az apropóján az alábbi fogással egyúttal nevezni is szeretnék a Rosalia – Magyar Rosé Mustra és a Kifőztük közös játékára. (Lesz egy másik fogás is, ez a Tavola In Piazzán, fog megjelenni. Egy előételről van szó: zöld fűszeres abárolt szalonna balzsamecetes rosé boros eperrel. Remélem, sikerül megírni a posztot éjfélig. 🙂

Sütőben sült hagymás-rozmaringos süllőcsigák “törtpaszullyal”

Hozzávalók:

A csigákhoz: 2 db kb. 200 grammos süllőfilé bőr nélkül (lehetőleg a vékonyabb, farok felé eső rész), néhány csepp citromlé, négy ágacska rozmaring, 2 db fehérhagyma, napraforgó olaj,1 tk. őrölt pirospaprika (édes)

A babhoz: 200 g barnabab, 1 nagy burgonya, 1 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, só, frissen őrölt feketebors, extraszűz olívaolaj

 

A babot egy éjszakára beáztatjuk.

A burgonyát meghámozzuk, nagyobb kockákra vágjuk.

Egy lábasban olívaolajat hevítünk, és megpirítjuk benne a kés lapjával kissé szétnyomott fokhagymagerezdet. Hozzáadjuk a babérlevelet, a babot, sót, frissen őrölt feketeborsot, és addig főzzük, amíg a bab megpuhul. Ekkor az egészet botmixerrel durvára mixeljük (nagyanyó feeling: az övé sosem volt teljesen sima).

A hagymákat nagyon vékony csíkokra vágjuk, és egy kevés napraforgó olajon, lassú tűzön megpároljuk, az utolsó fél percben megszórjuk a pirospaprikával, és összekeverjük.

A csigákhoz mindkét süllőfilét hosszanti irányban négy részre vágjuk. Az így kapott csíkokat sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk egy kevés citromlével, kettesével nyársra húzzuk, a nyársak közé egy-egy rozmaring ágacskát szorítunk, és 10 percig állni hagyjuk. Ezután a nyársakat tűzálló tálra fektetjük, meglocsoljuk a paprikás hagymával, és 190 fokra előmelegített sütőben kb. 5 perc alatt készre sütjük.

A babpürét tányérokra szedjük,mindegyikre egy-egy nyársat helyezünk, és azonnal tálaljuk.

Süllőből a múlt héten ezeket az ételeket készítettem:

Tárkonyos-tejszínes süllőleves szalonnás kenyérgombóccal

Borókás-rozmaringos vajban süllőfilé mustáros-sárgarépás burgonyapürével

Tejben párolt süllőfilé ropogós fricobárkában parmezános galuskával és zöld almás zöldborsómártással.

Mandulás morzsában sült süllőfilé zöldborsós cukkinimártással és burgonyás fricoval

Figyelem, jövő héten hétfőn új sorozat indul! Halleveseket hozunk a világ minden tájáról. Portugáliából indulunk. Érdemes lesz benézni hozzánk!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!