Archívum: 2012. január

Vermicelli vörösboros-paradicsomos pézsmapolip szósszal – Polip tisztítása

Csütörtökön épp abban a pillanatban érkezett a friss áru, amikor beléptünk a maranoi Friulpesca halkereskedésének ajtaján. (Ilyenkor télen nincs túl nagy választék, a friss fogásra azonnal lecsaptak a helyi halkereskedők és éttermek, a tőzsdén így összesen két raklapnyi frissen fogott áru várta a végső velencei utazást.)

A végtelenül kedves Andreina, miután Annámat keksszel kínálta, pézsma polipot és szardíniát ajánlott. Vettem is mindkettőből. Kértem melléjük még egy aranydurbincsot is, (tenyésztett, horvát termék) amire csupán gazdasági okokból szavaztam, ugyanis vadvízi társai a héten kb. a duplájába kerültek, – nyilván, halvásárlásnál is szükségeltetik némi racionalitás.

A szardíniákat tölteni szerettem volna, de szombaton csak egy gyors ebédre volt időnk, így lisztbe forgattam, és egyszerűen kisütöttem őket. Az aranydurbincsot kifiléztem, az egyik filét narancsosan készítettem zöldborsós burgonyapürével, a másikat fenyőmagos morzsával megszórva sütőben sütöttem és párolt póréhagymával tálaltam.

A pézsma polipból tészta lett. Íme a tisztítási folyamat és a recept.

A polipot a képen látható módon egy vágódeszkára fektetjük.

A szemektől jobbra elhelyezkedő zsákocskát kifordítjuk,

a belsőségeket kiszedjük.

A zsákocskát, és a szemrészt levágjuk. (Mivel apró, fiatal példányokról van szó, nyúzni nem szükséges.)

A karok között található ún. “csőrt” a muatóujjunkkal alulról felfelé egy nyomással kivesszük. Ha találunk olyan példányokat, amelyek nem puhítottak (mint pl. az ezen a képen lévő), húsklopfolóval megütögetjük, hogy az erős, kemény poliphúst némileg szétroncsoljuk. Erre mindenképp szükség van, máskülönben a polipunk főzés után is kemény marad.

A fenti műveletet minden pézsma polippal megismételjük.

Létezik egy másik tisztítási módszer is, amelynek során a fejzsák a karokon marad, de mivel a polipokat egyébként is feldaraboltuk, erre a mi esetünkben nem volt szükség. Egy másik receptben majd bemutatjuk ezt is.

Recept!

Vermicelli vörösboros-paradicsomos pézsmapolip szósszal

Hozzávalók: 320 g vermicelli tészta, 800 g pézsmapolip, 2 babérlevél, 200 ml száraz vörösbor (most merlot), 1 salottahagyma, néhány szem feketebors, 320 ml (lehetőleg házi) passzírozott paradicsom, 1 tk. szárított oregánó, 2 gerezd fokhagyma, só, extraszűz olívaolaj

A pézsmapolipokat a fent látható módon megtisztítjuk, egy tányérba tesszük, megszórjuk a borsszemekkel, hozzáadjuk a babérleveleket és 150 ml bort, majd összeforgatjuk, és 30 percig állni hagyjuk.

Közben egy serpenyőben olívaolajat hevítünk, és alacsony lángon megfonnyasztjuk benne a nagyon apróra vágott salottát. Hozzáadjuk a kés lapjával kissé szétnyomott fokhagymagerezdeket, a maradék bort, a pácléből kivett babérleveleket, a paradicsomszószt és az oregánót, lefedjük, és kb. 10-15 perc alatt a mártást besűrítjük.

A polipokat lecsöpögtetjük, karjaikat feldaraboljuk, a zsákocskákat felkarikázzuk. Néhány borsszemet mozsárban megtörünk.

Egy másik serpenyőben ismét olívaolajat hevítünk, hozzáadjuk a polipdarabokat, nagyságuktól függően kb. 2-2,5 percig pirítjuk, és az egészet a tört borssal együtt a fűszeres paradicsommártáshoz adjuk. További fél perc alatt a mártást készre főzzük, ha szükséges sózzuk.

Közben a tésztát kifőzzük, amikor eléri az “al dente” (“harapható”, nem teljesen puhára főtt) állagot, leszűrjük, összekeverjük a paradicsomos pézsmapolip mártással, és azonnal tálaljuk.

Grasper, a kis tarisznyarák története, és A tengertől az asztalig blog új útra lép

Ezzel a történettel ért véget a szalmaláng életű “A tengertől az asztalig” című blog. A halas ötleteink túlnőttek egy egyszerű, bejegyzéssor szintjén…nagy dolgokra készülünk! Figyeljetek, és ha tetszik, gyertek velünk! 🙂

“A kedves, fiatal tarisznyarák, Grasper, a többi rákkal együtt a kövek között élt. Mindannyian azzal töltötték a napjaikat, hogy élelmet kerestek, és igyekeztek közel maradni a helyhez, amelyet otthonuknak hívtak. Majd egy napon egészen különös dolog történt Grasperrel – furcsán érezte magát; mintha nem férne bele többé a kis testbe, amelyben élt. Hirtelen minden megváltozott körülötte. Grasper kétségbeesetten próbálta megérteni, hogy mi történik, ezért körülnézett, és legnagyobb ijedelmére azt látta, hogy a páncélja kettétörött: már nem a testét borítja, hanem mellette hever, a földön. Grasper rémülten látta, hogy testének tökéletes sziluettje – az ollók, a lábak, a szemek, és minden egyéb – magára hagyatva fekszik a homokban.

Hamarosan a tarisznyarákok összetartó, zárt közössége – amelyben Grasper is élt – összegyűlt, és körbevették Graspert. Elmagyarázták neki, hogy az imént levedlette a páncélját, és figyelmeztették, ha nem lesz elég óvatos, furcsa dolgok történhetnek vele. Elmondták Graspernek, hogy az időszak, mialatt az új páncélja megszilárdul, igencsak veszélyes, és arra intették őt, hogy ne figyeljen a hangokra, amelyek hamarosan megszólalnak a fejében. Kitanították, hogy esetleg olyan helyeket akar majd felfedezni, amelyeket még sohasem látott, és talán arra is indíttatást érez, hogy megnézze, mi rejlik az életterüket behatároló köveken túl. Grasper teljesen összezavarodott.

Bár hallja, amit a rémült tarisznyarákok egymás szavába vágva elhadarnak, és kétségbeesetten vágyik rá, hogy továbbra is hozzájuk tartozzon, és szeretne a családja, meg a barátai kedvére tenni, mégis, a belső hang hívása erősebb. Befelé figyelve enged a késztetésnek, és nekiindul, hogy felfedezze az általa ismert világon túli birodalmat. Bízva az érzéseiben, Grasper kimászik a kövek alól, ahol egész eddigi életét a legnagyobb biztonságban töltötte, és új, ismeretlen területek felé indul. Eközben a barátai kétségbeesetten kiabálnak:
– Állj meg, Grasper! Ott kint nem biztonságos!

Amint felért a kövek tetejére és körülnézett, Grasper nem hitt a szemének. Pompás színekben ragyogott minden, bárhová nézett. Hatalmas, csillogó halak úszkáltak előtte, és rengeteg ennivaló hevert mindenfelé. Soha nem látott még ehhez foghatót, és a varázslatos élmény izgalommal töltötte el. Tovább bandukolva épp kimászott egy szikla mögül, amikor egy hatalmas tarisznyarákkal találta szembe magát. Ez volt a legnagyobb rák, amit Grasper valaha látott. Rögtön meg is kérdezte tőle, hogy mitől nőtt ilyen óriásira. A termetes rák erre elmagyarázta Graspernek, hogy ugyanez vele is megtörténik, ha folytatja a növekedést és a vedlést újra meg újra, miközben megengedi magának, hogy maga mögött hagyja megszokott énjét és életét. Ám Grasper nem hitt neki: hiszen eddigi közösségének minden tagja pontosan ugyanakkora, mint ő. Az óriási tarisznyarák erre elmondta, hogy mindannyian csak akkorára nőnek, amekkora a világ, amelyben élnek, és olyan nagyok lesznek, amekkorára a szívüket engedik növekedni. Így fejezte be:
– Ahhoz, hogy egy határtalan világban élj, hatalmas szívre van szükséged.

 

Grasper elvesztette a fonalat. Eddig azt tanulta, ha biztonságban akarja leélni az életét, akkor kemény páncélra, és kemény szívre van szüksége. Erre most kiderül, ha el akar érni mindent, ami lehetséges, és hatalmas tarisznyarákká akar fejlődni, akkor változtatnia kell a nézőpontján. Lehetővé kell tennie, hogy a szíve rugalmasan puha maradjon, hiszen egy megkeményedett szív nem képes növekedni.

Grasper ezzel élete legnagyobb kihívása elé került. A múltja azt súgja, hogy biztonságosabb, ha megkeményíti a szívét, és visszatér apró otthonába, az ismerős kövek közé. Ám a vedlés folyamata, és az, hogy páncél nélkül rugalmas és puha a teste, megváltoztatta őt. Már nem elégedett meg a puszta túléléssel. Arra vágyott, hogy kiszabaduljon eddigi szűk világából, és megtapasztalja az óceán hatalmasságát, hogy megláthassa, kivé alakul.”

Kételyekkel, megválaszolatlan kérdésekkel körülvéve, hosszú őrlődés után Grasper társaival együtt végül úgy dönt, örökre elhagyja az árapály zónát, és bátran indul az új, csillogó, színes világ felé, hogy megmutassa, igenis képes hatalmas szívet növeszteni!

Kedves olvasók! A fenti történet kitűnően illusztrálja a helyzetemet, a blog helyzetét. Kinőttünk magunkból. Most kövek közé rejtőzünk, de csak addig, amíg az új páncélunk elég kemény lesz ahhoz, hogy folytathassuk vízi kalandjainkat.

S hogy ez mikor lesz?

Figyeljétek a Facebook oldalunkat! Ott minden részletről tájékoztatunk benneteket!

Üdvözlettel:

Gabriella Piazza

(Szívből köszönöm Sarkadi Krisztának az Igazából Szerelem blog szerzőjének, hogy Paul Owen Lewis szimpatikus tarisznyarákocskájának egyetlen magyar nyelven elérhető történetét a rendelkezésemre bocsátotta.)

A lagúna apró garnélái – Fokhagymás-petrezselymes homoki garnéla lágy polentával

Végre elfogyott az alapanyagunk! Elérkeztünk az aprócska garnélákkal készülő ételek utolsó állomásához.

Fokhagymás-petrezselymes homoki garnéla lágy polentával

Hozzávalók: 200 g homoki, fűrészes vagy ostoros garnéla (tisztítva mérve), extraszűz olívaolaj, egy gerezd fokhagyma, egy kis csokor petrezselyemzöld, só, bors, 250 g kukoricadara (a velenceiek legtöbbször fehér kukoricadarával kísérik a homoki garnélás ételeiket, nekem most csak sárga volt otthon), 1,5 l víz, 2 babérlevél

A garnélákat megtisztítjuk: először a farokrész páncélját fejtjük le, majd a fejrészt távolítjuk el (képes illusztráció itt), végül a tiszta rákhúst egy szűrőbe tesszük és folyó víz alatt alaposan átöblítjük, félretesszük.

Egy lábasban két babérlevéllel együtt vizet melegítünk, amikor elkezd forrni, a leveleket kidobjuk, az illatos vizet, sózzuk, lassan beleszórjuk a kukoricadarát, és folyamatosan kevergetve kb. 30 percig főzzük. (Ha főzés közben úgy látjuk, túl kemény a polentánk, adhatunk hozzá egy-két merőkanálnyi forró vizet.)

Egy serpenyőben felhevítjük az olívaolajat, megpirítjuk benne a félbevágott fokhagymagerezdet, hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, a megtisztított garnélafarkakat, sózzuk, borsozzuk, majd 1-2 perc alatt készre pároljuk.

A polentát még forrón tányérokba szedjük, a tetejére halmozzuk a fokhagymás-petrezselymes garnélát, és azonnal tálaljuk. 

A lagúna apró garnélái 3. – Sült homoki garnéla

Az egyik nagy kedvencem! Édes, ropogós, egyszerűen nem lehet abbahagyni! Ha van rá lehetőségünk, használjunk hozzá homoki garnélát, egyrészt mert ennek a páncélja nem szúr, mint a fűrészesé vagy az ostorosé, másrészt mert ropogósabbra sül, mint a apró társai.

Hozzávalók: lehetőleg nem túl karakteres ízű, alacsony savtartalmú, extraszűz olívaolaj, liszt, 500 g homoki, ostoros vagy fűrészes garnéla, sok-sok türelem, 1 (zöld)citrom

A 2 cm-nél nagyobb garnélák fejét eltávolítjuk (a kisebbekét meghagyhatjuk), a rákfarkacskákat egy szűrőbe teszzük, folyó víz alatt alaposan átöblítjük, lecsepegtetjük, paprtörlővel a fölösleges vizet leitatjuk róluk.

A megtisztított garnélafarkakat és az egészben hagyott pici rákokat is lisztbe forgatjuk, és bő, forró olívaolajban néhány perc alatt ropogósra sütjük (a lisztnek nem szabad barnára pirulnia!), és egy negyed (zöld)citrom kíséretében azonnal tálaljuk.

A lagúna apró garnélái 2. – Spagetti paradicsomos homoki garnélával

Hozzávalók: 320 g spagetti, 200 g homoki, fűrészes vagy ostoros garnéla tisztítva mérve, 1 salottahagyma, extraszűz olvaolaj, 3-4 levél bazsalikom, egy kis csokor petrezselyemzöld, 1 dl száraz fehérbor, só, bors, 4 db érett, édes Arawak paradicsom (vagy 280 g hámozott, jó minőségű konzerv paradicsom)

Egy lábasban vizet forralunk, a paradicsomokat egy percre a forrásban lévő vízbe mártjuk, héjukat lehúzzuk, a paradicsom húsát pedig 2-3 cm-es kockákra vágjuk.

A salottahagymát és a petrezselyemzöldet felaprítjuk.

A garnélákat megtisztítjuk: először a farokrész páncélját fejtjük le, majd a fejrészt távolítjuk el (képes illusztráció a műveletről itt található), végül a tiszta rákhúst egy szűrőbe tesszük és folyó víz alatt alaposan átöblítjük, félretesszük.

Egy serpenyőben olívaolajat hevítünk, hozzáadjuk a felaprított hagymát, majd nagyon alacsony lángon, időnként megkeverve 10 percig pároljuk. Hozzáadjuk a fehérbort, a paradicsomkockákat, egy kevés sót és borsot, és az egészet fedő alatt, lassú tűznél sűrűre főzzük. Ekkor hozzáadjuk a rákhúst, a petrezselyemzöldet és az apróra tépkedett bazsalikomleveleket, majd a szószt 2-3 perc alatt készre főzzük.

Közben a tésztát forrásban lévő, sós vízben kifőzzük, amikor eléri az „al dente” („harapható”, nem teljesen puhára főtt) állagot, leszűrjük, rögtön tányérokra szedjük, a garnélás szószt a spagettikupacok tetején elosztjuk, és azonnal tálaljuk.

A lagúna apró garnélái 1. – Metélőhagymás frittata homoki garnélával

Egy koraőszi történet

A mese

A varmoi halárus sózott rám egy kilónyit ezekből a rákocskákból…”Higgyen nekem kedves, sti gamberetti sono una squisitezza!”, és már szajkózta is pontról pontra a receptkeket, a frittatát, a sughettót, a fritturát, közben itt-ott lepattogzott rózsaszín lakkos körmével pillanatok alatt tisztította az állatkákat aszerint, hogy a “kedves” majd milyen ételhez fogja felhasználni – ő már ekkor biztos volt benne, hogy elviszem az árut.

Persze, minden halárus ilyen! Gondolatolvasó boszorkányok! Belelátnak a lelkedbe, elcsavarják a fejed a receptjeikkel, behálóznak, hízelegnek, a kezük úgy mozog, mint a kártyavető jósoké, te bedőlsz nekik, és a rabjuk maradsz örökre, menthetetlenül.

Úgy a tizedik után megállt – “Látja, kedves, ennyi az egész, megvan ez hamar, biztos vagyok benne, hogy a férjének is ízleni fog!”

Ennyi. Erről beszéltem.

Menetközben kisebb tömeg gyűlt össze a hátam mögött, és zavarom hirtelen büszkeséggé dagadt, hogy a halárus kifejezetten engem instruált itt a nép előtt, a városi piac kellős közepén. (Összesen hárman árulnak: a zöldséges, a halas és a sajtos. Így, ebben a  sorrendben.)

Summa summarum elvittem az összes kis garnélát, ami a hungarocell dobozban a jégágyon feküdt, a signorák meg sóvárogva, sóhajtozva lestek utánam – “Ehi, i nostri parons usgnot no manghin fertae!”

Akkor még nem tudtam, mire vállalkoztam. Valamikor fűztem gyöngyöt…igen, ezeknek az aprócska rákoknak a tisztítása a gyöngyfűzéshez hasonló tevékenység annyi különbséggel, hogy itt az ember körme fekete, a keze mocsárszagú lesz, arról már nem is szólva, hogy az eredményt a tisztelt publikum öt perc alatt bepuszilja. Nem mintha derogált volna a tény, hogy sáros és mocsárszagú lesz a kezem, halimádó lévén hasonló önbepiszkító tevékenységeket elég gyakran folytatok, de a kétórás ráktisztítás után úgy éreztem magam, mint a bélyeggyűjtő gyerek abban a bizonyos svéd gyermekversben.

Szóval most egy darabig nem eszünk apró garnélát.

A tudomány

Gamberetti della laguna néven az olasz halpiacokon több garnélafajt árulnak. Ezek a következők:

Palaemon serratus (Pennant, 1777) – fűrészes garnéla

– ol. gamberetto delle rocce

– en. common prawn

– sp. quisquilla

Mérete: max. 5-6 cm, a fejtorból előretörő páncélnyúlványán felül 7-8, alul 5-6 fogazat található. Színe sárgába hajló, átlátszó, páncélján apró piros pöttyökkel és lilás-sárgás-barnás sávokkal. A parthoz közeli, sekély, sziklás tengerfenék lakója, de kedveli a tengerifűvel benőtt aljzatot is.

Palaemon adspersus (Rathke, 1837) – ostoros garnéla

– ol. gamberetto salmastro

– en. baltic prawn

Mérete: max. 5-6 cm, a fejtorból előretörő páncélnyúlványán felül 7-8, alul 3-4 fogazattal rendelkezik. Színe: szürkés-zöldes, átlátszó, páncélján sötét pöttyökkel, lábainál és az ízek mentén barnás-narancssárgás részekkel. A parthoz közeli, sekély, homokos, iszapos vagy sziklás tengerfenéken, lagúnákban, öbölbejáratokban él. Áprilisban a legízletesebb!

Crangon crangon (Linnaeus, 1758) – homoki garnéla

– ol. gamberetto grigio v. schila

– en. brown/grey shrimp

Mérete: max. 5-6 cm, hamuszürke vagy homokszínű, szürke, sárga vagy zöld pöttyökkel. A partközeli homokos-sáros tengerfenéken, a lagúnákban, öbölbejáratokban él, nappal a homokba fúródva rejtőzik a ragadozó halak elől. A többi, lagúnában élő garnélafajtól elsősorban a fejtorból előtörő tompavégű páncélnyúlványa különbözteti meg. Azon kevés rákfajhoz tartozik, amelynek a páncélja hőkezelés után nem válik élénk rózsaszínűvé. (Na, ez már azért a laikusok számára is elég jó kiindulópont lehet. 😉

Ha minden igaz, az én példányaim ostoros garnélák voltak, bár őszintén megmodom, egy idő után elvesztem az ízek, lábak, páncélok, fogazatok, csápok vastagsága, hosszúsága, színei, számai között.

Felhasználás, receptek

Metélőhagymás frittata garnélával

Hozzávalók: 200 g homoki, ostoros vagy fűrészes garnéla, 4 tojás, egy nagy csokor metélőhagyma, egy gerezd fokhagyma, só, bors, egy tk. vaj, 2 ek. extraszűz olívaolaj

A garnélákat megtisztítjuk: először a farokrész páncélját fejtjük le, majd a fejrészt távolítjuk el, végül a tiszta rákhúst egy szűrőbe tesszük és folyó víz alatt alaposan átöblítjük, félretesszük.

A tojásokat tányérba ütjük, villával néhányszor átkeverjük.

A tojást fegy kevés sóval és frissen őrölt frketeborssal felverjük, elkeverjük benne az apróra vágott metélőhagymát és a megtisztított garnélafarkakat.

A vajat és az olívaolajat serpenyőben felhevítjük, megpirítunk benne egy kés élével kissé szétnyomott fokhagymagerezdet, majd kidobjuk. A garnélás tojást a megmaradt zsiradékra öntjük, és az egészet addig sütjük, amíg a tojás alja megszilárdul (fakanállal egyengessük el a szélét, hogy könnyebb legyen megfordítani).

Amikor a frittata alja kezd pirulni, ráborítunk egy legalább akkora tányért, amekkora a serpenyő átmérője, és egy határozott, gyors mozdulattal átfordítjuk a tojást a tányérra, a tányérról pedig visszacsúsztatjuk a serpenyőbe (Vigyázat, balesetveszélyes művelet! Kezdők próbálkozzanak egyszerre max. 2-3 tojással, kis serpenyővel, nagy tányérral!)

Amikor a frittata másik oldala is szépen megpirul, áthelyezzük egy nagy tányérra, gyorsan nyolc cikkre vágjuk, és lehetőleg azonnal tálaljuk. Ha kedveljük a friss hagymaízt, megszórhatjuk még egy kevés metélőhagymával. 

Persze, jutott még másra is a gyöngyeimből.

A recepteket hamarosan posztolom!

Rizottó sárgarépával, cukkinivel és sima lepényhallal

A rizottót a legtöbb gyerek szereti, és elárulok egy tiktokot is: reeeengeteg zöldséget el lehet benne tüntetni (akár pürésítve is), szóval nem csak baba, hanem mama (meg persze apa)barát étel is. Aki szereti, hagyhatja levesesebbre is, nálunk ezt kicsit szárazabban kérték.

Ha turkafurka korszaka van a gyereknek, mint pl. mostanában Annának – khm, nagy odafigyeléssel válogat, és csak a neki szimpatikus színű, nagyságú, alakú, és ízű darabkákat pakolja a szájába – jöhet a csel. A hús- vagy zöldség alaplében (nem ételízesítős léről van szó! akkor inkább legyen víz!) főzzük meg a zöldségeket, merülőmixerrel pürésítsük, ha túl sűrű lenne, adjunk hozzá még alaplevet vagy vizet. A megpirított rizst, miután összekevertük az üvegesre párolt hagymával, locsolgassuk ezzel az ízletes lével mindaddig amíg a  rizs megpuhul. 

A lepényhal egyébként szintén a gyerekek kedvence, enyhe ízű, könnyen emészthető, fehérjében gazdag, zsírban szegény hal. A legkisebbek is fogyaszthatják!

Hozzávalók: 160 g rizottóhoz való rizs, 50 g sárgarépa, 100 g cukkini, 2 tk. vaj. extraszűz olívaolaj, 1 salottahagyma, 1 cikk fokhagyma, 120 g sima lepényhalfilé, egy csokor metélőhagyma, zöldség/hal vagy világos hús alaplé, só

A salottahagymát és a fokhagymát lereszeljük, a metélőhagymát felaprítjuk. A sárgarépát, és a cukkinit egyforma nagyságú, apró kockára vágjuk, a lepényhalat kétszer akkorára kockázzuk, mint a zöldségeket.

A zöldség alaplevet felforraljuk.

Egy alacsony falú lábasban felhevítjük a vaj felét és az olívaolajat, hozzáadjuk a lereszelt salottahagymát, a fokhagymát, és néhány percig, nagy lángon pirítjuk.

Hozzáadjuk a sárgarépakockákat, és egy kevés zöldség alaplevet, majd az egészet addig főzzük, amíg a sárgarépa majdnem teljesen megpuhul.

Egy másik serpenyőben, kevés olívaolajon megpirítjuk a rizst, hozzáadjuk a hagymás sárgarépához, és a forró alaplével időnként meglocsolva, gyakran megkeverve 5 percig főzzük. Ekkor hozzáadjuk a cukkinikockákat, tovább adagoljuk az alaplevet, és újabb 5 perc letelte után a zöldséges rizottóba forgatjuk a lepényhal kockákat és a felaprított metélőhagymát is.

Amikor a rizs megpuhult, hozzáadjuk a maradék vajat, elkeverjük, és azonnal tálaljuk.

Tipp:

– Tipegő tengerészgyalogosoknak hagyma és fokhagyma helyett csak metélőhagymával, vaj helyett extraszűz olívaolajjal készítsük.

– Elvetemült zöldimádó kalózfiúknak sárgarépa helyett használjunk zöldborsót, napfényre mosolygós hajósinas-lányoknak cukkini helyett sütőtököt (most úgyis szezonja van 😉

Levelestészta halacskák zsályás-tilapiás sütőtök mártogatóssal

Ez itt a szilveszteri első bónusz kifejezetten gyerekeknek. (Igen, Szilveszterkor jóbarát a kész leveles tészta!) Tegye fel a kezét az, akinek nincs kedve a tésztahalakat belecsobbantani a sütőtökös mártásba!

Idén nyáron készítettem szülőknek szóló halas anygot, ez a recept is része volt. Imádtam csinálni! Azt gondolom, a legnagyobb kihívás gyerekeknek főzni. Egyrészt ők még őszinték, ha valami nem ok, bizony nem rejtik véka alá a véleményüket, másrészt pedig mert az ő esetükben sokkal visszafogottabb fűszerezésre van szükség, és nagyon nehéz eltalálni azt a pontot, amikor az ő ízlésüknek már megfelel az étel, nekünk meg esetleg hiányzik belőle ez-az.

A visszafogottabb fűszerezés nyilván csak azoknál a gyerekeknél működik, akik nincsenek teletömve cukrozott teával, csokoládéval, üdítőkkel, chipsekkel, mű gyerekitalokkal, mű sütikkel, ételízesítővel. Nekik még sokkal kifinomultabb az ízlésük. Lehet, hogy gonosz anyuka vagyok, de bizony mi csak vizet tartunk itthon, az ételízesítőt öt kerek éve hagytam el, s az sem titok, mit eszünk. Persze, nálunk is lecsúszik egy-egy Túró Rudi, ebéd avgy vacsora után egy-egy kocka csokoládé, a reggeli keksz is bolti, de pl. már az olasz nagymama is joghurtot, sajtot vagy “poffuttot” hoz ajándékba A Gyereknek Kinder tojás helyett. 😉

Erről eszembe jutott egy eset, anyuka panaszkodott, hogy nem eszik a gyerek, könyörögni kell neki, szaladgálni kell utána az étellel, aztán másra terelődött a szó, még kb. 20 percig beszélgettünk, közben a gyerek legurított másfél háromdecis pohár Coca-Colát. Na? 

Elég volt belőlem, igaz? Recept:

Hozzávalók: 1 készen kapható, friss leveles tészta, 500 g sütőtök, néhány friss zsályalevél, 120 g tilapia filé, só, 1 kk. vaj, extraszűz olívaolaj 

A leveles tésztát kiterítjük, és lisztbe mártott kiszúróforma segítségével halacskákat szaggatunk. A halakat sütőpapírral kibélelt tepsire helyezzük, és a levelestészta csomagolásám feltüntetett utasításokat követve megsütjük.

A sütőtököt megtisztítjuk, felkockázzuk, tűzálló tálba helyezzük. Sózzuk, rászórunk néhány apróra tépkedett zsályalevelet, meglocsoljuk egy kevés extraszűz olívaolajjal, és 180 fokra előmelegített sütőben puhára sütjük.

Egy serpenyőben felhevítjük a vajat, hozzáadjuk a tilapia filét, néhány perc alatt készre pároljuk.

Amikor a sütőtök kihűlt, meghámozzuk, villával áttörjük, hozzáadjuk a tilapiát, alaposan kikeverjük, ha szükséges, sózzuk, és kis tálkákban a levelestészta halacskák mellé, mártogatósként tálaljuk.

Tipp:

– Tilapia helyett használhatunk lepényhalat, tőkehalat, bátrabbak lazacot, vagy füstölt pisztrángot.

– Próbáltátok már a sütőtököt fésűkagylóval vagy langusztinnal párosítani? Próbáljátok, mert nagyon finom!

A karácsonyi hal

Mert volt egy tervem, amihez végül angolnát itthon nem tudtam szerezni, de túltettem magam rajta, megcseréltem a vasárnapi és a hétfői menüt, gondoltam, akármi is jó lesz helyette, és bíztam abban, hogy a Metroban pénteken lesz friss hal.

2012. december 23-án a következő jelenet zajlott le a nyíregyházi áruházban

Én: Jó napot kívánok! Melyik a legfrisebb tengeri hal?

Az eladó: Kérem szépen, itt mind friss, tegnap érkezett. (haha)

Én: Ajánljon legyen szíves egy olyat, amit esetleg még vasárnap is nyugodt szívvel megfőzhetek.

Eladó: Nem szabad 24 óránál tovább otthoni körülmények között tartani a halat, ugyanis a hűtő nem tudja neki azt a plusz 2 fokos hőmérsékletet biztosítani, amit mi itt igen, hideg levegő befúvás, bla, bla,bla….(ok, értettem, nincs friss tengeri halatok, de majdnem friss azért akad a mind között, legfeljebb megesszük ma vagy holnap, a karácsonyi menübe pedig beépítek mondjuk egy borókás marhát vagy borjút knédlivel, ez ünnepi fogásnak kitűnő, és hopp, közben az eladó válla fölött megláttam néhány makréla hátat kivillanni. Hurrá, makréla! Mondtam már, hogy a szardínia és a szardella után/mellett az egyik legkedvencebb kedvenc halam a makréla?)

Én: Jó, akkor kérek három makrélát.

Az eladó gondosan becsomagolta a halakat, én már oda sem figyeltem, közben azon járt az eszem, hogy akkor mi is kell még a menühöz. Citrom!

Megkértem a férjemet, hogy menjen el Annával citromért, amíg én beszaladok húsért. Nos, hamarabb végeztem én, mint ők, ugyanis alig tudtak a kupacból kiválasztani egy olyan egykilós kiszerelésű, hálós terméket, ami ne lett volna félig megrohadva. Szinte az összes puha volt, sok köztük penészes, vastag, viaszos bevonattal, arról nem is szólva, hogy citromillata egyiknek sem volt. 

(Később anyukám próbálta volna mákos kifli töltelékébe reszelni, de íze sem volt, így már nem is tudtuk felhasználni semmire.)

Közben beszaladtam a hűtőkamrába is, és gyorsan felkaptam egy “borjú…” feliratú csomagot, kívülről biztató színe volt. Csak tegnap nyitottam ki, két marék faggyút és zsírt szedtem le róla, majd a “borjúnak” bő három óra kellett, mire megpuhult. Ja, és a felirat “borjú apróhús” volt. Nyilván, megérdemlem, én, aki máskor a címkén az apróbetűs részt is minimum kétszer olvasom el, most figyelmetlen voltam. Vagy mégsem? Talán nem is volt ráírva semmi más? Mindegy. Ködös már az emlék. Amúgy meg biztos fogalomzavarban élek. Meg gasztrozavarban. Mert nálunk is eladják a levágott állatok kevésbé értékes részeit is, annyi különbséggel, hogy ott ennek a 90%-ával még lehet mit kezdeni. 

Visszatérve a halra: követve az eladó szigorú tanácsát, igyekeztem 24 órán belül felhasználni a makrélákat. Gyorsan elfogytak: kinyitottam a zacskót, kivettem a halakat, elförmedtem, néztem jobbról, néztem balról, szagolgattam, a bőrük fakó volt, még a fejüket is levágtam, pedig sosem szoktam, de annyira elrettentőek voltak a szemeik, véresek, opálosak, és azért az elején még reméltem, hogy mégis lehet valamit kezdeni velük. Aztán megvizsgáltam belülről is, a halak húsa egytől egyig barnás színű volt, puha, mállós (talán fagyasztva is voltak már), a szálkákhoz hozzá sem kellett érni, szinte maguktól kicsúsztak a húsból.

Szomorúan visszapakoltam a haltörzseket a lilás-feketés fejekkel együtt a zacskóba, és az egészet beledobtam a kukába. Úgy sikerült, hogy a címke épp felülre esett: 2200 Ft.

És ezek után egyfolytában azon jár az eszem, hogy hogy a fenébe biztassak én bárkit is arra, hogy egyen minél több halat? Abban nem kételkedek, hogy vevőkör van rá, hiszen az emberek kíváncsiak, nyitottak az új felé, szeretnének egyre több ízt, illatot megismerni, egészségesebben élni, de ha valaki, aki épp most határozta el, hogy márpedig ő most megkóstolja a tengeri halat, ha egy ilyen pakkot kap a kezébe, mint az enyém, holtbiztos, hogy sosem fog többé halat enni.

Sosem értettem, miért éri meg átverni a vevőt. 

Aztán azon is gondolkodtam, hogy mi értelme van ennek a halas blog írásnak, ha egy közepes minőségű citromot nem lehet beszerezni az üzletekben? Nem kell, hogy bio legyen, nem kell, hogy a legjobb földekről érkezzen, csak legyen citromillata, nem? 

Van értelme egyáltalán ennek az egésznek? Írjam le, hogy “Úgy válasszunk halkereskedőt, mintha a saját orvosunkat választanánk”? Írjam le hogy honnan vehetjük észre, ha egy hal nem friss? Írjam le, hogy így és így filézem ki a nyelvhalat? Írjam le, hogy milyen halat adok A Gyereknek? Írjam le, hogy miért nem veszek pangasiust? Vagy ne is legyen publikus a blog, firkáljam magamnak a receptjeimet, és írjam ki a főoldalra, hogy jó nekem, te meg edd azt, amit eddig?

Hát nem.

Nem, mert azt szeretném, hogy más is új ízekkel ismerkedjen meg, más is érezze a tenger és a folyók  ízét, illatát, hogy más is észrevegye a halfogyasztés jótékony hatásait, hogy más is biztosabban válasszon a halas pultokról, hogy felhívjam a figyelmet az olcsóbb árkategóriájú, mégis minőségi termékek fogyazstására, és tippeket adjak ezek elkészítésére…jó lesz? Jó lesz!

Sókéregben sült gyömbéres-narancsos rózsaszín durbincs

Hozzávalók: 1 kb. 1 kg súlyú rózsaszín durbincs, kb. 2 kg durva szemű tengeri só, 2-3 szelet narancs, 2-3 ágacska rozmaring, egy kis darabka friss gyömbér, extra szűz olívaolaj, frissen őrölt feketebors


  Szép, igaz?

A halat megtisztítjuk, kizsigereljük, alaposan átmossuk (mivel sóban sül, a bőrét nem esszük meg, így a pikkelyeit sem szükséges leszedni). A narancsszeleteket és a rozmaringágakat a hal hasába tömködjük.

Egy tűzálló tálba kb. 1 cm vastagon nagyszemű sót terítünk, ráhelyezzük a halat, majd szintén kb. 1 cm vastagon beborítjuk sóval.

190 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük.

Köretként rukolás párolt káposztát készítettem mellé.

Tálalásnál locsoljunk rá néhány csepp extraszűz olívaolajat és tekerjünk rá egy kevés feketeborsot.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!